Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-03 / 9. szám
XVII, évfolyam 9. szám. Szekszárd, 1907 március 3 TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. ! Fél évre . . .' 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Eg) es számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos • Förounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Tolnavármegye közönségéhez! Wo.-znsky Mór, a jeles archeológus, vármegyénk kiváló szülötte, kinek működését ismerte nemcsak a hazai tudomány, de a művelt külföld is, — testileg meghalt, szép lelke azonban él, itt maradt müveiben, alkotásaiban, amelyeknek mondhatni, talán legremekebbje : Tolnavármegye múzeuma. Itt áll a pompás épület, külsőleg díszben, de belsőleg árván, mély szomorúságban. .-v teremlő lélek, a szervező talentum, a fennt rtó erő költözött el belőle s igazán kétségbe kellene esnünk a szép intézmény sorsa, jövője felett, ha nem tudnánk, hogy a művészet, a tudomány voltaképpen nem ismer halottakat, mert a halál itt tulajdonképpen a halhatatlanság kezdete. Az alkotó, t remtő lélek saját alkotásaiban s az ezek által me^termékenyiteLt % közszellemben éli át az —- örök életet. így a mi elköltözött Wosinskynk is ha hatatlan! Az Ő sok fényes alkotása örök ke fenntartja nevét, nem vész el az 0 lelki energiájának, ideális lángolásának egy makula mákszemje se, ott lángol, lobog majd hosszú évek során túl is az utónemzedék lelkében, ihlet s tettvágy, a szép szeretete sarjad ki belőle. Ha tehát ekként halhatatlan lesz az 0 ideális lelke, hadd legyen az, az 0 immár porladozni készülő teste is. Ércben," kőben művészi véső örökítse meg ismert, hatalmas alakját. Állítsuk fel szobrát legféltettebb kincsével, dédelgetett múzeumával szemben. Mi hálánkat rójjuk le ezáltal s 0 boldog lesz még a másvilágon is, ha múzeumát, az 0 szeme fényét láthatja ércszemeivel. Aki szerette, aki tisztelte, ha pár fillért ad is, szép összeg gyűl össze belőle. Adjon tehát, aki adhat. Minden kis adományt mély hálával fogadunk s itt a nyilvánosság előtt nyugtatunk. Szekszárdon, 1907. lebruár havában, Dőry Pál alispán, a muzeum vezetésével megbízott ideiglenes igazgató. Haugh Béla Kovách Aladár múzeumi őr. múzeumi őr. Lapunk szerkesztősége ezennel megnyitja a gyűjtést az ő adományával — 25 koronával. Politikai áramlatok. Politikai életünk egyik legfeltűnőbb jelensége a koalícióhoz tartozó többségi pártokban és magában a törvényhozásban a reakciós, a retrográd, a jogfosztó szellem megnyilatkozása. Ennek oka részben abban keresendő, hogy a koalícióban és az abból alakult kormányban jelentőségénél és fajsulyánál sokkal nagyobb befolyásjutott a néppártnak, mint amennyi azt jogosan megilletné. A néppárt konzervatív jellegét és álláspontját sohasem tagadta, hanem amellett mindenkor nyíltan és erős meggyőződéssel csinált propagandát. Különös azonban, hogy ez a retrográd szellem a nagy függetlenségi táborban is megnyilvánult, amely párt. pedig mindig ai- ról volt hires, hogy hű őrzője a 48-as tiszta liberálizmus magasztos elveinek és dicső hagyományainak ! Vájjon mi lehet az elvi ellentét oka? Az alkotmányellenes kormányi endszer- rel vívott elszánt nemzeti küzdelemben a függetlenségi * pártkörbe minden polit kus, aki a jelszót tudta, bebocsáttatást nyert, nem nézve, hogy szívből, vagy szinből mondja-e azt. Hogy ez aziluin-szerü össze- veródés, társulva a függetlenségi | ártban. már előbb is többször megnyilvánult heterogén politikai irányzatokkal, előbb utóbb kiegyenlithetetlen ellentétek! e fog vezetni, az bizonyos volt. Ilyen körülmények között valóban örülnünk kell, hogy maguk a íüggetlenségi párt vezetői fölismerték a reakciós áramlat fen- forgását, veszedelmességét és az ellen nyíltan f-ikra szálltak úgy a pártéletben (Justh Gyula) mint a törvényhozásban (Holló Lajos, Günther Antal) kiknek szabadelvű felfogását és különösen az igazságügyminiszternek a sajtószabadság és esküdtszék érdekében tett fejtegetéseit teljes mértékbe i méltatjuk és helyeseljük. De