Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-16 / 51. szám

1906. december 16. meg a városatyák a város dolgait — a koz- ügyeket. A műit héten, szerdán tartott utolsó képviselőtestületi ülésén napirend előtt 8—10 interpellációt terjesztettek elő. Ezután a tár­gyalás két napon át este 7 óráig eltartott. Ná­lunk főleg az intelligencia részéről olyan nagy a közöny és az indolencia — tisztelet a kevés kivételnek — hogy még a legfontosabb tárgya­lást, mint a költségvetést is, i — 2 óra alatt som­más: gyorsasággal intézik el. KÖZSÉGI ÉLET. — Sfladocsa község képviselő-testülete egyhangúlag kimondotta, hogy a madocsai ev. ref. egyházat, templomának 100 éves épitése évfordulója alkalmából szükségessé vált javítá­sára 4000 K sedélyben részesíti. Oyönk község képviselő-testületek Vidák János községi írnoknak 100 K évi személyi pót­lékot szavazott meg. — Ugyancsak a gyönki képviselő-testület egyhangúlag kimondotta, hogy az anyakönyvvezető a községi főjegyző, helyet­tese pedig a községi aljegyző. Gyulaj község két országos és egy heti vásár engedélyezését kérte közvetlenül a keres­kedelmi minisztertől. Azt hiszik a gyulajiak, hogy ha közvetlenül fordulnak a miniszterhez, inkább megkapják a vásárokat. — Állatbetegség Madocsán és Sióagárdon az ebveszettség megszűnt. Kiirtatott egy ló, illetve 2 kutya. — Ozorán a takonykor meg­szűnt. Ki irtatott egy ló. — Köksden a lép fene megszűnt. Elhullott 2 szarvasmarha. — Száraz- don a sertésorbánc megszűnt. Elpusztult 20 drb. zertés. — Gindlicsalád községben a lépfene meg- állapittatott. HÍREK. — Királyi kihallgatás. Hétfőn Ő Felsége a budai váriakban adott királyi kihallgatás alkal­mával gróf Széchenyi Sándor v. b. t. taná­csost, vármegyénk volt fői s p á n j át, csütör­tökön pedig gróf Apponyi Sándor v. b. t. taná­csos, főkamarásmestert fogadta. — Személyi hirek. Perczel Dezső v. b. t. t. a közigazigazgatási bizottság szerdai ülése al­kalmából Szekszardon időzött. — Gróf Apponyi Géza főispán kedden városunkba érkezett és Ryant gróf vitte haza nejét. A szeren­csétlen csak ágyában tért magához. Lámpa vi­lágított a szobában, érezte, mint nyugszik rajta férje hideg tekintete. — Nem felejtette el, kedvesem? — kérdezé a gróf lassan. Két óra múlva Henri Servain premierje van. Kell, hogy egész Páris ott lássa önt. Fernande-ot rémület fogta el. Ryant kimért, parancsoló hangon folytatta : — Ért engem ? Nem akarok nevetséges lenni. Komornái felöltöztetik . . . Az opera második felvonása már megkez­dődött, amikor Ryant gróf és neje páholyukba leptek. Meglepetés futott végig a nézőtéren. A folyosókon a grófné és a zeneszerző haláláról beszéltek. A gróíné nem értesült volna szeretője öngyilkosságáról? Lehetetlen. Vagy talán csa­lódtak ? Henri Servain csak barátja volt Ez a fehér arcú asszony megrémítette azokat, akik kitalálták a tragédiát, amely ott fönt folyt le a piros plüssel dekorált páholyban. Ryant magára nehezedni érezé a tömeg aggódó és fenyegető kíváncsiságát, n grófnőhöz hajolt és lassan súgta: — Bátorság Fernande 1 ... A közvéle­mény . . . Ránk néznek . . . |jg|r A. legrégibb és '!' t >' ,N A V AF”' '* V A hivatalos ügyeinek ellátása után csütörtökön haza utazott Hőgyészre. — Selcz József kúriai biró leányának látogatására a múlt héten néhány napig Szekszárdon időzött. — Udvari ebéd. Gróf Széchenyi Sándor v. b. t. t. csütörtökön udvari ebédre volt hivatalos. — A üonvédkerületi parancsnok kineve­zése. Ő Fel égé november hó 27-én Budapesten kelt legfelső