Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-23 / 25. szám
4 TOLNAVARMEGYE. 1907 junius 23 bíborvörös, ezüst dísszel. A csizma sárga, lehajtó szárú. A kardot a kuruc testőrkard nyomán tervezte a művész. A ruházat beszerzésével gróf Széchenyi Béla a tervező művészt, Nemes Mihályt bízta meg. Az újjászervezés munkálatait Andersz százados-parancsnok vezeti. — Előléptetés. A földmivelésügyi miniszter Nits István szőlő- és borgazdasági felügyelőt a VIII. fizetési osztályba léptette elő. — Pécsi kir. ügyészszé Sárospataky ló- zsef sátoraljaújhelyi alügyész neveztetett ki, aki ilyen minőségben Szekszárdon is működött és jó emlékeket hagyva távozott körünkből — Alispánunk a pécsi kiállításért. A pécsi országos kiállításnak egyik legnagyobb vonzóereje, hogy az kitünően sikerült és valódi látványosságszámba megy, melynek fölkeresése és tanulmányozása mindenkire nézve hasznos, tanulságos és gyönyörködtető. Ennek tudatában Dőry Pál alispán az elnöklete alatt tartott legutóbbi jegyzői nyugdijválasztmányi ülésen a tárgyalás befejezte után meleg szavakkal szólította föl a választmány jelenlevő községjegyző tagjait, hogy kartársaik körében és községeikben csináljanak propagandát a pécsi kiállítás tömeges látogatására, mit nagyban megkonnyit az az örvendetes körülmény, hogy a kiállítás rendezőségének gondoskodásából megfelelő és olcsó lakás és étkezés biztosítható a tömegesen jelentkező látogatók részére. Reméljük, hogy az alispán buzdító szavainak meglesz a foganatjuk és vármegyénk községeiből a lakosok tömegesen fognak átrán- dulni Pécsre, hogy a közelismerés szerint gyönyörű kiállításból okulást és szórakozást merítsenek. — Plébánosi beiktatás. Dr. Fent Ferenc szentszéki ülnök, belvárosi plébános ma búcsúzik el újvárosi híveitől s julius hó 3-án tartja meg ünnepélyes beiktatását a belvárosi templomban. — A honvédség köréből. Steiner Kálmán kaposvári honvédhadnagy, dr. Steiner Lajos szekszárdi ügyvéd fia, zászlóalj segédtisztté neveztetett ki. — A szekszárdi rendőralkapitányi választást, ami ellen tudvalevőleg dr. Hirling Ádám polgármester panaszszal élt, a kir. közig, bíróság jóváhagyta és a panasznak helyt nem adott, mert »a m. kir. belügyminiszter rendeletével jóvá lett hagyva Tolnavármegye trvh. bizottságának az a határozata, melylyel Szekszárd rend. t. városban egy alkapitányi állás rendszeresítése elrendeltetett s ennek javadalma megállapittatott; igy tehát az a körülmény, hogy ez a változás a szervezeti szabályrendeleten keresztül víve nem lett, a trvh. bizottságnak az illetékes m. kir. belügyminiszter által végérvényesen jóváhagyott, tehát jogerős határozatának a végrehajtását annál kevésbé akadályozhatja, mert a rend. t. város a jogerős rendelkezést szabályrendeletbe felvenni köteles és igy a szabályrendelet ekkénti módosítása csakis alakszerűség, mely a végérvényesen jóváhagyott határozat végrehajtását nem akadályozza.« — A Simontsits-könyvtár javára. Apponyi Gézáné grófnő, főispánunk neje, a Simontsits- könyvtár gyarapítására 100 koronát adományozott. E szép adomány ujjmutatásul szolgálhat vármegyénk és városunk értelmiségének e könyvtár nagyobbarányu fölkarolására és gyarapítására. Részünkről csak örülünk,’hogy e könyvtár nem került múzeumi gyámkodás alá, hanem megmaradt jogos és hivatott tulajdonosánál : a Kaszinónál, amelynek arra szüksége is van. Tegyük közadakozásból: könyv és pénzadományokkal e könyvtárt mentői gazdagabbá, hogy a tagok azt mentői nagyobb szellemi eredménynyel használhassák. — Uj postai ügynökség. A kereskedelmi miniszter Nagykonda pályaudvaron *Nagy- Konda« elnevezéssel az uj-dombovari postahivatal ellenőrzése alatt postai ügynökségét léptetett életbe, melynek forgalmi köre Szarvasd és Nagykonda pusztákra