Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
XIX. évfolyam 38. szám Szekszárd, 1909. szeptember 19. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 > Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Befizetéseket éa hirdetéseket a kiadó- j hivatalon kívül elfogad a Molnár-féle i könyvnyomda és papirkereskedés r.-L Siekszárdon. Egye« számok ugyanott kaphatók* POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Fönaunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Válság. A régen húzódó, sokáig pihentetett éa újból teljes erővel kitört magyar válságnak egyik legjellemzőbb vonása az a teljes és tökéletes tájékozatlanság, melylyel a magyar közvélemény azt szemlélni és mérlegelni kénytelen. A minisztertanács A\ e kér le bécsi útja előtt napokig tanácskozott, de egységes megállapodásra jutni nem tudott. A miniszterelnök kihallgatáson volt a királynál, de a király a válság dolgában nem döntött. Hir szerint a minisztertanácson két megoldási terv birkózott egymással, az egyik (Wekerle-Andrássyé:) nemzeti vívmányok és a készfizetések felvétele alapján egységes kormánypárt alakításával, hogy minden téren gyökeres rend legyen teremthető; a másik (Kossuth Ferencé:) függetlenségi kormány alakításának feltételével, rövid idejű bankprovizórium mellett, a választói reform megalkotására. E megoldási tervek ellenében a király a leghatározottabban idegenkedik mindentől, ami őt presszionálni akarja, vagy legalább is: a presszió színezetével dicsekedhetik és ez: Andrássyék kibontakozási tervében a nemzeti engedmények, Kossuth kibontakozási tervében pedig: a függetlenségi kormányalakitás. Ő felsége határozottan kívánja, hogy a választói reform — amire a koalíciós kormány kötelezte magát — megalkottassék és kívánja ezenfelül a házszabályok végleges rendezését és pedig minden feltétel nélkül, vagyis: feltétlenül. Erre azonban ez idő szerint se oly kormány nincs, mely erre vállalkozhatnék, se oly többség, mely e reformok keresztülvitelét biztosíthatná, mert nemzeti engedmények nélkül nemcsak a fúzióra gondolni képtelenség, de a 67-esek még csak meg se állhatnának a politikai küzdelemben, a 48-asok pedig, mint többség, kisebbségi kormány támogatására, vagy eltűrésére nem szoríthatók. A magyar politika válság alkalmából az osztrák sajtó részéről a legképtelenebb és leghihetetlenebb mende-mondák terjesztetnek, ami a bizonytalanságot és zavart csak növeli és tényleg: osztrák résziből kétségtelen, hogy sajtó manővereikkel is arra törekszenek, hogy a magyar válság természetes megoldását lehetetlenné tegyék, vagy lehetőleg gátolják. Ily körülmények között vahíban szomorú, hogy a magyar kormányférfiak és a magyar vezető pártok mindjárt kezdetben meg nem oldották a válságot és pedig minden áron, úgy, ahogy lehet. Akkor nem kellene tűrnünk azt a meggyal ázást, hogy legsajá- tabb belügyeink rendezése és megoldása osztrák befolyásnak van kitéve. Szemben a királyi akarattal, melynek pedig alkotmányos országban ily csupaszon sohasem szabadna előtérbe nyomulnia, mert a parlamentárizmus elve szerint a királyt a kormánya felelősségével folyton fedezi, — fölmerül a kérdés, hogy lehetséges-e valamely irányban megoldás? Nem akarunk a dolgoknak eléje vágni, de mi úgy látjuk, hogy se fúzió, se 48-as kormány nem lesz, nem lehet és igy már a közel napokban nem következhetik el más, mint a koaliciós kormány végleges lemondása és elbocsátása. Hogy erre Lukács László vagy más valaki kormányalakítási megbízatása és a képviselőház feloszlatása következik-e, az valószínű, de biztosan ki állíthatná? Tény, hogy a parlamentárizmus törvényei szerint a kormánya1 akitás joga és kötelessége a többségben levő függetlenségi pártot illeti meg. Az is kétségtelen, hogy a hadsereg küszöbön levő reformja, a hadi felszerelések sok száz millió régibb és újabb költséget kívánó kérdése, az annektált, tartományok rendezése és általában a külügyi vonatkozások égetően követelnék, hogy Magyarországon alkotmányos többségű kormány vigye az ügyeket s ha ezzel szemben a korona mégsem hajlik a függetlenségi többséghez, ez egyrészt azt bizonyítja, hogy a királynak nincs bizalma a többséghez és hogy a függetlenségi többség nem volt képes a király bizalmát magának megnyerni és biztosítani. Ez a kétségtelen tény részben annak a túlzó, szertelen érzelmi politikának és hibás taktikának következménye, melyet, a függetlenségi párt évek óta — nagyrészben Kossuth Ferenc akarata ellenére is — követ. Ezen a politikán és taktikán okvetlen változtatni kell, ha a párt, mint többség, gyakorlati politikát