Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-11 / 15. szám
8 TOLNA VARMEGYE. 19**9 április 11 volt ságvári tanítót, majd felolvasta a nyugalomba vonult Dömötör Ignác volt kiliti-i tanító bucsuzólevelét; — mindkettő emlékét és érdemeit jegyzőkönyvileg megörökítették. Kiss József ka- zsokí tanító a „természetrajz mikénti ianitása,“ Peres Árpád nagyberényi tanító pedig a „hazafias nevelés eszközlése a népiskolában“ című értekezést olvasta fel, mely dolgozatokkal mindkettő az értekezlet elismerését és köszönetét nyerte el. Az előbbi értekezésének megbirálása keretében elhatározták, hogy a tantervnek alapos, lehetőleg az állami népiskolákra előirt tantervhez képest leendő átdolgozása tárgyában illetékes helyen lépéseket tesznek. Laky Dezső ifj. Szász Károly- nak a „Hitetlen“ cimü vallásos, gyönyörű és könnyekig megható költeményét olvasta fel, a tőle mgszokott művészies előadással. A vendégként megjelent ifj. Lágler Sándor nagyszokolyi adóügyi jegyző ismertette azon felsőbb elvi határozatot, miszerint a tanítói földek jövedelme nem esik IV. osztályú kereseti adó alá, ami — mint a tagok előtt ismeretlen — örvendetes tudomásul szolgált. Ezek után Izsák József tengődi tanitó, mint köri kartanitó vezetése alatt énekgyakorlat volt, melynek elvégzésével elnök a tagokat jövőbeni összetartásra buzditva, s további működésükre Isten áldását kérve, az értekezletet bere- kesztvén, az a CXXXV. Zsoltár 1. versének eléneklésével ért véget. Az értekezlet után a nagyvendéglőben társasebéd volt, ahol a jó ma gyáros menü mellett pohárköszöntőkben sem volt hiány. Beszéltek : Laky Dezső, Kiss Lajos ref. lelkész, Gönczi Pál és Kemény Lajos. KÖZGAZDASÁG. A gyógynövény kultúra fejlesztése. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy a hazánkban vadon termő gyógynövények szedésének és értékesítésének elsajátítása végett lelkészek és néptanítók részére tanfolyam ren- deztessék. Ezen a tanfolyamon a résztvevők a gyűjtésre érdemes vadontermő gyógynövényekkel megismerkedhetnek, azok gyűjtésének, szárításának, csomagolásának és értékesítésének minden részletét elsajátíthatják, hogy azután állandó lakhelyükön a gyógynövények rendszeres gyűjtését és értékesítését szervezhessék. A szakemberek vezetése alatt álló tanfolyamot a kolozsvári magyar királyi akadémián tartják meg s részt vehetnek rajta vidéki lelkészek és néptanítók, kiket a miniszter költségeik megtérítéseként segélyben is fog részesíteni. A pályázati kérvények a földmivelésügyi miniszterhez címezve 1909 április 30-ig nyújtandók be a kolozsvári gazdasági akadémiánál, a hegyvidéki, vagy az erdélyrészi miniszteri kirendeltségnél. Azok a lelkészek és néptanítók, kik a hegyvidéki vagy az erdélyrészi miniszteri kirendeltség területén működnek s akik a gyógynövények termesztésével, vagy gyűjtésével már eddig is foglalkoztak, a felvételnél elsőségben fognak részesülni. Szőlő és borgazdasági tanfolyamok néptanítók részére Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter az olyan néptanítók részére, akik oly hegyvidéki községekben működnek, ahol a fil- loxera a szőlőket már megtámadta, vagy már "el is pusztította, s ahol a lakosság fő kereseti forrása a szőlőmivelés, ez évben öt helyen : a binardiószegi, tapolcai, tarcali, ménesi és nagy- enyedi vincellériskoláknál 4 hétre terjedő tanfolyamot rendez. E tanfolyamok két részletben tartatnak meg, nevezetesen április 29-től május 12-ig, a másik rész pedig a szüret alatt, vagyis Tarcalon október 18-tól 30-ig, a többi helyeken pedig október hó 7—20-ig. A tanfolyamra pályázók kérvényüket, amelyben életkoruk, nyelv- ismeretük, alkalmazásuk, a szőlő- és borgazdaság terén esetleg eddig történt működésűk is feltüntetendő s iskolai hatóságuk által igazolandó, legkésőbb f. évi április hó 10-ig nyújtsák be az illetékes tanfelügyelő utján ahhoz a szőlészeti és borászati felügyelőhöz, illetőleg vincellériskola igazgatóságához, a kinek kerületében működnek. A tanfolyamokra felvett néptanítók két részletben egyenkint 120 korona átalányt kapnak. A 11 luxusló-vásár. A Tatterszáll kere- pesi-uti telepén április 25-én kezdődik a II. tavaszi luxusló-vásár, a mely összesen öt napig tart. Ez a vásár szintén díjazással lesz egybekapcsolva. Összesen 12 dijat fognak kiadni, még pedig a négyesfogatokra, a hintós-kettősökre, a jukker-kettősökre és a hátasokra 3—3 dijat. Azonkívül a Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter fölajánlotta értékes dij kerül kiosztásra annak a kiállítónak, a ki a vásár legkiválóbb anyagát lölhajtotta. Az érdemes lovak tulajdonosai ezenfelül oklevelet kapnak. Ennek a vásárnak a bejelentési határideje április 14-én jár le, addig Gál Béla titkárnál lehet bejelentést eszközölni. A vásáron résztvenni szándékozók bejelentési lapokat a Tatterszáll titkárságánál, levélbeli fölkeresésre, kaphatnak. Dombóvár— Bátaszék indul érkezik 3 50 2 30 Dombóvár 1 37 1 54 3 58 2 39 Csikóstöttös 56. sz. 5. 