Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
XVII évfolyam __________________33. szám. Szekszárd, 1907 uagusztus 18 TO LNAVÄRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. ' Előfizetőseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és paplrkereskedése Szekszárdon. / ■ Egyes számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelem minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon,. Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon - szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrounkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető köz- iemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapító t árszabály szerint számíttatnak. Egy kis nagypolitika. | Az államfők udvariassági tényei, látogatásai nem éppen szokatlan jelenségek napjainkban és nem okvetetlen világrengető események előhírnökei. Ma már, bár a külpolitikát túlnyomóan az államfők irányítják, a nemzet, a nép is joggal kívánhat figyelembe vételt e téren és a nemzeti érdekek érvényesítése a külpolitikában, — legyenek bár ez érdekek anyagiak^ vagy erkölcsiek — a legtöbbször mintegy parancsolóan megjelölik az utat, amelyet külügyi vonatkozásokban az államfők és kormányaik követhetnek és rendesen követni is szoktak. A diplomáciai világ nagy eseményei: egyrészt Vilmos német császár találkozása az orosz cárral, másrészt Edvárd angol király találkozása a német császárral és uralkodónkkal a legutóbbi napokban folytak le és kétségtelen, hogy e találkozásoknak — az egyéni udvariassági jellegen kívül a világ- politikában is maradandó nyomuk és kihalásuk lesz. Mert azt már igazán bajos lenne elhinni, hogy két oly kiváló diplomata uralkodó, minőnek a német császár és az angol király világszerte el van ismerve, csupán udvariaskodásból adjanak egymásnak találkákat. Az orosz birodalom kétségbeejtő belpolitikai viszonyai között öntudatos és sikeres külpolitikát folytatni lehetetlen. Minthogy azonban egy oly nagyhatalom, mint az orosz, nem abdikálhat és hadállásait, föl nem adhatja, több mint valószínű, hogy a cárnál Vilmos császár az angol-orosz közeledés érdekében emelt szót, mi, ha létre jön, a világbéke nagy lépéssel halad előre. Ázsia roppant területei elegendő mozgást engednek úgy az orosz, mint az angol hóditó terjeszkedésnek. Ezeknek a hóditó vonalaknak nem szükséges egymást okvetetlen keresztezniük és ha a becsületes megegyezés sikerül, nemcsak hogy a két nagy nemzet szabadabban és biztosabban mozoghat, de sokkal olcsóbb eszközökkel nagyobb eredményeket is érhet el és különösen Oroszország nagyobb figyelmet fordíthat belső ügyei rendezésére, amire világkultúrái szempontból is égető szükség van. Még nagyobb jelentőségűek az angol király látogatásai. A német császárral való találkozás óta bajos elhinni, hogy az angolnémet feszült viszony, mely egy nagy világháború csiráját rejtette magában, tovább is fenmaradjon. Általában feltűnő, hogy amint az a fenhéjázó világpolitika, melyet Gladstone inaugurált, Angliát csaknem teljesen elszigetelte — amint ez a század elején kétségtelenül meg is nyilvánult, — éppenigy a tulmerész német imperátor-politika is csak a veszedelmeket és ellentéteket sokasitotta meg, Németországot folyton egy világháború eshetősége elé állitván - és szögezvén. Az angol király bámulatos sikerrel törte meg az angol világpolitika elszigeteltségét. A japán szövetkezéssel biztosította Oroszország leveretését és a maga ázsiai hadállásainak megerősítését; a franciákkal való megegyezéssel kényszeritette a német politikát az észretérésre és a béke áldásainak felismerésére; ugyancsak a francra, spanyol és olasz, tehát a közép.tengeri hatalmakkal való szövetkezéssel biztosította magának Egyiptomot és afrikai birtokainak nyugalmát. Ám az angol király a mi uralkodónkat is fölkereste és talán mondanunk sem kell, hogy a magyar nemzet csak örömmel fogadhatta ezt a látogatást, mert ebből arra lehet következtetni, hogy az angol király végleg szakított a Gladstone által inauguralt angol balkáni politikával, melynek éle elsősorban monarchiánk és Magyarország, valamint Törökország ellen irányult. Az angol Balkánpolitika évszázadok óta törökbarát és magyarbarát volt és minthogy Edvárd király a valódi angol politika szerencsés kezű letéteményeseként jelentkezik, kétségtelen, hogy ismét fel fogja éleszteni és életbe léptetni a