Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-29 / 48. szám

1908 november 29 TOL.Ii'A V ARMS« Y* 3 zetes engedélyét ki nem kérhette, sem annak utólag azt tudomására nem hozhatta, mely beigazolt tények mellett a kir. tör­vényszék a fent kifejtett indokokból azt, hogy alperes, mint a képviselőház elnöke, a kereset­ben kifogásolt utalványozások tekintetében a házszabályokban meghatározott elnöki jogkörét túllépte volna, megállapíthatónak nem találván, felperest erre alapított kártérítési keresetével el­utasította és mint pervesztest az 1868. L1V. te. 251. §-ához képest az alperesnek okozott per­költségek viselésére kötelezte. Az alperesi ügyvéd járandóságára vonat­kozó rendelkezés az 1868. L1V. te. 252. §-án alapul. VÁRMEGYE Rendkívüli megyei közgyűlés tartatott f. hó 28-ikán délelőtt 11 órakor Apponyi Géza gróf főispán elnöklete alatt, melyen a megye­bizottsági tagok csak szórványosan jelentek meg. A közgyűlés legfőbb tárgya a községi- és körorvosok fizetésének és korpótlékának meg­állapítása volt, ami meg is történt. E határozat szerint hivatalos orvosi karunk fizelése és kor­pótléka a következő : Dr. Varga Pál simonmajori 2130 kor. 33 fillér fiizetés. Korpótléka 1066 korona 67 fillér. Dr. fírünvald Elek dunaszentgyörgyi köz­ségi orvos törzsfizetése 2133 kor. 33 fillér. Dr. Schützenberger Endre dunafö’dvári községi orvos törzsfizetése 2133 kor. 33 fillér. Korpótléka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Grósz Jakab döbröközi községi orvos törzsfizetése 2133 kor. 33 fill. Dr. Boszkovitz Mór bátaszéki körorvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér; korpótléka 1066 K. 67 fillér. Dr. Pécsváradg József decsi körorvos fize­tése 2133 kor. 33 fill.; korpótléka 533 kor. 33 fillér. Dr. Spitzer Manó öcsényi körorvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fill, korpótléka 266 kor. 67 fillér. Dr. Freund Ignác tolnai körorvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fill., korpótléka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Berde Mózes bonyhádi körorvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér és 1909 évi ja­nuár hó 1-től számítandó 2-ik korpótlékkal együtt 466 kor. 67 fiillér. A betöltetlen mórágyi körorvosi állás törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér. Dr. Vencel József nagymányoki kör­orvos törzsfizetése 2133 kor. 33 fillér. Korpót­léka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Szakách Péter teveli körorvos törzs­fizetése 2 < 33 kor. 33 fillér. Korpótléka 266 kor. 67 fillér. Dr. Láng Frigyes zombai kö: orvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér. Korpótléka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Stern Adolf bölcskei körorvos törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér. Korpótléka 1066 67 fillér. Dr. Brányi Kálmán Fadd 2133 kor. 33 fil­lér fizetés ; korpótléka 1066 kor 67 fillér. Dr. Stollár János Nagydorog 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótléka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Grünfeld Adolf Paks 2133 kor. 33 fil­lér fizetés : korpótléka 266 kor. 67 fillér. Dr. Fehér Soma Felsőireg 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótlék 800 korona. Dr. Nagy Sándor Ozora 2133 kor. 33 fillér fizetés. Dr. Sterk József Tamási 2133 kor. 33 fii- lér fizetés. Dr. Parragh Elek Gyönk 2133 kor. 33 fil­lér fizetés ; korpótléka 266 kor. 67 fillér. Dr. Holudonuer Adolf Hőgyész 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótléka 800 korona. Dr. Zavaros Gyula Kölesd 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótléka 800 korona. Dr. Kiss István Simontornya 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótléka 1066 kor. 67 fillér. Dr. Neumann János Dombóvár 2133 kor. 33 fillér fizetés ; korpótléka 1066 kor. 67 fillér. A betöltetlen gyulaji körorvosi állás törzs­fizetése 2133 kor. 33 fillér fizetés. Dr. Békéssy Nándor Szakcs 2133 kor. 33 fillér fize tés ; korpótléka 10b6 kor. b< fillér. A főbb tárgyakból megemlítjük a követ- kezeket * A