Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-20 / 25. szám
XIX. évfolyam 25. szám íázekszárd, 1909. junius 20. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 > Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivüi elfogad a Molnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon. Egyes szamok ugyanolt kaphatók* POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg.jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdim, Vármegye-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrnunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető köz- I lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított J árszabály szerint számíttatnak. Triálizmus. A szabiidelvüpárt fénykorában, amikor a magyar politika egész vonalán teljes összhang volt a magyar törvényhozás és az uralkodó között, igazi jupiteri fel- sőbbséggel néztük — és nézhettük — az egymást lépten-nyomon követó' osztrák válságokat. A magyar politikusok — státusférfiaknak nem merjük ó'ket nevezni — azt mondották, hogy ó'k nem törőd- hefuek — és nem is töró'dtek — az osztrákok dolgaival és hagyták a válságot válságnak, mig végre az osztrákoknak sikerült a válság ragálycsiráit becsempészni és átplántálni a magyar politikába, gondolván, hogy, ha az ó' ragályos betegsé- göket mi elkapjuk, ők majd a magokétól megszabadulnak. Ez a babonás néphiten alapuló számításuk ugyan nem vált be, sőt politikai betegségük azóta csak súlyosbodott, de legalább most már a magyar politika is alaposan beteg. És most, hogy a folytonos, egy évtizednél hosszabb idő óta tartó válságok a magyar politikát elernyesztették és jóformán akcióra képtelenné tették, az osztrák politikusok nem mondják azt, hogy ők nem törődhetnek a magyarok dolgaival, sőt a legnagyobb vakmerőséggel, a politikai iskolázatlanság, mondhatnék analfa- bétaság táplálta elvetemedettségével beleavatkoznak minden, még legkényesebb belügyeinkbe is, elégedetlenséget szítva nemzetiségeink között és megbolygatni, felforgatni törekedve állami rendünket és területi épségünket. Es ezzel a példátlan eljárással szemben, mely immár évek óta nemcsak az osztrák delegációban, reichsrathban, tartományi gyűléseken nyilatkozik meg, hanem osztrák politikusok tüntető magán vállalkozásaiban is, a magyar kormány — a magyar politikusokról nem is szólunk — úgy tesznek, mintha se látnának, se hallanának. Hja! A magyar politikusok válságban dolgoznak. Hol magyar vezényszóért, hol önálló vámterületért, hol külön bankért küzdünk és harcolunk — és a küzdelem és harc eredménye: válság és ismét válság, mely erőinket elsenyveszti, az osztrák elvetemedettség pedig — erőink sorvadásának tudatában -- állami méltóságunkat — immár saját területünkön is — megrugdossa és meggyalázza. Az ellenséges osztrák politikai törekvések közül különös figyelmet érdemel részünkről az, mely a ,,triász“-térkép kiadásával nyilatkozott meg a legutóbbi napokban és amelynek lényege és értelme az, hogy a 67-ben megalapozott dualizmus helyébe a triálizmus lépjen, vagyis, hogy az osztrák-magyar államszövetségben az osztrák (német) és a magyar nemzet mellé egy 3-ik egyenjogú nemzet alakittassék: a délszláv, vagy illír. — E célból a mai Ausztriából a szlovén területek a tengerparttal és Dalmáciával kihasittatnának, Magyarországból pedig Horvát - Szlavon- országok Fiúméval és mindezek Boszniával és Hercegovinával 111iriává. délszláv állammá egyesittetnének. (A történeti hűség kedvéért megemlítjük, hogy Magyarország az elvett Horvátszlavonországért megkapná Bukovinát, Galíciát és Morvaország egy részét.) Talán mondanunk sem kell, hogy a triálizmus magyar nemzeti szempontból elfogadhatatlan. Az osztrák-magyar állam- szövetség csakis a dualizmus alapján tartható fenn és fenntartása a magyar nemzetre nézve csakis ez alapon kívánatos, Szt. István birodalmának államjogi és területi épségének sértetlen megtartásával, amint azt nekünk a koronázási hitlevél biztosítja. De nem erről akarunk ezúttal szólni, hanem rá kell mutatnunk e törekvés forrására. — Nagy tévedés volna azt, hinni, hogy e térkép és ország-szabdalás terve valamely délszláv agyban fogamzott meg. Itt a politikai elkorcsosultság tehetetlenségében sínylődő osztrák-német elmeszüleménnyel van dolgunk. Mutatja ezt az az áruló körülmény, hogy Illiria megalapításán kívül a lengyelektől, morváktól és ruthénektől is megszabadítaná Ausztriát, mely igy túlnyomóan németekből állva, a győzelem biztos reményével vehetné fel a csehekkel a küzdelmet és a nemzetiségileg meggyöngitett Magyarországgal is játszva elbánhatna. Mindezekből világos, hogy ez akció hátterében nem Illiria és