régi, igazi angol politikát és e politika intézésében Ausztria- Magyarországnak is támogatására és erősítésére szolgál. Ez a politika eddig —Anglia elfordulása következtében a hármas szövetség mellett külön az oroszokkal és külön az olaszokkal kötött megegyezések segítségével dolgozott. És ha most e megegyezésekhez még Anglia is hozzájárul, kétségtelen, hogy a Balkán züllött viszonyainak rendezése fokozott mértékben fog előre haladni és sokkal kisebb szerep juta délszláv nagy zás- nak, mely sem ahármasszövetség keretébe bele nem fér, sem a magyar Balkán-politika alapelveivel össze nem egyeztethető. Éppen ezért ez is egy okkal több, hogy az angol közeledést mint örvendetes jelt üdvözöljük. Az alkotmányos Magyar- ország ugyan az angol király látogatásánál nem volt hivatalosan képviselve, de ott volt a király, a kinek Balkán politikája igazi magyar politika és ott volt az egész nem hivatalos Magyarország. Reméljük, hogy az uralkodók találkozása áldást hoz népeikre és az emberiségre. F. M. TÁRCA. Nyári képek. Az augusztusi nap perzselő lehelete nem képes áttörni a sürü lombsátort. Még a harmat se száradt feí. Egy-egy csöppje ott remeg az üde fűszálakon és a gyümölcsfák aranyos sárga, kékes lila termésein.' Olyan tiszta a levegő, hogy a szomszéd falu reggeli harangszója is ide hallatszik. A virágos kertből erre hajtja a szellő a virágillatot. A kerítés mellett kicsiny pad húzódik. Előtte asztalka, fölötte a szomszéd kertből áthajtó nagy körtefa alkot lombsátort. Az asztalon egy nagy bronz hátú szarvasbogár lépked oly nyugodt méltósággal, mintha tudná, hogy ő ennek a csendes birodalomnak egyedüli ura, királya. De nem sokáig. Vidám hangok, bájos gyermek csicsergés hangzik a kertajtó felől. Valaki, egy fehérruhás kislány fut be áz árnyékos fák alá, énekelve, közbe kacagva. Kicsiny kezei nagy könyvet szorongatnak, lapdája kikandikál a hálójából, fejéről lecsúszott a kalap és a hátán lóg a szalagjánál fogva. Felszabadult aranyos fürtéit meglóbálja a szellő s belekapaszkodik fehér csipkés ruhájába, amint végigfut az utón. Egy darabig megbámulja az asztalon mászkáló szarvásbogarat, egy kicsit félve, egy kicsit pajkosan meg is piszkálja egy kis faágacskával. Aztán leül a fűbe, kitárja a meséskönyvet és olvasni kezd. Nem .sok ideig. Mert észreveszi, hogy a bogár leesett az asztalról s a fűben feléje közeledik. Fölugrik és egy kicsit megijedve menekül tovább. ' —/ Jaj, no®. . .! Elfojtott kacagás felel a kiáltására. A szomszéd kert felől. Odafordul és a nagy körtefán megpillantja a kacagót. Egy-két évvel idősebb fiú ül egy vastag ágon, rövid nadrággal, kalap nélkül. Azt ugyanis a kezében tartja, hogy beleszedhesse a nagy aranysárga körtéket. A kis leány elkacagja magát, de aztán azon erőlködik, hogy haragosnak látszódjék. Meg is szólal nagy durcásan : — Látom már, hogy hol van ! Ne is bújjék el, úgyis hiába. Ott ül a körtefán, diszes mákvirág ! Tudom már, hogy maga dobta ide a szarvasbogarat, csak azért, hogy engem bosz- szantson. De ne gondolja, hogy félek tőle ! Odadobom magannk! Ide nézzen ! A fiú úgy nevet, hogy majd leesik a fáról. — Hohó ! Nem fél ? 1 Hát miért sikoltott akkorát az előbb ? Miért futott hát el ? ! — Ide nézzen, ha mondom! Minden bátorságát összeszedve fölveszi a bogarat és behunyt szemmel a kerítésig visii. Ott még egyszer fölfohászkodva áthajitja a túlsó kertbe. — Ott van ! Látta ?! Diadalmas mosolylyal ül vissza a fűre és úgy tesz, mintha olvasna. A fiú még mindig nevet. V- Igenis láttam! Átdobta, de behupyt szemmel ám ! A kis leány nem figyel oda, úgy tesz, mintha nem is hallaná a csúfolódást. De egy pillanat múlva felszökik s gúnyosan lóbálja a fiú kalapját, mely az előbb esett át. — Mi van a kezemben ? Mi van ? Nézzen csak ide! — kiáltja incselkedve. — Hohó 1 Az biz’ az én kalapom 1 — kiált le a fiú. — A magáé ám. De most az enyém 1 Nem is kapja vissza ! — Igazán nem ? — Nem bizony ? Minek tette ide a szarvasbogarat, minek csufolódott? . . . Maga mindig bosszant engem és én adjam vissza a kalapját ? Hogy is ne ! A fiú lejebb ereszkedik az ágon és onnan alkuszik nagy hévvel. — De adja ide. Adok érte tiz körtét. — Nem adom én 1 Még tizenötért se. — Hát húszért ? Annyiért ideadja ? — Annyiért se 1 — Hát huszonötért ? A kis leány fölnéz a szép nagy körtékre. Olyan csábítóan integetnek, hogy gondol egyet és felkiált:
