Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-26 / 21. szám
4 TOLNA VÁEME GYE. 1907 május 26 — Holub József 4. éves bölcsész-tanárjelölt Szekszárdról a tegnapi napon latinból és történelemből kitűnő eredménynyel vizsgázott le. — Hymen- Král Lajos kárpitos f. hó 25-én vezette oltárhoz Vas Erzsikét. — Sipos Ernő tolnai tkptári könyvelő vasárnap tartja esküvőjét Zalaegerszegen Vörös Etelkával. — Bu- lyáky János szekszárdi iparoé vasárnap d. u. vezette oltárhoz Bogovics Teréziát. -- Szűcs Ferencz szekszárdi városi nyilvántartó junius 4-ikén esküszik Schwartz Keresztély városi írnok leányával: Ilonkával. — Az ozora—pincehelyi közút kiépítése, illetőleg engedélyezése ügyében az ozoraiak, miként a gerjeniek is, a rosszul informált minisztertől a jobban informált miniszterhez fordultak és pedig küldöttség utján, melyet Rát- kay László országgyűlési képviselő vezetett Kossuth Ferenchez, aki természetesen szívesen fogadta az ozoraiakat és érdemleges elintézést Ígért. Hát persze, hogy érdemlegesen fog intézkedni, de hogyan ? Szeretjük hinni, hogy Ozora javára. Mert a vármegye is azt akarná. De a vármegye akaratát Kossuth Ferenc eddig éppenséggel nem vette figyelembe az utügyekben. — A pécsi lóversenyegylet f. hó 17-ikén Jeszenszky Ferenc elnöklésével tartott közgyűlésen megválasztotta azt a bizottságot, mely az idei versenyek alkalmáyal a tiszteletdijakat osztja szét. Tagjái: Kiss Aladár, Dőry Hugó, Bérezel József. Forster László ügyvezető elnök és Dőry József titkár állásaikról lemondván, helyükbe megválasztatott Littke József és Deutsch Jenő. Alapitó tagul belépett az egyesületbe dr. Eszterházy Miklós herczeg; rendes tagul: Bogyay Ferenc, Kerese György dr, Kovács János, Márfíy Béla, Nagy István, Rudnyánszky Dezső báró és Vasdinnyey Imre. — Hivatali viszgálat- Hazslinszky Géza a szekszárdi kir. törvényszék elnöke a gyönki kir. járásbíróságnál négy napon át tartott hivatali vizsgálatot, ami után teljes megelégedésének adott kifejezést. — Kinevezés- A máv. igazgatóság Kovách József szakályhőgyészi hivatalnok-gyakornokot hivatalnokká nevezte ki. — Lelkészi beiktatás. A gyönki ágostai evangélikus gyülekezet Mülil József kuezurai (Bács m.) ág. ev. lelkészt választotta meg papjává, kinek ünnepélyes beiktatása vasárnap lesz. — Elhunyt püspök- Bubics Zsigmond kassai püspök elhunyt Badenben, hol a 86 éves, testben megtört aggastyán huzamosabb idő óta ápoltatott. Az elhunyt tolnamegyei származású volt, Ozorán született, hol atyja az Eszterházy-uradalom főtisztje volt. A papi pályára lépve, fölvétetett a Pázmáneumba és fölszenteltetvén, az Eszterházy herczegi család nevelője lett. Ettől fogva fényes pálya nyílt meg előtte, monostori apát, majd nagyváradi kanonok, országgyűlési képviselő, végre kassai püspök lett. Irodalom és művészet kedvelő volt, szenvedélyes régész és műkincs gyűjtő. Művelte a régészeti, történelmi és mütörténelmi irodalmat és 1896-ban a nemzetközi mütörténelmi kongresszusnak elnöke volt. Élte utolsó szakában az öreg korral járó gyöngülés akarat gyengeséggel párosult nála és bizalmára méltatlan emberek helyzetével visszaélve az ősz főpapot kínos feltűnést keltő botrányokban sodorták. Érdekes, hogy e kiváló szívjó- ságu és nagymüveltségü főpap, bár Tolnavármegye szülötte volt, élte hosszú folyamán semmiféle összeköttetést sem tartott, vagy keresett Tolnavármegyével. De jellemző ez a mi magunk eljárására is. Nem ártana kissé számba venni a közzülünk származó és elszármazott jeleseket. Hisz a mieink. Hát tartsuk is meg őket. — Munkálatok állomásunkon. Az építés alatt álló állomási rakodón eszközölt munkálatok annyira előhaladtak, hogy e hét végéig a kavics ágyazás teljesen elkészül. Ezt követi a hengerlés, melynek végeztével murva réteggel "vonatik be a felület, amikor is a rakodó teljesen .