Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-03 / 18. szám
2 TOLNA VARMEGYE. 1908 május 3 selője: a budapesti büntető törvényszéknek jogi tudásban és képességekben kimagasló elnöke: Zsitvay Leó ellen indítani merészeltek. A bírói szék pártatlanságát meg kell oltalmazni minden támadás ellen és elsőrangú nemzeti érdek, hogy a bírói szék függetlensége és tekintélye semmiféle csorbát ne szenvedjen. A bírói szék fölött az Igazság eszméje ragyogjon és ne a pártoskodó politika fer- tóztesse azt meg. A függetlenségi párt egyik vezére: Ugrón Gábor merészeli a nehéz hivatását csodálatos energiával, pártatlansággal és ritka jogi tudással betöltő törvényszéki elnököt a nyilvánosság előtt * durva, nyers, paraszt, gonosz, vérengző tigrisnek és apportírozni tudó pudlinak> bélyegezni. Egyenesen vérlázitó ez a vakmerőség. Ugyanaz az Ugrón Gábor, akit az összes bírói fórumok még néhány év előtt többrendbeli vétkes bukás bűncselekménye miatt elítéltek, aki, mint takarékpénztári igazgató, bűnös üzelmekkel csődbe kergette intézetét, aminek következtében száz meg száz szegény ember vesztette el betevő falatját — ilyen hangon merészel irni az egyik legdíszesebb bírói állást betöltő férfiúról, akinek az a nagy bűne, hogy politikailag nem engedte magát befolyásolni sem a múltban, sem most, hanem rideg kötelességtudással, nem nézve sem balra, sem jobbra, nem keresve sem a felülről jövő kegyet, sem az alulról kínálkozó népszerűséget, évtizedek óta példás módon teljesiti nemes i hivatását. Tulajdonképpen nincs mit csodálkozni. Ha a közönséges bűncselekmény miatt alig pár év előtt elitéit, tehát rovott múlttal biró Ugrón Gábor ma is alelnöke lehet a függetlenségi és 48-as pártnak, ha tagja lehet a delegációnak, ha vezérszerepet játszhatik a parlamentben, ha tagja maradhatott az ország első társasegyesületeinek — akkor nem csoda, hogy most odavetemedik, hogy cszilaj, vérengző tigrisnek» bélyegzi a magyar jogászvilág és bírói kar egyik legkimagaslóbb alakját, akit fényes tehetségének és érdemeinek méltatásául maga Szilágyi Dezső állított a budapesti büntető törvényszék élére. Eléggé szánalmas elvadulása a közerkölcsöknek az, hogy az emberek jelletnbeli és etikai értéke a politikai érdekek miatt háttérbe szorul, hogy az erkölcsi fogalmak érvényesülése a politikában egészen sajátszerű elbírálás alá esik. A politikai tóga elfödi az erkölcsi hibákat, mert a politika éS erkölcs nem a Deák Ferenc, nem az Eötvös József, az Irányi Dániel szellemében, nem a megtisztult etikai álláspont magaslatáról, hanem a legcsunyább machiavellizmus szemfényvesztő, szemérmetlen és ledér szempontjai szerint, erkölcsrontó és a legvissza- taszitóbb módon, nyer együttes alkalmazást. A képviselői befolyás túltengésének megkoronázása volna annak megengedése és tűrése, hogy a bíróságokat a képviselőházból dirigálják a pártok és képviselők ízlése, valamint a pártérdekek és pártintrikák szükségletei szerint. Egyenesen kétségbeejtő lenne, ha a politikai erőszak megnyilvánulásának ezen eddig integer maradt téren is alkalom nyujtatnék. Bízunk abban, hogy ennek a vészes áramlatnak útját állja majd Günther igazságügyim inzter, aki mögött érdemes és tisztes politikai