Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-22 / 51. szám
i >u7 december 22 lakomán a hatóságok fejei együtt ünnepelnek a polgársággal és a hatóságokkal való legjobb viszony ápolásának szükségességét hangoztatva éltette Hazslinszky Géza törvényszéki elnököt ; Haszlinszky Géza a város jövőjére ürítette a poharát, Nagy György Hangonyi a polgármesterre, Halász Géza Rubinstein Mátyás dr. rabbira. Simontsits Elemér nagyhatású szavakban emlékezett meg a banketten megjelent földmives gazdákról. Szerinte minden városban az ősfog-x lalkozás szabja meg a fejlődés irányát és adja meg a fejlődés' eszközeit. Egyetlen város se fejlődhetik a polgárok erejét felülmúló méretes- ben. Örömmel látja, hogy a földművelők jelentékeny csoportja jelent meg ez ünnepen, kimu-, tatva ezzel is, hogy ők nem akarnak gátat vetni a fejlődésnek és hegy mind abban készek polgártársaikkal közremunkálni, amire csak vállalkozhatnak. Azt szokták mondani, hogy van egy polgárpárt és van egy intelligencia párt. De szerinte ebben nem a kabát az ismertető jel, hanem az érzület és gondolkodás. Részéről örömmel kebelezi be az intelligencia pártjába azokat a földmivelőket, kik melegen éreznek a város fejlődése és fejlesztése iránt. A földmives osztály egészségére üríti poharát. A főjegyző szavait Molnár József köszönte meg éltetve a polgármestert. Felköszöntőket mondottak még: Györbiró Benő, Halász Géza, Kramolin Gyula dr., Wigand János Dömötör Miklós stb. stb.. A jól sikerült lakomának, melynek étrendje és felszolgálása kitűnő volt, késő d. u. lett vége a legderültebb hangulat között. A várme^ei tisztujitás. Megyeszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul a folyó hó 30-ára kitűzött vármegyei tisztujitás iránt. A vármegye minden községében egyebet sem tesznek az emberek, mint tanácskoznak, találgatnak, értekeznek, híreket; kapnak és adnak tovább. Az érdeklődés központja az aliSpdn választás. Erről a kérdésről vezető helyen mondottuk el véleményünket. Azt hisz- szük a mi álláspontunkat a vármegye közönségének túlnyomó többsége helyesli és nem akarja a vármegye közügyéit és magát a * közérdeket a politikai molochnak feláldozni. Eddigiek szerint három jelölt van az alis- pánságra és pedig: Simontsits Elemer főjegyző, Szévald Móric tamási-i és Jeszenszky György báró gyönki főszolgabíró. Ahhoz, amit erről a kérdésről más helyen elmondottunk, nincs mit hozzátenni. Szigorú tárgyilagossággal csoportosítva a tényeket, konstatáltuk és kimutattuk, hogy Simontsits Elemér főjegyző áll első sorban, ő a legkompetensebb jelölt, mert az alispáni állásra való teljes rátermettsége minden kétségen félül áll. Szévald Mór, a tamási járás főszolgabirája, 32 évi tisztes közszolgálatra, amiből 20 évet töltött a főszolgabírói állásban, hivatkozik és járásának bizottsági tagjai legnagyobb részben, alig néhány kivétellel, tényleg őt támogatják. Mindazok a bizottsági tagok azonban, akik nem mellette, hanem Simontsits főjegyző mellett foglalnak állást, legkevésbbé sem teszik ezt Szévald személyének lekicsinyléséből, vagy iránta való tiszteletlenségből, hanem azért, mert a mai súlyos szociális és gazdasági helyzetben a vármegyei köz- igazgatási kormányzat élére munkaképességben, tetterőben és talentumban egyaránt erős vezetőre van szükség és mert a vármegye tisztikarában senki sem tekintheti azt mellőzésnek, kisebbítésnek, ha a Simontsits Elemér kivételes egyéni kvalitásaival való összehasonlítás az utóbbinak javára dönti el a mérleget. A harmadik jelölt, akit a függetlenségi párt propagál: Jeszenszky György báró, aki alig 4 év óta főszolgabíró. Küzdelmes és izgalmas választási harcnak nézünk elébe, de az előjelek szerint a választás Simontsits biztos győzelmével fog végződni. A Simontsits