Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-21 / 25. szám
XVIII. évfolyam ______25.8zám______________Szekszárd, 1908 junius 21 TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — K i a d ó h i v a t a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő é« laptulaidonos : Főid unkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. KIAfitt'teseket hirdetéseket a kiadó» hivatni on kívül elfogad Rolnar Mór könyvnyomdája éa papirkere.kede.e I Szekszárdon. Eoyes szamok ugyanot kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséihez intézendők. Hirdetések mérsékelten mefállspitot árscsbály aierint számíttatnak. Az „aljas“ hitelező. Szörnyűséges szópazarlás van ebben a címben. A hitelező mindig aljas, amikor a pénzét meri követelni, amikor perel érte, végrehajt és el akarja vinni a nagyságos asszonynak azsur hímzésű utolsó párnáját. A leghitványabb akkor, amikor nem akar tovább vagy egyáltalában nem akar hitelezni. Adósságot nem íizeini: nem dehonesztáló dolog, sőt bevett társadalmi rendszer. És mégis: valakiről azt föltételezni, hogy adós marad, tiszta becsületsértés. S valóságos szerencse, hogy a rófnek és a gyalunak emberei elvileg nem párbajoznak, különben megeshetnék, hogy a hitelezés megtagadása miatt két jól fésült urat küldenének hozzá. És a hitelezők ellen való gyiilölség szinte ujjong abban a hangulatban, amely a végrehajtási törvény reformját fogadja s főként azt a módot köszönti, amint azt egy néptelen, vakációra vágyó parlament által rövid utón el akarják fogadtatni A törvény megvédi a házi tűzhelyet, a kétezer koronáig való fizetést s az adós nevét az árverési hirdetményekben való megluircolástól. A hitelező nem törhet be az adós lakásába, nem szívhatja el a Jeeresetét és nem állit- ' "fiatja pellengére a tisztes nevét. S mindezt a hitelező megérdemli, mert ó sodorta az adósságba az áldozatot, mikor könnyelműen hitelezett, csakhogy a portékáján vagy a munkáján túladjon. A dánosi rablógyilkosoknak könnyebb a védekezés, mint a hitelezőknek, akiket igy a liberálizmussal, a humanizmussal szögeznek szembe. A hitelező, aki a maga érdekeiről merne beszélni, rossz sz vü, a szegényt gyűlölő ember, aki ezzel maga bélyegzi meg bűnös szándékait. Mégis, e kedvezőtlen külszín inellett, talán lehet nehány szót ennél a reformnál a fekete; lelkű hitelezők szempontjából ejteni. Hát mindenekelőtt meglehetősen idejét múlt dolog könnyelmű hitelezésről beszélni ma. Ez igaz lehetett a pénzbó időkben, amikor az áru — amint boltos-nyelven mondják — a földön hevert és a gyáros nemcsak áru hitelt adott, de sokszor pénzt is, hogy az újdonsült kereskedő berendezkedjék. Ma ennek az időnek vége van, aminthogy bealkonyodott a végtelen idejű nyílt hitelnek. Az anyag megdrágult, a gyárosok pedig kénytelenek követeléseiket egy tömegben átadni a bankoknak, akik méltányosság és udvariasság nélkül követelik a határidő betartását. A kedvezményeket, amelyeket azelőtt a gyárosok egymás közt való ver- I senye a kereskedőnek nyújtott, a szaporodó kartelleK és «egyöntetű eljárások» teljesen megszüntették. Ilyen körülmények között az eladónak kétszer is meg kell forgatnia az árut, mielőtt azt hitelbe adja. A könnyelmű hitelezés magva épp abban áll, hogy a hitelbe venni akaró" szorongatásának vagy imponáló fellépésének nem tud ellenállni, azzal szemben nem tud energikus, lenni. Úri vevőnek, úri megrendelőnek a kereskedő es iparos röstelli szemébe mondani, hogy neki nem ad hitelbe. Különösen olyankor, amikor a vevő csak annyit mond: «hát küldje csak haza ezt a véget», amikor tehát a boltos nem tudja, hogy készpénzért vagy hitelbe indul-e útnak a portéka. Szinte kínos látni, hogy a kereskedő milyen ürügyeket, kibúvókat, mentséget és bocsánatkérést keres, amikor a hitelezés elől elzárkózik ott, ahol előre is érzi ?i pénzét. ság oktatása és nevelése folyik. Csodálatos dolog ez 1 Mindnyájan azt hisszük, hogy kitünően ismerjük az iskolát; hisz végre magunk is ültük padjait, talán nem is olyan emlékezetet halványító messzeségben. És végre is az iskola munkája nyitott ajtónál folyik; ha legféltettebb jószágunk, a gyermekünk él benne, nemcsak módunkban van, hanem kötelességünk is, hogy beletekintsünk olykor-olykor. És mégis szégyenkezve kell megvall inunk, hogy fogalmunk sincs, sejtelmünk sincs az iskola munkájáról ; ha egy- egy válságos pillanat rákényszerit bennünket, hogy közelebbről megnézzük, csak olyankor látjuk tudatlanságunkat és közömbösségünket. Mi történt hát az utolsó évek folyamán e falak közt? Azelőtt is voltak kitűnő diákok és hanyagok, kedveltjei az iskolának és áldozatai saját hanyagságuknak, a szülők pályatévesztő vakságának, a mostoha körülmények gonosz játékának. De öngyilkos tanulóról csaknem