Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-05 / 36. szám
2 TOLNAVÁBMEGYE. 1909 szeptember 5 csétlenségek, a szinte napossá vált forgalmi zavarok, szállítási bajok és visszaélések miatt, melyek ngy az országot, mint az üzletvilágot milliókkal károsítják és az életbiztonságot is a legnagyobb mértékben veszélyeztetik, — mért nem csap lármát a magyar sajtó, melynek orgánumai nagyrészt — tisztelet a valóban nagyon kevés kivételeknek — a Máv. pausáléján kérődznek. íme : a vasúti hirdetés pausálé, mint a sajtószabadság támogatója és a szabad sajtó idomító irángitója. Ezek a dolgok azonban, valamint a hozzája tartozók és a belőle következők, nem lehetnek benne a hivatalos lapban és éppen ezért tesszük szóvá mi, mert az elhallgatással vétenénk sajtó tisztünk ellen. VÁRMEGYE — Közigazgatási bizottsági Ülés. Tolnavármegye közigazgetási bizottsága szeptember havi ülését e hó 10-én fogja megtartani. — Elvi jelentőségű határozatok. Az ipartársulatok hátralékos tagdijának behajtása iránt indított ügy elbírálása nem a közigazgatási, hanem a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. (Hatásköri bíróság 78/908.) — A korcsma is magánlak a rendetlenkedő vendégre nézve, aki előtt a koresmáros az ajtót bezárta. (Kúria 4509/909.) — A nő, aki a férje által lopott lisztből, ezt tudva, családja számára kenyeret süt, orgazdaságot követ el. (Kúria 3293/909.) — nyomtatvány által elkövetett rágalmazás mindig nyilvánosan elkövetettnek tekintendő. (Kúria 1591/909.) — Ha a szent István napján végzett munka nem tekinthető ipari munkáuak, akkor az emiatt inditott ügy elbírálása nem a közigazgatási, hanem a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. (Hatásköri bíróság 89/908.) Elismerés az alispánnak. Megemlékeztünk már lapunkban arról az örvendetes eseményről, hogy a í’agadós száj- és körömfájás Bátaszéken és ezzel az egész vármegye tei'ületén megszűnt; országos jelentőségű esemény volt ez, mert evvel ez a veszélyes jellegű állatbetegség, mely állatkivitelünket, oly nagy mértékben bizonytalanná teszi, az egész magyar birodalom területéről letűnt és pedig, mint hinni szeretjük, jó időre. Ez örvendetes eredménynek vármegyénkben kiváló része volt Sigora Lajos törvényhatósági m. kir. állatorvos buzgó- ságának és Simontsits Elemér alispán hajthatatlan ei’élylyel foganatosított intézkedéseinek. Ennek méltatásául a földmivelésügyi miniszter alispánunkhoz a következő leiratot intézte: Bátaszék községben ui’algott ragadós száj- és köi'ömfájás megszűntével nemcsak Tolnavármegye, de az egész ország tei'ülete ezen kiválóan fertőző állatbetegségtől mentessé vált. Az ország területén most már lezajlott ragadós száj- és körömfájás elfojtására irá— Akarsz őszinte lenni, nagyon őszinte? — Hogyne? — Nohát ami azt illeti, nem voltál-e soha kisértésben, hogy . . . hogy . . . hogy megcsald ezt a mafla Sourist? Leuilletné egy halk ah-t hallatott, mintha kissé elszégyelte volna magát és még közelebb bujt az urához. De a férj észrevette, hogy nevet és tovább faggatta: — Igazán valid be ! Hiszen a feje is aira volt teremtve szegénynek, hogy agancs nőj jön rajta ! Ejnye be furcsa is volna ! Szegény Souris ! No mondd, édesem, hiszen nekem csak megmondhatod . . . A nekem szót erősen hangsúlyozta, abban a hitben, hogy ha valakivel egyáltalában megcsalta volna az urát, hát vele csalta volna meg. És megremegett az örömtől, miközben várta ezt a felszólalást. Biztosiba vette, hogy ha nem lett volna tisztességes asszony, akkor ő megkapta volna. De az asszony nem felelt, csak egyi’e nevetett, mintha valami nagyon mulatságosra gondolna. Aztán Leuillet is elkezdett nevetni arra a gondolatra, hogy ő felszarvazhatta volna Sourist. Micsoda hecc! Micsoda tréfa! Ah, igen, az nagyszerű tréfa lett volna. Nevetve dadogta : — Szegény Souris! Szegény Souris ! Pedig megérdemelte volna, igen, igen ! Leuilletné most már hangosan a paplan alatt úgy nevetett, hogy köny csurgóit a szeméből. Es Leuillet folyton ezt mondta: — Nos, valid be, valid be. Légy őszinte, hisz ez nekem csak nem