Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
XVII, évfolyam £1$,fizetési ár: Egész évre . . ,12 korona. Fél évre . '. 6 > Negyed évre . . 3 .» Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. 3. szám. Szekszárd, 1907 január 20 POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.- Megjélén minden vasámiabp. Szerkesztőség és kiaJóhivata!: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos í " Fo munkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. ■Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. •Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A szociális kérdés. Irta: MatlekOVitS Sándor dr. főrendiházi tag. Hosszú idő óta. nyomul előre a szociális kérdés s mig más országokban a tőke ere- jém k növekedésével szemben s különösen az ipar megerősödése után főképpen az ipari munkások veszik föl a harcot a tőke ellen és szítják az elégedetlenséget: nálunk a nyugtalanság és a jobb munkásviszonyok' iránti törekvés egyidejűleg csaknem a termelés minden ágában érvényesül. A földmivelésnél, bányászatnál, nagyiparnál, kézműiparnál, közlekedésnél, vasutaknál mindenütt sztrájkok uralkodnak, mindenütt érzik az elégedetlen elemek hatalma, mindenütt harcban áll a munká; a munkaadóval. Csodálható-e ilyen körülmények között, hogy a parlament nap nap után csaknem kizárólag szociális kérdésekkel foglalkozik és abban a véleményben van, amely nálunk erős gyökeret vert, hogy az állami segítség az egyedü’i mentőeszköz. Bizonyos, hogy mi ma egészen kivételes viszonyok között vagyunk. A földbirtokosság munkáshiány miatt panaszkodik. A szénbányáknak nincs elég munkaerejük. Az iparfejlesztési politika egy nagy tömeg gyári munkást igénye}. Egyrészt mindenütt a műn-' káshiány, másrészről az évrol-évre növekvő kivándorlás érdekében állami gondoskodásra van szükség. Nem csodálatos-e, hogy egy és ugyanazon országban a munkások nagyobb ereje az ipar rendes, á népesség szaporodása mellett lehetséges fejlődését a sztrájkok jól szervezett láncolatával teljesen megakadályozni képes, mindazonáltal a kivándorlók serege fokozatosan növekszik, az egyes helyeken a nép tönkremegy és csak az állam segítségével tarthatja fönn magát? Már ezek a jelenségek is, mindazon gondolkodók előtt, akik más államok szociális politikájának a fejlődését ismerik, bizonyítják, hogy nálunk a munkásoknak a munkaadók elleni harc okait más momentumokban kell keresni és ehhez képest az alkotindó rendszabályoknak egészen másképen kell megalkotva lenniök, mint a külföldön. A mi helyzetünkben nem utánozhatunk egyszerűen külföldi formákat, mert a szociális kérdés nálunk más formában érvényesült, mint másutt. A szociális kérdés, amint az ma a mi népünket fenyegeti, főképen azért fejlődött ilyen gyorsan, mert a termelés két főcsoportjának az érdekeltjei: a munkások és a munkaadók a társadalmi szervezkedés erejét nem, vették, egyformán igénybe. A munkások katonailag szervezkedtek, van érzékük a fegyelem iránt és vakon követjk vezetőiket. A munkaadók a nép minden rétegében úgy-, szólván izolálva állanak és nincs semmi szeryezetök. A munkaadók szervezetének csaknem teljes hiányának oka a magyar társadalom sajátságos természetében rejlik. Fő képen hiányzik nálunk a kezdeményezés. A munkaadó úgy viselkedik, mint aki a munkásban a szolgát látja. Há azonban rosszul megy dolga, mindegyik az állam védő hatalmát hívja és az állami védelemben látja csak a menekvést. Ez a körülmény ma már annyira ment, hogy most; amidőn a munkások erejével szemben rendes segítség alig lehetséges és a munkásszervezetek valóságos diktá orok, a munkaadók maidnem kivétel nélkül mint egyes személyek állanak, a harcot nem tudják fölvenni és majdnem kénytelenek a szakszervezetek parancsainak engedelmeskedni. Vajon a munkásszervezetek mindenhatósága nem a fönnálló törvények fölületes kezelése, valamint a kormányok go datlansága miatt nőtt-e nagyra? Vájjon szükség volt-e tűrni a munkásoknak a munkaadót elleni izgatását? Vájjon szükséges volt-e meg- e iged 'i a szakegyleteknék a dijak beszedésé', melyeket ők nem egyleti célokra, hanem sztrájkok segítésére vesznek föl? Ezek a főkérdesek, amelyek ma legföljebb rek- riminációkra vezetnek, az ügynek magának azonban alig használnak. A legsúlyosabb hibákat az ország gazdasági ügyeinek vezetésében követték el s hogy azok a munkásszervezkedésre hasznosak voltak, ismeretes. Ki meri például tagadni, hogy a nagy drágaság, a megfelelő lakások hiánya, a nagy adóterhek, nem hatásos eszkötök a tömeg nek I «vagyonos osztály» és a «tőke» ellen való izgatására? És történt-e egyetlen lépes évek óta, hogy az életeszközök folytonos áremelkedésének