a hírhedt Délszlávia megalapozása áll, hanem Ausztriában és Csehországban az osztrák-németek hegemóniájának biztosítása, Bosznia-Hercegovinának végleges elkaparintása, Magyar- ország meggyöngitése és az illirek segítségével leigázása és kizsákmányolása. Az a körülmény, hogy e térkép egy bécsi udvari térképező intézet kiadásában jelent meg, éppen nem mondható reánk nézve örvendetesnek ; megijedni azonban TARCA. Milliomos házasság. Ma jutott tudomásomra, hogy a hires fepeenecker család, fiának Lemarchand Geneviével történendő lakodalma alkalmából, a szokásos tánc- mulatság helyett, fényes kerti ünnepélyt szándékozik rendezni, Geneviéve, kinek „értéke“ három millió, nőül megy az ifjú Speeneckerhez, kinek hajdani „értéke“ több mint harminc millió volt. Ne gondolják, kérem, hogy ez amerikai beszédmód mögött valami szándékos gúny rejlik. Szerény — de nem irányadó — véleményem szerint, itt a körül forog a szó: hogy a nagy gazdagságot irigykedve és csodálkozva bámuljuk. Különben a gazdag körökkel való érintkezésben mindig nyer az ember valamit; jól öltöznek, fényes környezetben élnek, ahol szivesen megfordul az ember. A Speenecker-palota mesés szép- van egy parkjuk Párisban, melyben két tehén legeli az illatos pázsitot, ami olyan tény, °ID még a Madeleine közvetlen közelében is rendkívüli feltűnést keltett ... Két tehén, — moncom — mely békésen legel a kövér pázsiton, meynek minden egyes fűszála, pontos számitás szerint, egy aranyba kerül. ., Speenecker ur, az idősebb, — mint mondjak nagy meglepetést akar szerezni vendégeinek ; kerti ünnepélyt rendez, történeti nevezetességű fák alatt, hol hajdan a néhai tulajdonos, Orleans herceg, legszebb álmait szőtte és világ- renditő terveit kovácsolta. Érdekemben állott tehát a gazdag környezetben feltűnő szépnek lenni. Lázas idegességgel készültem az ünnepélyre. — Ifjúságod himpora elég ékességül szolgál — igy vélekedett atyám, aki orvos és bölcsész egy személyben és aki öltözékén az egész évben csak annyit változtatott, hogy a fekete selyem nyakkendőt fehér piquet nyakkendővel cserélte fel. Atyám, mint megvetőleg mondta, nem szivesen megy „az ilyen társaságiba, de én e tekintetben nem osztom véleményét. Egészen fehérbe öltözöm; elragadóan szép ódivatú kalapot veszek, melynek á la 1830. szerint alkalmazott füzérén a rózsa minden szin- árnyalata egybeolvadt, kezdve a feketétől egészen a fehér rózsáig. Akarom, hogy olyan legyek, mint egy Winterhalter-féle arckép, mely a keretből kiugrott. Megkockáztattam egy főpróbát is, de az elért fényes siker nem elégitett ki. Háttérnek szerény lakásunk szolgált (3200 frank évi bér, szalon és előszoba, fűtéssel együtt), a nézőközönséget a szakacsné, a mindenes leány és a mama képezte. Más senki. * A várva-várt ünnepi nap végre felvirradt. Három és fél óra volt. Auto-taxameterünk lomhán halad az előttünk vágtató száz meg száz kocsi után. Szerencsétlenségünkre a soffőriink, egy vén dörmögő medve, felszólít, hogy itt szálljunk ki. Én hevesen ellenkezem. Hallatlan, hogy gi^alog érkezzünk az ünnepélyre! S még hozzá minden bárom percben közli velünk észrevételeit : „Csak nem veszíthetem el itt az egész napomat . . . Ilyen kavarodást még sohase láttam . . . Egy ur már régen vár a liue Mon- torgeuil-ben . . .“ Később még gúnyos is lett és a Speenecker-palotára mutatva, igy kiáltott egy bérkocsis pajtása felé: — Mit árulnak abban a nagy boltban ? Talán aranyakra váltják be a rézpénzt V A bérkocsis helyeslőleg vigyorog és éppen válaszolni készült, de én megragadtam a szócsövet és erélyesen hallgatást parancsoltam a soffőrnek. — Parancsára, őrmester ur! — igy válaszolt katonás köszöntéssel. A gúnyos választ általános hahota követte. Ilyenek a középosztály apró örömei 1 Végre megérkeztünk. A szertartásmester, aki csak az imént jelentette egyik ismert regényíró nevét, nyomatékosan kiáltja a mi egyszerű, polgári, fénytelen nevünket : „Brévillac úrnő és Brévillac kisasszony!“ Geneviéve Lemarchand elébünk siet. Gyönyörű menyasszony ! Az orra olyan keskeny és vörös, hogy minden lélegzetvételnél a kigyula- dás veszélye fenyegeti; kezei pedig elég erősek és terjedelmesek, hogy férje tallérjait minden nagyobb megerőltetés nélkül megbirják . . . Hol is volt ennek a milliomosnak a szeme, hogy éppen ezt a nőt választotta magának ? Geneviéve boldogan, barátságos mosolylyal végzi a bemutatás tisztét. — Édesem, ime, a vőlegényem! Edmond, bemutatom Brévillac Helena kisasszonyt, Brévillac igazgató ur leányát. Ezt követte a közönséges, banális bókok özöne. Speenecker Edmond szakállat visel és ez elég arra, hogy tekintetemre se méltassam. Annyit
