Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-06 / 1. szám
2 TOL^AVAIvMUiUYlS. I9u7 január 6 s a törvényhatósági bizottság ma is ugyanaz, mint amely a zsebkendő-szavazás után pater-patriaenak magasztalta PerczelDezsőt. A vármegye legelterjedtebb lapja pedig, a «Tolnavármegye» előfizetési felhívásában szószerint ezt Írja: «A politikai téren és minden irányban, mások meggyőződését tiszteletben tartva, az igazi szabadelvüség jelszavát irtuk zászlónkra, mert erős meggyőződésünk, hogy hazánk jólétét, nagyságát, nemzeti egységét csak szabadelvű kormányzat és szabadelvű intézmények, csak a folytonos haladás úgy a szellemi ,v világban, mint a gazdasági életben biztosíthatják.» Ami elsősorban a törvényhatósági életünkben uralkodó ellentéteket illeti, azokról nekünk, kik a helyzetnek közvetlen figyelői és ismerői vagyunk, nincsen tudomásunk. 9 l Nálunk eddig a közigazgatásban és a megyei életben az az egészséges felfogás uralkodott, hogy a politikát nem vitték bele a közügyekbe és hogy a politikai ellentétek nem mérgesítették el közéletünket, hanem politikai pártállásra való tekintet nélkül együttes munkával szolgáltuk a közérdeket. A politikai harcokban becsületesen összemértük fegyvereinket — de minden más kérdésnél, amelynek nem volt politikai jellege, kerültük a politikai ellentétekből származó összeütközést és a politikai ellenfelek, egymásnak kölcsönös megbecsülésével, a legjobb egyetértésben éltek egymással és közös erővel működtek úgy a társadalmi életben, mint a közéletben. ; Ügy lát'szik, az fáj a Budapesti Hírlap cikkírójának, hogy nálunk nincsenek olyan áldatlan és elfajult közviszonyok, hogy minden kérdésre bénitólag ránehezedjék a politika és hogy minden kérdés elbírálásánál a politikai szempontok bírjanak elsőrendű fontossággal. Társadalmi, kulturális, közigazgatási, közgazdasági téren semmi beleszólása nincsen a politikának, amelynek túltengéséből csak örökös bajok, összeütközések, megromlott közállapotok szármáznak. Elég nagy baj, hogy Magyarországon a politika molokjának annyit áldoznak — és nagy. hibfi; volna ezt a v^szt- az ép és meg nem fertőzött területekre is behurcolni. .A mVL siocs tudomásunk, hogy a főispán, képviselőink’ és a megyebizottsági tagok között .«szembeszökő» ellentét uralkodnék. Képviselőink közül négy,éppenséggel nem törődik a vármegyei közélettel*,,Főispánunk idáig; semmiféle politikai akciót nem indított, eddigi1 működését politikai szempontok nem befolyásolták és ha nincs is valami benső és szoros viszony közötte és a az arca bizony — csak csinos. Hanem a járásának, mozgásának, öltözködésének az eleganciája, olyan nem volt több nemcsak a mi,-hanem a Baloghék hazájában : Pesten sem. Szegény Balogh Kata! Minek is kell,- hogy a legtöbb nőnek története legyen? És a tiédet is. én kecses Junóm, az asszonyok történetének előjátékával kell, hogy kezdjem : a szerelemmel. Kata kisasszony szerelmes lett egy vándor komédiás-trupp lírikusába és megszökött vele. Egy álló esztendeig egyébről se beszéltek a mi városunkban, mint ennek a furor ama- loriusnak a történetéről. Mikor aztán a közvé- temény az utolsó falatka húst is lemarta a koncr ról — elhallgattak. # I Átkozottul spleenes napom volt. A földön köd, a mellemen köd, a gondolataimon köd. Délután vettem a kalucsnimat, fogtam az esernyőmet s nekivágtam az első sáros utcának. ; Künn még jobban bántott a köd. Foglalkozni akartam idegen emberekkel, de minduntalan a magam emberei nyomultak előtérbe. Egyszer csak, az Isten tudja, hogy miért, éhembe jutott Balogh Kata. Ebbe a névbe,: alakba olyan mohó reménynyel kapaszkodtam bele, mint a vizbeesett darázs a falevélbe. — Ohó, ezen virágos partra jutunk! Csakugyan, a Baloghék