átadatik a forgalomnak. — A főispán Szekszárdon. Apponyi Géza gróf főispán pénteken Bécsből Szekszárdra érkezett és hivatalos teendőit végezve szombat délben Hőgyészre haza utazott. — A szekszárdi főgimnázium ifjúságának mozgalmas napja volt szombaton. Egy részök (21-en) a pécsi kiállítás tanulmányozására mentek, a másik rész (23-an) a székesfehérvári tornaversenyre. Az itthonmaradtak pedig kárpótlásul tanáraik vezetése alatt kirándultak a remek sötétvölgyi erdőbe. Szolgáljanak e kirándulások derék ifjainknak szellemi és testi üdülésül, gyarapodásul. — Küldöttség képviselőnknél. A vasutasok immár közismert pragmatika tervezetének sérelmes volta miatt általánosságban megindult a vasutasok közt a mozgalom, hogy az orsz. képviselőkkel megismertetve a sérelmes pontokat, közbenjárásra kérjék fel őket, illetve, hogy az országgyűlésen az ellen felszólaljanak. így tisztelgett a szekszárd—bátaszéki vonal személyzete nevében pünkösd hétfőjén Alsónyéken Szabó Károly orsz. képviselőnéLegy küldöttség Szeniczcy László máv. hivatalnok vezetése alatt. A képviselő szívélyesen fogadta a megjelenteket s megígérte, hogy a sérelmes pontok módosítása, esetleg azok kiküszöbölése mellett szót is fog emelni. — Zászlószentelés. A bátaszéki dalárda junius 16-án tartja zászlószentelési ünnepségét. Zászlóanya gróf Apponyi Gézáné született Széchenyi Paula grófnő lesz. A Hőgyészen ez ügyben tisztelgő küldöttségnek a grófi pár megígérte, hogy az ünnepségen részt fog venni. — A vadorzók ellen. Alig van nap, hogy rémes gyilkosságokról ne olvassunk a hírlapokban, melyeket az ország legkülönbözőbb pontjain vadorzók követnek el, sokszor a birtokosokon és gazdatiszteken, a legtöbbször azonban az erdőőrökön, akik hivatásukat — esküjükhöz híven, elszánt kötelességérzettel teljesítik. Hogy a vadorzásra való hajlandóság mélyen gyökerezik és könnyen megfogarazik a nép fiai körében, az természetes, de ez a természetesség egy csöppet se menti a vadorzók eljárását; viszont a vadtulajdonosok részéről is természetes, ha a drága vad-állományt minden áron védeni és a maguk részére biztosítani igyekeznek. A törvény szigorúan bünteti is a vadorzókat, ha kézre kerülnek ; ennél azonban sokkal célravezetőbb volna, ha megfelelő intézkedésekkel elejét vennék annak, hogy illetéktelen emberek lövő fegyverhez, vagy lövő szerekhez jussanak. E célból szigorítani kellene a vadászati törvényt és uj elvek alapján kellene átdolgozni a vármegyék fegyvertartási szabály- rendeletét, különösen kiterjeszkedve arra, hogy a fegyverkereskedők mindenféle lövőszerszámot csakis arra jogosított egyéneknek adhassanak el, ezekről jegyzék vezettessék és a vadászjegyek csakis arcképes igazolvány nyal adassanak ki. Az »országos nemzeti vadász-szövetség« mozgalmat indított a vadászati törvény és a fegyvertartási szabályrendeletek átdolgozására és hisszük, hogy a kitűzött helyes célt el is fogja érni. — Elszámolás. Vettük a következő sorokat: Mint aki a pécsi lóverseny-egylet által fel voltam kérve, hogy a f. hó 18 és 20-án megtartott versenyekre egy tolnamegyei dijat gyűjtsék — ami vármegyénk minden szép, nemes iránt érdeklődő s áldozatkész közönsége jóindulatából fényesen sikerült is — kötelességemnek tartom, hogy a szives adakozóknak el is számoljak, s ez utón fejezem ki igaz hálás köszönetemet, hogy oly szívesek voltak engem ezen actióm- ban adományaikkal támogatni. Befolyt összesen 820 K, ebből vettem egy dijat 650 K-ért, ezüst váza «a kettesfogatu urkocsisok versenye nyerőjének» «tolnamegyei lókedvelők dija» s egy 150 kor. ezüst boroskancsót, amely a díjlovaglásnál Il-ik díjnak adatott, szinte «tolnamegyei lókedvelők dija» véséssel. A fent maradt 20 , K takarékpénztárba helyezem el, esetleg jövőre adandó díjra. Magamat továbbra is jóindulatukba ajánlva maradtam hazafias üdvözlettel Bérezel József. — Jegymegváltás. A május hó 8-án megtartott hangversenyre utólag még beérkezett gróf Apponyi Sándor vbt. tanácsostól 20 kor. Hainrikffy Pál orszgy. képviselőtől 10 kor., br. Jeszenszky József 10 kor. és Orünvald Lajos faddi birtokostól 5 korona, mely adományokért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki a rende-> zőség. — Uszoda megnyitás. Frank Miksa fürdőtulajdonos a napokban nyitotta meg a gőzfürdő mellett levő kényelmesen berendezett uszodáját a nagyközönség használatára, melyet a n. é. közönség figyelmébe és