gátat vessenek? Nem történte ellenkezőleg törvényes intézkedés, amelynél fogva a drágaság még növekedett ? A munkásoknak az anyagi viszonyokhoz arányított gondozatlünsága által csak halmozódik az a gyúlékony anyag, amelyet ügyes izgat' k könnyen lángb i boríthatnak. A szociális kérdés megoldása társadalmi állapotainknak teljes újjászervezését követeli. Természetesen lehet, sőt kell a mostani viszonyok között, amelyekben élünk, kivételes rendszabályokat: sztrájktörvényt, a szakszervezetek szigorú ellenőrzését, a munkaadók elleni izgatások szabadságának meggátlását életbe léptetni. — Ezek azonban csak szükség-rendszabályok, amelyek talán pillanatra segítenek, pillanatra a bajt elnyomják, de a szociális kérdés végleges és észszerű megoldását kevésbé-viszik előre. Társadalmi viszonyaink organikus rendezése nélkül akadémikus rendszabályok ellenére a munkások hatalma elementáris erővel újra kitörhet és népünk fejlődését hosszú időre visszavetheti. — A szociális kérdés összes társadalmi viszonyaink sürgős reformját és a kormányzás, társadalom .és törvény- hozás organikus munkáját követeli. Egyes intézkedések c.-ak amolyan takaró eszközök, amelyek a legközelebbi időben értéktelenekké válnak. A tuberkulózis* Irta: Dr Kramolin Gyűl?. Befejeztük volna a szemlénket a haderő felett, ipelyet a tuberkulózis ellen harcba vihetünk ! Látván a külföld hatalmas és tett^rős szervezkedését és áttekintve a még megoldandó feladatok nagyságát, rrjelyek idehaza várnak reánk, bizonyára mindenkinek Montecuccoli * Dr. Kramolin Gyula Szekszárdon a múzeumban január 6-án tartott felolvasásának a befejező része. hires mondása jut eszébe, alkalmazva a mi hadjáratunkra, mert ehhez a hadviseléshez is három dolog volna szükséges: pénz, pénz ‘és ismét pénz ! E pénz legnagyobb részét pedig csak a joszivü közadakozás áldásos, meleg forrásából vagyunk kénytelenek meríteni! És ez a szomorú ; mert tudjuk jól, hogy e forrás vize minő megbízhatatlan ingadozásoknak van kitéve ! 'Örömmel kellene • tehát minden módot megragadnunk, mely ezen — a mi kiimánk alatt oly könnyen elapadó — forrás minden egyes cseppecskéjének a fölfogására alkalmas. Nagyon üdvös lenne pl. a tüdővész- ellenes' svéd nemzeti liga utánzása, mely 1904-ben egy csekélyösszegü (mintegy 2 és fél filléres) jótékonysági bélyeg kibocsájtásával alig másfél hónap alatt százezer koronát szerzett a sze- gény tüdővészesek javára 1 SzeksZ No, de leng már nálunk is a zászló és Állowl t folyik a toborzás, hogy uj és uj segítséget vigyen az elkeseredett harcba és az egyesült erővel — c viribus unitis» — folytatott küzdelem élén ott áll nemesszivü, ősz uralkodónk maga is, midőn egy-egy ilyen intézményt elismerő, serkentő, magas látogatásával kitüntet. És mégis, elszorul a szivünk, ha fontolóra vesszük azt a — végeredményében — felette mostoha elbánást, hogy az állam, a nemzet pénzerejéből ezen életmentő hadjárat arzenáljának semmit, yagy csak alig valamit juttat, a másiknak, az életfosztó, igazi hadseregnek ellenben mindent áldoz! Pedig mi az, amit a reánk törő külellenség letarol, a tuberkulózishoz képest ?! y. Hová törpűl a legvéresebb háborúk áldo- ' zatainak a száma — a tüdővész aratása mellett ?! Hallgassuk csak kissé a számok kegyetlen beszédét! Gracza könyvéből szedett adatok szerint 48—49-iki szabadsádharcunk Összesen mintegy 16.000'magyar életet döntött a csataterek sírjaiba. Eadetzky-nek 1848-ban Custozzánál nyert döntő csatája 1.000 emberünk életébe került. Az összes történetírók által rendkívül véresnek rajzolt Solíerinói vereség alkalmával is csupán 22.350 katonánk, az egész $9-üd háború alatt pedig mindössze circa 31.000 katonánk psett pl. A 66-iki fényes custozzai diadal 7.956, a fejetlen futással végződött königgrätzi nap 20 900, mindkét 66-iki, az olqsz és porosz háború együttvéve pedig mintegy 44,000 harcosunk halálát okozta és Bosznia occupátiója sem nyelt el többet 12.000 életnél. Micsoda törpe számok ezek a belügyminiszteri jelentéshez képest, mely szerint az 1904. évben 77.923, 190 . évben 89.000 egyen pusztult el tüdövészben Magyarországon 1 Hiszen, ha e számokat összegezzük, odt- jutunk, hogy királyunknak közel hatvan éves abszolút és alkotmányos uralkodása alatt felmerült összqs háborúinkban körülbelül csak annyit, vagy nem sokkal többet veszített az egész monarchia egy üttvéve, amennyit Magyar ország egymagában, minden évben ! Meat az összes felemlített háborúk 58 év alatt circa 9Q.0QP osztrák és magyar "katonát emésztettek ! fel, a tüdőyész pedig csak Magyarországban és egy évben 89.000-pt, 58 év alatt pedig mintegy 3 és fél millió embert vitt a sírba!. Tehát