kellemetlen ! Akkor nagy nevetve ezt mondta az asszony: nyúló intézkedések körül ez alkalommal szerzett tapasztalatok ismét beigazolták, hogy a hatóságok által a helyi viszonyokhoz mérten és minden irányban nyomban alkalmazott erélyes intézkedések ezen rendkivüli köz- gazdasági jelentőséggel biró betegségnek biztos helyhez kötésére és gyors elfojtására vezetnek. A jelen esetben is nagy megelégedéssel vettem tudomásul az időközi jelentésekből, hogy szakközegeimnek a betegség elfojtására irányuló javaslatait, alispán ur mindenkor méltányolta és az ehhez képest elrendelt körültekintő és célirányos intézkedéseit szigorú következetességgel végre is hajtotta. Midőn alispán urnák ezen buzgó és hasznos működéséért elismerésemet fejezem ki, egyúttal felkérem, hogy a ragadós állat- betegségek ellen való küzdelemben jövőre is eljárni szíveskedjék. Budapest. A miniszter helyett: Ottlik Iván, államtitkár. Amidőn a ragadós száj- és körömfájásnak hazánk területén bekövetkezett megszűntéről megemlékezünk, fel kell emlitennünk, hogy Ausztria területén ezen betegség széliében pusztít. Lehet, hogy ennek oka abban keresendő, hogy az állategészségügyi szolgálat Ausztriában nincsen olyan fejlett fokon, mint nálunk, valószínűbb azonban, hogy Ausztriába valamely utón módon a Balkánról, vagy Oroszországból, vagy talán mind a két helyről csempészett marha kerül és ezek iuticiálják foly ton az ausztriai állatállományt. Az osztrákok ugyanis minden eszközt megkísérelnek és jónak vélnek a magyar állatbeviteí gyöngitésére és megrontására. Ebben az ő furfangjuk és nyílt rosszakai'a- tuk kimeríthetetlen. De eddig szerencsére minden mesterkedésük meghiúsult a magyar állategészségügyi szolgálat kitűnő szervezettségén és buzgó munkásságán. A fődolog, hogy ennek magas színvonala megmai'adjon és állattenyésztésünk fejlesztésével kivitelünk is biztosítható legyen. Adakozás a Percel-szoborra. A „Perczel Mór “-szoborbizottság Bonyhádon a következő fölhívással küldötte szét gylijtőiveit: Fölhívás! Tud-e még lelkesedésre buzdulni a magyar kebel ? A dicsőség és honszeretetért való önfeláldozás képes-e még pezsgésbe hozni az ősi magyar vérből örökölt utódok lankadó erélyét ? Haza ! Honszeretet 1 önfeláldozás 1 Csaknem frázisszerü fogalom a mai korban, midőn e kitételeket uton-utfélen, vásáron és azonkívül unos-untalan és igen gyakran piaci hősök mos- datlan szájából halljuk elhangzani, legtöbbnyire oly célból, hogy saját önös céljaikat e nagy eszmék megtámadhatatlan hatása alatt előbbre vigyék. De hol az eszményi kép, melyet a magyar e szózatok elhangzásakor lelki világa előtt megelevenedve a megvalósulás formájában — látott!? A mindennapiság és az eszmék leple alatt bujkáló valótlanság elfásitotta az érzés magasztosságát, megingatta a hit szilárdságát és porba — Hát igen. Az ura tovább faggatta: — Micsoda igen ? Mondj meg mindent. Most már diszkrétebben nevetett az asszony, közelebb hajolt az urához, aki valami kellemesebb vallomást várt és ezt súgta: — Igen . . . megcsaltam. Mintha jeges vizzel öntötték volna végig, dadogni kezdett Leuillet: — Te ... te . . . megcsaltad ? .. . egészen ? Az asszony azt hitte, hogy ez tetszik neki és örömmel felelt: — Igen . . . egészen, egészen ! Leuillet kénytelen volt felülni az ágyban, annyira megrendítette a dolog, a lélegzete elakadt, mintha azt vette volna tudomásul, hogy őt magát csalta volna meg. Eleinte nem szólt semmit. Aztán néhány perc mula egyszerűen ennyit mondott: — Ah ! Az asszony abba hagyta a nevetést, későn vette észre, hogy bakot lőtt. Aztán ezt kérdezte Leuillet: — Es kivel csaltad meg ? Az asszony elnémult, magyarázatokat keresve magában. Á félj faggatta: — Kivel ? Kivel ? Végre nagynehezen megmondta: — Egy fiatalembeirel. Leuillet szigorúan fordult feléje és száraz hangon szólt: — Azt kérdeztem, hogy micsoda fiatal emberrel, érted ? Az asszony nem szólt. A férj dühöngeni kezdett. — Tudni akarom, hogy micsoda fiatal emberrel ! Miért nem felelsz ? fojtotta a lelkesedés lobogó lángját. Nem mi vagyunk a hibásak, de azok, kik e nagy eszméket feláldozták, hogy azokkal önös céljaikat szolgálják. Hol vagytok nemzeti nagyjaink, kik tudtatok még szivből lelkesedni, nem szóval, de tettel is beigazolni honszerelmeteket 1 ? Ám jöjjetek és buzdítsátok utódaitokat ! 