pártfogásába ajánlunk. A fürdő a közönség rendelkezésére áll : Urak részére d. e. 5 —9-ig' és 12—2-ig, d. u. 5 —8-ig. Hölgyek részére d. e. 9—12-ig és d. u. 2—5-ig. — Tornaünnepély. A hétfői eső miatt elmaradt tornaünnepélyt a szekszárdi főgimnázium ifjúsága folyó hó 23-án tartotta meg, szép számmal megjelent közönség előtt. Az V—VI. osztály mászóversenyében első Molnár Kálmán VI. o. t. második Stockinger Sándor V. o. t. Távolugrás földről. Első Járó István VII. o. t. 530 centiméter,- második Babies Sándor VIII. o. t. 515 cm. Sulydobás 7 és negyed klgrmmos vasgolyóval a jobb és balkézzel dobva Első Kiss József VII. o. t. 18 m. 65 cm., második Bállá Sándor VII. o. t. 16 m. 80 cm. Magasugrás 10 cm. magas ugródeszkáról | holt versennyel elsők : Babies Sándor Vili. és Molnár Kálmán VI. o. t., mindketten 170 cmétert ugorva, második Borsányi Jenő V. o. t. 160 cmrel. — A szekszárdi csendörségi laktanya ügye egy lépéssel előbbre van ismét. A csendőrség maga is igen érdeklődik ez építkezés iránt és a telek helyéül a Horvát József tulajdonába átment Goldberger-féle szőlő szemeltetett ki. A telektulajdonos már a terveket is elkészíttette TJglár József építőmesterrel, aki feladatát — a tiszti, altiszti lakások, gyakorló tér, veteményes kert elhelyezését — igen célszerűen valósiotta meg. Az összes költség 130,000 K-ra rúgna és a csendőrség hajlandó volna a7°/0-ot meghaladó évi bért is fizecni. A laktanya létesítése ezek után csaknem kizárólag a városi képviselőtestülettől függ. A városi pénztárnak ez alkotásból csak haszna lehet. S ha a vállalkozónak is szép haszna lesz belőle, azzal nem kell törődni. . — Halálozások. Vettük a következő gyász- jelentéseket: Alőlirottak a szív legmélyebb fájdalmával tudatják, hogy a hőn szeretett férj, gondos édes apa, jó testvér, após, nagyapa és rokon Cservény István városi polgár,' volt kereskedő életének 77, boldog házassága 50-ik évében f. hó 18-án d. u. 4 órakor rövid szenvedés és a haldoklók szentségének áhitatos felvétele után visszaadá lelkét teremtőjének. A halál szörnyű csápása elnémította a hűen szerető gondos férjet, jó apát, testvért és rokont. A gyászba borult család néma fájdalommal tekint fel az égre, mért csak a jő Istentől remélhetnek enyhülést szivök fájdalmára. Az Istenhez költözött drága lélek földi maradványai f. évi május 20-án d. u. 3 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása szerint a temető halottas csarnokából a családi sírba elhelyeztetni, lelki üdvéért az engesztelő szent miseáldozat a főtéri templomban f. hó 22-én délelőtt 10 órakor fog az Egek urának bemutattatni, mely végtiszteletére a rokonok és jó ismerősök szomorúan meghivatnak. Boldog volt élete, legyen áldott emlékezete ! Kolozsvárt, 1907. május 19-én. Özv. Cservény Istvánná szül. Huross Rozália, mint bánatos neje. Cservény Lukács és neje Stark Ida és gyermekei, Cservény Flórián és neje Murin Erzsébet és gyermekei, ifj. Cservény István és neje Grósz Gábriella. Cservény Antal és neje Vlossák Veronika és gyermeke mint édes fiai, menyei és unokái. Cservény Veronika özv. Gura Mik- lósné mint édes testvére. Több közeli és távoli rokonók nevében is. — Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel jelentik, a legjobb anyjuk, nagyanyjuk és anyósúk özv. Novotny Györgyné élete 70-ik évében folyó évi május hó 19-én reggel 3 órakor hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei folyó hó 20-án délután I|4 órakor fognak a bonyhádi róm. kath. temetőben a családi sírboltban örök nyugalomra tétetni; az engesztelő szent miseáldozat pedig folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Kelt Bonyhádon, 1907 május hó 19-én. Béke és áldás lengjen hamvai felett ! Novotny Lujza férj. Hoffer Jó- zsefné, Novotny Ferenc, Novotny Rezső, Novotny Irma férj. Straicher Benőné, Novotny Béla gyermekei. Novotny Ferencné szül. tinyei Zom- bori Katica, Novotny Rezsőné szül. Marx Emma menyei. Hoffer József, Straicher Benő vejei. Hoffer Lajos, Hoffer Rezső, Novotny Lujzika, Novotny Margitka, Novotny Lajoska, Novotny Ir- muska, Straicher Editke, Benőke, Zoltika unokái.