Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-03 / 9. szám
1 >07 március 3 TOLNAVARMEGYE. 3 «Fogadja és közölje a családdal legőszintébb részvétem nyilvánítását a nagy és pótolhatatlan veszteségért, mely megyénk közéletét és kultúráját érte.» Bartal Béla. Mélyen megrendülve vettem jóságos fivérének váratlan halálhírét, az apát halála nagy vesztesége egyháznak, tudománynak Szekszárd társadalmának. A mindenható Isten erősítse fájdalmában. Várady Károly főigazgató. «Szeretett barátom, keleti utitársam elhuny- tát szívből gyászolom.» Szadeczky Lajos. «Mélyen megrendülve megdöbbent a haláleset, igaz fájdalomnak adok kifejezést kitűnő szakemberünk váratlan elhunyta fölött.» Fejérpataki László. VÁRMEGYE. — Rendkívüli törvényhatósági közgyűlés. A szerdán Apponyi Géza gróf főispán elnöklésével megtartott rendkívüli közgyűlésnek egyetlen tárgya volt csupán — a közúti kölcsön fölvételének kérdése. Mivel tehát sem tisztviselői választás, sem politika nem volt a napirenden, a bizottsági tagok csak gyér számban jelentek meg. Száváid Oszkár előadó ismertette a pénzügyi szakosztálynak az állandó választmány által is támogatott, körültekintő gonddal megszerkesztett javaslatát. A közgyűlés ezt vita nélkül, egyhangúlag elfogadta. Ezek szerint a törvényhatóság a közúti építkezésekhez szükséges 717 ezer korona hozzájárulási összeget a Magyar Jelzálog Hitelbanktól veszi fel, mely intézetnek ajánlata volt a legelőnyösebb. A törlesztéses kölcsön 65 évre szól, évi annuitása 4’30 százalékot tesz ki 87 százalék árfolyammal biró papírokra. A vármegye által fizetendő évi kamat és tőketörlesztés tehát évi 35,437 korona 93 fillért tesz ki. Az útépítkezések még a tavasszal megkezdődnek és az állam a maga részéről csaknem 3 millió koronával járul ezen építkezéshez, mely költségekre már 600,000 koronát ki is utalt. A közgyűlés 10 perc alatt véget ért. — A központi választmány folyó hó 5-én d. e. 10 órakor Döry Pál elnöklésével ülést tart. Tárgy: a szakcsi kerületben a képviselőválasztás határnapjának megállapítása. — A pénzügyi ] szakbizottság ülése Vármegyénk pénzügyi szakosztálya február hó 26-án este 9 órakor Kovács Sebestyén Endre elnöklésével ülést tartott, amelyen részt vettek : Döry Pál alispán, Simontsits Elemér főjegyző, Kurz Vilmos arvaszéki elnök, Leopold Sándor> dr. Leopold Kornél. Őrffy Lajos, Sass László biz. lagok, Alacs Zoltán kir. főmérnök, Máthis Kálmán számtanácsos és Szévald Oszkár aljegyző, mint előadó. Az ülésen mindvégig jelen volt Apponyi Géza gróf főispán is. A bizottság másfél óránál tovább tartó hosszas és szakszerű tanácskozásában behatóan vitatta meg a közúti kölcsön felvétele tárgyában beérkezett ajánlatokat, melynek alapján terjesztette javaslatát az állandó választmány és a közgyűlés elé. KÖZSÉGI ÉLET. — Kocsola község képviselőtestülete a községi pénztáros fizetését 80 K-ról 200 K-ra emelte föl. — Gyünkön a lemondott Antal József községi pénztáros helyére Resch Ádám, Krip István esküdt helyére pedig Szegletes János választatott meg. — Tolna község képviselőtestülete egyhangúlag elhatározta hogy Antal István okleveles jegyző anyakönyövezető állását mint IV. segédjegyzői állást rendszeresíti és annak fedezetére teljes államsegélyt (1600 K) kér. — Pálfán Gyene János B. és Kis József esküdtek helyett Gyene István és Vörös János (Külső) választatott meg. — Allatbetegedések Németkéren a sertésvész