Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-16 / 7. szám
XVIII évfolyam ________________________ 7. szám____________Szekszárd, 1908 február 16 TO LNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fel évre . . . 6 > Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kiről elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyet számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon. Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrounkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapitot árszabály szerint számíttatnak. Katonák. Van valami magyaros sirvavigadás a mi katonáink életében, sorsában és kell, hogy a világi dolgok elfogulatlan szemlélője rokon- szenvvel nézze őket, e gavallér és lelkes embereket, kik az uniformis ragyogó pompája alá rejtik a bohémlelküek minden elfojtott keserűségét és szomorúságát. Mindig urnák, mindig szolgálatkésznek és szeplőtlen becsületünek kell lennie annak, akit a király vagy császár katonájává tett hajlandósága vagy végzete, a szociális nyomorúságot és emberi szomorúságot haptákba állva és megadással szalutálva kell mindig elfogadnia Minden társadalmi osztályban él és uralkodik bizonyos kényszer, bizonyos hivatalos predesztináció, de a katonaság kényszere mindennél szigorúbb és parancsolóbb. A modern katonai fegyelemben, bármily különösnek látszanék is első tekintetben, van valami a középkori monachusok aszkézisé- ből, hiszen a kötelező egyenruha és a hallgatag celibátus is erre vallanak. Minden társadalomban kénytelen azonfelül a katonaság bizonyos, többé-kevésbé palástolt és többé-kevésbé kitörő, de állandóan működő ellenszenvvel megküzdeni, a hogy ez a rendszer miatt lehetséges. A magyar tájon még egy tragikus vonás játszik bele a katonák végzetébe: az, hogy maga a hadsereg szervezete, rendszere egy részében nem magyar. Hála az égnek, minden poklokon és minden rendszeren keresztül diadalmaskodik az emberi egyéniség és egészen nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy a magyar hadsereg tisztikara igen magas kulturális színvonalú, igen előkelő intelligenciával rendelkező szervezet. Sok tudományosan képzett, önálló gondol kozásu egyénre találunk közöttük és már nevelésük, állásuk szinte parancsoló- lag arra készteti őket, hogy jellemüket, akaraterejüket erősítsék és érvényesítsék. Most, hogy az osztrák és magyar delegáció plenáris; ülésein tárgyalás alá veszik a tisztek fizetésének fölemelését, ismét feléjük fordul a sajtó és a társadalom érdeklődése. Ismét sok rokonszenv és ellenszenv sugárzik féléjük, a paszomántos egyenruhák és daliás alakok felé. Akik eddig a nemzeti küzdelem viharos napjaiban kénytelen-kelletlen tűrték, hogy a honmentö civilnép a haza ellenségeinek, a császár katonáinak és az idegen elnyomás eszközeinek kiáltsa ki és hirdesse őket az egész világ előtt, azokat most a szociális érdeklődés szolidaritása veszi körül. Elnémultak a dühös csatakiáltások, az elemi fölháborodások, a melyek egy-egy véres katonai affér után fölharsogtak az országban és vétót kiáltottak a szoldateszka ellen. Kétségtelen dolog, hogy a katonai fegyelem és kényszer sokszor tragikus összeütközésbe sodorja az egyenruhát a modern társadalommal és kétségtelen, hogy az emberi jog és igazság szempontjából nagyon veszedelmesek ezek a lovagias vagy lovagiatlan összecsapások. De az ilyen ügyeket nem az egyének intézik el végérvényesen, törvényesen, ezek az ügyek a társadalmi előítéletek és vas- kényszerüségek rovatába tartoznak. Itt van például a párbaj. Minden gondolkodó és érző lélek elitéli, polgári és katonai irók igaz és tetszetős frázisokkal szállanak síkra állandóan és eredménytelenül a páros vias- kodás középkori babonája ellen. Nem tartjuk szerencsének, már csak a forma szempontiából sem, a rajongással telitett Hervének és társainak antimilitárista propagandáját, mert nem lehet és nem szabad egy társadalmi szervezet ellen törni, anélkül, hogy e szervezet gyökerét alkotó társadalom radikális megváltoztatását akarnék. Ha valahol, ebben a kérdésben a gazdasági alap minden. Aki a hadsereget akarja egy rohammal lerontani és nem veszi észre, hogy ez a hadsereg a társadalmi láncnak egyik erős, talán legerősebb szeme, az kiváló ideálista, de nagyon rossz taktikus. Hogy a mi hadseregünk nemzeti legyen, hogy a magyar fiút ne a császár, de a magyar nemzet katonájának vigyék el: ez igenis méltó és igazságos követelés, olyan jámbor óhaj, a melyet az idők járása elóbb-utóbb valóra fog váltani. A magyar álmoknak külöben