Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-02 / 18. szám

2 TOLNA VARMEGYE. 1909 május 2 vetéléseit és Ő Felsége a kormányt a régi tagokból újból kinevezte. Vajha ezúttal is megtalálnák hamaro­san a kibontakozáshoz vezető kompromisz- szumot . . . Az önálló bank létesítése elháríthatat­lan akadályokba ütközik elsősorban Őielsége részéről. De igen nagy számban vannak idehaza is politikusok és pénzügyi szaktekin­télyek, akik a közös bank fentaitását az ország érdekében állónak tartják. Hiába proskribálja a függetlenségi lrondőrök és akarnokok csoportja Andrássy Gyulát azért, amiért ó ki merte jelenteni, hogy hive a kö­zös banknak, mert minden iügget enségi erő­szakoskodás dacára sem vonható kétségbe, hogy amint a függetlenségiek jogosan vall­ják magukat az önálló bank híveinek, ép u y jogosan hirdetheti Andrássy, hogy ő viszont a közös banknak a híve. A közös bank, ameddig a közös vám fennáll, határo­zottan jobb, előnyösebb, hasznosabb az or­szágra nézve, mint az önálló bank. 1917-ig tehát a közös bank fentartása az országnak elsőrendű érdeke. Nagyobb baj— haigaz—hogy ÜFelsége minden nemzeti követelés megadásától ide­genkedik. A válság igy is remélhetőleg nem sokáig fog elhúzódni, habár a fiiggetl. tábort bele­kergették s céltudatos akcióval belehajszolták a szélső álláspontra. Örvendetes megnyugtatá­sul az a tény szolgál csupán, hogy a párt nagy többsébe rendületlenül áll Kossuth mellett és őt követi, nem pedig Hollót és Justhot. Kossuth és Apponyi Andrássy támogatására és a béke fentartására nagy súlyt helyeznek. — A királyi akarat szemben áll az országgyűlési többség akaratával. Ebből nem erőszakkal, hanem méltányos kompromiszummal kell a kibontakozást keresni és megoldani. Hogy Justh megharagszik és 20—25 hívével kilép a pártból, még nem akkora baj, mintha a válság sokáig elodázódik és az úgynevezett ellentállási hősködés — amely olcsó babérok szerzésére nyújt bő alkal­mat — kerül a felszínre. A Tisza Kálmán példája bizonyítja, hogy a szélső álláspontnak érvényesülnie nem lehet. De nem is az önálló bank kérdése az ütköző pont. A függetlenségi párt a többi pártokat a koalícióból ki akarja zárni és egyedül akar kormányozni. A hatalomból nem juttat másnak. Mint többségi pártnak, joga van hozzá, ha erre törekszik. Azonban az eddigi taktikával fel kell hagynia. Kö­vessen nyilt 67-es politikát, ne csak tettek­kel, mint azt három év óta teszi, hanem hagyjon fel a megvalósíthatatlan programm hangoztatásával. A bizalom iránti fölfelé és lefelé egyaránt, ha őszintén és nyíltan a reális és produktiv politikai alapra helyez­kedik, csak növekedni és tekintélye öreg- bedni fog. A pártnak egységesnek, fegyelmezett­nek kell lennie és nem alvezérkék vezetése alatt csoportokban támadni és gyanúsítani saját kormányukat. Az ország sorsát helyezzék saját nép­szerűségük fölébe, ne arra gondoljanak örökké, hogy a mandátum meglesz-e, hanem arra, hogy az ország java mit kíván. Megvalósítható kormányzati elveket hir­dessenek — és akkor megszűnnek a belső intrikák, a párt- és kormányválságok. VÁRMEGYE A vármegye központi választmánya május 3-ikán d. e. 10 órakor a vármegyei székház kis­termében ülést tart. Vármegyénk és a Julián-egyesölet. Gróf Széchenyi Béla koronaőr, a Julián-egyesület el­nöke a következő átiratokat intézte vármegyénk alispánjához ; 1. 