terjed ki és f. hó 21-ikén kezdte meg működését. — A csendőrség köréből. Buday Gyula volt szekszárdi szakaszparancsnok, ki jelenleg mint csendőrszázados a győri szárnyparancs- nokságná! működött, Székesfehérvárra mint kerületi parancsnok-helyettes lett áthelyezve. — A posta köréből. Vitális Árpád segédellenőr Dunaföldvárról Nagykanizsára, Kutas Pál segédtiszt Dombóvárról Szekszárdra helyeztetett át. — Belyén (Baranyamegye), Dekano- vecen (Zalamegye) és Miháldon (Somogymegye) a postamesteri állásra pályázat van hirdetve. — Reberics Janos Dunaföldvárra, Dani Péter Bonyhádra, Hochrein József Dombóvárra, Sár- kőzy József Szekszárdra ideiglenes minőségű posta- és távirdaszolgává ki neveztetett. — Bontják a városházát. A szekszárdi városház tanácstermének utcai homlokzata sülyedni kezdvén, azt most újra építik. A sülyedés oka, — mint azt a szakértő vizsgálat megállápitotta — az, hogy a nagytermet tartó kőoszlopok alapozás nélkül, sulykolt földre és szemétdombra épülték. Igazán csodá’atos, hogy igy is lehetett valamikor építeni középületet. Hanem az jellemző és szomorú tény, hogy «a kellő alapozás» hiánya városi ügyeinkben lépten nyomon ma is érezhető. Ezen alkalommal talán az egész városháza épületét lehetne restaurálni. Fölmerült a már régóta hangoztatott az az eszme is, hogy egyúttal meg kellene venni a városnak a tőszomszédságában levő u. n. Schibinger-íéle házat, hogy ezzel a városházát részben kibővitsük, részben pedig a szőlőkhöz vezető utat végre szabályozzuk. Mindenesetre érdemes volna ezeket a kérdéseket behatóan tárgyalni és a képviselőtestületet ebben az ügyben összehívni. — Üzletek zárása. A szekszárdi kereskedők a Pirnitzer-cég kezdeményezésére elhatározták és aláírásokkal kötelezték magukat, hogy a nyári időszakban üzleteiket este 8 órakor zárják. — Miniszteri köszönet A honvédelmi miniszter a következő sorokat intézte lapunk szerkesztőségéhez : 72810. sz. 20. A «Tolnavármegye* politikai hetilap tek. szerkesztőségének Szekszárd. A honvéd altiszti segélyalap javára gyűjtött 105 korona átvételét nyugtázva van szerencsém a szerkesztőségnek szives fáradozásáért legszebb köszönetemet kifejezni. Budapest, 1907 junius hó 7-én. A miniszter helyett: Bolgár államtitkár. — Téves hir. A »To. K.« mult heti számában egy hir jelent meg, mely szerint a belügyminiszter Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának az útlevél kezelési költségek megtérítésére a f. év elejétől 730 koronát engedélyezett, amely összeget Földvári Mihály főlevéltáros kapja meg. Ez a hir helyesbítésre szorul. Mint illetékes helyről értesülünk, a belügyminiszter fent említett rendelkezése a Tolnavármegye javára engedélyezett 730 koronáról csakugyan megtörtént, de a dolognak van egy kis bibéje és ez az,, hogy a belügyminiszter ezt az engedélyezést más vármegyének szánta és adta, mit igazol az, hogy az engedélyező rendeletben hivatkozott ügy-szám nem Tolnavarmegye alispáni hivatalának ügyszáma És igy elesik a hir azon része is, hogy az említett 730 koronát X. vagy Y. kapja. Itt említjük meg, hogy Tolnavarmegye útlevél kiállítási költségmegtéritését a belügyminiszter még a múlt év végével rendezte és a megtérített aránytalanul csekély összeget Dőry Pál alispán az előadó s a kezelő személyzet között méltányosan és arányosan osztotta meg, — Telepengedély- A kereskedelmi miniszter az ifj. Sipos Antal simontornyai lakos részére a Simontornyán létesítendő 18 lóerejü szívó gázmotoros malom felállítására kiadott iparhatósági telepengedélyt a belügyminiszterrel egyet- értőleg jóváhagyta. Egy tanító halálához- Megemlékeztünk már a szerencsétlen sorsú Róth Lajos párii rk. kántortanitó elhunytáról, aki a társadalmi és politikai élet terén elszenvedett méltatlankodások