is végzetük az már, hogy sokára teljesednek, nagy, fekete éjszakák sötétsége után, de az is végzetük a magyar álmoknak, hogy mégis teljesednek, mert igazak, mert muszáj teljesedniük. Hiába, mi azt gondoljuk, hogy a magunk egyéni életét jöttünk leélni dre a világra, pedig minden idegszálunkban, minden agysejtünkben a múlt, az elődök kisértete remeg, minden akarásunk, minden elgondolásunk egy már meglévő, egy már készen talált rendnek és rendetlenségnek kínai falába verődik örökkön. Van valami művészien, öntudatlanul parancsoló, lenyűgöző és fölemelő is abban a csodálatosan összhangzó emberi gépezetben, a melyet hadseregnek neveznek. Tetszik, vagy nem tetszik, de ez hatalmas, elemi erejű kigondolás, és nagy energiák, hősiesség és lemondás forrása. Lám, éppen a napokban került az TÁRCA. Virmont Hugo Damián gróf és Ibrahim basa utjai Tolnamegyében. 1719 1720. II. Miután a passaroviczi béke értelmében rendezendő ügyek le voltak tárgyalva — ezek között az is, hogy Rákóczit és bujdosó társait ki nem adja ugyan a török császár, de a magyar határoktól messze, birodalma belsejébe telepíti, állandó felügyelet alatt tartja, — a követségek Bécsből és Konstantinápolyból hazafelé utaztak. Az ut ismét Tolnamegyén keresztül vezetett. Kisebb gondot ismét azok okoztak, kik utazásuk céljaira a Dunának lefelé zajló vizeit használhatták. Ezen alkalommal a törökök utazlak lefelé. 1720. április 9-én Szekszárdra hivott össze Daróczy Ferenc alispán gyűlést, hogy kihirdethesse a királynak ezen ügyre vonatkozó kétrendbeli rendeletét. Közli ezekben Őfelsége, hogy ápriHs 10-én és 12-én fog Bécsből elindulnj_a követség, de nemcsak vizen, hanem szárazán is. A Dunán utazók Földváron, Kalocsán, Tolnán, Baján fognak állomásokat tartani. Minden állomásra 120 portio takarmány készítendő és a főzéshez elegendő fa. A szárazföldön mintegy 100 személy fog utazni, 430 lóval, 97 öszvérrel és 180 tevével. Ezek Simontornyan, Medinán, Szekszárdon és Bátaszéken fognak pihenőket tartani. Ürühus minden áliomásrá annyi adandó, mennyit a csapattal utazó és annak ellátására felügyelő főhadi biztos rendel. Hordandó a sta- tiokra elégséges száraz fa, 700 portiora való takarmány, zab, kenyér. A vármegye 50 dénár napidijjal Galambos Jakabot nyomban Győrbe küldötte, hogy a szükséges utasításokat átvegye és Dalmata János szolgabiróval idején közölje. A szükséges beszerzések a megyei pénztár terhére kellő időben történjenek, nehogy valamelyik állomáson hiány legyen. Nagyobb terhet rótt a vármegyére _aJ-Con: stantinápolyból hazatérő gról \ irmont és nagy kísérete. Palleati főhadi biztos kereste meg ez ügyben a vármegyét, kívánva, hogy két deputatus menjen a nagykövet elé, és hogy minden állomáson naponkint a következő élelmiszerek bocsáttassanak a hazatérők rendelkezésére: egy hízott ökör, legalább 340 font súlyban, 4—6 ürü, 2—3 bárány, egy borjú, 24 tyuk, kellő számú fiatal lúd, jérce-pulyka és réce. Kell továbbá 80 darab tojás, 6 pint ecet, 6 pint tej, 6 font vaj, 2 font friss vaj, különféle zöldség, káposzta, • • Olyféle kisfaju állatok voltak akkor itt, mint ma a Balkánon. saláta és egyéb konyhára való. Adandó egy nyolcados bab, lencse, árpa- vagy riskása, egy nyolcados legfinomabb fehér liszt, 6 font gyertya 10 akó bor, 400 font házi kenyér, 75 font fehér kenyér, 6 font só, 30 mérő árpa, 400 lóra ”aló takarmány, Igás erőül pedig állítson ki a megye 320 négyökrös szekeret, 80 kocsit 3—3 lóval} külön 50 embert lovak vezetésére. Bekkers generális ezenfelül ugyanekkor még 40 felszerszá- mozott lovat és 60 pár igás ökröt rendelt. Az 1720. junius 30-án Szekszárdon tartott gyűlés legelőször is aziránt határoz, hogy minden adóforint után a perceptor 5 dénárt szedjen be, ami összesen 951 frt 36 dénárt eredményez, és a pénz behajtására a megyei katonák a falukra azonnal szánjanak ki. Credentionális levéllel Petrovszky szolgabiró és Miklesicz János paláji- kai harmincados menjenek gróf Virmont elé, üdvözöljék a megye nevében, és tudják meg tőle, hány statiot óhajt Tolnában tartani. Mivel a példátlan szárazság miatt füvet kaszálni nem lehet, kérjék meg, hogy friss takarmány helyett szénát kegyeskedjék elfogadni. Tudassák vele, hogy a nagy áradás miatt Báttaszéken megszállni tlehéz. és kérjék, hogy Szekcsőről ne terheltessék táborozás nélkül Szekszárdig jönni. Mindenek előkészítésére Báttaszékre Czompó István és Demeter János, Szekszárdra Soproni Pál és Sellyéi István, Medinára Ferenczffi János és Pápai István, Simonytornyára Maurer András
