Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-10 / 2. szám
OLNAVARMEGYP 1909 január 10 o tátják, mely a nép és királya között van, hanem azt a közelséget, amely egy organizmussá fejleszti őket, mely a veszedelem idejében vigaszt és a jövőbe vetett hitet ad, békében pedig önérzetet, bátorságot és büszkeséget teremt. így forr össze egy állam nemzeti dinasztiájával. Apponyi Leopoldina grófnő iialála. Apponyi Géza gróf főispánt súlyos csapás érte édes anyjának, gróf Apponyi Károlyné, sz. Klebelsbery Leopoldina grófnő elhunytával. A 92 éves agg grófnő magas életkora dacára utolsó ideig megőrizte testi és szellemi erejét. Néhány hónap előtt kezdett betegeskedni, miglen újév után való napon Bécsben, ahol állandóan lakott, kiszenvedett. A jótékonyságáról ismert grófnő elhunyta nemcsak családjára hozott gyászt, hanem úgy a magyar, mint az osztrák arisztokrácia körében is őszinte részvétet keltett. Bécsben, január 4-én szentelték be hamvait. A gyászszei tartást Streicher Péter hőgyészi prépost végezte nagy segédlettel. A bécsi beszerelésnél a család tagjain kivül megjelentek : gróf Apponyi Albert és gróf Zichy Aladár miniszterek, Windischgrütz Alfréd herceg, az osztrák urakházának elnöke, gróf Cziráky főudvarmester, Trauttmansdorff Károly, Windischgrütz Ernő és Róbert hercegek, gróf Zichy Tivadar, gróf Pejachevich László, gróf Apponyi Gyula, őrgróf Pallavicini Sándor, Stockau gróf, Dietrichstein herceg, Croy hercegnő, a szuverén máltai rend képviseletében: gróí Hardegg, gróf Althau, Metternich-Mitrowsszhy hercegnő, Orsini-Hosen- berg grófnő, Bukovszka grófnő és számos bécsi jótékonysági egyesület küldöttsége, nemkülönben a hőgyészi uradalom tisztikara stb. A be- szentelés után a koporsót Bécsből a pozsony- megyei Eberhardra szállították, ahol az Apponyiak sírboltjában folyó hó 5-én helyezték örök nyugalomra. A gyászmisét Bécsben, csütörtökön délelőtt a Szent Mihály templomban tartották meg és a legközelebbi napokban a tolnamegyei kegyurasági templomokban is tartanak gyászmisét. A családi gyászjelentés igy hangzik: »Nagy-Apponyi gróf Apponyi Géza, cs. és kir. kamarás, a magyar főrendiház örökös tagja, Tolnává-megye főispánja, saját és neje, gróf Apponyi Gézane, született Széchenyi Paula grófnő, csillagkeresztes palotahölgy, valamint gyermekei, Liechtenstein Irma hercegnő, gróf Apponyi Károly, gróf Forni Alice, gróf Apponyi Rezső, gróf Apponyi Gizella, továbbá vejei herceg Liechtenstein Frigyes, gróf Forni Pál, valamint menye, ifj. gróf Apponyi Károlyné, szül. Windischgraetz Aglae hercegnő nevében mélyen elszomorodott szívvel jelenti özv. Nagy- Apponyi gróf Apponyi Károlynénak, szül. Klebeisberg Leopoldina grófnőnek, Bécsben hosszabb szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, élete kilencvenkettedik évében történt gyászos elhunytál. A boldogult- nak hült tetemei január hó 4-én, d. u. 2 órakor lakásán (Wien, Kohlmarkt II) lógnak beszenteltetni és az eberhardi családi sírboltban (Pozsonym.) 5-én nyugalomra letétetni Az en- engesztelő szent misék Bécsben, a Szent Mihályhoz címzett templomban janüár hó 7-én, reggeli 11 órakor es annak idején az összes kegyurasági templomokban lógnak a Mindenhatónak bemutattatni. Bécs, 1909. január 2-án. Iparosok és kereskedők tiltakozó gyűlése az adóemelés ellen. Az országos magyar kereskedelmi egyesülés tolnamegyei fiókja az elmúlt vasárnapon délelőtt fél 11 órakor Szekszárdon a városháza nagytermében népgyülést hitt össze, melynek az volt a célja, hogy iparosaink és kereskedőink tiltakozzanak a pénzügyminiszternek tárgyalás alatt álló adójavaslata ellen, amely formailag adóleszállitást igét- ugyan, de ténylegesen jelentékeny adóemeléssel fogja sújtani a III. osztályú kereseti adó alá