következtében elborult lélekkel a szekszárdi kórházban fejezte be életét. Megható példájából azt a következtetést vonjuk le, hogy a tanítónak nem tanácsos és nem ajánlatos sem a fogyasztási szövetkezeti ügykezelésbe, sem a politikai hercze-hurcákba elegyednie. Szép-az a fogyasztási szövetkezet és eredményes is lehet, de csak kezeljék azt maguk a polgárok ; a tanító legfeljebb tanácscsal szolgáljon, azt is csak akkor, ha kérik és ügyelnie kell, hogy jó, méltányos, eredményes tanácsot adjon, mely senki érdekét nem sérti. — Az egyházmegyéből. Koncz Ferenc volt teveli, utóbb püspökszterzsébeti plébános meghalt f. hó 11-én. — Hűtlen vincellér. Egyik tekintélyes szekszárdi szőlőbirtokos azt a szomorú tapasztalatot tette, hogy gyökerezésre letett drága amerikai vesszői nagy hiányt mutatnak. Gyanúja természetesen a vincellérjére irányult és nem ok nélkül. A megejtett hivatalos vizsgálat megállapította, hogy a vesszőket a vincellér eltulajdonította és lopása leplezésére az oltáskor levágott vesszőfejeket rakta le a földbe. A megkárosított szőlőbirtokos hűtlen vincellérje ellen a feljen- tést megtette. — Egy másik szőlőtulajdonos vincellérje a szénkéneget ellopta és a gondjaira bízott szőlőt szénkénegezés nélkül hagyta, a szénkénegezésért járó napszámdijakat azonban bezsebelte. — Egy harmadik vincellér a már elültetett gyökeres vesszőket lopta ki a földből, a negyedik a bevermelt oltóvesszőket, az ötödik az uj karókat. Stb., stb. Olyan litánia ez, melynek se vége, se hossza. De ki az oka ? Maguk a károsult szőlőtulajdonosok, akik megfoghatatlan okból megkárosítóik ellen nem tesznek följelentést. Meg kell bélyegezni és nem futni hagyni az ilyen gonosztevőket, akik gazdáiknak jóvátehetetlen károkat okoznak. A vincellér erkölcsöket, melyek különben sem a legkifogás- talanabbak, az ilyen érthetetlen elnézések rontják meg. Ez az elnézés helytelen eljárás. Éreztetni kell velők a törvény szigorát. Aki notórius tolvaj, az nem a szőlőbe, hanem a fogházba való. Maguk a jóravaló vincellérek szégyenük leginkább, hogy ily elemek vannak soraik között. — Kézimunka és rajzkiállitás- Mint múlt számunkban már jeleztük, úgy a főgimnázium tornacsarnokában szemlélhető főgimnáziumi rajzkiállitás, mint a polg. leányiskola kézimunka és rajzkiálütása a hét elején megnyílt. Mindkét helyen megragadja a figyelmet az a gyönyörű eredmény, melyet a lefolyt év alatt elértek. A kézimunkákból kiemeljük a sok díszmunkát, fehérnemű és felsőruha készítést, a szebbnél- szebb kötények halmazát, a rajzkiálütásból pedig a természet utáni és a tervező nemét, mint újabb faját a kéziügyesség és Ízlés fejlesztésének. Igen szépek a felsőbb osztályú gimnázis- ták festményei is. Az ízlésesen összeállított és elsőrendű kiállítások Ács Lipót főgimnáziumi rajztanár és Tattay Margit polg. isk. kézimunka és rajz tanítónő fáradságának meglepő szép eredményei. — Uj végrehajtó- A tamási járásbírósághoz végrehajtóvá az igazságügyminiszter Haán Gyula, sáregresi községi Írnokot nevezte ki. — A pécsi kir. posta- táviróigazgatóságtól kaptuk a következő sorokat: A levélkézbesítés gyorsítása és a kézbesítők fárasztó szolgálatának megkönnyítése céljából fölötte szükségesnek mutatkozik, hogy a többemeletes bérházban az egyes lakók címére érkezett levelezés befogadására lehetőleg a földszinten a kapu bejárat alatt vagy esetleg a házfelügyelő rendelkezésére bocsátott helyiség mellett — ha az nem pincelakás — levélgyüjőszekrények alkalmaztassanak. Tekintve, hogy ez újítás a posta- kézbesitést rendkívül meggyorsítja és a felekre nézve is csak előnynyel jár, tehát megvalósítása nagyon is kívánatos : fölkérem a t. szerkesztőséget, hogy alkalmas hírlapi közlemények után oda hatni szíveskedjék, hogy ezen