Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-03 / 18. szám

— Artézi vizünk vegyelemzése. A napokban küldte le a budapesti bakterologiai intézet vegy­vizsgálatát a szekszárdi ártézi kút vizéről. E szerint ártézi vizünk lugossági foka 11*6, ke- ménységi foka pedig 4 5. így már megállapít­ható, hogy a bővizű forrás kitűnő úgy ivásra, mint kazánviznek is. — A posta köréből Május 1-én a szek­szárdi postahivatalnál az a lényeges ujitás lépett életbe, hogy ajánlott levelek elfogadtatnak délután 6 óra után is és pedig 8 óra 30 percig a távirda- hivatalban. A gyüjtőszekrényekből ezentúl napon­ként nem háromszor, hanem négyszer és pedig d. e. 10 óra 30 perckor, délben 1 óra 45 pkor, d. u. 5 óra 15 pkor és este 7 óra 30 perckor szedik össze a leveleket. A postahivatalnál azon­ban a vonatindulás előtt 30 perccel még el­fogadtatnak, illetve továbbszállittatnak a levelek. — A hadsereg köréből. A király a májusi előléptetések alkalmából a következő tolnavár­megyei származású tiszteket léptette elő Kovács Sebestyén Tibor h. huszárhadnagyot főhad­naggyá, Wolfárth Nándor és Megyercsy Kálmán honvéd gy. ezredbeii tiszthelyetteseket had­nagyokká. — Visszaélések az Esterházy uradalomban. Esterházy Miklós herceg, pár hónapja Haller József udvari tanácsos, a hercegi uradalmak igazgatója ellen fegyelmi eljárást indított s egy­ben szabadságolta az igazgatót. Ezzel az ügy­gyei kapcsolatosan még öt más magas állású tisztviselő ellen indítottak most fegyelmi eljárást. — Esküvő. Bakán István döbröközi adó­ügyi jegyző tegnap esküdött örök hűséget a szekszárdi belvárosi templomban Hradek Gusztáv iparos leányának Ilonkának. — Szeyedy József a szekszárdi »Ferenc* közkórház Írnoka ma va­sárnap vezeti oltárhoz menyasszonyát Dittrich Mariskát Szekszárdon. — Uj nőegyleti tagok. Az «Egyesült Szek- szárd —tolnamegyei Nőegylet» tagjai köze föl­vétettek : özv. Babies Mihályné, Béki Józsefné, Frank Oszkárné, Fekete Hugóné, ifj. Olantz Miksáné, Hock Istvánné, Janusek Gézáné, özv. Laki Józsefné, Máthisz Kálmánná, Miklós Aladár, Róth Ferencné, óváry Ferencné (Gyönk), özv. Treer Ferencné. — Tisztviselők értekezlete. A megyei köz­ponti tisztviselők Szekszárdon folyó hó 25-én d. e. 9 órakor Forster Zoltán főjegyző elnöklete alatt értekezletet tartottak, melynek egyetlen tárgya a megyei tisztviselők fizetésjavitásának kérdésében leendő állásfoglalás volt. A fizetés- javítás • sürgetése ma már általános az egész vonalon, mert a megyei tisztviselők előmeneteli és fizetési viszonyai a fizetésrendezés óta rosz- szabbakká lettek, mint az állami tisztviselőkéi. Az országos szövetség választmánya erre vonat­kozólag egy kész tervezettel lépett a Segesváron csak az imént megtartott közgyűlés elé, amely a különben nagyon méltányos és szép terve­zetet, azzal a jelszóval, hogy az túlsókat kíván, mit a kormány úgy sem ad meg, egy hevenyé­szett, a tisztviselőket nemcsak ki nem elégítő, hanem legjogosabb érdekeiket mélyen sértő hatá­rozatot hozott. Ez ellen Sopronmegye tisztikara a leghatározottabban állást foglalt, férfias és erélyes köriratban híva fel a kartáriakat, hogy e tárgyban döntés előtt tisztviselői kongresszus tartassák. Tolnavármegye központi tisztikara ez irányban döntött és a sopronmegyei kartársak­hoz üdvözlő táviratot küldött, az országos szö­vetség választmányával pedig táviratitag tudatta, hogy a segesvári határozatot sérelmesnek tartja. — Uj postamester. Postamesterré kinevez­tetett Felsőnyékre Sebestyén Margit. — A király Veszprémben. Az idei Jnagy- gyakorlatok Veszprém vidékén fognak tartatni és ez alkalommal