szekszárdi képviselőtestületi tagválasz- tás elnökéül órffy Lajos küldetett ki. ^2 »orvosi aUp* létesítése elh«itározt&tott. Reich Oszkár szolgabirónak újabb 3 havi szabadság engedélyeztetett. A Tolnán létesítendő ártézikut fúrása tár­gyában hozott községi képviselőtestületi hatá­rozat Horváth Ferenc ellenző és Stern Árpád, úgy Simontsits Elemér alispán pártoló felszóla­lása után a fellebbezés mellőzésével jóváha­gyatott A dunaszentgyörgyi községi orvos látoga­tási ideje télen reggel 6-tól esti 9, nyáron reg­gel 5-től esti 10 óráig állapíttatott meg, műtő dij- jul pedig a miniszteri rendelet minimális ármegállapítása fogadjatott el. Ugyancsak e kéz­ség köteleztetett, hogy egy éven belől megfelő lakást építsen a községi orvosnak. Tóina község határozata a sely* mfonó mellett a Dunához vehető ut megépítése tár­gyában hatályon kívül helyeztetett:] ugyan­ezen község határozata a husvizsgálat dijak tárgyában véleményes jelentésre kiadatott az iparkamarának. A többi tárgyalásra kitűzött községi kép­viselőtestületi határozatok mind jóváhagyattak. A jegyzőkönyv hitelesítésére kedd d. e. 11 órája tűzetett ki és a hitelesítésre I^sopold Kornél dr. és Bodnár István kéretett fel. Fölkérettünk a következő sorok közzé­tételére ; Nyilatkozat. A Henc Károly képviselő ur által a képvi­selőház szombati ülésén előadott interpellációval kapcsolatban a sajtó néhány orgánuma sze­mélyes támadásokat intéz ellene. Az interpel­lációban felvetett kérdések érdemével nem fog­lalkozom. A személyemet ért támadások dolgá­ban pedig meg fogom tenni az illetékes bíróság előtt a megtorló lépéseket. Budapest, 1908. évi november 23. Láncy Leó. _________HÍREK ____ — Személyt hír Apponyi Géza gróf fő­ispán pénteken délután néhány napi tartózko­dásra Szckszárdra érkezett. — Auguszta frany emlékérem Auguszta főhercegnő a József kir. herceg Szanatórium­egyesület javára kifejtett buzgó működésének elismeréséül gróf Apponyi Gézáné úrnőnek az Auguszta arany emlékérmet adományozta. __ Elnevezések. Kovdch Béla határrendőr­ségi fogalmazó gyakornokot, Kovách Gyula kis- vejkei körjegyző fiát, a belügyminiszter fizetés­nélküli segédfogalmazóvá nevezte ki. A szekszárdi kir. pénzügyigazgató Steiner József pári-i lakost, a tamási i kir. adóhivatal­hoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. — Családi Öröm. Főispánunkat, gr. Apponyi Gézát és családját nagy öröm érte Menyének, gróf Apponyi Károlyné, szül. VVindischgratz her­cegnőnek fia született, ki Géza nevet nyer a keresztségben. __ Uj kúriai bíró A király Rökk Gyula pé csi ítélőtáblái bírónak a kúriai bírói címet és jelleget adományozta. — Főúri vadászat. Wodiáner Albert báró komjáti uradalmán november hó 23-án és 24-én vadászatot tartottak, amelyen részt vett József királyi herceg, továbbá BTassies Gyula, Perezd Dezső v. b. t. t., Révay Xavér báró, Berchtold Kázmér gróf, Thuróezy Vilmos, Nemes János gróf, Harkányi báró, stb. A vadászat két napján 4609 nyulat, 197 foglyot és 13 őzet ejtettek el. — A szekszárdi esküdtbiróság A pécsi kir. ítélőtábla elnöke az 1897. évi XXXIII. t.-cikk 2. §-a papján, az 1909. évre a szekszárdi kir. törvényszéknél szervezett esküdtbiróság elnökévé Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnököt,helyet­tesévé pedig Ágoston István kir. ítélőtáblái bírói címmel és jelleggel fölruházott kir. törvényszéki bírót jelölte ki. — Uj törvényszéki jegyző. Az igazságügy­miniszter Weichart Rezső dr. szekszárdi kir. törvényszéki joggyakornokot a gyönki kir. járás­bírósághoz jegyzővé nevezte ki. — Eljegyzések Gyorsok József, máv. pálya- felvigyázó eljegyezte Szekszardról i jváry I éter pályafelvigyázó leányát, Gizellát. Tullner Imre, m. kir. csendőrőrsvezető je­gyet váltott Szabó Erzsébettel. Schäffler Antal dunaföldvárról eljegyezte Klein Annát. — Körorvos választás. Az üresedésben volt mórágyi körörvosi állásra Fodor Fülöp dr. viski orvos választatott meg. — Uj megyeblzottságl tagok A f. hó 21-én megejtett megyebizottsági tagvalasztások alkalmából megválasztattak ; Szekszárdon : Kra- molin Gyula