Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-13 / 24. szám
1909 junius 13 TUJjINí A V AKÄLEGY 2,. 3 rel, a simontornya—cecei határszakasz építését pedig 30,600 K 36 fillérrel engedélyezte; ezekre, valamint a már engedélyezett dunafoldvár—herceg- falvai útra az árlejtés junius 28-ára Íratott ki; a gyünk—hőgyészi ut tervezetét — a magas költségek miatt — a keresk. miniszter átdolgoztatni rendelte. A mezőgazdaság állapota a bő esőzések következtében javult, de a májusi fagyok sok kárt tettek a gyümölcsösökben és a lapi szőlőkben ; ez utóbbiakban a kár 10—20o'o-ra tehető. Az őszi búza gyenge volt; a késői vetések ma sem mondhatók kielégitőknek. Legjobban áll a búza a dombóvári és tamásii járásban, gyenge a központiban. A termés hozam nem lesz egyenletes, hanem vetési táblák szeiánt is változó. Katasztrális holdankint átlag 7 métermázsa várható; őszi rozs pedig 8-5 mm. A tavaszi kalászosok közép és jó közép termést ígérnek. A kapásnövények jól állanak. A lucerna és baltacím első kaszálása jól sikerült; a réti fü termés kilátása kedvezőbbre változott. A Bonyhádon tartott tehén- és Usződijazáson sem a felhajtott jószág száma, sem minősége nem érte el a múlt évi díjazás eredményét. A törvényszéki fogházban letartóztatva volt 151 egyén. A Bányai-féle tolnai szönyeggyár. A múlt évben Tolnán szőnyeggyár létesült, melyről lapunkban eddig hirt nem adtunk, mert bár bíztunk a tulajdonosnak a szakkörükben országszerte elismert szakavatottságában, azonban mert egy oly gyártás megoldására vállalkozott, melyre más kifejlett textiliparu országokban sok milliót áldoztak már anélkül, hogy eredményt értek volna el, be akartuk tehát várni, hogy tényleg képes lesz-e a problémát olyképp megoldani, hogy rendes gépiizemil gyártással keleti szőnyeget állíthat elő. Örömünkre szolgál, hogy a megoldás a tolnamegyei magyar embernek sikerült és nem csak a világvárosi nagy szőnyegkereskedők jósolnak kiváló nagy jövőt az árucikknek, hanem elsőrendű külföldi szőnyeggyárosok, kik eleinte kétkedéssel fogadták a hirt — keleti csomózott szőnyegeknek gépekkel való előállítását — már jelentkeznek a gyár megtekintésére. — Tudni kell ugyanis, hogy a csomózott szőnyegek rendkívül tartósak és értéküket a rajtuk való kellemes járás még emeli, eltekintve attól, hogy egy szép szőnyeg a lakás dísze. — A mai fokozott igények mellett valóságos kultur- cikk és a szőnyeggel kirakott lakás főleg a háziasszony kívánságának netovábbja. Csomózott szőnyegben kétféle gyártmányt lehet megkülönböztetni: a perzsa és smirna szőnyeget, A perzsa szőnyegek alacsony flórral, de négyzetméterenként sok csomóval (25—70,000) és fényes felülettel birnak, mig a smirna szőnyegek felülete nem fényes, kevesebb, 10—20,000 csomóval birnak négyzetméterenként, de a flór természetszerűleg magasabb, fonala vastagabb, hogy a ritkább csomózást ez által pótolja. Magától értetődik, hogy a perzsaszerü szőnyeg értéke sokkal nagyobb a smirnánál, mert az anyag minőségétől eltekintve a szőnyeg értéke nem a magas flór, hanem a csomók mennyiségétől függ. Egy közepes munkás naponta ca 5000 csomót képes becsomózni, már most egy 3><4 méteres szőnyeg, mely négyzetméterenként 