elhatározásával Rónai Horváth Jenő, a székesfehérvári V. honvéd kerületi parancs­nokság ideiglenes vezetésével megbízott vezér­őrnagyot, ezen kerület parancsnokává kinevezte. Jószágkormányzó kinevezés Ester­házy Miklós herceg összes 'uradalmainak eddigi jószágigazgatóját, Haller József dr. udvari tanácsost jószágkormányzóvá nevezte ki, mig Nagy Albertet, aki eddig a süttői uradalomnak volt kerületi felügyelője, kinevezte jószágigaz­gatóvá. — - Esküvő. Auernheimer Raul bécsi iró, a Neue Freie Presse szerkesztőségének belső tagja, e hó 12-én tartotta esküvőjét özv. Leopold Samuné szül. Guttmann Irén urhölgygyel. Az esküvő Bécsben volt. — Kisegítő kir. alügyész. Az igazságügy­miniszter Szakmart/ Gyula beszterczebányai kir. alügyészt rendelte ki a szekszárdi kir. ügyész­séghez. — Uj mérnök. A szekszá-d—bátai Duna- védgáttársulat Beöthy Kálmán mérnököt, dr. Beöthy Károly szekszárdi ügyvéd fiát, kisegítő mérnökül alkalmazta. Útépítési versenytárgyalás A vármegyei útépítések tárgyalására december hó 7-én meg­tartott versenytárgyalás eredménye a következő : A tamási dombóvári törvényhatósági útvonalra ajánlatot tettek: Krausz és Weisz vállalkozó Siklós 19'5 százalék, Bernstein és Káldor Székes- fehérvár 14 8 száz., Roheim Károly fiai Buda­pest 18 százalék árfelemeléssel. A pinczehely— smonfornyai útvonalra: Hofbauer Jakab és Léhner Sándor Budapest 7 százalék, Bernstein és Káldor Székesfehérvár 13'8 százalék, Krausz és Weisz Siklós 17-5 százalék, Roheim Károly és fiai Budapest 17 százalék árfelemelés. — A kötesd—pinczehelyi útvonalra : Hofbauer Jakab és Leimer Sándor vállalkozók Budapest 14 szá­zalék, Roheim Károly és fiai Budapest 16 száz. árfelemelés. A paks—sárszentiörinci útvonalra: Bernstein és Káldor vállalkozók Székesfehérvár 15 százalék, Roheim Károly és fiai Budapest 19 százalék árfelem, A székszávd— simontornyai útvonalra : Engel Frigyes és Török Miksa Kölesd 24 százalék, Bernstein és Káldor Székesfehérvár 14'9 százalék', Roheim Károly és fiai Budapest 14 százalék ál-felemeléssel. A döntés felett az államépitészeti hivatal javaslata alapján a keres­kedelemügyi minisztérium fog határozni. — Az 1907. évi kavics szálitás biztosítására f. évi december hó 7-én megtartott versenytárgyalás­hoz ajánlatot adtak: Berger Miksa vállalkozó Kőröshegy (Somogy m.) csak a tamási—darányi törvényhatósági közútra szállítandó murvára 2 m3 25 korona egységi árral Roheim Károly és fiai vállalkozók Budapest ajánlati egység ár. Hofbauer Jakab és Lehner Sándor vállalkozók Budapest ajánlati egységi árakkal. Leopold Mihály Szekszárd ajánlati egységi árakkal. — Jogász vacsora. A uecember havi jogász vacsorát pénteken, december 7-én tartották meg. Ezen alkalommal úgy a bírói, mint az ügyvédi karból számosán, a vidékiek közül is többen vettek részt. A társaság kedélyes hangulatban sokáig maradt együtt, egyúttal megtárgyalták a farsangban rendezendő jurista-bál részleteit is. — Vadászat- Fónagy József várszegi és gógai vadászterületén a múlt héten sikerült va­dászatokat rendezett. Dacára az alkalmatlan idő­járásnak, a vadászatok kielégítő eredménnyel záródtak. Alig volt hajtás, melyben nagy vad ne mutatkozott volna. Vaddisznó is került a hajtők elé, de visszatört. A várszegi erdőségben a fácánok különösen szép számmal hajtattak fel. Érdekes volt, mikor az egyik hajtás végén egyszerre mintegy 600—800 drb. fácán repült ki nagy lármával, oly meglepetést okozva, hogy az első pillanatban még a gyakorlott vadászok is