dr., Tengődön : Ligeti József, Sár- szentlőrinen : Fantusz Fülöp, Kiss Lajos, Faddon Éket István, Simontornyán : IJitcy Jakab, Ozo- rán Lakner Lajos, Gyünkön ; Kosa Ferenc, Diós- berényben : Lindheimer Illés, Tevelen : Mayer József, Nakon: Sö^ös Jpzsef, Paks. Scheuer Miklós, Majoson: Hagymássy Zoltán dr. — Lelkész választás Domby Béla, gyönki reform, magyar lelkészt, ki jeles szónoklata és irodalmi működésével tűnt ki, a békésmegyei Gyoma község első papjává választotta meg. — A szebényl plébános A közalapítványi uradalom, mint kegyur, Bereck János kajdacsi plébánost, ki első helyen volt jelölve, prezen­tálta szebényi plébánosnak ; aki azonban a je­löléstől visszalépett s marad tovább Kajdacson plébánosnak. — Hódolat Oaray emlékének Színtársu­latunk kiváló tagja, Bihari Ákos, a jutalomjá­tékára Szekszárd közönségétől kapott szép ba­bérkoszorút Garay szobrára ajánlta fel A kegye- letes ünnepély vasárnap délben nagy közönség előtt folyt le, amely alkalommal Bihary Ákos szép beszéd kíséretében helyezte a koszorút a szobor talapzatára, a szónoklat után pedig a szín­társulat a Hymnust énekelte el. — A közigazgatási szakismeretek fejlesz tése. Simontsits Elemer alispán rendeletére a vármegyei előadó tisztviselők ezentúl időről- időre értekezletre gyűlnek egybe, amelyen a szakelőadók az életbelcptetendö uj törvényjavasla­tokat és miniszteri rendeleteket behatón ismertetik, hogy ez által alkalom nyujtassék az egyes me­gyei tisztviselőknek, akik ez idő szerint csak bizonyos szakmakörben dolgoznak, a többi szakmakörben előforduló újításokkal és irány­elvekkel is megismerkedni. Ez értekezleten való megjelenés az előadói karra nézve kötelező, de azokon a többi tisztviselők is megjelenhetnek. Az első értekezlet csütörtökön déleUl^I^órakor tartatott is azon az uj büntető-novella, a köz­egészségügyi törvény reformja es az uj hus- vizsgalati miniszteri rendelet behatóan ismer­tetett. Előadók voltak : Forster Zoltán dr. Éti Márton tb. főjegyző "és Sigora Lajos törvényhatósági orvos. Az értekezlet d. u. fél 12 órakor ért véget. — Petrloh Ferenc emléke. Schwetz Antal dr. indítványt adott be a decemberi megyei rendes közgyűlésre, hogy Petrich Ferenc törvényható­sági bizottsági tag, volt 48-as függetlenségi képviselő elhunyta felett a közgyűlés őszinte részvétet érez és hazafias emlékezetét jegyző­könyvileg megörökíti. — Áthelyezett tanítónő. Länderer Margit, néhai Jxinderer Andor szekszárdi uradalmi fő­erdész leánya, Székelykevéről a ceglédberceli állami iskolához helyeztetett át. — A dunai flotta A dunai hadihajók az aldunáról egyelőre az óbudai telelőbe jöttek. A rendkívül kis vízállás és a jégzajlás következ­tében a Maros monitor Bölcskénél akkora léket kapott az elején, hogy a hajó belsejét ezen a részen pár perc alatt egy méter magas viz bon­totta. Sok fáradsággal sikerült a léket eltömni és a megsérült hajó szerencsésen eljutott Óbu­dára, ahol azonnal javítás alá vették. — A megyei segéd- és kezelőszemélyzet mozgalma Tolnavármegye segéd- és kezelő- személyzete folyó hó 23-ikán, Plank GyUla irattáros elnöklete alatt értekezletet tartott, mely­ben csatlakoztak a statusrendezés céljából or­szágosan megindult mozgalmukhoz. Kívánságuk az, hogy 12 évi szolgálat után hivatalból való előlépés biztosittassék nekik is, oly módon, hogy az irodaigazgatók a IX. fizetési osztály­ból a Vlll-ikba, az irodatisztek (iktató, kiadó, irattárnok, nyilvántartó) X-ből a IX-be, az ír­nokok XI-bői a X-be lépjenek elő; a dijnokok lakbért kapjanak és 12 éves szolgálat után a Xl-ik fizetési osztályba lépjenek, a szolgák pedig 20 évi szolgálat után altisztekké nevez­tessenek ki. A Budapesten megtartandó kon­gresszusra képviselőjükül Plank Gyula irattárost választották meg. — Segédjegyzői állások. A Bátán meg­üresedett segédjegyzői állásra december 18-áig, — a Simotitomyán megüresedett segédjegyzói állásra december 8-áig pályázat van hirdetve. Simontornyán december 15-iken, Bátán decem­ber 21-ikén ejti meg a választást a járási fő­szolgabíró.

Next

/
Thumbnails
Contents