megválasztatásával megüresedő főjegyzői állásra Forster Zoltán tb. főjegyző a jelölt. Szó volt ugyan róla, hogy dr. Éri Márton, aki szintén első osztályú aljegyző, fellép főjegyzőnek és akit erre a vármegye több részéből számos bizottsági tag föl is kért, de Éri igen helyesen, loyálisan és kollégiálisan deferál Forster Zoltánnak, aki a rangsorban előtte van. így tehát Forster Zoltánnak előreláthatólag egyhangú megválasztatása esetén Éri Márton dr. lesz az első aljegyző, kinek helyébe a rangsorozat szerint illetékes : Szévald Oszkár, a képzettségéről és szorgalmáról igen előnyösen ismert aljegyző lép. Ezek szerint Éri és Szévald lesznek az I. osztályú aljegyzők. Természetesen vannak más irányban is kombinációk, hogy ki lesz például Gyönkön főszolgabíró, ha Jeszenszky győz, de mi ezekkel a kombinációkkal nem foglalkozunk. Az egyesült ellenzéki bizottsági tagok az alispán és bizottsági tagok választása ügyében Boda Vilmos elnöklésével vasárnap e hó 22-én Szekszárdon a Szálló kistermében tartanak értekezletet. Ugyancsak az alispáni választás ügyében Apponyi Géza gróf főispán folyó hó 27-én délelőtt 10 órára a vármegyeház nagytermében tartandó értekezletet hitt össze, amelyre körülbelül hetven bizottsági tagot — ugyanazokat mint a múltkor — hitt meg. T U LI« AV AiüiLEG ¥&. VÁROSI ÜGYEK. — Képviselőtestületi ülés Szekszárd r. t. város dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklésével folyó évi december hó 21-én délután 3 órakor a Szekszárd-szálló nagytermében rendkívüli képviselőtestületi közgyűlést tart a következő napirenddel: I'. A jegyzőkönyv hitelesítésére két tag kiküldése. 2 A fogyasztási adó megváltási szerződés bemutatása és az egyezségek megkötésére bizottság kiküldése. 3. A menedékházak 1907—1908. évi költségelőirányzatának megáll apitása. 4. Az orsz. gyermekvédő liga választmányába egy tag megválasztása. 5. Vármegyei alispán ur felhívása a felállítandó Béri Balogh Ádám emlékére való adakozás iránt. 6. A régi fogyasztási adó- és fillokszera adóalap megszüntetésére vonatkozó számvevői jelentés. 7. A községi iskolaszék előterjesztése Kluha Gézáné helyettesítési dijai tárgyában. 8. A községi iskolaszék előterjesztése Horváth Györgyné menedékház vezetőnő jutalmazása iránt. 9. A városi gyámpénztár negyedévi megvizsgálásáról szóló jelentés. 10. Szilágyi Dezső színigazgató kérvénye és ennek kapcsán javaslat a teremdij leszállítása iránt. ÍJ. Finta Ferenc faiskola kezelő fizetés- emelés iránti kérvénye. 12. Szajka Péter majoros hasontárgyu kérvénye. 13. Sallai István háziszolga hasontárgyu kérvénye. 14. Horvát Drubics János kérvénye törlési engedély kiadása iránt. 15. Schónstein Miksa települési engedély iránti kérvénye. Kérelem! Nemes hivatásához képest a szekszárdi népkonyha megkezdi működését a legközelebbi időben, hogy a szükölködŐKnek amúgy is nyomasztó helyzetén legalább a téli időszakban könnyítsen némileg. Számos szegényeink nevében tehát teljes bizalommal fordulunk a jószivü emberbarátokhoz és kérjük őket, hogy ezen humánus intézménytől ezúttal se vonják meg áldozatkész támogatásukat. 5 A népkonyha hálás köszönettel fogad el könyöradományokat úgy készpénzben, mint élelmicikkekben. A kegyes pénzadományokat kérem egyenesen nevemre Szekszárdra küldeni. Az élelmicikkeket pedig kérem a népkonyhához juttatni: (Szekszárd, Sédpatak-utca 1113. szám, róm. kath. ovoda). Ez utóbbi adományokról esak néhány sorban nyílt levelező lapon szíveskedjék engem is értesíteni. Szekszárd, 1907. december havában. Hazafias üdvözlettel Bezerédj Pál, A szekszárdi népkonyha működése 1907. évben. A sekszárdi népkonyhában a múlt télen illetve 1907. január 2-től 1907. évi március 2-ig, összesen 6293 adag meleg é.elt és 600 kenyeret, vagyis átlag naponta 125 adag ételt