Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-10 / 45. szám

400 tofona Államsegélyt adott a közoktatás- ügyi miniszter, Potyámé Feld Emma németkéri rk. tanító fizetése rendezésére pedig 400, 50 és 200 koronát, valamint Bors Imre paksi rk. tanító korpótlékára pótlólag 100 koronát és a jövő évtől kezdve évi 400 koronát.

Felsöireghen községi bíróvá K Varga Ferenc közgyám s ennek helyébe Szabó Sándor választatott meg.

Ugyancsak Felsőiregh község képviselőtestülete a fogyasztási adó kezelésért a községi főjegyző nsk 342 k. 50 fillért -s a-községi öl rónak és pénztárosnak együtt ugyanennyi összeget szavazott meg a fogyasztási adó-ieleslegből.

1S07 nevcmber 10

Függetlenségi pártszervezkedés

A tolnamegyei függetlenségi és 48-as párt szervezkedő gyűlésének határozatára kénytelenek vagyunk újból kitérni. Jasek Sándor megyei aljegyző és függetlenség: pártjegyző ugyanis egy hosszabb nyilatkozatot tett közzé, amelyben lapunkkal is foglalkozik.

Lapunk álláspontja annyira világos, érthető és korrekt, hogy az igazolásra alig szorul. Mi egyszerűen azt konstatáltuk, hogy bármenynyire érthető és a saját szempontjából helyeselhető is, hogy a függetlenségi párt szervezkedik megyeszerte, az még sem helyes, ha a megyei életben a jpolitikai pártállás szempontjából ítél meg minden' kérdést.

Aki ennek a tárgyilagos megjegyzésnek I igazságát el nem ismeri, azzal kár vitába elegyedni. Nem is akarjuk a nyilatkozó aljegyző urat a mi álláspontunknak megnyerni és az ő felfogásából kiábrándítani. Legyen az ő hite szerint, hogy a «törvényhatósági bizottság határozataiért most már a függetlenségi párt felelős, stb.»

Arról azonban mi éppenséggel nem tehetünk, rhogy annak a bizonyos pártértekezletnek határozatait a függetlenségi párt lapja nem híven közölte. Ezt intézzék el egymás között.

Ami pedig a szabadelvüpártra való hivatkozást ilieu — az soha nem vitt a megyei életbe pártpolitikát. Úgy a bizottsági tagok és a tisztviselők választásánál, mint pedig a megyei bizottságok alakításánál kerülte a politikai pártszempontok alkalmazását. Ezek szintén meg nem cáfolható tények. Mikor például a függetlenségi párt alig 10—20 bizottsági taggal volt a törvény- hatósági bizottságban képviselve és a többi összes biz tag mind a szabadelvű párthoz tartozott, azért

Boda Vifmos tirat, o megyei függetlenségi párt elnökét mindig beválasztották a vármegye legfontosabb bizottságaiba. Jól tették — mert nem a párt- politikát, hanem a közügyeket szolgálta a szabadelvű párt.

Azonban csak szervezze Jasek ur a pártját körömszakadtáig és legyen rá «büszke», hogy ő volt az «első», aki a pártszervezkedés szükségességét hirdette és ha pártjának szervezkedése «diadalt» arat, higyje meg, senki sem irigyli majd tőle — «köztevékenységének * sikerét.

Ujságiróhalál.

Veigelsberg Leó sírjánál Cziklay Lajos, a budapesti újságírók egyesületének alelnöke az alábbi gyönyörű beszédet mondta ;

»A parányi ólomgolyó, mely a fegyverben ébredő erőknek villanásain száguldva átjárta koponyádat, titáni agyat bénított meg, sziporkázó és magasan szárnyaló lelket szorított ki porhüvelyéből.

Egy parányi golyó roncsolta szét mélyen járó agyadat, te nagy ember; egy semmiség a tragédiád, kinek nagy eszményekért lángoló lelke elszállt a körünkből. Hogyan sebezhetett hát meg, hogyan ölhetett meg téged ? Örök probléma marad számunkra; nem, nemcsak probléma, hanem szemrehányás is; az egyedüli, amellyel illethetünk, szegény elköltözött pályatársunk.

