Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-10 / 10. szám

TOLNA VÁRMEGYE. ) 9U 7 március 10 VÁRMEGYE. — Elvi jelentőségű határozat. Ha az ügy­véd, gyakorló ügyvédi minőségének elvesztése után az ügyvédi táblát továbbra is a lakásául szolgáló házon kifüggesztve hagyja, cimbitorlást követ el. Az ügyvéd címet minden jelző nélkül azonban használhatja. (Belügym. 653|906.) — Ha a rendőr törvényellenesen jár el, a tettleges ellenállás a rendőr ellen — nem büntethető. (Kúria 10,707|906,) KÖZSÉGI ÉLET. — Decs község képviselő-testülete a mező­őrök fizetését 100 koronával megjavítván, azt 400 koronában állapította meg. — Állatbeteg­ségek. Bátaszék községben a rühkór megállapit- tatott. — Kölesden és Dunaföldváron a lépfene föllépett. — Bölcskén a sertésvész megállapitta- tott. — Bátaszéken és Páriban az ebzárlat el­rendeltetett ________________________________ A kegyelet nemes versenye^ Az igazi vallásos kegyelet, mely kedves halottaink emlékének megőrzését nemcsak álta­lános emberi, de különös vallási kötelemmé is teszi, nem tud beletörődni a teljes elválás sötét gondolatába s nem talál enyhülést a sirgödör szélén kisirt bánatkönnyekben. Az a hideg márványlap, mely szeretteinket könybelábbadt szemeink elől elfedi, nem lehet az igaz kegyelet határköve. Az a sok illatos virágfüzér, melyeket a szeretet gyengéd kezei fonnak ugyan, de szeret­teink sirhalmán mégis oly gyorsan hervadoz nak, — nem lehet drága halottainkra nézve végkielégítés! Szerető szív, vallásos lélek ily múló külső­ségekkel nem róhatja le kellőkép kedves halottja iránt a szeretet nagy tartozását! ■ Azt hiszem nem tévedek midőn azt állítom, hogy ily gondolatok érlelték meg — és pedig oly hamar! — Szekszárd, sőt egcsz Tolnavár­megye fenkölt gondolkozásu, hálás közönségé­nek lelkében azt a magasztos elhatározást, hogy Szekszárd város elhunyt felejthetetlen lelkipász­torának : Wosinsky Mór apát-plébánosnak mara­dandó emléket állít, mely hivatva leend elévül- hetlen érdemeit hirdetni a késő utókor előtt is, évszázadokon át. És méltán! Wosinsky Mór mint pap és mint tudós, egyaránt méltó az elismerés nefdejts-koszorujára! A pap buzgóságát magasztalja a teljes diszben pompázó, ritka szépségű belvárosi tem­plom. A tudós dicsőségét időtlen-időkig hirdeti másik remekműve a tolnavármegyei muzeum. E két nagy alkotására készül feltenni Tolna vármegye és Szekszárd hálás közönsége a közel jövőben az őszinte elismerés és hálás kegyelet koszorúját. Tolnavármegye ércbe öntött szobrát óhajtja elhelyezni a muzeum vasakaratu megalkotójának a muzeum előtt. Koronázza fényes siker minél előbb e kegyeletes mozgalmat 1 A másik lélekemelő mozgalom élén Szek­szárd város hölgyvilágának kitűnőségei állanak. A kegyelet e nemes versenyében jól esik látnunk városunk gyengéd lelkületű s mély val­lásos érzésű hölgyeit. Gyönyörű volt a koszorú, melyet városunk hitbuzgó hölgyei a nagy halott koporsójára he­lyeztek, de e hervatag koszorúnál sokkal szeb­ben, maradandóbban óhajt még a kegyeletes hölgyközönség felejthetlen lelkipásztora emléké­nek áldozni. Ezt bizonyítja a hölgyközönség ama rész­véttől ihletett s meleg szeretettől sugárzó felhí­vása, melyet társadalmunk minden rétegéhez intézve széleskörű gyűjtést kezdeményezett azon célból, hogy a boldogult közkedveltségü lelki- pásztor üvegfestésü arcképével diszitse a bel­városi templom főbejáratának ablakát. A kegye­letes felbuzdulásnak ezen tervéhez legyen szabad néhány szerény észrevételt fűznöm mint olyan­nak, ki egyrészről a boldogult lelkipásztor páratlan szerénységét egy évtizeden át ismerni szerencsés lehettem, másrészről a templom éki­tésre vonatkozó lelkes tervezgetéseinek fültanuja voltam. Ismert szerénységének méltó koronájamond- hatnám testamentuma volt halála napján nyil­vánított ama végóhaj a, hogy »koporsóján koszorú ne legyen.