kertjében voltam . . . Édes, tikkasztó júliusi délután . . . A bogarak zümmögve, becsipve az illattól I megyebizottság között, de szembeszökő ellentétekről még kevésbbé lehet szó. Főispánunk melegen érdeklődik közdolgaink iránt, politikai elfogultságot nála nem tapasztaltunk, ami ellenkeznék is díszes állásának hagyományaival és vármegyénk közszellemével. A főispán — igen helyesen — politikai propagandára nem törekszik és bár ő úgy a múltban, mint jelenleg is 67-es alapon áll, országgyűlési képviselőink pedig valamennyien függetlenségipártiak, a vármegye közönségének túlnyomó része Szintén függetlenségi érzelmű — azért ezen faktorok között való szembeszökő ellentétekről beszélni éppenséggel nem lehet, mert nálunk nem a politikai pártállások szerint sorakoznak és becsülik meg egymást az emberek. Annyi igaz, hogy a törvényhatósági bizottság nem változott, de nem is változhatott, mert az uj kormány óta nem voltak bizottsági tagsági választások. Ezek a választások a múltban inkább a helyi körülmények, mint a politikai pártállás figyelembevételével folytak le és szabadelvü^párti. választók sokszor leszavaztak függetlenségi párti bizottsági tagra és viszont függetlenségiek szabadelvüpárti jelöltre, mert a politikai szempontok úgyszólván ki voltak küszöbölve ennél a kérdésnél. Ámde, ha. úgy tetszik az uj rendszernek, vigye be ide a politikát és a vármegyék életében előfordult múlt évi eseményekre való tekintettel elismerjük annak helyességét és jogosultságát, ha a bizottsági tagok választásánál a politikai tekintetekre nagyobb súly esik majd. Veszedelmet egyedül abban látnánk, ha nem csupán a politikai kérdéseknél, hanem znás ügyekben is a politikai szempontok érvényesítése lenne a legfőbb mozgató erő. Nemcsak Tolnavármegye volt az, amely a famozus november tizennyolcadika alkalmával üdvözölte Perczel Dezsőt, hanem számos más törvényhatóság, amely semmiféle személyi vonatkozásban nem állott Perczel Dezsővel szintén megcselekedte ugyanazt és hogy ezt az üdvözlést nem lehet mindjárt a hazafiatlanság számlájára írni, az kitűnik abból is, hogy ugyanezek az üdvözlő vármegyék később a' nemzeti ellenállás idején az alkotmány védelme körül híven és becsületesen teljesítették hazafias kötelességüket. Utoljára szólunk a mi házi ügyünkről — a «vármegye legelterjedtebb lapjának» előfizetési felhívásából idézett részlet jelentőségéről. Ez az idézés ugyanis azzal a burkolt, de nyivánvaló célzattal történt, mintha lapunk a szabadelvüség és haladás hangoztatásával a szabadelvű és haladó pártok szekerét akarná tolni. Hát már a szabadelvüség és haladás annyira bojkottéivá volnának, hogy ezen kifejezéseknek egyszerű használata is gyanús? Hát a tisztelt koalició azt vallja magáról, hogy ő nem szabadelvű és nem kivánja *a folytonos haladást úgy a szellemi világban, mint a gazdasági életben ?» Hisz éppen a koalíciót ellenségei vádolják azzal, hogy nem eléggé szabadelvű, nem eléggé demokratikus! Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf úgy gazdasági, mint a kulturális téren nem sürgetik-e nap-nap után a folytonos haladást, az igazán szabadelvű kormányzást és szabadelvű intézmények megválósitását ? És a koalíciós kormány legfontosabb programpontja: á népjogok ki- terjesztését célzó általános választói jog reformja mi egyéb, mint a haladás szellemének hódoló szabadelvű vívmány. Az ellenünk bár csak burkolt alakban közölt vádat a leghatározottabban visszautasítjuk tehát. Nem tartozunk egyetlen pártkötelékhez sem, hogy a nál jobban, megőrizhessük minden irányban való teljes függetlenségünket és nyílt szólásszabadságunkat. Még a szabadelvüpárt fénykorában többször lehettünk volna a szabadelvüpárt hivatalos lapja, de arra