1899. évi május 23-án a ragyogó tavaszi nap fényes pompájába zsongott belé a lélekharang komor csendülése. A mámoros lelkeket egy pillanatra megrázta a halandóság gondolata. A harangzúgás a szivekig hatolt és egy pillanatra minden halandó lelke megnyílt a nagy eszmék befogadására. — Kábító láz fogta el az embereket. Felébredt mindenkiben a szabadságszeretet érzése. — Egy nagy ember lelke költözik e pillanatban, az örökkévalóság világába. A sokat küzdött és nemes lelket magába zárt testet egyszerűen, de méltóságteljes tisztelettel kisérték örök nyugalomra. A kísérő utón felhangzott a szabadságharc dicső napjainak és hősi eseményeinek emléke. A Zrínyi csapat alakítása, Róth tábornok elfogása, a fridaui ütközet alkalmával tanúsított vitézsége, a moóri szerencsétlen ütközet, a szerbek leverése, Szt.- Tamás bevétele; elmondták, hogy mikor a férfias tusát felváltotta a vértörvényszék, a hőst a bakó, a szomorú meteorhullást követőleg a világosi nap után menekült ő is — kit utolsó útjára kisértek — mert hitt abban az eszményben, hogy hazájának élve többet használhat, mint a vér után szomjazó bakó kezében. Felevenedett a magyar történelem e nagy napjainak emléke, mert a nagy ember, kinek tetemét kisérték Percei Mór honvédtábornok volt Tíz év múlott el azóta. Jóllehet a testet megőrölte már az idő vasfoga, a hősi tettek és nagy cselekedetek emléke még ma is él és büszkeséggel tölti el valónkat a gondolat, hogy csapástól sújtott nemzetünknek voltak és lesznek nagyjai, kik testi fáradságot, lelki kimerülést nem ismerve, mindig csak egy ideál elérésére törekednek, a haza érdekének önzetlen gyá- molitására és buzgó oltalmazására. Ne engedjük feledésbe menni e nagy emberek kimagasló erényét. Örökítsük meg emléküket, hogy az utókor is — alakjukat ércbe öntve — büszkén emlékezzék meg nagyjairól. Hozzátok fordulunk nemesen érző honfitársaink, kiknek lelke még képes a szép és jó befogadására, támogassatok minket filléreitekkel, hogy Percei Mór vitéz honvédtábornoknak, szabadsághősnek, születése helyén, Bonyhádon, egy — kimagasló egyéniséghez méltó, — emlékművet állíthassunk. Bonyhád, 1909. május hó. Hazafias üdvözlettel Ifj. Weber János molnár Kálmán orsz.-gy. képv., szoborbizottsági elnök társelnök. Dr Eibacb Kornél biz. jegyző. Dr. Schwetz Antal Dr. Hagymássy Zoltán Barabás Imre biz. tagok. * A kegyeletes és hazafias célra lapunk szerkesztősége is készséggel elfogadja a hozzá beküldendő adományokat és azokat rendeltetési helyére, a szoborbizottsághoz küldi. — Mert nevettem — nyögte az asszony. A férj már most reszketett a dühtől. — Micsoda? mi? nevettél? Az én rovásomra nevettél ? Belőlem ne űzz csúfot! Azonnal mondd meg a fiatalember nevét! Az asszony nem felelt, mozdulatlanul hallgatott. A férfi brutálisan megfogta a karját. — Hát nem hallod, mit kérdezek ? Parancsolom, hogy felelj ! Ekkor idegesen mondta az asszony: — Megbolondultál ? Hagyj békében! Reszketett a dühtől, már nem tudott mit mondani, haragosan rázta az asszonyt és folyton ezt ordította a fülébe: — Felelj! Felelj ! Hirtelen mozdulattal kiszabadította magát az asszony, de a férj utána ugrott s teljes erejéből verni kezdte, ezt kiáltozva: — Nesze, nesze 1 Ez a tied 1 Te céda! Te céda! Amikor aztán már belefáradt, az asztalhoz ment egy pohár vízért, mert fogytán érezte erejét. Az asszony pedig ott sirdogált az ágyban és úgy érezte, hogy vége a boldogságának. És ennek ő az oka. Sirás közben azután ezt mondta az urának: — Gyere ide . . . majd megmagyarázom . . . hallgass csak ide . . . És neki készült a védelemnek már felfegyverkezett érvekkel és ravaszságokkal. A férj pedig odament hozzá, szégyelte, hogy megverte, de megérezte, hogy férji szive mélyén rettenetes gyűlölet ébred az ellen az asszony ellen, aki megcsalta a másikat, Sourist. Guy de Maupassant.