a szabadelvüség és jogtisztelet szempontjából a legkiválóbb súlyt kell helyeznünk azokra a fejtegetésekre, melyekkel Andrássy Gyula belügyminiszter a munkáskérdésben és a kivándorlás kezelésében álláspontját megvilágította és a melyekkel az egyéni jogok és szabadságok céltudatos és lelkes őréül és szószólójául lépett föl. Szeretjük hinni, hogy az igazságügyminiszter és a belügyminiszter bátor állás- foglalásának meglesz a kívánt hatása és vége szakad azoknak a veszedelmes törekvéseknek, melyek a sajtószabadságnak — alkotmányos jogaink e legfőbbjének gáncsot vetni akarnak és a munkás nép egyéni, gyülekezési ■ TARCA. Kesergés. Hidd el, barátom, addig szép az élet, Mig csalfa délibábja hiteget, Amig babérnál többet ér neked, Ha kedvesed lábánál elhenyéled — Küzdés helyett — a drága perceket. Hidd el, barátom, addig szép az élet, Amig igába hajthatod nyakad S a tegnap rombadőlt légvárakat Ma sirva újraépíted s reméled, Hogy könnyed múló bánatból fakad. Az én legszebb reményem semmivé lett. Nem álmodom. Szemem már könnytelen. Csak olykor irigykedve képzelem: A boldognak mily szép lehet az élet, Mely énnekem halálos gyötrelem. FERKE ÁGOST I A mindennapi kenyér. Irta: André Delvallé. — Itt van, Ernest, nézze, ez harmincezer frank! Mindenik pénzeslevélben egyenkint, tix- ezer frank van . . . Összesen három levél, de nagyon vigyázzon . . , Mind a három a custoli bérlőnek van címezve! . . . Istenem, milyen könnyelműség ekkora összeget postán küldeni. Még ha olyannak érkezne, aki itt lakik a falu- luban ... De hogy Valaki elhagyott erdőn és réteken keresztül vigyen ekkora pénzösszeget, borzasztó ! . . . A postáskisasszony átnyújtotta a levélhordónak a három pénzes levelet, amelyet Ernest előbb a kezében mérlegelt kissé, majd pedig becsusztatta azokat a levelestáskájába. A postáskisasszony az épület kapujáig elkísérte a lévélhordót és még egyre jó tanácsokkal látta el: — Mindenek előtt figyelmeztetem, hogy megállás nélkül, menjen el egyenesen Custolba. Útközben ne álljon szóba senkivel, ne térjen be sehova. És ha a bérlő netalán nem lenne odahaza, kérdezze meg mikor tér vissza és ha csak mód van rá, várja be őt ott, Cus- tolban. inkább, semhogy még egyszer visszahozza a pénzt és még egy utat okozzpn magának. A levélhordó igenlően bólintott fejével, annak jele képen, hogy megértette miről van szó. Aztán elsietett. Gyors léptekkel haladt végig a falun, néha köszönt szóval is, máskor meg csak egyszerűen a sipkájához emelte két ujját. Egyébként pedig mosolygós volt a levélhordónak arca s ez a mosoly tele volt önbizakodással. Ernestet büszkévé tette, hogy ilyen nagy feladatot bíztak reá. Harmincezer frankot vinni a custoli bérlőnek! Nagy dolog ez. És nehéz tisztség. Ernest még csak kis idő óta állott a posta szolgálatában és alig néhány hónapja, hogy ide költözött ebbe a mintegy nyolcszáz lakossal biró faluba. Ernest, aki nős ember volt és egy gyermek apja, még sohasem teljesített olyan nehéz megbízást, mint volt ez a mai. Hiszen ma egész vagyont bíztak rá! Igen, valóságos vagyont. Kerek harmincezer frankot vitt a táskájában és hogy ezt a nagy összeget reábizták, azt mintegy a becsületessége elismerésének tulajdonította. A felebbvalója tudja róla, hogy ő tisztességes ember ... És ez az elismertség még csak növelte, dagasztotta az Ernest büszkeségét, amelyet pedig eléggé táplált már az a tudat is, hogy ime, csak egy szavába kerülne, csak egy-két ismerősének kellene eldicsekednie vele s máris őt csodálná az egész falu, őt, aki igy, harmincezer frankkal a táskájában, nyugodtan rójja végig a poros falusi utcát. Amikor Ernest már messzire elhagyta maga mögött a falut és a fehér országúton bandukolt, személyes jelentőségének érzése lassan- kint lohadni kezdett a levélhordóban. Sőt minél tovább haladt Ernest, annál erősebben kerekedett fel most benne az előbbi hetykesége helyébe más valami: az egyedüllétének borzalmas tudata. Jobbra is, balra is, az országút mentén aranyfejü buzakalászokat lengetett a szellő. A