« E szerény végóhaját nem engedte megvalósulni igaz tisztelőinek rajongó szeretete, meljN valóságos virágerdőt varázsolt ravatalára. Valósuljon tehát másik régi óhaja, kedvenc eszméje, melyet oly sokszor nyilvánított pap- társai körében : A boldogult ugyanis a belvárosi templom chorusának nagy ablakán Szt. Cecilia vérta­núnak, az egyházi ének és zene kiváló védő­szentjének, pálmás pátronájának üvegfestményii képét óhajtotta elhelyezni. E tei vének, e régi óhajának megvalósítá­sában meggátolta a halál. Szerény nézetem szerint a kegyeletes szere­tet, melyet Szekszárd hölgyvilága a boldogult rozta, kogy elmegy és pedig Hauksbee assz- szonnyal. Leült, gondolkodott és latolgatásának ered- mánye az lett, hogy egy halott gyermek emlé­ke nem ér fel egy élő férj szerelmével, Kieszelt egy tervet és ehhez fűzte minden reményét. Ebben az órában arra a felfedezésre is jutott, kogy Bremmil Tamást alaposan ismeri és ez ismeretre támaszkodva cselekedett azután. Tom — mondá — én 26-án este Loug- moreséknál ebédelek. Jól teszed, ha akkor a klubban étkezel. Ezzel megkímélte Bremmilt attól a kény­szerűségtől, hogy valami kifogást találjon, hogy a mondott estén Hauksbee asszonnyal ebédel­hessen. A férfi hálát érzett érte, de azért nyo­mott volt a hangulata és bűnösnek találta ma­gát, ami nagyon használt az egészségének. Öt órakor Bremmil kilovagolt, fél hatkor pedig egy nagy kosár érkezett Rhleps-cégtől, Bremmil asszony címére. A hölgy asszony volt, olyan nő, ki tudta az öltözködés minden csinját-bin- ját; nem hiába töltött el egy egész hetet avval, hogy elkészitse ruhája tervét, meghagyva ,hogy kell azt megvarrni, díszíteni, fodrozni, himeznij csipkézni és igy tovább. Pompás ruha volt, olyan — negyedgyász. Nem könnyű szívvel fo­gott hozzá tervének kiviteléhez; de amint a nagy tükörben nézegette magát, elégülten mosolygott, s azt mondta magáról, hogy éle­tében még sohasem látszott ilyen csinosnak. Magas, karcsú termete, szőke arca is pompásan érvényesült, ha akarja. A Lougmoreséknél elköltött ebéd után az alkirályi palotába hajtatott s bár kissé elkésve — a bálterembe lépett, ahol nemsokára talál­kozott férjével, ki Hauksbee asszonnyal a kar­ján lépdelt. A feleség kissé elpirult. Elragadóan szép volt, mikor az urak körülrajongták s egy-egy táncra kérték. Minden táncot eljárt — 3 kivételével. Az ő és Hauksbe asszon}'' tekin­tete találkozott egy pillanatra s mindketten tudták, hogy köztük most háború lesz. Hauksbee asszony egy kis hátránnyal lépett a csatába, mert Bremmilt az utóbbi időben zsarnokság alatt tartotta s ez már kezdett zúgolódni. Az­után Bremmil még sohasem látta feleségét ily szépnek, ily ragyogónak, mint ma. Egy-egy oszlophoz támaszkodva sokáig is nézett utána, amint táncosa karján mellette elhaladt s minél jobban nézett utána, annál inkább odavolt. Alig tudta elhinni, hogy ő az a kisirt szemű asszony, az örökös fekete ruhában, aki még a reggeli­nél is a kávéscsészéjébe könnyez. Hauksbee asszony mindezeket látta s min­dent elkövetett, hogy a férfit varázsa alatt^ tartsa, de Bremmil már a második keringő után a feleségéhez ment és egy fordulót kért tőle. — Nagyon sajnálom, de ön már lekésett, Bremmil ur, — felelte hamiskás pillantással. A férj nagyon szivrehatóan kérlelte, végre, mint iránt lelkében ápol, szebben nem áldozhat a nagy halott emlékének