és jogászi múlt áll és hogy az egész kormány össze fog tartani — hisz az ország legszentebb érdekeiről van szó — hogy a bírót palást tiszta érintetlenségét és a bírói szék függetlenségét, minden politikai hajsza ellenében megvédelmezze és a maga hoz áférhetetleriségében biztosítsa, hogy a közönségnek a jogrendbe vetett bizalma meg ne rendüljön. A Sió-Sár viz csatorna és a tolnai holt Duna hajózhatóvá tétele. Ebben az ügyben a szekszárd-bátai ár- mentesitő es belvizszabályozó társulat a következő feliratot intézte Darányi földmivelésügyi miniszterhez: Nayyméltóságú Miniszter ur ! Kegyelmes Urunk! A szekszárd-bátai ármentesitő és belvizszabályozó társulat 2 millió korona töltés-épitési és 600,000 korona belvizszabályozási befektetésekkel sikeresen megvédte és megvédi az árterületéhez tartozó birtokosságot a vizek minden kártétele ellen. 32 éve töltésszakadásunk nem volt, a régi tócsák és feneklő vizek helyén aranykalászt ringat a szél, a mezőgazdasági termelésnek semmi akadálya, a lendület szemmel látható és a 40 év előtti helyzettel, mikor társulatunk működését megkezdte, a mai állapot össze sem hasonlítható. Mégis mind sűrűbben halljuk gazdatársadalmunk panaszát a megélhetés nehézségeiről, a föld hozamának folytonos csökkenéséről s e panaszt alaposnak kell elismernünk, mert igazolva látjuk azt, a jelzálogos terhek évről-évre hatványozott növekedésével, a birtok átruházások mind tömegesebb felléptével. A bajok alapokát megtaláljuk a termelést annyira megdrágító szociális helyzetünkben, a munkabérek hallatlan emelkedésében, amihez a mi vidékünkön még egy lokális csapás járul: elvesztettük 50 év óta élvezett hajó-utunkat! Éppen 50 esztendeje épült ki a Sárviz- csatorna, mely a Siót a tolnai holt Dunával összekötvén, életerévé lett vidékünknek. E csa- torna, fentartás híján, lassanként teljesen eliszaposodott. Még a múlt század 80-as éveiben a Szekszárdtól 9 kilométerrel lentebb fekvő Borrévig jöhettek fel az uszályok, ma már csak a 12 kilométer távolban levő Keselyűsben lehetséges a gabonás hajok es uszályok kikötése: de az iszap már is ott van és pár év múlva onnan is kiszorul a hajózás, egészen az élő Dunára, amely pedig 17 kilométer távolban van,, ahova már köves ut sem vezet. Csapásnak ismerjük e veszteségünket. Megdrágult terményeink értékesítése, megnehezedett azoknak gyorsan, olcsón és nagy tömegekben piacra dobhatása, ezt a vasút bármily intenzív berendezkedéssel sem képes úgy teljesíteni. A vasúti áruforgalom gyakori beszüntetését látjuk azóta minden ősszel; látjuk az állomások előtt a nagy árutorlódást, a kocsiutat is ellepő boroshordók és mindenféle termények, más áruk fel- halmozódását. Látjuk a föld népét, mennyire ragaszkodik a már alig használható csatornához, mennyire igyekszik minden Dunaáradáskor dereglyére, hajóra rakni szállítani valóit, hogy elkerülje a drágább és körülményesebb vasúti szállítást, megkockáztatva ami gyakorta megesik, vizi járművének mindenestől elsülyedését is. Érezzük, hogy e bajon segíteni kellene, de a feladat nagysága meghaladja erőnket. Nagyméltóságodnak a magyar földmivelés- ügy élén eltöltött 10 évi, önzetlen munkásságáért elismeréssel és hálával adózik úgy a nagyobb birtokos, mint a földhöz ragadt szántóvető polgár, aki midőn az eke szarváról kezét levéve, déli pihenőre tér, ma már újságot vesz elő és tájékozva van, hogy mi minden történt e tiz év alatt az ő javára, boldogulására. Hálásak vagyunk a 192 milliós beruházási tervezetért, mely természetes viziutaink rendezetlenségét orvosolván, hazánk közgazdasági tort! Furcsa kalapod van testvéri Furcsább nincs egész Péterváron ! — Hihihi . . . vigyorog Jóna.