Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-15 / 37. szám

4 TOLNA VARMEGYE. 1907 szeptember 15 — Széchenyi István gróf arcképe a vár- megyeházán- A vármegyeház közgyűlési termé­nek egyik alig észrevett, most azonban mégis szembeötlőnek tűnő szépséghibája az, hogy az ottani arcképcsarnokból hiányzik a legnagyobb magyarnak : Széchenyi István grófnak arcképe. E hiánynak pótlásáról gondoskodik a nagy államférfiu nemzetségének egyik tagja : Apponyi Géza gróf főispán neje Széchenyi Paula grófnő, aki az ő birtokában levő Széchenyi István-féle portrait felajánlotta vármegyénk alispánjának a közgyűlési „nagyterem számára. Döry alispán mély hálával fogadta Apponyiné adományát. — A pécsi püspök ellen. A függetlenségi párt hivatalos lapja, a «Budapest» tegnapi szá-i mában Zichy Gyula, gróí pécsi püspökről a \ következő, feltűnést keltő sorokat írja. «A pécsi püspöki palotában már régebben csak suttogva mernek beszélni és csak lábujj­hegyen járnak az emberek. A palota ura, Zichy Gyula gróf pécsi püspök beteg. Súlyos idegbaja van és tűrhetetlen fejfájások gyötrik. Éppen ezért hivatalos ügyeit sem intézi és egyházi köteles­ségeit sem teljesithcti s helyette Mosonyi nevű titkára rendelkezik teljhatalmulag. A harminchároméves püspök eddig sem volt valami népszerű Pécsett, ahol nehezteltek reá, mert nem tud jól magyarul és nagyon gyenge szónok. Ideges bajánál lógva iy°d~ kívül gyanakvó, irtózik az emberektől és annyira szórakozott, hogy mikor a minap egy pap egy fél óráig beszélt neki egy hivatalos dologról, a püspök ezzel a kérdéssel fordult hozzá. * — Hogy is áll, főtisztelendő ur,' ez az ügy? — Méltóságos uram, már egy fél órája arról beszélek. A püspök zavarodottan nézett a főtiszte - lendőre és dadogott. — I—igen ? Ejnye, ejnye. A pécsiek nem tudják megbocsátani a püspöknek azt sem, hogy a város nagy őrö­mében nem vett részt és az országos kiállí­táson egyszer sem jelent meg. Annyira félt at­tól, hogy szerepelnie kell, hogy Frigyes főher­ceg elől, aki Pécsen a püspöki palota lakója volt, Budapestre utazott. A katholikus kon­gresszuson is csak azt a szerepet viselte, hogy papirosról tizenötsoros üdvözletét olvasott le. Leutóbb, mikor Darányi Ignác a gazdák kongresszusára utazott, a püspöki palotába kellett volna szá'lnia. Mivel azonban megtudta, hogy gróf Zichy Gyula e szerencse elől vidéki nyaralójába utazott, a miniszter vasúti szalon­kocsijában maradt szállva Mindezek a dolgok nagyon elkeserítették egyházmegyéjének pap­jait, akik a gróf kinevezését is már sérelmes protekció müvének tekintették.» Pécsi tudósítónk a «Budapest» közleményét nagy részben túlzottnak tartja és a püspök ellen intézett kirohanásokat leginkább annak tulaj­donítja, hogy Zichy grófot a Fejérváry kor­mány nevezte ki. Annyi tény, hogy a püspök a nyáron hosszabb ideig súlyos beteg volt és ez visszahatással volt kedelyállapotára, de a püspök ma már egészséges és lelkiismeretes pontossággal végzi el dolgait. — Házasság. Velikei és besenyői Skublics István földbirtokos, besenyői lakos, néhai veli­kei és besenyői Skublics István és neje: néhai ; dunaszentgyörgyi Tolnay Irén fia, folyó hó 16-án tartja esküvőjét alsószilágyi Gaál Emíliá­val, alsószilágyi Gaál János földbirtokos és széplaki Botka Sarolta leányával Kaposmérőn. — Képviselői beszámoló. Az elmúlt héten Wéber János, a honyháJi választó kerület or­szággyűlési képviselője Bonyhádon tartotta be­számolóját, mely alkalomra odaérkezett Pécs­ről Pleininger Ferenc, Pécs szab. kir. város or­szággyűlési képviselője is, akit lelkesen ünne­peltek a választókerület választói saját képvi­selőjükkel együtt. Wéber János beszámolója után Pleininger is fölszólalt, a 48. zászló mel­lett való rendithetlen kitartásra buzdítva a párt- hiveket. A banketten Bonyhád közönsége párt­különbség nélkül vett részt s Wéber János kö­szöntötte- föl Pécs sz. kirr város“ országgyűlési- képviselőjét. — Gyáriparosok Pécsett. A Magyar Gyár­iparosok Országos Szövetsége pécsi fiókja hét­főn, szeptember 21-én délelőtti tizenegy órakor tartja Pécsett az országos kiállítás keretében ez évi rendes közgyűlését, a következő napi­renddel: I. Elnöki megnyitó, tartja dr. Chorin Ferenc szövetségi elnök, főrendiházi tag. 2. Je­lentés a fiók első évi működéséről. 