30,000 csomóval bir, 360,000 csomót igényel, úgy hogy egy munkás egy ily szőnyegen 70—75 munkanapon dolgozik, ami évi 3Ö0 munkanapot véve alapul 3 hónapnak felel meg. A I3ányai-íé\e eljárás szerint egy gép 900,000—2 millió csomót készít naponta, a szerint, hogy milyen széles szőnyeget készit. Mennél szélesebb a szőnyeg, annál több a naponta készített csomó, úgy hogy a háziasszonyok örömére a Bányai-féle szőnyeg az eddigieknek majdnem 1/8 árán kerül forgalomba. A ritkább csomózásu smirnaszőnyegeket Európában is gyártják, melyek közül a napi termelés tekintetében a Bányai-féle gyár Európa legnagyobb gyára lesz. A nyár folyamán még két gép kerül felállításra, úgy hogy 3 méter szélességig minden nagyságú szőnyeget gyárthat. — Csomókban kifejezve ca 3l/i milliót gyárt naponta, melyhez a kézzel való csomózási eljárással és hozzávaló elő- és utómunkálatokkal különben ca 800 munkás szükségeltetnék ; a Bányai-féle eljárás szerint elkészíti három szövőgép ! A gyártási eljárás és gépberendezés a világ összes kulturállamaiban, még Törökországban és Indiában is szabadalmazva van. örülünk, hogy vármegyénk ilyen érdekes gyári iparteleppel gazdagodott. Tolnának a selyemfonoda mellett van most egy újabb nevezetessége: Keleti szőnyeggyára, melynek prosperálása iránt a kormány is igen érdeklődik és amelynek mielőbbi felvirágzását mi is melegen óhajtjuk. Az ág. ev. missiói egyház hangversenye. Amint előre is látható volt, az ág. ev. missiói egyház által múlt szerdán (9-énj este rendezett hangversenye úgy anyagilag, mint erkölcsileg a legfényesebben sikerült. A nagy terem egészen megtelt helybeli és vidéki közönséggel; a műsor válogatott, művészi volt s a legkényesebb igénye két is kielégithette. Bársony István, miután néhány szóval megemlékezett a templom javára szentelt estélynek jelentőségéről és gyönyörűen vázolta a templomok célját a mai, a modern ember életében: egy kis rajzot olvasott fel ; egy fiatal asszony naplójából egy lapot. Finomabb lélekrajz iró leikéből nem kerülhet elő, mint ez a kis novella. Mint a legfinomabb hollótollal irt, végtelen kicsiny, hajszálnyi vonásokból álló s egészében mégis oly művészi rajz, mint a hatalmas olajfestemény, melyen látszólag odavetett festékfoltjaiból domborodik ki a nagyságában szinte elmondhatlan művészi eszmény: olyan volt Bársony novellája. Belevilágít szeretetének nagy fényességével annak a szegény kis leánynak a szivébe, akit soha, senki sem szeretett, akinek gyermekkorát csak két fénylő, jóságos szem emléke, egy egyszerű cseléd parányi kedvezése és egy lelketlen állat lelkes hűsége tölti be melegséggel. Vergődő kicsiny lelkét elfásitja környezetének durvasága, az érzések himporát letörli a nevelés kíméletlen érintése, gúnyolt, bántalmazott, érzéketlennek látszó „fakutya“ válik belőle; nincsen könnye, nincs panasza, csak vágyai vannak, csak szere- tetet szomjaz ! Mivé is vált volna ez a gyermek- lélek, ha ez az égető vágyás is elalszik benne ? Szegény, kicsi „fakutya“ mégis tele volt szépséggel az életed. A fájdalom, a szenvedés dacára is, mert nemes vágyaid voltak, mert jóságot kértél csak az élettől; mert külső érzéketlenséged gyöngéd, szeretettel