1108 1909. J. szám. Nagyságos felső korompai Simontsits Elemér urnák, To In avármegye alispánjának Szekszárd. Nagyságos Ur! Örömmel vettem Nagyságodnak 4049. sz. alatt kelt nagybecsű átiratát, melyből arról ér­tesültem, hogy Tolnavármegye közönsége és tisztikara beléptek a Julián-egyesület alapitó tagjainak sorába. Ezen hazafias és nagylelkű elhatározásért van szerencsém egyesületünk nevében meleg köszönetemet nyilvánítani és Nagyságodnak külön is megköszönni, hogy szlavóniai véreink megmentése érdekében a maga részéről is fá­radozni méltóztatott. A magyar társadalom impozáns mértékben megnyilatkozott áldozatkészsége lehetővé tette egyesületünknek, hogy legutóbbi jelentésünk óta tanítóink és növendékeink számát megkét­szerezzük, hogy jelenlegi iskoláinkat több, mint 4000 gyermet látogatja. Azt hiszem, hogy ezzel hálálhatja meg a Julián-egyesület legméltóbb- kepen Tolnavármegye hathatós támogatását. Budapesten, 1909. évi március hó 29-én. Gróf Széchenyi Béla s. k. 11. Alapitó tagsági levél A Julián-Egyesület ezennel elismeri, hogy Tolnavármegye nagyérdemű Közönsége 1133 K. 50 f, azaz: Egyezeregyszázharminchárom ko­rona 50 fillér lefizetése mellett az egyesület alapitó tagjainak sorába belépett. Kelt Budapesten. 1909. évi ápr. hó 1-én Gróf Széchenyi Béla s. k., elnök. III. Alapitó tagsági levél. A Julián-Egyesület ezennel elismeri, hogy Tolnavármegye Tisztikara az egyesület alapitó tagjainak sorába belépett és az alapszabályok VI. szakaszának 1. pontja értelmében 500 K.-t, azaz : ötszáz koronát az egyesület pénztárába befizetett. Kelt Budapesten, 1909. évi április hó 1-én. Gróf Széchenyi Béla s. k., elnök. Elvi fontosságú határozatok Az ipari szállítások és munkálatok odaítélésénél az állami kedvezményben részesülő vállalatok ajánlatai csupán azért, mert állami kedvezményt kapnak, előnyben nem részesíthetők. (Belügym. 397791909) — Segédjegyzői állás szervezése kérdésében hozott határozatok ellen felebbezésnek van helye. (Belügym. 158648/908.) — Aki azon cél­ból, hogy jegyzői hivatalt nyerjen, az illetékes szolgabirót becsületsértő közleménynek nyom­tatvány által való közzétételével fenyegeti, nem hatóság elleni erőszakot, hanem zsarolást követ el. (Kúria 1424/904.) — Szalon tüzijátékáruk robbanó szereknek nem tekinthetők és igy elá­rulásukhoz csak iparigazolvány szükséges. (Belügym. 5034|903.) — Aszalt szilvából készí­tett cél re csakis olyan szeszfőzdében dolgozható fel, me y az adót a tényleges termel vény sze­rint fizeti. A főzőkészülék napi termelőképes­sege alapján átalányozott szeszfőzdékben csak a meglevő készlet főzhető ki. (Belügyminiszt. 11286|909.) — Ha valamely községben több jegyző van, a bírónak a jegyzővel való együtt alkalmazását kizáró rokonság valamennyi való­ságos jegyzőre vonatkozik. (Közigazgatási bí­róság 7219j908.) A virágnyitó május két első szombatjáról. Irt»: Krammer Zsófia. Két gyönyörű görög rege jut az eszembe, midőn a virágnyitó május két első szombatjára gondolok. Szól pedig az első Arionról, a les- bosi költőről, a kardal feltalálójáról, kiPeryander korinthosi király udvarában élt s költötte, éne­kelte remek dalait, melyet ifjú szüzek, deli korinthosi ifjak énekeltek mindenfelé, minden ünnepségen. Tarentumból — Dél-Itáliából — óhajtott hosszú távoliét után visszatérni hazá­jába, kincsekkel megrakodva, mely kincseket csodaszép dalaival szerzett. Durva hajóslegé­nyek, hogy kirabolhassák, életétől akarták meg­fosztani. S a költő egy kegyet kért tőlük csu­pán ; nem az életét, a kincseit esengte, csak még egy dalt akart énekelni s aztán] maga ug­rik a tengerbe, kincseit nékik hagyva. S díszbe öltözötten állt a költő a hajó orrára. Es a Jóni tenger napsugaras, kék vize felett csende­sen, szállongva, halálához készülve, megzen- dült Árion dala. A legcsodálatosabb dallam, mely valaha a derült, ragyogó görög ég alatt zengett. Mintha a halálra készülő bucsuszózata a tengert akarná felrázni közönyösségéből. Aztán csend lett. A lant húrja megszakadt. Az utotsó dallam szomorú csengéssel halt el a vizek felett s aztán Árion, a csodadalnok, el­merült a habokban s a hajósok vesztét hívén, kincseivel vígan hajóztak Korinthba. S azt hit­ték, meghalt Árion s megszűntek a korinthusi ligetek kardalai. Pedig Árion megmenekült, a dalára a ha­jóhoz gyűlt delphinek egyike kapta a há­tára és elvitte a korinthosi partokra. S Ko- rinthos ligeteiben újból