nem reflektáltunk, éppen azon okból, hogy lapunk független irányát megőrizzük és biztosíthassuk. m: A szabadelvüpártot utolérte sorsa, elbukott, elvérzett. Feltámasztását nem kívánjuk. Első perctől fogva az volt az álláspontunk, hogy a többségre jutott koalíciónak kell átvennie a kormányzást. Nagyon helyes, hogy ez bekövetkezett. Tiszta szivből örülünk a békének, az alkotmányosság és a jogrend uralmának és annak megzavarását elitéljük. Ebből azonban nem következik az, hogy mindent, ami a koalíció nevében és jegyében történik, égig magasztaljunk, csalhatatlan árkánumnak tartsunk. — Viszont ábból, hogy a szabadelvüpárt megbukott, hogy annak misszióját befejezettnek tartjuk, annak fölélesztésére irányuló minden kísérletet helytelenítünk, még nem következik az, hogy az általános divattal és áramlattal tartva mi is sárral dobáljuk a szabadelvüpárt összes intézményeit és embereit. A magyar közéletnek jellemben, hazafiságban, tudásban és érdemekben kipróbált számos kitűnősége (hisz Wekerle mai miniszterelnök éppen mint a szabadelvüpárt vezére aratta életének legnagyobb politikai sikereit és dicsőségét) tartozott a szabadelvüpárthoz — ezek fölött pálcát törni csupán azért, mert nem csatlakoztak a koalícióhoz, a legnagyobb igazságtalanság. A szabadelvüpártnak voltak nagy, vég zetes hibái — de az ország konszolidációja körű* kalimpálnak virágról virágra s mi a triumvirátus ott henyélünk a fűben. Karjaink a fejünk alatt, szemeink lehunyva, a francia grammatika egy sereg hangyának szolgálva boulevardul és a néger-orrú hazudik, egyre hazudik álmos, lusta hangján: Pestről, a nagypapáról, az üvegkerekü hintóról, arról az akkora nagy báburól, mint én, vagy ő, amit a királyné fog neki karácsonyra küldeni és éppen, de éppen úgy fog beszélni mint én, vágy ő . . . És egyszerre megszűnők halló érzékű lény lenni, lélegzetem nehezebbé lesz, csak arra nyitom fel újra szememet, hogy Kata kisasszony egy hösszuszáru gladióluszszal végigcsiklandozza arcomat. Vékony, karcsú alakjával, zöldes szinü, topáz szemeivel reám mosolyogva, olyan tisztán láttam magam előtt megjelenni, hogy előrenyuj- tottam érte kezemet s egy velem szembejövő, lompos öltözetű, hervadt arcú asszonynak mosolyogva mondom.: Kata kisasszony 1 . . . Me'g is szóritom a hervadt arcú asszony kezét s ez meglepetten kiált fel: — Istenem! 'Maga az, kis Ádi! . ? . Niridsén riyár, tél van. Nincsen júniusi délután: részegé bogarakkal, meg fehérbe öltözött, elegáns, karcsú Kata kisasszonnyal. Tél van. . . Lucskrfe:,x ködös, sáros januári délután, nem is havasalji városkában, hanem ebben a hideg, cifrálkodó, nagy, bűnös városban . . . És a csipetnyi leány megnőve, meg is öregedve, Kata kisasszony meg összetörve, sápadtan, csúnya, bő, talán nem is reá szabott szürke ruhában halad mellettem. Megyünk szótlanul, Sem ő, sem én nem merünk beszélni, csak megyünk. Egy külvárosi szatócsbolt előtt fanyar, görcsös mosolygással mutat a cimtáblára. Egy görbeorru, kancsalszemü halász van odafestve. — Ez olyan, mint otthon a Goldbergeré. — Olyan. Tovább megyünk. Egy dézsás oláh halad a szekere után, hitványnak látszó, de azért szívós természetű hegyi gebéje mellett. Kata kisasszony erre is rámutat. — Rég nem láttam ilyet. Oh, Istenem mondja, hogy vannak otthon? Ezt már zokogva kérdezte. — Hagyja, — csititom, — majd beszélünk még erről. Ha nem leszek terhére, haza kisérem. ■ Elpirult, de azért helybenhagyőlag intett a féjével. * Hagyma, káposzta, pacsuli, herbatea-szag összebolondulva csapta meg az orromat, mikor a Kata kisasszony egy szobából álló 'lakásába beléptem. Azt hittem, nyomban elájülök, pedig a szag még semmi sem volt a látnivalókhoz. A kályha mellett, székeken, öt-hat piszkos