teli lelket rejtett. Hiszen még a néma éjszakában is visszafojtottad a panaszt, a könnyet, nehogy fájdalmat okozz véle — mint képzelted — sírban nyugovó édes anyádnak ; hiszen tudtál gyönyörű álmokat szőni a jóságról és gyönyörűséget adó édes könnyekkel borultál le előtte. Nagy és nemes volt a lelked, mert csak a szeretetnek s nem a hízelgésnek értékét becsülted. Nem az ajkadon, a szivedben hordtad a sze- retetet, nem piacra vitt érzések töltöttek el, hanem bensöségteljesek. Hogy meg tudott értetni az iró; szürke alakodat mily fénnyel vette körül páratlan lélekfestése, kicsiny, szomorú szivedbe mennyi édes, lelkünket megvevő melegséget lopott az ő nagy lelkének állandó melegsége, az ő nagy poezisének csodálatos gyöngédsége. Rajtad keresztül kicsiny kis «fakutyán mily erősen tudtuk meglátni az Írót, aki nemcsak a füvek csöndes zizegését érti, nemcsak a parányi rovarok mozgását látja, de meghallja a lélek halk, szinte hallhatatlan sóhajtását, belehatol a lélek szövevényeibe s hulló, elborító illatos szirmoknál százszorta, ezerszerte jobban tudja szeretni a fájdalom, a szenvedés, a jóság nemességét. Nagyon nagy gyönyörűséget szereztél nekünk kis «fakutya», mert olyan iró irt meg, mint Bársony István, mert az ő lelkének fenségét, az ő költészetének báját, kedvességét, szépségét láttuk meg benned. S fiatal leány állott a dobogón. Csupa megmohó és szenvedélyes vágy, hogy ó, istenem, bárcsak én nekem is volna valakim . . . Az édesanyámra gondoltam s százszor is úgy rémlett, hogy itt van a közelben; hogy rám néz és az a nagy tündérszeme könyes. Ilyrenkor majd, hogy föl nem sikoltottam; sajnáltam az anyámat, a ki sir; és igyekeztem máshova gondolni; semmit sem látni többé, csakhogy az anyuskám ne szenvedjen miattam. Egyszer, egy ilyen éjszaka után nagyon bus lehettem, mert az igazgatónő, aki mindent észrevett, odajött hozzám és miközben gyöngéden megsimogatta az arcomat, azt mondta azon a jóságos, bársonylágysagu hangján: szegény kis leányom! Ami erre történt, borzasztó volt! Mintha belemarkoltak volna a szivembe, és ketté tépték volna egy erős szakítással. Így én- hozzárn még soha senki sem szólt. Akkora gyötrő gyönyörűséget éreztem erre a jóságos, néhány szóra, hogy görcsös zokogásba törtem ki, talán először életemben. Órákig sírtam, szenvedve és mégis boldogan. Mindenki vigasztalt, hiába volt. Szerettem volna fölsikoltani, hogy hagyjanak engem sírni, sírni, mikor olyan jó az, ha a jóság csal könyet a szemünkbe. De amikor az egyik tanítónő azzal jött, hogy kérjek tőle szépen bocsánatot, akkor ő nem bánja, megbocsát: egyszerre elhallgattam. Mert előtte való nap ez az epés nő valamit rám fogott, s amikor azt követelte, hogy kérjem meg, azt mondtam : — Nem ! és százszor is nem! — Ha nem, akkor nem szabad vacsorálnom. Nem bánom . . . Bepanaszol a főnöknőnek s elküldenek az intézetből. Azt sem bánom. Ha megöltek volna, sam bántam volna. Hisz ártatlan voltam! S ez most azt hiszi, őmiatta sírok. Inkább elhallgattam. Nem is sírtam töbhet, a mig az intéseiben voltam. Megint fakutya lettem. Akkor is az ma-l radtam, amikor kivettek végre, mint kész nagyi leányt; ámbár még csak tizenhat éves voltam. Igen, de