Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-01 / 31. szám
XIX. évfolyam 31. szám Szekszárd, 1909. augusztus 1. TOLNAVÁRMEGYE EISflzetési ir: Égés* évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 > Egy szám ára. . 24 fillér. ■Kifizetéseket éa hirdetéseket a kiadó* hivatalon kiről alfofad a iolnir-féle könyvnyomda ős papirkereakedéa r.-t. Sieksaárdon. Egyel számot ugyanott kaphatók« POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Me^jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kis d áh i w ata I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mindketten mefállmpüctt árszabály szerint •záalttttnmk. Börgönd és Szerajevó.* Irta: Bartal Béla. Kanada vagy ötezer kilométer hosszú transpacific vonalát fejezi be, mely majd csak úgy önti a kanadai hardvinter I. búzát a nyakunkba; Ausztria a Tauern- vasutat nyitja meg, a trieszti kikötőjét rekonstruálja, sokszorozza hajójáratait az Adrián, hogy tengeren hozzájusson Boszniához (szárazon a mi hires horvát- dalmát kvóta-vasutunk segíti oda) és készül a kiegyezésben a mi talmi vívmányainkért neki adott, tarifaszabadságot kihasználni. — Es mi ? Tán már ássuk a vukovár—saináci Duna—Száva-csatornát, hogy azzal Boszniához és Horvátországhoz öt napi hajófuvarral közelebb juthassunk? Vagy csináljuk-e a budapest—szerajevói legrövidebb összeköttetést, a mohács— baranyavári 30—40 kilométernyi darabot? Vagy parirozzuk-e a várható osztrák tarifaemelést és a hajózási kartelt azzal, hogy a vác—aszódi húsz kilométert kiépítve, Pozsonytól Felső-Erdélyig az összes forgalmat teherkocsinként 52 kilométerrel rövidítsük 8 a transito-forgalmat, a rákosi rendezőtől, a forgalmi zavarok e főkut- forrásától elvonjuk s ezzel a forgalmi zavarok, fegyelmetlenség és vasúti deficit egyetlen ellenszerét, a forgalmi decentralizációt, mit a bajai és komáromi hiddal megkezdtünk, befejezzük s egyszersmind Budapest városának az országgal és a külfölddel való forgalmát, első sorban élelmezését olcsóbbá, gyorsabbá és biztosabbá tegyük? Ó nem! A vasúti decentralizáció, Vukovár—Saniác és Budapest várhat, de Börgönd nem. Tizenhat milliót költöttünk a balatoni vasútra; ez — mert csak félmunkát tettünk ott s csak zsákvasutat csináltunk belőle és éppen nyugat felé, a honnan legrosszabb a balatoni összeköttetés, nem folytattuk az osztrák határig, vagy legalább a déli vasút bécsi vonaláig — drága félmunka marad, mely az ország nagy és sürgős forgalmi bajainak égető szükséges orvoslásától vonja el az anyagi erőt. Hisz abból a 16, illetve a forgalmi deficitet is kapitalizálva, 17—18 millióból, mibe ez a vonal kerül, meg lehetett volna a boszniai rövidítést, a vác—aszódi vonalat és még vagy a becsei Tisza-hidat, vagy a gombosi Duna-hidat, vagy a vukovár—samáci csatorna nagy részét csinálni s ezzel az ország forgalmi csődjét megakadályozni, a vasúti deficitet eltüntetni. És ha ezt megtettük, akkor azután megépíthettük volna az igazi balatoni vasutat, a mely Székesfehérvártól kiindulva (Budapest és Fehérvár közt a déli vasút úgyis előbb-utóbb államosítandó lévén), a legrövidebb utón a Balaton mentén egy nagy egységes vonalat képezne Grác és Svájc felé, egy olyan vonalat, mely a budapest—brucki vonal budapest— * Az illusztris írónak ezen kiváló gyakorlati érzékkel, sokoldalú tudással és ri.ka elmeéllel megirt cikkét az «Újság» szerdai számából vettük át. a szerk győri szakaszát tehermentesíti, egy uj rövid exportvonalat képez Budapesten és a Dunántúlon át nyugat felé és nem lá- batlankodik — mint a börgöndi vonal — üres vonataival a budapest—fiumei vonal legtulterheltebb adony—budapesti egyvágányú szakaszán. S éppen mivel a boszniai összeköttetés, a tiszai, a gombosi Duna-hid, Vác— Aszód olyan sürgős, de aránylag 1—2 év alatt könnyen kivihető dolgok, még a Balaton érdekében is jobb lett volna előbb ezeket a munkákat befejezni s azután a Balaton-forgalom kérdését, alaposan rendezni. Addig a hajójáratok rendezésével lehetett volna segíteni. Annál is inkább, mert a vasútnak egy árnyoldalát, tudniillik hogy a mozdony füstje a part mentét molesztálja, ma, midőn a villamos trakció bevezetése a vasutakon csak idő kérdése, a szivógáz-gép (tehát a füstnélküli hajózás) a hajókon Németországban (Ruhrort) már be is vált, a balatoni vasutaknál ez által esetleg el lehetett volna — egy Fehérváron felállítandó nagy villamos erőtelep által — kerülni. Szép idea a Balaton fejlesztése, de a Balatonon és egyéb