akar követni. Ellenkező esetben válságból válságba sodorják a nemzetet és a világesemények összecsapnak fejünk felett. TÁRCA. A szülök lelkiismerete. — Iskolai tanácsok. — Irta : Haller Józsa. Az asztronómusok és asztrológusok ugyan egészen más csillagzatok uralma alá állítják a junius és szeptember hónapokat, de a hétköznapi életben az évnek e két tizenkettedrésze az iskola jegyében születik és bal meg. Hol közvetlenül, hol közvetve érdeklődésünket, Ítéletünket hívja fel az iskolakérdés, legintenzivebben e két hónapban. Ám némi külömbséggel. Júniusban a vizsgáktól, bizonyítványoktól való „druk“, majd a vakációi szabadság reménye hozza hullámzásba a tanuló kedélyeket. A szülők és más rokonság halálos ellenségeivé válnak a tanulóknak, kiknek ókori bölcsek tanúbizonysága szerint még az istenek sem barátai. Szeptemberben a növendéksereg zöme lemondó hangulatban közeledik a kapuhoz, mely fölött minden Dante-ismeret nélkül is látja kiírva: „Lasciate ogni speranza !“ A hozzátartozók pedig, miután esetleg kicsit haragudtak a sok tankönyv és tanszer miatt, reménykedve ajánlják a fiukat, leányukat a tanító jóindulatába s az első intésig, szekun- dáig a legjobb véleménynyel vannak az iskola felől. Maradjunk a szeptembernél. Már napokkal elseje előtt mindenütt csak az iskoláról van szó. A vonatok tömve vidéki diákokkal: apró hirdetések kínálják a jó ellátást zongora-használattal és német-nyelvbeli gyakorlással ; öles plakátok regélnek a legjobb táskákról, könyvekről nem is szólva: a kirakatokban csak iskolás gyermekeknek való ruhát, kalapot, cipőt láthatni. És megélénkül szokatlan reggeli órában a korzó és kopognak rajta kicsi lábak, nagy lábak az iskola felé. Csakhogy a kicsi lábakat nem ép a bő vágyakozás sietteti, a kicsi sziveket se az dobogtatja meg ezen az utón. A jelenkor gyermekeinek nagyobb fele nem szeret iskolába járni, fiuk még kevésbbé, mint a leányok. Vagy járni talán még szeretne, de tanulni nem kíván. Látjuk pedig, hogy a modern pedagógia mint tanulmányozza a gyermeki lelket, hogy iparkodik minden eszközzel szivéhez, eszéhez férni. Az aranyásó szorgalmával keres, kutat, kieszeli a médozotokat, hogy élet és iskola szoros kapcsolatban legyenek egymással. A munka édességét akarja megismertetni, játszva előbbre vinni az élet feladatai felé a jövő emberét és asszonyát. — És mégis — minél tovább jár a gyermek iskolába, annál kevésbbé szokja meg, annál inkább váija a percet, mikor végképen megszabadulhat tőle. Megint csak az általános többségről beszélek, nem a kivételes kisebbségről. De ha ez a többség hangulata, valahol valami tévedésnek, hibának kell lennie, mely az iskolai tanitás-nevelés századokon át zsenialitással tökéletesített harmóniájába diszonánciát kever. És van is tévedés. Az egyik: a szülői ház és az iskola közti kapcsolat hiánya. A másik: A tanuló gyermek otthoni tul- terheltetése. A harmadik : A szeretetlenség. Iskola és szülői liáz között nincs meg a kellő összeköttetés, szolidaritás. Nemcsak a kapocs hiányzik, de sokszor ellenségeskedés mutatkozik. A tanuló, aki nem szeretett iskolába járni, felnövekedvén, az életbe is kiviszi antipátiáját. Mint apa, vagy anya se fogja a maga gyereke elé paradicsomként odaállítani azt a fehérre vagy sárgára festett épületet, a tudomány hajlékát. Sőt gyakori az ilyen fenyegetés, ha Pistuka, Erzsiké szilaj egészségében nem fér a négy fal közé: — Na megállj csak, ha jövőre iskolába kerülsz, majd lesz neked. Hogy mi lesz, azt természetesen a gyermek csapongó fantáziájára bízzák. De ily biztatás után magam sem képzelném el rózsásan azt, ami lesz. Gyakori az olyan pöttyönke, akit erőszakkal hurcolnak szivettépő zokogása közt az iskolába Az ilyenekből azért néha szenvedélyes iskolajárók lesznek, mert kellemes csalódással tapasztalja csöpp szivük, hogy még sem olyan fekete az ördög . . . A kis emberek világában még elég DŐven üti fel fejét a játék a komoly palatábla és katekizmus között. Legtöbbje szeret iskolába járni. Aztán a kis emberke nagyobb diákká cseperedik, nagyobb gondokkal, nagyobb keserűségekkel. Természetesen mind iskolaiak. A tanulók nagyobb percentje közepesen halad. Ezeknek, valamint az elégségesek és elégtelenek soraiból kerülnek ki a mellőzöttek és üldözöttek. A szülők pedig majdnem mindig megerősítik őket ebben a nézetben és távolodnak velük együtt az iskolától. Igaz, a szeretet vezeti olyankor az édes apát, anyát, mikor a maguk vérének adnak igazat és nem annak az idegennek. Pedig a tanitónak sohasem szabad a szülői ház számára idegennek lennie. Iskola és otthon