mikor férjhez akartak adni. Kérőm akadt. Valaki, aki még sohsem látott, de tudta, hogy csinos hozományom van. Különben lehet, hogy az arcképemet látta, mert minden évben lefényképeztettek bennünket az intézetben, hogy emlékünk legyen az ott töltött esztendőkről. Az én utolsó arcképem csúnya volt, Nagyon fekete, borzas fej ; sötét indulatos szempár ; dacos nézés, összeszoritott száj . . . Egy fekete macskánk volt, az jutott eszembe, amikor megláttam saját arcképemet. Ebbe ugyan nehezen szerethetett bele valaki, csak úgy az „első pillantásra“. A másodikra meg még kevésbbé. El lehet képzelni, hogy megijedtem, amikor a bácsi, boldogult nagybátyám megbízottja, — bemutatta a — „vőlegényemet.“ A vőlegényem olyan gyönyörű ember volt, hogy szinte megborzadtam tőle. Magas, hajlós, erős nézézü, mézes szavú, •— Mindjárt igy szólított; „Édes!“ és énnekem attól elállt a szívverésem. — Riadtan menekültem volna, de nem engedett, megfogta a kezemet és ámbár gyöngéden, de azért erősen szorította. Szerettem volna nekifordulni és özszekarmolni az ábrázatát; de mégis sajnáltam volna elcsúfítani. Amikor kezet csókolt, majd elájultam haragomban és szé- gyenletemben; nem is tudtam egyebet mondani, mint: „Jézus Máriám!“ —Amire a bácsi is nevetett, meg a vőlegényem is. — Nono, kis fakutya, — mondta a bácsi kíméletlenül, — majd megszokja. — Nem akarom megszokni, nem ! — kiáltottam a lelkem fenekén, de a szájam nem nyílt ki, annyira összeszoritottam. S a vége — mégis az lett, hogy férjhez mentem. Hozzá ! Mit tehettem volna, a mikor mindenki akarta? Hogy birtam volna harcot kettejük ellen, holott én mellettem senkisem volt a nagy világon, kivéve éppen őket, kettőjüket? De milyen szerencsétlen házasság volt ez akkor ! Nem értettük meg egymást és sehogysem voltunk egymásnak valók. Én nem birtam szabadulni a gondolattól, hogy szörnyű igazságtalanság történt velem, a mikor a megkérdezésem nélkül határoztak a sorsomról s ennek a zaklatóan kinos érzésnek a hatása alatt halálos ellenségemet láttam az uramban. Dacos és makacs voltam vele, mert azt akartam, hogy meggyülöljön. Boldog voltam, ha kibírtam hozni a sodrából s ha a mikor tiz-husz kérdését válasz nélkül hagytam és szerelmi ömlengésére gúnyosan biggyesztettem az ajkamat, végre kitört belőle: Fakutya maga! Az, az! Hisz’ úgy sem hittem, hogy igazán szeret. Hamisságnak tartottam az egészet, minden szavát. Titokban még arra is gondoltam, hogy csak a pénzem kellett neki, azért vett el. Hogy is lehetett volna másképpen, hogy vaktában kéije meg a kezemet, mielőtt csak egy pillanatra is látott volna ?! Gyötrődtünk egymás mellett, és én utoljára is belebetegedtem. Azt sem tudtam, mi bajom, csak folyvást rosszul voltam, és ha eddig csak hidegen bántam az urammal, most egyszerre ösz- tönszeriileg kezdtem őt gyűlölni, mintha újabb nagy szerencsétlenségemnek volna oka. Egyszer aztán az uram úgy talált a szobám padlóján ájultan. Ámbár mozdulni sem, szólni sem birtam, azért valahogy volt egy kis öntudatom. Mindent hallottam, csakhogy nagyon tompán ; és megértettem, hogy az uram őrülten kiált segitségért, miközben maga kapott föl a karjára s vitt az ágyamig, hogy lefektessen.