3. D.- . Hí gedüs Lóránt ügyvivői igazgató előadása a szövetség föladatairól és jövőjéről. 4. Ifj. Leo­pold Lajos előadása: Baranya- és Tolna vár­megyék ipari kívánalmai. 5. Esetleges indítvá­nyok- A Magyar Gyáriparosok Országos Szö­vetsége igazgatósága és fővárosi tagjainak nagyrésze már szombaton, szeptember 21-én utazik Pécsre, hogy a közgyűlésen való rész­vétel előtt a kiállítást tanulmányozzák. Tekin­tette a jelentkezők számára és az elszálláso­lás nehézségeire, a pécsi kirándulásra való je­lentkezést a szövetség titkársága már csak .szeptember 16-áig veheti tudomásul. A városháza építésének szünetelése Több linint féléve, hogy a városháza tanácstermének pVenyezetén veszélyes repedezések mutatkoztak, (olyannyira, hogy ezen idő óta a képviselőtesü- le^i üléseket a Szekszárd-Szálló nagytermében tártják meg. A képviselőtestület már rég elhatá­rozta a tanácsterem, majd később az utcai hom­lokzat átalakítását és kijavítását, az előkészítő munkálatok meg is történtek, most azonban már hónapok óta szünetel és stagnál az épít­kezés. Érthetetlen, hogy a megkezdett rombolás után a jelenlegi dísztelen állapotot hónapokig hagyják a nélkül, hogy. a nem sok munkából álló átalakítást befejeznék. Maholnap vége lesz a nyárnak, amikor olcsóbb és előnyösebb az építkezés, mint ősszel vagy télen. De nálunk minden mesés lassúsággal történik és alig ólom­lábakkal döcögünk. Vagy olyan lassan, mint a csiga, vagy mint a rák: hátrafelé. — Árpád ünnepély Szekszárdon. A Szek­szárdi Róm. Kath. Olvasókör 1907 szeptember 15-én, vasárnap az országos Árpád-ünnep al­kalmából rendkívüli közgyűléssel kapcsolatos Árpád-ünnepélyt rendez. A hazafias ünnepély sorrendje: 1. Reggel 9 órakor gyülekezés a kath. kör helyiségeiben. 2. Háromnegyed 10-kor indulás a templomba egyesületi zászló alatt. 3. Szent-mise után visszavonulás a körhelyiség nagytermébe s ott: 4. Hymnusz. Énekli-a-kath. kör énekkara. 5. Elnöki megnyitó. Tartja: Szabó Géza főgimnáziumi hittanár, a kath. kör ügy­vezető elnöke. 6. Egyházi elnök választás az alapszabályok III. fej. 24. pontja értelmében. 7. Árpád temetése. Radványi Kálmántól. Sza­valja Tóth Pál. 8. Ünnepi beszéd. Mondja: Varga Ferenc főgimnáziumi tanár, a kath. kör alelnöke. 9. A magyar neihzetért. Bán Aladártól. Szavalja: Wendl Gyula. 10. Szózat. Énekli a kath. kör énekkara. Délután 4 órakor szüreti mulatság. — Kinevezés. Gróf Apponyi Géza főispán a Ferenc-közkórházhoz kinevezett Szegedy József helyére Wendl Gyula vm. dijnokot nevezte ki. — Mozgófényképek- Városunkban egy hét óta időzik dr. Csatár Pál Edison színháza, mely szebbnél-szebb előadásokat produkál a Szekszárd-Szálló nagytermében. Nap-nap mel­lett válogatottan összeállított műsort játszik le a gép. Mint értesülünk, csak pár napig marad még köztünk a társulat, miért is ajánljuk a szép előadásokat a nagyközönség figyelmébe. — Boszuból meglőtte a pajtását. Zsebő János nagydorogi .lakosnál a múlt héten ken- dertiprás volt. Résztvettek ebben Rajos Ferenc és Pál István is. Rajos véletlenségből meg­lökte Pált, aki ezért hazamenet revolverével meglőtte barátját. Szerencsére a golyó Rajosnak csak a karjába fúródott. A lövöldöző legény ellen megindult a vizsgálat. — Szőlő és gyümöícskiállitás Pécsett. A pécsi kiállítás keretében f, évi szeptember 20— 25-ig szőlő és egyéb gyümölcskiallitást rendez­nek. A kiállítás az ünnepélyek csarnokában i endeztetik és~az~ állványokról, tányérokról, a melyeken a szőlők és gyümölcsök elhelyezve lesznek, a végrehajtó bizottság gondoskodik, a mennyiben a kiállítók maguk, nem óhajtják sa­ját gyümölcseiket rendezni. Kiállíthatok: a) Friss gyümölcsök ; minden fajból legalább 2 5 darab, helyes megnevezéssel, dió, mandula, mo­gyoró és szilvafélékből legalább fél kiló; b) gyümölcskonzervek, gyümölcsborok és gyü­!