Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
XVII évfolyam 22. szám. Szekszárd, 1907 junius 2 Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szeksz&rdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdim, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető köz lemények, valamint az előfize tések és a hirdetések is a szer kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A mindennapi kenyér. Irta: llosvay Lajos dr. műegyetemi tanár, m. kir. udvari tanácsos. Ha számot vétünk azzal, hogy a jobban táplált szervezet a betegségekkel szemben ellenállóbb, hogy a jó táplálkozás a ruházat fogyatékos voltát, a külső hőmérséklet csökkenését bizonyos határig ellensúlyozza, és fölvetjük azt a kérdést, hogy hazánk milliói vájjon elég jól tápláltak és elég jól táplálkozhatnak-e?/— Kénytelenek vagyunk a leghatározottabban nemmel felelni. • És e tekintetben ne gondoljuk, hogy csak az ország szélein, a hegyes vidékek lakói táplálkoznak gyarlón; élelmezés dolgában méltán panaszkodhatnak a nagyobb társadalmi középpontok s közöttük a mi szépséges fővárosunk is. De mindenütt legrosz- szabb helyzete van az úgynevezett értelmiségnek, melyhez mi is tartozunk, mert a különféle okoknál fogva nyilvánuló * drágulásokat, tehát az élelmiszer drágulását is, senkire sem háríthatja át, hanem azokat egyenkint és összességben elviselni tartozik. Tizenöt év óta figyelem meg élelmiszereink árhullámzását. Ma átlagban többel, mint 50 százalékkal élünk drágábban, mint csak 15 évvel ezelőtt is. Vájjon hányán vannak olyanok, akik keresetükből élve, forgalmú- | kát ezen idő alatt 50 százalékkal fokoz- j hatták ? Azt hiszem, nagyon kevesen ; pedig az igazság azt követelné, hogy az élelmiszerek árai az ország lakosságának ne csak egyes, hanem az összes osztályainak érdeke szerint alakuljanak. Sok, függőben levő társadalmi feladataink között nem legutolsó az, hogy az okszerű táplálkozás lehetőségét biztosítsuk s meggyőződésem, hogy már nemsokára számosán lesznek, akik vagy velünk, vagy mellettünk erős mozgalmat fejtenek ki, hogy a közélelmezés súlyos terhei elviselhetőbbekké váljanak. Nem irom alá föltétlenül, hogy Anglia uralma Indiában a pecsenyének a rizs fölött való győzelmét jelenti, de azt már föltétlenül állítom, hogy Indiának műveltségben való alsóbbrendűségét még kedvezőtlenebbé tette a táplálkozás fogyatékossága is. Vigyáznunk kell, az élelmezés gyarlósága már régen meg van nálunk is s ez még kirívóbb és erőnk még kevesebb lesz, ha az élelmiszerek drágulásának elejét nem veszik okos rendelkezésekkel vagy nem gondoskodnak róla, hogy minden osztályú polgár jövedelme legalább is olyan arányban növekedjék, miit amilyenben az élelmiszerek drágulnak. Nem a mi feladatunk nyomozni, hogy e bajnak oka a termelőn, a közvetítő kereskedelmen vagy az elárusítón fordul-e meg. Annyit azonban mi is kijelenthetünk, hogy mind az államhatalomak, mind a közigazgatási hatóságoknak sokkal behatóbban kellene az élelmezés ügyével foglalkoztok, mint ahogy ma foglalkoznak. Éhhez nemcsak joguk van, de kötelességük is. A jog természetes következménye annak, hogy a hatóságok, illetőleg az államhatalom egészségünk fölött is őrködni tartoznak, de kötelességük is, mert olyan terheket rónak ránk, amelyeket testileg gyönge, csenevész állapotban teljesíteni lehetetlen. Minthogy pedig a gép munkája a tüzelőanyag minőségétől és mennyiségétől függ, szervezetünk pedig végelemzésben szintén csak gép, melynek testi és szellemi munkáját a fűtőanyagtól, t. i. az élelmiszerektől függetleníteni, fájdalom, nem áll hatalmunkban: megkövetelhető, hogy a hatóságok, illetőleg az államhatalom munkaképességünk teltételeit biztosítsák. Nehéz belátni, hogy azokat, a iket. illet az élelmiszerekkel való ellátásra ügyelni, mi akadályozza a sikeresebb ellenőrzésben, s ha a baj okát nem a tisztességes polgári haszonra, hanem a túlságos nyerészkedésre való hajlandóságban ismerik fel, miért nem törekednek azt a hajlandóságot mérsékelni. Tekintve, hogy a termelők váltig hangoztatják, hogy ők terményeiket semmivel sem adják drágábban, mint eddig adták, némelyek, abban vélik felismerni a baj okát, hogy az élelmiszerek kivitele a hazai íogyasztók rovására fokozódott. Legyen, hogy igy van, de ez íem elégséges ok arra, hogy itthon szükséget lássunk. Hiszen mikor két évvel ezelőtt a rossz időjárás következtében takarmányhiány állott be, megjelent a takarmány kivitelének tilalma. N m hisszük, hogy az állatok élelmezése hathatósabb támogatásra érdemes, mint az embereké. Különben intézkedéseinkben könynyü fonákságokkal találkozni. A gyógyszerek árának szabályozása közérdek, mely ellen a gyógyszerészeknek véteni nem szabad, nem sokkal általánosabb érdek volna-e az élelmicikkek árát is okkal-móddal szabályozni? Ez már azért is szükségesnek mutatkozik, mert a táplálkozástól függ a megbetegedések száma, az pedig csak nem lehet cél, hogy a megbetegedések számát a rossz táplálkozással növeljék, hogy a gyógyszerek tömegesebb fogyasztása az árcsökkentés okozta veszteséget egyensúlyozza. De napjainkban nemcsak a drágaság szokta a rendes táplálkozás lehetőségét veszélyeztetni. Mindnyájan tudjuk, hogy az TARCA. Gonösztett. Irta: Csehov Antal. — Ki az ? Ki jár itt ? Semmi felelet. A temetőőr semmit sem lát, csak a szellő suhanását hallotta, meg a fák zi- zegését és úgy tetszett neki, mintha valaki előtte a fasoron végigfutott volna.. A szürke szeptemberi est a földet sürü, ködös homályba burkolta és az őr úgy érezte, mintha az égen, a földön, de még az ő lelkén is valami nyomasztó, végtelenül borongós hangulat vett volna erőt. — Ki jár itt ? — kérdezte újra s úgy vélte, suttogást, majd visszafojtott nevetést hall. — Ki vagy ? — Én apuskám ... — felelt végre egy öreges férfi hang. — Igen, de ki vagy te ? — Én, . . . szegény vándor. ' — Miféle’ vándor ? — kérdezte az őr haragosan, hogy ezzel egy kissé leplezze a félelmét. — Valami gonosz lélek üldöz, hogy erre kóborolsz éjnek idején a temetőben, te sátán ? — Mit, hát ez itt a temető ? — Hát mi volna más ? ! Magától értetődik, hogy ez a temető. Hát nem látod ? — Ah, ah . . . szent Isten. És egy öreges ember sóhajtozása vált hallhatóvá. Semmit sem látok apuskám, de semmit . . . Nézd csak mily pokoli sötétség van, de micsoda sötétség apuskám, oh istenem ! . . . — Igen, de ki vagy hát te ? — Én — egy zarándok vagyok apuskám, egy szegény vándor. — No hiszen, tetszik nekem az ilyen zarándok. Késő éjszaka a temetőben kóborolni, ki látott ilyet? Valami iszákos fráter vagy! — mormogta a2 őr, akit a vándor szavai és sóhajai valamennyire mégis megnyugtattak. Csupa bűn az egész életetek, mert egész nap isztok, este aztán az ördög bújik belétek és szerte kóboroltok. Nekem azonban úgy tetszik, mintha nem magad volnál. Többen is vagytok itt, mi ? .— Nem apuskám, egyedül vagyok, egészen egyedül, oh bizony, magam, én szegény bűnös . . . Az őr rászegzi tekintetét a zarándokra, megáll és kérdi: — Hát hogyan kerültél te ide ? — Eltévedtem, jó uram. Tulajdonképen a gőzmalom felé igyekszem, de bizony letértem, úgy tetszik, a helyes útról és eltévedtem . . . — Micsoda, hát erre keresed a gőzmalmot, te ostoba! A gőzmalom jó messze balra van a városon kivül, az országút mentén. De te részegségedben három versztnyivel többel mentél. Úgy látom': a városban nagyon is a fenekére néztél a pohárnak. — Igaz, belátom, hogy bűnös vagyok apuskám, beismerem, tényleg igazad van és én nem is tagadom bűnömet, de hogy menjek én most tovább ? — No hát eredj csak innen egész egyenesen mindaddig, mig egy bekeritett térre nem jutsz, ott aztán fordulj tüstént balra és menj végig a temetőn, a mig a kis kapuhoz érsz. Azon lépj ki és eredj Isten nevében. Ám jól vigyázz, hogy bele ne ess egy sirgödörbe. Ott aztán a temétő mögött menj, menj, a mig csak el nem éred az országutat. — Adjon neked apuskám az Isten jó egészséget, óvjon és védjen tégedet és legyen irgalmas tehozzád, de te, jó uram, elkísérhetnél engem. Légy oly jó, tedd meg, legalább a kiss, kapuig. Van is nekem arra időm! Eredj magad. — Légy irgalmas hozzám és tedd meg ; imámba foglallak érte. Én ebben a koromsötétségben nem látok semmit. De ilyen rémsötétség, Istenem, kisérj el barátom ! — De nem vesztegethetem én az időmet kisérgetésre. Hiszen ha mindenkit igy elkényeztetnénk, mégis csak sok volna örökké kisérni. — Mindenre «érlek, kisérj. el. Nem látok és félek igy magam a temetőn végigmenni. Borzasztóan félek, édes jó . uram, kérlek, kisérj el. — No te nagyon is erőszakos, tolakodó vagy — szólt az őr. — Nos jól van, jer.