tartozó adózókat; orvosokat, ügyvédeket stb., főleg pedig az iparosokat, kereskedőket és pénzintézeteket. A nagy terem teljesen megtelt hallgatósággal, melynek soraiban nagy számban jelentek meg Szekszárd iparosai es kereskedői. A megjelenteket Leicht Lajos a to'namegyei (>mke elnöke üdvözölte, akit a gyűlés elnökévé választotta. Társelnökül André István ipartestületi elnököt, jegyzővé pedig dr. Müller Ferenc ügyvédet, az Omke titkárát választották. Az elnök megnyitó heszédében utalt a pénzügyi, bizottság tárgyalásán keresztülment adótörvényjavaslatnak a kereskedőket és iparosokat érintő sérelmesre intézkedéseik és kiemelte, hogy ilyen módon rosszul készítik elő az utat az önálló vámterület megalkotásához, amikor a magyar iparosokat és kereskedőket sokkal súlyosabb adókkal terhelik, mint az osztrák iparosokat és 1703 május 25-én előadja a győri káptalan előtt, hogy ősi jogát a Héderváriak után Tamási és Ozora várakra 1500 ftért átadta Eszterházy Pál herczegnek, de ez ideig sem tőkét, sem kamatot nun kapott. Sőt a nádor, telve ellenséges indulattal — panaszos döbröközi várát és városát — tisztjeivel és szolgáival, több mint 500 emberrel, már kétszer felprédáltatta, alattvalóiból 14-et kegyetlen módon megölt. .És nemcsak, hogy ezért kárpótlást nem adott, de a »jus armorum» iránt Őfelségét kielégítvén, a várat, a várost és a birtokokat hatal* másul elfoglalta és máig bírja. Ezért Ozora, Tamási, Döbrököztől tiltja a herczeget. 1703. aug. 24-én pedig Aparon előadják a döbröközi ráczságnak kapitánya, hadnagya, zászlótartója, bírája és egész közönsége, kik részben ugyan még Döbröközön laknak, de inkább Aparra, Tevelre, Kétyre, Görcsönybe, lányára, Mohácsra, Bajára és egyéb helyekre húzódtak, hogy teljhatalmú megbízottjukat, Piotnovszky Szaniszló kapitányt Kaposvárra és'.Dombóvárra küldték, hogy az elrabolt holmikat szerezze vissza. »A sok érdekelt és portyázó azonban azt válaszolta a kapitánynak, nincs keresni valója, mert kiegyeztek velünk gés mi minden jogunkról lemondtunk.« Kijelentik erre, hogy ez hamis hir és hazug értesítés, amely ellen tiltakoznak. Soha közöttük egyezségről, joglemondásról szó nem volt, sőt kijelentik, hogy a megítélt kártérítéstől nem is állanak el, sőt ha kielégítést nem nyernek, utódaik által jogaikat még száz év múlva is keresni és biztosan érvényesíteni fogják. De nem kellett száz évig várakozniok. Az 1704-ik év első napjaiban átjöttek a Duna jegén Rákóczi hadai és rövid idő alatt átterjedt a kurucz mozgalom Dunántúl alsó vármegyéire, is És a háborús világ még 1704. márcziusban alkalmat adott a ráczságnak arra, hogy boszuvágyát kielégítse, magának elégtételt és kárpótlást szerezzen. Istenítéletnél rettenetesebb dulást követtek el települni, épülni kezdő vidékünkön.Elhamvasztották falvainkat. elképzelhetlen kegyetlenséggel gyilkolták le azt, aki menekülni nem tudott. De ennek elbeszélése már nem ide, hanem a kurucz háborúk tárgyalásának sorára tartoziK. kereskedőket, ami még inkább hátráltatja a magyar ipar versenyképességét. — A tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után átadta az elnök a szót az országos magyar kereskedelmi egyesülés központi főtitkárának, Szende Pál dr - nak, aki közel egy óráig tartó igen magvas és szépen előadott beszédben ismertette az adójavaslatot és annak az iparosokat érintő komoly sérelmeit és fe-nyegető nagy veszélyeit. Előadó főtitkár ismertette mindenekelőtt a jelenlegi adórendszer alapelveit. Rámutatott arra, hogy az adóteher túlnyomó részét most is az iparos és kereskedő polgárság, valamint a kisbirtokos parasztság viseli és a nagybirtok számos helyen igazságtalan adókedvezményekben részesül. Ismertette az adóreform javaslatok fontosabb intézkedéseit. Kiemelte