-mölcspezsgők a szokásos üvegben, vagy tar­tályokban szintén helyes elnevezéssel, minden fajból 3—3 darab; c) szőlő, a faj megjelölésé­vel, a nagy fürtökből 1—2 darab, a kisebbek­ből, 3—5 darab küldendő. Oltványokról vágott szőlőknél az alanyfaj megnevezése kívánatos. A bejelentés legkésőbb szeptember 12-ig bekül­dendő, a kiállítási tárgyak pedig legkésőbb a kiállítás megnyílta előtt 24 órával, vagyis szep­tember 19-én bérmentve az orsz. kiállítás ei- mére elküldendők. Bejelenthető a nagybani és- postakosarankénti eladás, melyet a kiállítási bi­zottság 5 százalékos díjjal közvetít. A kiállítók díjazására ezen csoportban az állami érmeken felül kiállítási aranyérmek, ezüstérmek és elis­merő oklevelek kerülnek szétosztásra. A kiál­lítók fizetnek: a) 5 fajtáig, illetve tányérig 1 koronát; || 10 fajtáig, illetve tányérig 2 koro­nát; c) minden további megkezdett 10 fajtáig 1 koronát. A részvételi dij a kiállítandó tár­gyak elküldésének idején fizetendő. — Véglegesítés. Szedlacsek László volt szekszárdi kir. segédmérnök 4 hónapi szolgá­lattételre Budapestre a kereskedelmi miniszté­riumba helyeztetett át. Most a 4 hónap letelte után a kereskedelmi miniszter uj állomáshelyén véglegesitette. — A közjegyzői kamara ülése. A pécsi köz­jegyzői kamara vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését. A múlt év eredményeiről dr. Ma­darász István pécsi kir. közjegyző számolt be, aki első sorban kegyeletes szavakkal emléke­zett meg' azon veszteségről, mely a közjegyzői kart dr. Baranyai Béla gondnokság alá helye­zése és Czigler Kálmán Csáktornyái közjegyző halálával érte. A közjegyzői kart érintő ben­sőbb ügyek 'elintézése után megejtették a jövő évre szóló választásokat. Elnök lett. Madarász István dr. pécsi, alelnök Plichát Viktor dr. nagykanizsai, választmányi tagok dr. Bárdió György kaposvári, Ursinyi Pál dr. dárdai, Nagy Ernő dr. szigetvári, póttagok Tolnay Géza dr. siklósi, Kasza Sándor dr. marcalif kir. közjegy­zők. A fegyelmi bíróságba kiküldte a kamars rendes tagoknak Plichál Viktor dr. és Bardió György dr., póttagoknak Tolnay Géza dr, és Nagy Ernő dr. közjegyzőket. — Jegyzőválasztás. A döbröközi képviselő- testület az üresedésben volt II. jegyzői állásra Bakán István segédjegyzőt választotta meg. — Remetei búcsú- Szekszárd kies fekvésű kápolnájának a múlt vasárnap volt a búcsúja, mely alkalommal a vidékiek ezrei zarándokol­tak oda. Az ünnepi szent misét és magyar pré­dikációt Mosgai Sándor újvárosi plébános tar­totta, mig a német ajkú hívek részére Mózes András tolnai segédlelkész mondott német szent­beszédet — Áthelyezett hivatalszolgák. A szekszárdi kir. törvényszék elnöke Tóth János gyönki és Farkas János dunaföldvári kir. járásbirósági szolgákat kölcsönösen áthelyeite. — A tamási sajt dicsérete. A tojnamegyei gyáripari vállalatok között első helyen áll Strausz Antal tamásii nagytőzsdés sajtgyára. A tamási sajt nem csak kitűnő minőségű, ha­nem éppen ezért országszerte keresett is. Szám­talanszor megtörténik, hogy a gyár a tömeges megrendeléseknek nem tud eleget tenni, de en­nek oka nem a gyár vezetőségében, vagy üze­mében van, hanem egyszerűen abban, hogy Tamásiban és környékén nincs feldolgozásra elegendő tej mennyiség. A viszonyok e téren újabban némi javulást mutatnak ugyan, de azért a gyár részére biztosítható tej még min­dig kevés. Ez idő szerint naponként átlag 1000 liter tejet dolgoz fel a gyár sajttá, de feldol­gozhatna négy annyit is. A tamási sajtgyárat tulajdonképpen a gyáros-neje-: Strausz Antalné létesítette, aki ez iparágat nagy kedvvel tanul­mányozta és buzgalmával, kitűnő üzleti érzé­kével az uj gyárat rövid idő alatt virágzóvá tette. íme tehát: az asszonyok előtt nem csak a szalonokban és a családi körben terem ba­bér és hatáskör, hanem az üzletvilágban, a gyáralapitások terén is. A pécsi tejtermékek kiállításán a tamási sajtgyár megérdemelt elis­merésben részesült, mert sajtjáért aranyérmet t

Next

/
Thumbnails
Contents