Az újságírók átlagának agyát folytonos láz emészti; nem csoda, ha elégnek saját tüzűkben. De a te agyadat nem a megszokott hétköznapi láz perzselte. Annak világitó, de nem önmagát perzselő lelkesedés adott tüzet, annak az volt az égadta hi\ atása, hogy világítson s nem az, hogy önmagát perzselje agyon.

A hétköznapi újságíró lelke sokszor nagyon is hozzá tapad * az élethez ; érthető, ha néhí'- napján nem tud szabadulni a piszkos áradattól, melynek anyag a neve s hogy egyszer- másszor bele is merül abba. De a te lelked, az oly magasan szárnyalt, hogy csak szánalmas elerőtlenedéssel zuhanhatott bele egy gyenge pillanatban az önként választott megsemmisülésbe.

Az újságíró rendszerint afajta morfinista ki idegölő méreggel kénytelen érzésbe, álomba, lelkesedésbe ringatni a lelkét s akinek élete sokszor nem egyéb, mint egy lassú, folytonos, és szukcesszív öngyilkosság, melynek a golyó bűnös s talán stilszerü befejezése. De te nem

TOLNAVARMEGYE.

3

voltál afféle morfiriista, hanem “fegyelmezett,' nyugodt és zárkózott vezérünk. Te nem voltál lelkileg morfinUta, mert a te lelkesedésed, érzésed és ihleted őserőből táplálkozott, azt nem narkotikum mozgatta; te nem voltál egy lassú biztossággal dolgozó öngyilkos, mert te igaz, mély és egységes lelki életet éltél, melynek a golyó méltatlan, egész életedet meghazudtoló és önlelked csődjét hirdető befejezése volt.

Íme, igy panaszkodunk nyitott sírodnál mi, a te pályatársaid, kik azt remélhettük tőled, hogy a hosszú időn át emyedetlenül -folytatott nemesen munkás életet az aggkor híven kiérdemelt nyugalmában fogod befejezhetni. De nem igy volt megírva az élet könyvében . . . és a végzettel is elvégre nem perlekedhetünk. De tudd meg, hogy mélységes szomorúságba ejtettél bennünket, pályatársaidat, kik úgy tekintettünk rád, mint a tündöklő napra, melyet mig világit, melegít és szinpompát lövel, addig nem dicsérnek s nem magasztalnak s áldásos működését egészen természetszerűnek tekintik, amelyért nem jár külön elismerés. De aztán, ha egyszer végtelen párázatok tengere mögé hanyatlik, eltűnését mindenki rosszalja és leszólja . . . Hogy ime te letűntél a magyar újságírás egéről, mi is panaszkodunk és leszólunk.

Áldott emlékedet azonban mindig híven megőrizzük és amiket az eszmék szolgálatában szenvedtél és harcoltál, azt mindig önérzetes büszkeséggel fogjuk emlegetni.

Ily érzelmekkel búcsúzom tőled a Budapesti Újságírók egyesületének képviseletébeu, melynek alakulásától fogva egyik büszkesége voltál. Isten veled! Béke hamvaidra!«

Gyűjtés a Béri Balogh Ádám emlékműre.

Döry Pál alispán e tárgyban a következő felhívást tette közzé:

II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosó társai hamvainak —.most egy éve —; végbement ünnepélyes hazaszállítása alkalmából Tolnavármegye közönsége hazafias Kegyeimének a többek között azon határozatával is kifejezést adott, hogy a megdicsőült fejedelem legkedveltebb s fegyik legvitézebb dandárnokának a magyar szabadságért mártírhalált szenvedett rettenthetetlen kuruc, vezérnek, Béri Balogh Ádám- nák, aki vármegyénk fia volt s a kinek a túlnyomó számú elenség által Szekszárd város határában a Csatári torokban 1710-ben történt

megint kezükbe adják a hatalmat. Aztán ritkább lett a választás, egyre ritkább. Csodák csodája, egy álló hónapig Anserre ur .vágta fel a tortát. Azlján mintha beleunt volna; és egy napon Anserrené, maga a szép Anserrené vette kezébe a kést . . .