1 27 1« 4 17 3 03 Mágocs 107 1« 442 3 29 Szalatnak 12« 1 02 4 59 3 47 Szászvár megállóhely 12 24 12 £2 511 4 12 Szászvár-Máza 12*1 12 30 5 £3 4 23 Nagymányok 11 53 1211 511 4 52 Hidas-Bonyhád 11 36 12 oi 5 56 5 05 Czikó 79. sz. őrház ín i7 11 i£ 6 30 5 40 Mórágy 10« 11 08 6« 6 oo Bátaszék érkezik indul 10 18 10 45! Hirdetések. Életbe lépett 1908 október hó 1-én Sárbogárd—Szekszárd—Bátaszék [ i ni- érk ! 101£l 830 410! Ü BUDAPEST 4 J40 815 610 ■ érkezik indul 51« I210 621 I SÁRBOGÁRD ll06 414 1022 6'6 I28i " indul érkezik 622 érkezik indul 1047 3M 10IS 6n 123.1 622 RÉTSZILAS indul érkezik 1046 350 1015 631 1248 612! Cece 1088 33« 1022 Q49 l07 7<>l! Vajta Í1015 317 921 726 1« 738Í Nagydorogh íl 947 248 912 788 J56 7Í*I Kajdacs 920 228 82! 752 217 82* Kölesd-Tengelic 914 218 812 8°i 227 81 Tengelicz 9. ő. 906 J6S 884 8I2 240 8Hidja-Pta-Apáthi J 855 148 8Ü g4I 3U 82ií| Tolna-Mözs 8M 1*0 722 8w 3:« 913 érkezik indul 808 1250 727 9'4 425 92il 9Í2I SZEKSZÁRD indul érkezik 751 11“ 72Z 928 437 Őcsény 741 ll48 622 936 450 922 Decs * 7:!o US. 612 9SO 5°o 1022 w Sárpilis (»berek | 7,c ll15 681 10°:i 520 10-J irk. Bátaszék i„d ; 7M lioo 652 19. szám 1909. végrh. t Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t-e. 102. §-a értelmében ezennel közhírré feszi, hogy a paksi kir. járásbíróságnak 1908. évi Sp. 66613. és 665 3 számú végzése következtében dr. Grosch József paksi ügyvéd áltat képviselt Mannheim Miksa dunafőldvári lakos javára 235 kor. 16 fillér és 128 kor. 34 fill, s jár. erejéig 1909 évi január hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- j foglalt és 620 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: J egy 9 éves pej heréit ló, egy 8 éves sárga szérű kanca ló, egy használt igás szekér keményfából vasalással és két lóra való használt igás szerszám nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1909-ik évi V. 11/1 számú végzése folytán 363 K 50 fill, tőkekövetelés, 235 kor. 16 fillér után 1908. évi szeptember hó 10-től és 128 korona 34 fillér után 1908. évi szeptember hó 1. napjától járó 5 százalék kamatai, és eddig összesen 151 kor- 08 fillérben hiróila^ már megállapított költségek erejéig, Nagy- dorog községhez tartozó Főldespusztán, az Krnőmajorban árverést szenvedők lakásán leendő megtartására 1909. évi április hó 20-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kitűzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szűk ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XL1. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pakson, 1909. évi április hó 4-én. CSERI ISTVÁN, kir. bír. végrehajtó. ■« s í % ■a a* V % s % % s Bc % % % s h GRÜNFELD DÉNES I----i SZÁLLÍTÁS-, beraktározás- És BIZOMÁNYI VÁLLALATA i-----1 Tele fon szám 63. SZEKSZÁRD Telefon szám 68. kereskedő urak figyelmébe! kiilliizkíidiik figyelmébe-* GRÜN FELD DÉNES SZEKSZÁKD I—3 A költözködési idény alkalmával elvállalok költözködést, úgy helyben, mint vidékre a legelőnyösebb díjszabás mellett. A legkényesebb bútorok szállítását — legbiztosabban — felelősség mellett teljesítem. Állandó butorcsoma- golóm minden költözködésnél a fel- és lerakásnál jelen van. Igen kérem a t. közönséget, megbízásait mielőbb adja át, hogy a költözködési napokon a beosztás rendszeresen történjék. Van szerencsém tisztelettel érte- siteni, hogy a doniborii hajóállomáshoz hetenkint kétszer, szerdán és szombaton kocsijaimat kiküldőm, árufeladások és átvételek behozatala végett. Esetleges megbízásokat szíveskedjenek legkésőbb kedd- illetve péntek estig irodámban (Etl-íéle ház) bejelenteni. Amidőn a szállítások és költözködések legpontosabb elintézéséről előre is biztosítom, kérem becses megbízásaikat részemre feladni szíveskedjenek. Teljes tisztelettel Grünfeld Dénes. % aa % s a Ba aa "ll "a ■c "a % aa aa aa *a V % V aa ■a % •a 3 s aa %