mint azzal, hogy saját eszméjéről lemondva a boldogult eszméjét teendi magáévá s a boldogult régi óhaját meg­valósítandó Szt. Cecilia üvegfestményü képével disziti a főbejárat ablakát/ A kép alá pedig hivatott kézzel, ihletett lélek készítsen megfelelő dedikációt, ajánlást a boldogult nagy nevének és felejthetetlen emlékezetének. Midőn a nagyrabecsült hölgyközönség ne­mes buzgalma és kegyeletes versenye előtt az őszinte lisztelet zászlaját meghajtva szerény észrevételeimet közzé teszem, még csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy a boldogult régi óhajának megvalósítása, Szt. Cecilia, e ritka erényhős, e kedves női szent képének megfeste- tése által, egyrészről a hölgyközönség önmagá­nak is méltó és maradandó emléket állít, más­részről a boldogult végóhaját érvényesíti. E kettős szempont szives figyelembevételével a hálás hölgyközönség elköltözött lelkipásztora nagy érdemeit oly emlékművel fogja megörökí­teni, mely sem a boldogult szerénységét nem sérti, sem a katholikus egyház kegyeletes szoká­saival ellentétben állani nem fog. A hölgyközönség ily irányú kegyeletes munkájának lelkes hive és készséges munka­társa Szabó Géza főgimn. és polg. isk. hittanár. A Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank tőkeemelése. Folyó hó 4-én, hétfőn volt a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank rendkívüli közgyűlése, melyen a részvényesek a napirendre tűzött tárgy fontosságához képest, igen nagy számban jelen­tek meg. A közgyűlésen gróf Széchenyi Sándor vbt. tanácsos, főrendiházi alelnök, az intézet elnöke, elnökölt. Megnyitó beszédében, napirend előtt, a kegyelet és legmelegebb részvét közvet­len benső érzéssel megnyilatkozó hangján em­lékezett meg Wosi/nsky Mór apát-plébános," az intézet részvényesének, az igazgató-tanács tag­jának az elmúlt napokban bekövetkezett szo­* Úgy tudjuk más templomokban, igy a bátaszéki uj templomban, hasonló eset történt, tehát nem gondoljuk, hogy a szekszárdi hölgyek kegyeletes mozgalmának megvalósítási bármely okból akadályokba ütközzék. A megboldogult rze- rénysége és jó szivek kegyeletes cselekedete nem kerül össze­ütközésbe, olyan tapintatos formában indult meg ez a mozgalom. A Szék. különös kegyet, neki ígérte az ötödik keringőt. Szerencsére erre szabad volt. Együtt táncolták. Bremmil tudta, hogy felesége jól táncol, de azt sohasem hitte volna, hogy ilyen mesteri módon lejtsen. Még egy keringőt kért, mint kegyet, nem pedig mert ehhez joga volt volna. Erre Bremmil asszony elkérte férje táncrendjét. Odaadta feleségének, de úgy, mint ahogy is­kolás gyermek adja oda a tanítónak az elko­bozott bonbont. Meglehetős mennyiségű «H» volt benne, azonkívül a szupénál is «H». Brcm- mil asszony kicsinylően mosolygott, a 7-es és 9-es mellől kitörölte a «H»-t s odaírta saját ne­vét, becéző nevét, amit csak ő és férje tudott. Megfenyegette ujjával s azt mondta neki: — Ön ostoba, ostoba gyerek. Hauksbee asszony mindezt látta és — amint később be is vallotia — tudta, hogy a játszmát elvesztette. Bremmil boldogan fogadta el a 7. és 9-et. Végigtáncolták a 7-et, a 9 alatt pedig beültek egy kis pálmasátorba. Hogy Bremmil ur itt mit mondott s Bremmil'asszony mit tett, ahhoz senkinek semmi köze. Amint a zenekar rázendített a «The Roast Beef of old England«-ra, — ami a szünet kez­detét jelezte, mindketten kimentek a terraszra s mialatt Bremmil asszony az öltözőbe ment, Bremmil előhivatta felesége kocsiját. Hauksbee asszony elhaladt Bremmil ur mellett s odaszólt: — Ön — gondolom — asztalhoz vezet engem, Bremmil ur ?

Next

/
Thumbnails
Contents