lebocsájtott fegyverrel gyönyörködtek a ritka szép látványban. Terítékre került 15 ) drb. fácán, 180 drb nyúl, 3 drb. erdei szalonka, 28 drb. fogoly es 1 róka. A vadászatokon a házigazdán és nején, szül. Gajáry Nellykén kívül résztvetíek : báró Orosdy Fülöp és neje, Schwábné br. Herczog Irén, Szóvald Oszkár és neje, Perczel Dezső, Döry Pál, Funk Hermann (Porosz-Szilézia), Forster Zoltán, Ny dry István, dr. Kállay Ferenc, Szász Andor, Mattanovich érseki főerdész és Párthy István erdész. Elmozdított királyi közjegyző. A pécsi kir. közjegyzői kamara az 1886. évi VII. t.-c. 14 szakasza alapján közhírré teszi, hogy Baranyai Béla dr. pécsi kir. közjegyzőt a pécsi kir. tör­vényszék, mint fegyelmi bíróság, gondnokság alá helyeztetése következtéken állásától elmoz­dította és igy az egyik pécsi kir. közjegvzői állás üresedésbe jött. —Lemondó elöljáróság. Miszlán az elöljáró­ság tagjai egy ember kivételével — és pedig Horvát István biró, Szabó János másodbiró, Báthori Sándor, Gál János, Nemet Antal, Böröcz Mihály, Bora Ferenc esküdtek és ifj. Katona János pénztáros állásukról lemondottak. Ennek a tömeges lemondásnak érdekes háttere van. Ugyanis : Simon Pál esküdt őrletni volt a malomban és onnan egy zsák liszttel többet vitt el és pedig Gulyás Istvánét; a zsák lisztet föl­tette a padlására és azt csak akkor adta ki, mikor a károsult kereste. Ezen az eljáráson az egész falu felfortyant, különösen pedig az elöl­járók, akik felelősségre vonták Simont és midőn ez azzal védekezett, hogy a zsák lisztet vélet­lenül vitte el, azt tanácsolták neki, hogy iépjen ki az elöljáróságból. Erre azonban Simon nem volt hajlandó, mire az egész elöljáróság lemondott, mert ők a fenforgó körülmények között — Simonnal együtt tovább nem szolgálnak. A képviselőtestület az elöljárók lemondását elfo­gadta, ennek következtében hamarosan tiszt- újítás lesz Miszlán, kétségtelenül a jó hírnevük épségéie oly sokat adó régi elöljárók fénves e égtételére, amit a derék emberek meg is érde­melnek. — Az Andrássy szobor lova. Olvasóinka érdekelni fogja, hogy Budapest legújabb és leg szebb szobrának, Andrássy Gyuláénak lovát Zala György tolnamegyei ló után mintázta Andrássy Gyula belügyminiszternek ugyanis van egy »Rigó« nevű lova, ez szolgált a művésznek mintául. >-Rigó« pedig néhai Döry Jenő tüske méneséből származik, mely a Dőry-lovak hír­nevét a művészet terén is öregbiti. — Uj alapitó tag. Dr Szilvek Lajos pécsi kanonok, földink a szekszárdi kath. körnek 100 koronát küldött, mellyel a kör alapijó tagjai közé lépett. — Az Omke panasza. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés tolnamegyei kernelé­nek vezetősége panaszt emelt az alispánnál a Rajclacsi »Polgári Olvasókör* ellen, mert az illető olvasókör már több ízben nagy menniségü pet­róleumot, rizst, kékkövet, gyújtót, kocsikenöcsöt stb árukat hozat és e cikkeket nemcsak tagjai, hanem nem tagok között árusítja. A panaszirat az ol­vasókör visszaélései miatt a vizsgálat elrendelé­sét kéri és kétségtelen hogy a megejtett, vizs­gálat eredménye alapján a szükséges jogorvoslatot az Omke meg is fogja kapni. Az üzérkedés se-j hogy se foglalható be egy olvasókör n ukedes keretébe. — Kicsapott diákok. A bonyhádi főgim­názium három kis diákja a vásárban lopott, amiért a tanári testület a rossz útra tévedt gyer­mekeket'az intézetből kizárta. legmegbízhatóbb bevásárlási fórrá»! Kron Salamon Fia áruháza Jutányos árak. Alapítási év: 1832. Pontos kiszolgálás.

Next

/
Thumbnails
Contents