—Hogyan! — Majd adok én hogyan ! Hajts. Az egész utón mászni akarsz? Sózzak egyet a nyakadba ? — Zug a fejem — mondja az egyik hosszú. — Miket akarsz elmesélni ? Majd nemsokára elmondod, hogy balhát hallottál köhögni. «Hihi» . . . vigyorgott Jóna, «tréfás urak !» — Hogy az ördög téged ! — dühöng a púpos. «Megyünk-e vagy állunk ? Vedd az ostort a kezedbe, vén kisértet. így, rajta!« Jóna érzi a háta mögött a púpos lehelletét, testének mozgását, hallja a scidást, embereket lát és az egyedüllétnek érzete lassanként elszáll kebléből. A púpos addig szitkolódzik, mig valami cigányutra nem megy a szidásból és ő köhögni nem kezd. A hosszuk valami Wad je-oa Petrovnáról kezdenek beszélni. Jóna visszanéz reájuk. Megvár egy szünetet, hátrafordul és hebegi: — De n^kem . . . nekem e héten meghalt a fiam ! — Mindnyájan meghalunk — sóhajt a púpos és megtörli köhögés után a száját. — De hajts, hajts! Uraim, én nem megyek igy tovább. Mikor fogunk megérkezni ? — Frissítsd fel kissé . . . egyet a nyakába 1 — Hallod, vén sárkány ? Mindjárt ütök egyet a nyakadba! Efélékkel nem érdemes sokat teketóriázni . . . Fogadsz szót, vén kisértet ? Avagy csak fütyülsz a szavunkra ? És Jóna inkább hallja, mint érzi, hogy hátulról meglökik. — Hihi ! — kacag. — Tréfás urak. — Tartsa meg az ég magukat jó egészségben ! — Házas vagy, kocsis ? — kérdi az egyik hosszú. — Házas ? Én ? Hihihi, tréfás urak! . . . Most már csak egy nő van számomra, a nedves föld ... a sirt gondolom ! . . . A fiam meghalt és én élek. Különös! ... A halál eltévesztette az ajtót. Nem hozzám, hozzája mentbe. És Jóna visszafordul ültében, hogy elmesélje, hogyan halt meg, azonban a púpos ekkor megkönnyebbült sóhajjal jelenti ki, hogy hála Istennek, megérkeztek. Jóna átveszi 20 kopekét és sokáig néz a három után, akik homályos kapuban eltűnnek. Ismét egyedül varj^ ismét csend van körűié ... A rövid időre elcsitult bánat újra feléled, szinte szétrepeszti keblét. Jóna szemei nyugtalanul, gyötrődve tévelyegnek a tömegen, mely az utca két oldalán hullámzik. És ezrek közt egy sem akarja őt meghallgatni ? Nem, nem törődnek vele és bánatával ... A bánat rettentő és határtalan. Ha megrepésztené Jóna keblét és kiömlenék, akkor, úgy véli Jóna, elárasztaná a világot. Kapust lát, elszánja magát és megszólítja: — Hány óra lehet kedves uram ! — Kilenc óra elmúlt. Mért állsz itt? Menj tovább ! Jóna néhány lépést tovább hajt, megáll, összegörnyed és ismét elmerül bujába. Már nem akar az emberekhez fordulni. De hirtelen felegyenesedik, hátraszegi fejét, megrántja a gyeplőt Sirofm c. Tüdőbetegségek, hurutok, szamár* köhögés, skrofulozis. Influenza w iriimlalwi |ydr ét orron által aipowta ijlahi. Roehe“ I wiUfmliiiiiHiBlpmnB^ 1 *•»- — ArtVeTCftitMaT— knfwie.