osztottak ki a szegények között. Természetben adakoztak: Leopold Lajos Szilfa m. 10 zsák burgonya, Tóth János Szekszárd 120 drb régi sütemény, Éry Mártonná Szekszárd 1 liter zsir, 1 kiló porc, 1 drb hurka, Grünwald és Schmideg Palánk-p. 2 birka, 1 zsák burgonya, Éber Mártonná Szekszárd 10 liter bab, 5 liter borecet, 1 fogás vöröshagyma, Mehrwerth Ferenc Szekszárd 10 kiló rizskása, 5 kiló só, negyedkiló magyarbors, negyedkiló szegfübors, félkiló törött paprika, 5 kiló köleskása, Hofbauer Simon Tolna 5 kiló törött paprika, Szekszárd város 4 méter tűzifa. Tóth János 128 drb régi sütemény, Fischof Károly Szekszárd 5 kiló só, 10 kió rizs, félkiló bors, Salamon Ármin 10 kiló rizskása, 5 kiló borsó, Schlésinger Ignác Szekszárd 26 kiló lencse, özv. Boros Gyuláné Szekszárd 16 liter köleskása, 4 fogás vöröshagyma, Háromházi István Szekszárd 1 zsák burgonya, Nagy György Szekszárd 2 zsák burgonya, 10 liter bab, Holub Jánosné Szekszárd 2 liter zsir, 2 liter bab, Lovay Ferenc Decs 2 zsák burgonya, Weiner Jakab Janya-p. 5 zsák burgonya, N. N. 200 darab kifli, Báter János-féle nyomda az összes nyomtatványt. Készpénzben adakoztak : Gróf Apponyi Géza Hőgyész 50 K, gróf Zichy Gyula pécsi püspök 200 K, Schröder Ernő Budapest 10 K, Dőry József Dombóvár 10 K, Pártos Zsigmond Mözs 7 K, Csapó Vilmos Tengelic 10 K, Dőry Frigyes paradicsom-p. 10 K, Braun Salamon Dunaszentgyörgy 5 K, Bischitz János Majsa 100 K, Tomcsányi Lajos Szekszárd 5 K, Kovács Sebestyén Endre Gyapa-p. 20 K, dr. Zavaros Gyula Kölesd 4 K, báró Jeszenszky Kálmán Budapest 10 K, Streit Béla Szekszárd 2 K, Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 20 K, Varga Manó Pári 3 K, özv. Sass Istvánné Szekszárd 5 K, özv. Strasszer Józsefné Kecsege-p. 5 K, báró Schell József Katalin-p. 20 K, gróf Széchenyi Domokos Nagydorogh 10 K, Pirnitzer József és Fiai cég 10 K, Szabó Károly Alsónyék 10 K, Wilczek Sándor József-p. 5 K, Bernrieder József Hidvég 20 K, Bezerédj Andor Jegenyés 20 K, Steiner Lajos Szekszárd 10 K, Mayer János Szekszárd 10 K, gróf Széchenyi Sándor Nagydorogh 20 K, Szekszárdi Takarékpénztár 20 K, Kron Salamon Fia Szekszárd 5 K, Rill József Szekszárd 2 K, Ács Vendel Szekszárd 4 K, Dőry Ernő Tolna 6 K, dr. Mayer Gyula Szekszárd 5 K, Sztankovánszky Mária Kajdacs 20 K, Lamm Mór és Pál Fürged-p. 10 K, Hanzély Jánosné Bölcske 20 K, Moudry Hugó Szekszárd 5 K, Adler N. János Szekszárd 10 K, dr. Komáromy Gyüla 10 K, Szekszárdi könyvnyomdászok táncmulatságának tiszta jövedelméből 10 K, dr. Fent Ferenc 6 K, Vaskó Ferenc Villah 10 K, Tolnamegyei Takarék és Hitelbank 20 K, Lovay Ferenc Decs 5 K, Tolnai Polgári Takarékpénztár 10 K, N. N. Zomba 1 K, Kereskedelmi ifjúság Szekszárd báli jövedelemből 50 K. — Amidőn ezen kegyes adományokat szegényeink nevében . a legbensőbb hálával újból is megköszönöm és azok átvételét nyugtatom, egyszersmind biztosítom a nemes adakozókat, hogy adományaikat legjobb meggyőződésünk szerint lelkiismeretesen használtuk fel. Különösen azoknak is őszinte köszönetün- ket nyilvánítjuk, kik személyesen voltak szívesek közreműködni jótékony intézetünkben. Név- szerint Udvardy Sándor urnák, ki .az egész intézmény vezetését volt szives magára vállalni, továbbá Triébler Irma kisasszonynak; végre a róm. kath. ovodát vezető irgalmas testvéreknek, kik magasztos hivatásuknak megfelelően, szegényeink sorsának enyhítésén ezen a téren is közreműködtek. Végül engedje meg a nagyérdemű közönség, hogy ezt az emberbaráti intézményt újból is legjobb indulatába ajánljam. Ezt pedig annál nagyobb bizalommal teszem, mert tudom, hogy nagylelkű támogatását egy valóban jó és áldásos ügytől, aminő a mi népkonyhánk is, meg. nem fogja tagadni. Szekszárd, 1907. december havában. Hazafias üdvözlettel Bezerédj Pál.