megszűnt. Elhullott 2 drb. sertés. Wosinski levele. Az oly váratlanul elhunyt kiváló tudósunkról nyújt jellegzetes képet az alább közölt levél, melyet egy úrasszony szives jóvoltából engedett át nekünk közlés végett. A levelet Wosinsky tiz nappal halála előtt irta, megköszönve abban Jámbor Pál (Hiador) egy kéziratát, melyet az illető úrnő ajándékozott a tolnamegyei múzeumnak. A levélből is kisugárzik az elhunytnak nemes lénye, a múzeuma iránt érzett lángoló szeretete. Bármily csekély adományért végtelenül hálás tudott lenni és a saját kincseként becsülte és félő szeretettel gondozta azt. Tengernyi elfoglaltsága mellett jutott idő a köszönő szóra is, mert Wosinski nagy kötelesség tudását nem tudta megtörni a már kezdődő szenvedés és betegség sem. Mindvégig kitartott szívós- munkássága és még 2 nappal halála előtt 40 fokos lázban is több hivatalos aktát intézett el, melyeket csütörtökön juttatott a posta Fraknói Vilmos püspök, múzeumi főfelügyelőhöz. Pénteken este kapta Fraknói a sür- j gönyt, hogy Wosinski meghalt. Fraknóit valósággal kétségbe ejtette a szomorú hir, ’hogy tudóstársa, szeretett munkatársa és benső, barátja: Wosinski Mór nincs többé. Íme a levél, mely immáron megdicsőűlt homlokát koszoruzza örökzöld babér gyanánt: Tolnavármegye múzeumának igazgatóságától. Nagyságos asszonyom ! Múzeumunk nevében hálásan köszönöm Hiadornak ereklyéjét, mely annyiban érdekli kiválóan muzemunkat, mert Jámbor Pálnak, mint Tolnavármegye szülöttének számos ereklyéjét sikerült már múzeumunk számára megszerezni s igy ezek mellett nagyon illik sajátkezű költeménye, melyhez hitelesítés céljából cstoljuk Nagyságos Asz- szonyomhoz intézett levelét. Nem tudom, nem-e kiadatlan még e szép költemény ? De még ha meg is jelent már, kevesen ismerhetik azt s tartalma bizonyára érdekelni fogja megyénk' közönségét. Azért nem kétlem : hogy Nagyságos Asszonyom beleegyezését adja abba, hogy a »Tolnavármegyében« az közöltessék. Ma, midőn levelek indiscrét közlésével oly gálád módon vissza élnek az emberek, — szinte jól esik olyan kézirat közlése, melynek ismertetésére nem az ádáz gyűlölet és nemtelen bosszú, hanem a szeretetteljes kegyelet ád impulsust, hogy ujjab levéllel gyarapítsa érdemes ember homlokát koszo- ruzta örökzöld babérjait. Múzeumunkat továbbra is jóakaró támogatásába ajánlottam, kiváló tisztelettel vagyok Nagyságos Asszonyomnak Szekszárdon 1907. február 9-én készséges szolgája Wosinski Mór. Wosinski emléke. A szekszárdi róm. kath. ovoda f, h. 22-én tartott választmányi ülésén Rácz József indítványa alapján a helybeli hölgyek a következő kérelmet bocsájtják ki. KérelemTudományért, művészetért rajongó lelke nem feledteté el vele, kogy Ő: Istenszolgája 1 A Teremtő oltá belé a szép fokozott szeretetét, visszaadatott tehát belőle, mi égből szállt .reá : művészi érzéke feldiszité Urának templomát müvészet-alkotta képekkel, üvegfestményekkel, hogy ragyogóbb, ünnepiesebb legyen a napsugár, mely a profán világ zajából a vallás, a hit templomába odatéved. ’ Egy ablak maradt üresen, a hétköznap szürkeségében. De ez sem maradhat úgy sokáig. Szokás, hogy a hit erősségét szimbolizáló ala- íkok: élők képét vegyék fel, a szekszárdi belvárosi róm. kath. templom főbejáratánál levő ablakot hadd díszítse tehát üvegfestésü arcképe a mi halhatatlan Wosinskynknak, ki a tudomány és művészet imádása mellett, egyházának is buzgó, lelkes