sohasem hallottunk. Akkor a szülő elviselte az igazságot, vagy azt, amit gyermeke mesterei igazságnak állapítottak meg és a fiú hordozta keresztjét és vagy megjavult, vagy máshol látott boldogulás után. Ma a balvégzetű gazdasági viszonyok türelmetlenné tették az apát, aki nem győzi fia iskolázásának egyre növekedő költségét s alig várja, hogy a gyermek a maga lábára álljon. És a fiú, aki tudatában van szülei többe-kevésbé jogos türelmetlenségének, idegessé válik, elveszti Hanem jó : a kereskedő ne hitelezzen. A hitelező szívesen belenyugszik ebbe a büntetésbe, a inelylyel az adóst sújtják. De egy kérdésre mégis feleletet szeretne. Mi lesz azokkal a tartozásokkal, a melyeket eddig évekkel ezelőtt hitelezett, a mikor sejtelme sem lehetett arról, hogy Günther Antal igazságügyminiszter lesz és hogy ilyen reform révén fogja a népszerűségét megalapozni ? Akkor még ő a törvényre támaszkodhatott, a törvényre, amely eszközeivel némi biztosítékot adott az ö követelésére. Az adós, az üldözött adós ezzel a gondolattal, vagy szóval lépett elébe : nekem hitelezhetsz, hiszen van lefoglalható fizetésem, lefoglalható bútorom; nem kell hát attól félned, hogy a pénzed veszendőbe megy. És ha a tartozással máig adós maradt, — a törvény azt mondja, hogy az akkori állapot nem számit. Akinek sikerült a tartozást eddig elhúzni, azt, megfelelő körülmények mellett a törvény felmenti a fizetés kötelezettsége alól. Igazság-e az, hogy a.régi tartozásokra, a régi törvény alapján létrejött jogügyletekre is kiterjed az uj végrehajtási intézkedés? Kortes beszéd, hogy a régi törvény | olyan nagy hatalmat adott a hitelezőnek az I adóssal szemben, a kis embert a tőkének kiszolgáltatta. Oly egyszerű módja volt a kijátszásnak, hogy csak a naiv adós nem vette igénybe, ha szüksége volt rá A bútort a feleség igényelte, a fizetésre pedig fiktiv követeléseket vezettek, s azt egy millió esztendőre letiltották. A hitelezésnek egyedüli alapja — a bank-szerű fedezetekről nem szólva, — az adós tisztessége volt és az is marad. Ha rosszhiszemű, a milliomos is eldughatja a vagyonát a foglalás elől, s a napszámos is fizet, ha az adósságot a befejétés kétségbeesik. Szomorú tapasztalatok egész láncolata igazolja e megfigyelés föltétien helyességét. És túl e nagyon fontos gazdasági okon, a serdülő ifjú erkölcsére megmételyező hatással van még száz és száz tényező. Akarata gyepge, ellenálló képessége alig fejlett ki, máris visszafejlődik, kötelességtudása nem edzett és az iskolai fegyelmet nem érzi elég erősnek arra, hogy visszariadjon a munkátlanságtól és elkerülje végzetes következményeit. Mit tehet az iskola e riasztó jelenség láttára ? Neki elutasithatatlan, bár kínos kötelessége, hogy növendékeit megrostálja, megbírálja és osztályozza, mert hiszen bizonyítványt kell adnia. Tőle a fiuk, a fiuktól az állam bizonyítványt követelnek. Mondjon le a gyengék eltávolításáról, hogy ezzel megkárosítsa a tanulásra képeseket? Jutalmazza meg a hanyag és rosszindulatú fiút ugyanazzal a jogosítással, amely a szorgalmast és tehetségest illeti meg ? Végkép lesülyessze a maga és ezzel a magyar kultúra színvonalát, mivel hogy a bukást érdemlő diák revolverrel csikarja ki tőle a bizonyítványt? Hová, jutunk ha a hazug humanizmus jut uralomra bennük is és egyszerűen megszüntetik a tanítást és a tanulás eredményének megítélését, mivel a pisztoly durranásától tartanak ? E kínzó kérdések még csak egynéhány esztendeje is egészen érthetetlenek lettek volna. Ma már éles világosággal állanak elénk és köve_______TÁRCA. Ta nulók öngyilkossága. Az évről-évre megismétlődő veszedelem kiújul az idén is, ugylátszik, fenyegetőbben, mint valaha. Nap-nap után eldördül a lövés, mely egy-egy ifjú életet olt ki. És a tetemrehiváson megjelen a két ellentétes véglet harsány jajszavával és üres vádjaival. A természettudományos jelszavak után induló bölcs kimondja, hogy a gyümölcs férges volt, le kellett hullania, nem kár érte; és rideg közömbösséggel mondja ki a halálos ítéletet, mig a gyászoló anya szive megszakad és a megtört apa véres férfikönyet ejt. De a felületes, gyarló és hazug álfilantrópia sem marad el és megvádolja az öngyilkossá lett gyermek gyilkosait, a hideg és szívtelen tanítókat, akik a fegyvert a boldogtalan tanuló kezébe nyomták. Hol itt az igazság? A rettentő hangzavarban alig lehet eligazodni, pedig sürgős szükség volna, hogy tisztán lássunk, mert különben nem tudjuk megorvosolni a bajt, amely annál veszedelmesebb, mert szemmel láthatólag ragadós: a tanulók öngyilkossága erkölcsi és pszikopatológiai járvány, amely egyre jobban pusztít és állandó remegéssel tölti el a szülőket. Legyünk tárgyilagosak és igyekezzünk beletekinteni abba a műhelybe, amelyben az ifjú-