fürdőinken is gyökeresen csak az általános vasúti reform segit. A meddig ez nincs meg, a vasúti utazás éppen nyáron a rövid lokomotiv- kürtők által telefüstölt poros vaggonok- ban, a késésekkel etc. a közönséget is elriasztja az utazástól s a nagyobb, de főképpen külföldi fürdők forgalmát szolgáló vonalakra utalja, de másrészt a vas- utaknak is lehetetlenné teszi, hogy a magyar fürdőknek úgyis deficittel járó vasut- forgalmán alaposan segítsenek. És ugyanazt a ,,börgöndizmu8‘‘-t, a hebe-hurgya félmunkát látjuk az utolsó évek egész forgalmi politikáján. Megépítjük a középdunai hidat, de mivel a bankkrizis blokirozza külföldi hitelünket, ezt csak egy vágányára csináljuk s a Dunát a hid felett nem szabályozzuk, úgy hogy télen árvÍzzel fenyegeti a hidat és a hozzávezető vasutat, nyáron pedig veszélyessé teszi a hid alatti hajózást. Milliókat ölünk be vaggonokba, mozdonyokba, de már az útrövidítésre, mint ezt a vác—aszódi klasszikus példa mutatja, nem telik, pedig útrövidítés nélkül hiába vesszük a vaggont és mozdonyokat. Szidjuk az osztrákot Bosznia miatt, de épp úgy mint nyugat felé, a saját területünkön, se a Dunán, se a mohács—baranyavári szakaszon nem teszünk semmit. Olaszország vígan exportálja háromszoros távolságból szőlőjét Németországba, mi — vasúti mizériáink miatt — belefulladunk borunkba. A japáni donga még Marseilleben is szorítja a mi faexportunkat, a mongoliai vaj már Hamburgba, a mandzsuriai bab Londonba már olcsóbban jut, mint a mienk. És mikor minden [oldalról ránk zudul a világ versenye, mikor három gyalázatos aszályesztendő úgyis minimumra szorította a gazda, kereskedő, iparos s vele a községek, megyék és az ország erejét, még az utolsó garasunkat is arra kellene áldoznunk, hogy az ország kiviteli útjait minden irányban megrövidítsük. E helyett pedig a bankosok, ellenbankosok és vabankosok tülekedése elvonja a pénzt, a hitelt az országtól és elsorvaszt minden erőt a gazdasági bizonytalansággal. Három éve a mi kamatlábunk kisebb volt az angol bankénál s mekkora a különbség — most! Persze akkor a tisztelt bankcsoportnak még tetszett Andrássy és Szterényi orra, akkor még nem is tudták, hogy mi az önálló bank. Igajz, hogy ezt bizony most sem tudják ! Megyei közgyűlés. A csütörtöki megyei közgyűlés látogatottság dolgában igazi „nyári“ volt. A nagy dologidő, az aratás feles számban otthon marasztotta a megyebizottsági tagokat, választottakat és virilistákat egyaránt. Különben is: választás, ami a megyei közgyűlések legfőbb mozgató és vonzó ereje szokott lenni, nem volt a hossza, 220 pontra terjedő tárgysorozatban, melynek legjelentősebb része az alispáni időszaki jelentés és az ahoz fűződő intézkedések, nemkülönben az alispánnak a gazdasági munkásházak létesítésére vonatkozó előterjesztése volt. Mindkét tárgy magánviselte alispánunk egyéniségének markáns, jellemző vonásait: a messze ellátó szempontokat, a mélyen szántó közgazda- sági és közigazgatási érzéket és a szabatos, gondos kidolgozást. Az egyik : az alispáni jelentés, valóságos közgazdasági tanulmány, a másik: a munkás- lakások létesítése, igazi társadalompolitikai alkotás, mely hivatva van arra, hogy a Bezerédjek hazájában az emberszeretet és néperősités munkájában századokra kiható alapozást tegyen. Az alispáni jelentés tüzetes kimutatást adva a megyei alapokról és a közbiztonsági viszonyokat, valamint a megyei tisztviselők munkásságát érintve, hideg tárgyilagossággal, de azért a sorok közül is kiérezhető kedvtelenséggel szól arról a tényről, hogy a belügyminiszter a vármegye költségvetésében ez évben is nagy törléseket tett, pedig a törölt költségvetési tételekre a vármegyének feltétlenül szüksége van és konstatálja, hogy „a magyar közigazgatás életjelenségei, melyek között a vármegyék költségvetési jogának miként való kezelése éppen nem a legkisebb jelentőséggel bir, nem az önkormányzat megerősítését zengő szálló ige divatjának adnak igazat, hanem az ellenkezőnek, mert a processzus, amely észlelhető, néni a megerősödésnek, hanem az összezsugorodásnak a folyamata.“ Valóban elismeréssel kell adóznunk e férfias, bátor szókimondásért, mely a miniszteri omnipotencia szomorú korszakában oly ritka jelenség. A vármegyét — szükségletei keretében — autonómiájából kifolyólag költségvetési jog illeti meg, amit semmiféle melléktekintetért fel nem áldozhatunk. A megyei önkormányzatot se összezsugoritani, se összezsugorodni nem engedhetjük. Ez ősi intéz-