úgy őfelsége a király, mint Fe­renc Ferdinánd trónörökös Veszprém városban lesznek főhadiszálláson. A király Hornig báró megyéspüspök palotájában fog lakni, a trón­örökös pedig és vele a hadgyakorlatok vezető­sége a Veszprém közeli szomszédságában fekvő Hajmáskéren, a tüzérségi lőtér vezetőségének épületében. — Kitüntetett iparos. Herger Nándor bony­hádi kalaposmestert az országos iparegyesület kitűnő készítményeiért az ezüst diszéremmel tüntette ki. — Hymen. Litrányi Jenő nagybérlő Tamá­siban április hó 26-án vezette oltárhoz Hirsch Ilonka kisasszonyt, Hirsch Ignác nagybérlő és megyebizottsági tag leányát. Választás Mess József mázai segédjegyző állásáról lemondván, helyébe Erdőst Pál bonyhádi segédjegyző választatott meg. — Elárverezésre kerülő gyűjtemény. Mint­hogy néhai Wosinszkynak úgynevezett «keleti szobája», mely szebbnél-szebb keleti szőnyegek és bútorok gyűjteménye, vevőre nem talált, az örökösök e gyűjtemény tárgyait legközelebb el fogják adni, hogy mikor, azt Káldi Gyula dr. kir. közjegyző fogja közhírré tenni. — Pénzügyőri kinevezések- A szekszárdi pénzügyigazgatóság Ács Mihály simontornyai pénzügyőri fövigyázót szemlésszé, Neumayer Sándor szekszárdi vigyázót pedig fővigyázóvá nevezte ki. — Plébánosi kinevezés. Gróf Zichy Gyula dr. megyéspüspök Éber Géza adminisztrátort Éber Márton szekszárdi ny. tanító fiát Fekedre plébánossá nevezte ki. — Óvónői Állás betöltése. Az üresedésben volt lengyeli óvónői állás Schopper Anna mözsi óvónővel töltetett be. — Az ártézi kút diadala A szekszárdi ár­tézi kút mesés sikerének hire messze vidékre elhatott és ma már igen sok helyen gondolnak kútfúrásra, olyan helyen is, ahol eddig az ár­tézi kútnak hírét se hallották. Egy györkönyi egyszerű, de vagyonos polgár annyira lelkese­dik az ártézi kutért, hogy hajlandó abba 8000 koronáig belemenni. A derék ember nem köz­kutat akar létesíteni, hanem a saját céljaira, a saját földbirtokán és e célból a kútfúróval már tárgyalásokba is ereszkedett. Hogy mi a célja a tagadhatatlanul drága ártézi kúttal, az egye­lőre a derék polgártárs titka, de rosszul aligha számit. — A völgyzárókról igen érdekesen ir a «Vízügyi és Hajózási Közlöny» legutóbbi száma, melyből megtudjuk, hogy Németország és abban is Poroszország csak a legutóbbi 20 év óta fog­lalkozik völgyzárók létesítésével és hogy Német­ország az Aachenben letelepedett és élt magyar származású Intze vizi mérnöknek köszönheti eddig 'étesitett völgyzáróit. Intze mérnök 1904. decemberében elhalt ugyan, de a németek lanka­datlan kitartással és óriási pénzáldozatokkal folytatják a völgyzárók építését, amelyek utján évenként sok száz millió köbméter vizet fognak fel, raktároznak el és ezzel mentesitik a völgye­ket az árvizektől, halastavakat létesítenek, táp­lálják a folyók vizét, szárazság idején előmoz­dítják a hajózhatást és segítenek az ivóviz- hiányon. A németek 1889-ben kezdték meg az első völgyzárót építeni és azóta 25-öt létesítettek 120 millió köbméter viz raktározására, ez idő szerint pedig 15 völgyzáró van építés alatt 400 millió köbméter vizre számítva. Átlag minden 10 miliő köbméter viz raktározása mintegy 1 millió márkába kerül, de ez áldozat bőven megtérül, mert olcsó vizierőt és hatalmas erő­telepeket kapnak érte, melyek a drága szén­fogyasztást mellőzhetővé teszik. A magyar hegyvidékeken is meg kellene kezdeni a tömeges völgyzárók építését. TOLNA VARMEGYE. ___ — Május 1. A verőfényes szép időben ä szokásos módon ünnepelték meg a május 1 -ét a vörösjelvényes szociálisták Szekszárdon. Mint­egy 100—120-an zárt sorokbanzenekiséretmellett a Vámhoz rándultak ki, ahol népgyülést, majd pedig tánccal egybekötött majálist tartottak. A népgyülés teljes rendben folyt le. — Eljegyzés. Schiller Mór bátaszéki keres­kedő eljegyezte Wein Otti kisasszonyt Bajáról. — A pécsi lóverseny. A még hiányzó ket­tős és négyes fogatokra való nevezések április hó 29-én érkeztek a versenyirodához. A május 2-an megtartandó 2-es fogatok versenyére ne­veztek : 1. Döry Janő, egy fogat, hajtja tulajdonos. 