Úgy látszott, hogy ez nagyon bosszantja, másnap már annyira kérte az egyik vendéget, hogy ez nem merte visszautasítani.

A szimbólumot azonban nagyon ismerték. Most már ijedt arccal, aggódva nézegettek egymásra a~ urak, ha erről volt szó. Hiszen felvágni a tortát — ez semmi se volt, de a privilégiumok, amelyekre ez a kitüntetés jogot adott, sokakat elijesztettek. Úgy, hogy amikor a torta megjelent a szalonban, az akadémikusok lassanként átsompolyogtak a földmivelőkhöz, mintegy védelmet keresve a folyton mosolygó férj háta mögött. És amikor az aggodalmas arcú Anserrené a küszöbön mutatkozott, egyik kezében a tortával, a másikban a késsel, mind a férj köré csoportosultak, mintha az ő véd- szárnyaií keresnék.

Megint teltek az évek. Most már senkise vágott, de csupa megszokásból az a hölgy, akit udvariasan még mindig »szép Anserrené- nek« neveztek, minden este keresett a szemével valami önfeláldozó úriembert, aki hajlandó volna kezelni a kést. De mindig ugyanaz a mozgalom támadt a szobában: általános Volt a menekülés,

mindenki ravasz és kombinált szökéseken törte a fejét, hogy kikerülje a kérést.

Történt, hogy egy estén bemutattak a szalonban egy egészen fiatal embert, ártatlan, tudatlan ifjút. Még nem ismerte a torta titkát. Tehát, amint a torta megjelent és mindenki megszökött és Anserrené kivette az inas kezéből a tálat, az ifjú nyugodlan ott maradt mellette.

Talán azt hitte az asszony, hogy szándékosan maradt ott. Mosolygott és meghatva szolt:

— Kedves uram, legyen olyan kegyes, vágja fel ezt a tortát . : .

Az iQu hamar lehúzta a keztyüjét s el volt ragadtatva a kitüntetéstől:

— A legnagyobb örömmel, asszonyom !

Kőröskörül, a galéria sarkaiban, a földmivelök szalonjának küszöbén, bámulva néztek az emberek. Amikor aztán látták, hogy az újdonsült vendég habozás nélkül kezébe veszi a kést, hamar visszamentek köréje.

Egy öreg költő tréfásan veregette az ifjú vállát:

— Brávó, fiatal barátom — súgta a fülébe.

Kíváncsian vizsgálták. Maga a férj is erősen meglepődött. Ami az ifjút illeti, őt meg az a nagy kérdés lepte meg, amit maga iránt tapasztalt. Egyébként nem értette meg a feltűnő

kedvességet, a néma hálát és az erősen kifejezett előzékenységet, amelyben a ház asszonya részesítette.

Állítólag későbben mégis megértette.

Hogy mikor és hol mondták meg neki, senki se tudja. De a következő estélyen, amikor ismét megjelent, kissé elfogult volt, majdnem hogy szégyenkezett és nyugtalanul néz- degélt maga körül. A tea órája elérkezett. Az inas megjelent. Anserrené mosolyogva vette el tőle a tálcát és szemével kereste az ifjút. De az oly gyorsan szökött meg, hogy már ott se volt. Akkor keresésére indult s nemsokára megtalálta a földmivelők szalonjának legrejtettebb zugában. Az ifjú a férj karjába kapaszkodva aggodalmasan érdeklődött a legújabb fillokszera- ellenes szerek iránt.

— Kedves uram — mondta neki az asz- szony — legyen olyan kegyes, vágja fel ezt a tortát . . .

Az ifjú fülig pirult, dadogott, elvesztette a fejét. Akkor Anserre ur megszánja őt és a -feleségéhez fordult:

— Kedves barátnőm — mondta — légy oly szives, ne zavarj bennünket; most föld- mivelésről beszélünk. Vágasd fel az inassal a tortádat.

És ettől a naptól fogva soha többé senki nem vágta fel’ az Anserrené tortáját.