zengett Árion dala. A virágba borult berkekben, a legcsodálatosabb görög tavasznapon, az Isteneknek szentelte vi­rágos oltárok előtt énekelték a kardalokat, Árion dalait * * * Sok-sok ezredévvel a görög-világ elmúlta után, úgy érzem, megismétlődött e csodatörte- net Távol a Jóni-tengertől, Bacchusnak (a bor istenének) szentelt lankás domboldalak alatt nehány év előtt lelkes csapat énekelte az Arion- dalokat. Dicsőséggel, hírrel, babérkoszorúkkal megrakodva ment újabb és újabb útra, mint Olympos győztese, a szekszárdi Árion (dalárda). Dalt zengett ajkuk, csodaszépet. S aztán csend lett. Eltűnt Árion, nem a napsugaras, kék vi­zekben, hanem a mindennapi élet szürkeségé­ben. Az emlékezet szólt róla csupán, a vissza­fájó, visszaváró emlékezet az elmúlt gyönyö­rűségre. S azt hitték, elveszett Árion. Május van ! Csodálatos tavasz ! Fuvallatok szállanak szerte a virágbaborult orgonafák fö­lött s virágillatok édesiték a levegőt. S ma, az év legszebb napján, a természet leghatalmasabb ünnepén, életet lehelő, életet keltő szent május első napján megszólal újból a megmentett, az elveszettnek hitt Árion. Uj dalok, uj hymnusok fognak szállani. Uj gyönyörűségek kelnek életre s csapongnak a levegőben. A feltámadott Árion uj dalait zengi, hogy nyiló tavaszban s hervadó őszben, egyaránt hirdesse csodaszózattal: a szent művészet, örök gyönyörűség : a dal hal­hatatlanságát. A másik görög rege szól pedig Pánról. Az arkadiai berkekben élt Pán, a természet, a sza­bad természet istene. S ott, ahol a pajkos najá­dok, boldog nymphák járták gyönyörű táncu­kat, ott, áhol az élet marokkal szórta az élveket, szomorúan, elhagyottan járt Pán, a nagy Pán. Nem volt, aki szeresse. Árván bolyongott a boldog pagonyokban s alkonyati órán esengve kérte a szép najád, a bűbájos Syrinx szerel­mét. S az futott előle pajzán testvéreivel, futott, mig a lába gyökeret vert s nem 'tudott többé menekülni a szerelmes isten elől. S testvérei náddá változtatták a szép Syrinat, hogy Páné ne lehessen. Pán pedig megállóit a susogó nádas előtt s letörte néhány szálát emlékül magának s az elhagyott, a szomorú isten, a fájdalomtól gyötört Pán ajkához emelte a hét ágú nádat, hogy csókot adjon az elváltozott kedvesnek. S im . . . egyszerre csodahang búgott át az erdőn. Ami fájdalom, fájó gyönyörűség szegény Pán keblében lakott, ott nyert hangot a hétágu syrinxen : a Pán sípján. A Lykaios és Mainalos hegy visszhangozta a csodahangokat s Pán ver­senyre kelt Apolónnal. S hiába büntette a bosz- szus napisten szamárfülekkel az ítélő Midás királyt, eltörölni, megsemmisíteni azt az ítéletet, hogy Pán dala szebb az övénél, nem tudta többé. Csend ! A Pán dala csendül! Istenáldotta művész ajkán nyer ihletet a nagy, a szent ter­mészet, a fájdalom, a gyönyörűség a szerelem dala. A pogány arkadiai isten keserves panasza s kedves vidámsága szólal meg ajkán. A ter­mészet, a szabadság istenének dala, mely egya­ránt fenséges, akár az arkadiai pagonyokból, akár a nagy magyar ázsiai pusztákról vándo­rolt ide hozzánk, hogy keresztülélve egy ezredév minden viszontagságát, hogy magában hordozva egy nép bánatát, fájdalmát, vágyát, mesterkélet­len, gyönyörű szerelmét, oly csodálatos szép­séggel zendüljön meg virágnyitó május második szombatján, mini amily csodálatos szépséggel csak a Pán sípján zenghetett valaha! Csend! Fráter Loránd dala csendül. Fehér, illatos ákácokról, édesálmodásról, elmú­lott szerelemről, melynek utolsó csókja ott hang­zott el a virágos Iák alatt, viharverte ősi fészek­ről, büszke Krasznahorka várról, szomorú alko­nyairól és vidám hajnalhasadásról, minden fáj­dalomról, minden gyönyörűségről, mely csak fakadhat a szerelem földjén, a buzakalászos, szellőjárta csodarónán, fenyőkkel borított olda­lakon, hármas hegy tövében, szabad természet­ben. Mindenről, mely valaha a Pán sípján kel-

Next

/
Thumbnails
Contents