fia volt. Mi gyönge nők pendítjük meg ezt az eszmét. Gyöngeségünket erősiti hitünk ereje, de a mély tisztelet, hála érzete is, amelylyel korán akkor abból a két lényből, a ki mindeneknél drágább a szemében: a feleségéből és a gyermekéből. Nem tudta mi okozta bágyadtságát, de most, mikor magához tért, két nagy könnycsepp gördült végig a levélhordó orcáján. Custolba érve, Ernest a kastély udvarán találta a bérlőt. — Uram — jelentette a levélhordó — pénzesleveleket hoztam önnek. Amaz pedig boszusan dőrmögte: — Cakhogy . . . Elég sokáig tartott, mig elküldték. Aztán aláirta nevét az átvételi könyvben és tiz centimes-ot adott Ernestnek. — Itt vari — mondotta fogja. — Köszönöm alásan — felelte a levélhordó. Aztán köszönt Ernest és elment. Amikor megint az országúton volt, gondosan az erszényébe tette az imént kapott tiz centimes-ot. Az erszénye nem volt üres. Volt benne pénz, egy frank és kilencven centimes, a napi zsoldja, ami az imént kapott borravalóval kerek két frankra egés’ütődött ki. Két frankra, összes dijául annyi fáradtságnak, rettegésnek, aggódásnak és könnynek . . . lesz valaki, aki meghallja szavát és segítségére siet . . . ... I Ostorcsapást hallott Ernest és egy parasztszekér kerekének zörgését, amint a jármű dübörögve közeledett az erdő előtt elvonuló országúton. Parasztszekér lett láthatóvá. — Hohó, Ernest, no te is jó helyet választottál magadnak pihenésre? A fa alatt hűvös van mi ? így már aztán nem nehéz a munka — kiáltotta Emészt felé a kocsi tulajdonosa. Emészt megrázkódott, mintha valami nagy, mélységes álomból riadt volna fel. Pedig nem aludt. Percről-percre világosan tudta hol van és micsoda feladatot bíztak réa. Egy pillanatra sem hagyta cserben az emlékezőtehetsége. Világosan emlékezett, micsoda érzések lepték meg az imént, csak azt nem értette, mi okozta ezt . . . Nyilvánvaló, hogy az égész idő alatt magára maradt és nem bántotta senki. Hát akkor mi történt vele ? Lidérc nyomta-e vagy hallucinációk gyötörték csupán ? Tagjait mereveknek érezte és mindene fájt. Talán a testi fáradtságának volt ez a következménye, vagy talán annak á nagy izgalomnak, amelyik elviharzott lelkében, amikor arra gondolt, ha elvennék tőle a pénzt, mi lenne Aztán lehanyatlott a karja, fejét lehorgasztotta és igy ült, a fának tövében tehetetlen. Egyszerre valami zaj ütötte meg fülét, a tikkadt ember erre megfordult és arra felé nézett, a merről a zajt hallotta . . . Ott, ott, a fák mögött . . . Ott szólott valaki. Suttogó hangon ... És ő meghallotta . . . Tisztán hallott minden szót. Mi volt az? Ki van ott? Mit akar? Miért rejtőzködik ? Miért? A levelek susogtak, amint a fák koronája között tovalebbent egy könnyű szellő .. . Most . . . most . . . egy kéz nyúlt ki a gályák közül. Mintha utat akarna hasítani. És az egyik cserjének hajtásai között megjelent egy vörös fej. Aztán megint eltűnt, hirtelen. Oh, ha legalább fel tudna' kelni innen, hogy elfusson, meneküljön, mielőtt megtámadják ! De nem ! Mozdulni sem tudott és úgy érezte, mintha teste odanőtt volna a talajhoz, elválaszthatatlanul. És még mindig súgtak, búgtak ott mögötte. Emészt megfeszített figyelemmel hallgatózott. És most ime, tisztán hallotta : — A táskájában 1 Pénzt visz . . . sok pénzt: Harmincezer frankot. Oh, irgalom atyja ne hagyj el 1 Tehát csakugyan rája lestek ? ő azonban ellenáll! Segítségért fog kiáltani. Kiabálni fog és talán