2. Dőry Hugó egy fogat, hajtja tulajdonos. 3. Dőry Ödön egy fogat, hajtja tulajdonos. 4. Széchenyi Frigyes gr. egy fogat, hajtja Nádasy Elek. A május hó 3-án megtartandó négyes fo­gatok versenyére a következő nevezések ér­keztek be : 1. Ifj. Jeszenszky Ferenc, egy fogat, hajtja tulajdonos. 2. Dőry Ödön, egy fogat, hajtja tulajdonos. 3. Dőry Hugó, egy fogat, hajtja tulajdonos. 4. Nádasy Elek, egy fogat, hajtja tulaj­donos. Tiszteletdijak nagyrészt a lóverseny-egye­sület s a vidéki arisztokrácia ajándékaiból lesz­nek összeállítva. Tiszteleletdijat adományoztak a lóversenyre: Frigyes, kir. herceg őfensége, Jekkelfalussy honvédelmi. Darányi földmivelésügyi miniszter. Erreth János, Pécs város főispánja, Biedermann Rezső lovag. Zsolnay Miklós, a pécsi és ba- ranyamegyei hölgyközönség s a pécsi lóver­seny egyesület. A fogatok versenyére tiszteletdijat aján­lottak fel: Szapáry Pál gr. Hercog Mór br. Kohner Willy és id. Jeszenszky Ferenc. — Halálozás. Etl József mérnök hosszas szenvedés után április 30-án 58 éves korában elhunyt. A megboldogult jó kedélye és rokon­szenves modora által sok jó barátra tett szert. Elhunytét leányai Valeria, Gyük Ferenc kir. törvényszéki bíró neje és Kreszcenczia gyászol­ják. A család a következő jelentést adta ki: Gyük Ferencné szül. Etl Valéria és Etl Kresz- tencia mint gyermekei, Gyük Ferenc mint veje, Gyük Margit és Katica mint unokái úgy a ma­guk, mint a nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtói megtört szívvel jelentik forrón sze­retett édes atyjuk, illetve apósa és nagyatyjuk Etl József mérnöknek folyó évi április hó 30-án, életének 58-ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A felejthetetlen halott földi maradványai május hó 2-án délután fél 5 órakor fognak a róm. kath. hitvallás szertar­tásai szerint a Széchenyi-utcai gyászházból az újvárosi régi temetőbe őrök nyugalomra he­lyeztetni. Az engesztelő szentmise-á'jiozat a boldogult lelki üdvéért május hó 2-án délelőtt fél 9 órakor fog a Mindenhatónak a belvárosi templomban bemutattatni. Áldás és béke poraira! — A dombóvári üzleti kirakatok dija. A dombóvári kereskedőktől a község az üzletük előtt épített kirakatok által elfoglalt utcaterület használata fejében dijakat követelt. A belügymi- nister egy felebbezés kapcsán kimondotta, hogy ily díjfizetésre a dombóvári kereskedők nem kötelezhetők, mert a portálékra az engedélyt díjfizetés kötelezettsége nélkül kapták. — Járvány Miszlán. Miszla községben a kanyaró járványszerüen fellépett-és pedig több esetben halálos kimenettel. Az iskolák bezárattak. 1908 május 3 MIT iSVIJKS? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetet szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Minden küflöldit fölülmúl hazánk természetes a mohai A ftTTTIS -Forrás. szénsavas vizek királya ■ _______________ Mi lleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali bor- és gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak Kedveit borviz! Ocsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható! Főraktár: SALAMON TESTVÉREK cégnél, SZEKSZÁRDON.

Next

/
Thumbnails
Contents