ama pontokat, melyek a jelenlegi állapothoz képest haladást jelentenek. A legszegényebb exisztenciáknak adott kedvezmények képviselik a javaslatokban a szociálpolitikai vonást, de ezen kedvezményeket a 111. oszt. kereseti adó alá tartozó közönség, főképen az iparosok és kereskedők fogják megfizetni és azok ellenértékét szolgáltatni. A javaslatok indokolása szerint a kormánynak nem célja az adóemelés, azonban úgy a külső körülmények, mint a javaslatok egyes intézkedései világosan igazolják, hogy igenis adóemelésről van szó Az államháztartás helyzete rendkívül megromlott. Az 19U7. évi zárszámadás ellentétben a régebbi évek 50—60 millió fölöslegével mindössze 5 millió korona felesleggel záródott, ami a deficittel egyértelmű. Az állami kiadások rendkívül szaporodnak, a katonai költségek várható emelkedése szintén óriási tulkiadast fog maga után vonni. A fogyasztási adókat tovább már nem igen lehet emelni, igy oda fog fordulni ismét az állam, ahonnan eddig is lövedelmeinek túlnyomó részét szedte, az iparosokhoz és keres edőkhöz, akik, mivel a parlamentben megfelelő képviselettel nem bírnak, kevésbbé tudnak védekezni az ellenük irányuló támadás ellen. A javaslatok intézkedései, különösen pedig azok a szigorú és zaklató szabályok, melyeket az adóköteles jövedelem kipuhatolása végett akarnak életbeléptetni, okvetlenül adóemelést fognak eredményezni, amit nem háríthat semmi pénzügyminiszteri ígéret, vagymegnyug tató nyilatkozat. Az a titkolódzás, melyet a minisztérium a javaslat tárgyalásának ideje alatt tanúsított, az a sietség, mellyel a javaslatokat a képviselőházban az érdekeltek meghallgatása nélkül le akarja tárgyaltatni, mind arra mutatnak, hogy adóemelés készül. S ha teljesítette is a minisztérium a kereskedői és ipari szervezetek erélyes fellépése folytán néhány kívánságukat, az a tény, hogy a legfontosabb pontokban az eredeti javaslatokhoz ragaszkodik, biztossá teszi, hogy föltétlenül adóemeléssel állunk szemben. Az ipar és kereskedelem nem kíván a maga részére külön kiváltságokat, csak egyenlő elbánást és egyenlő kötelességeket. A miniszterelnök a földadó tárgyalásánál kijelentette, hogy amennyiben a földadóból évente 74 millió koronánál több fog befolyni, javaslatot fog tenni a földadókulcs leszállítása iránt. Ily törvényszakaszt kívánnak a kereskedők is. Ezek után az előadó előterjesztette határozati javaslatát, mely szerint a nagygyűlés tiltakozik as adójavaslatok sérelmes intézkedései ellen és kívánja, hogy a kereseti adó összege 26 millió koronában kontingentáltassék, s ha ezen összeget az évi bevétel meghaladja, o pénzügyminiszter köteles a kereseti adó kidcsának leszállításáról javaslatot beterjeszteni- Felhatalmazást kért továbbá a gyűléstől arra nézve, hogy a január 17-én Budapesten tartandó nagygyűlésen a szekszárdi iparosok és kereskedők tiltakozását és hozzájárulását is bejelenthesse. A helyesléssel kisért és lelkes éljenzéssel fogadott előadói beszéd után dr. Zsigmond Ferenc ügyvéd ipartestületi biztos az iparosok nevében jelentette ki az iparosoknak a tiltakozó mozgalomhoz csatlakozását és indítványára kimondotta a gyűlés, hogy a vármegye országgyűlési képviselőit is felkéri, hogy a javaslatára az iparosokat és kereskedőket érintő sérelmes rendelkezései ellen foglaljanak állást. Majd pedig Salamon Ármin a kereskedők nevében jelentette ki a tiltakozáshoz való hozzájárulásukat és a határozati javaslat elfogadását. Ezzel a gyűlés déli 12 órakor véget ért. * Tüdőbetegségek, hurutok, szamár* köhögés, skrofulozis. influenza «elten számtalan tanár és orvos által naponta.ajánlv% ^ _r_ Htn ttmgy értéktelen utánzatokat la kínálnak, *njnjndcsfay — Roche“ eredeti csomagolás " ' F. HotTmann-LiB Roche A C*. B*sel pfájéf