Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-09 / 50. szám
XYI. évfolyam. 50. szám. Szekszárd, 1906 december 9 Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Elöfizeténeket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kivül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. 327 POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Ménjeién minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Förounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető köz lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer kesztőségbez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A munkáskérdéshez. A magyar közéletre váró s a közel jövőben megoldásra kerülő halaszthatatlan teendők között kiváló helyet foglal el a munkáskérdés, melynek helyes kezelésétől nemcsak társadalmunk legalsóbb és leggyöngébb rétegének sorsa, hanem az ezen alapuló felsőbb rétegek nyugalma, rendezettsége és jóléte is függ; különösen szoros és szervi összefüggésben van pedig e kérdéssel a nemzeti termelés és pedig úgy a mezőgazdaság, mint a nagyipar minden ágában. Magyarország, mint ez idő szerint még túlnyomóan mezőgazdasági termeléssel foglalkozó állam, nagy számú és biztosan rendelkezésre álló munkások nélkül e fő keresetét képező üzemét haszonnal nem folytathatja. Már pedig kétségtelen, hogy gazdasági munkásokban már is hiány van és ezt a hiányt a folyton fokozódó kivándorlás egyre és aggasztóan növeli. Az Amerikába, Németországba, Romániába kiözönlött több mint egy millió magyar nemcsak munkáshiányt okoz itthon, hanem a munkabéreket is tetemesen emeli, ami viszont a termelést drágítja, minek következménye itthon az élelmi és használati cikkek hallatlan megdrágulásában, a külföldön pedig a magyar termelvények versenyképességének átszállásában jelentkezik. Az ipari téren eddigelé, sajnos, csak elmaradottságunkról beszélhetünk. És ha a legutóbbi időkben némi javulás és fejlődés mutatkozik is e téren és immár nem alaptalan a remény, hogy az állam és a magánosok buzgólkodásából nagy arányokban fejleszthetjük eddig csenevész ipari termelésünket. — a lépten-nyomon megújuló sztrájkmozgalmak, az azok nyomán beálló munkaveszteségek és károsodások aggodalommal tölthetnek el mindenkit, aki a hazai ipar erősödését kívánja, mert bizonyos az, hogy a munkás-sztrájkok létalapjukban ingatják meg ipari vállalatainkat, melyektől ily körülmények között a tőke gyorsabb, vagy lassúbb tempóban okvetetlen vissza fog vonulni, mert a tőkének, hogy hivatását és munkáját teljesíthesse : nyugalomra, biztonságra és kiszámított jövedelmezőségre van feltétlenül szüksége. A töke és munka harca az emberi társadalom kezdete óta folyik és nem is fog soha megszűnni. És e szakadatlan küzdelemnek' csak egy szabályozó, kiegyenlítő elve lehet és ez az, hogy se a töke ne éljen vissza hatalmával a munka és munkás rovására, se a munkás ne gyűrje maga alá a tökét, hanem egymás jogainaK biztosításában és egymás érdekeinek kielégítésével és tiszteletben tartásával találják föl és teljesítsék kötelességüket és hivatásukat a nemzeti termelés terén. A munkáskérdés törvényhozási rendezése és szabályozása hova tovább súlyosabb gondokat okoz a modern államok törvényhozásának. És tagadhatatlan, hogy e téren a magyar állam nem maradhat el a nyugat müveit nemzeteitől. Nincs is benne kétség, hogy a magyar társadalom már megérett a szociális reformok befogadására, minők: a munkások szavazati joga, baleset és aggkori biztosítása, közegészségügyi, kereseti és egyéb viszonyainak intézményes rendezése, melyeknek megvalósítását a kormány programmul kitűzte és amelyek eddig meghozott törvényhozási intézkedéseinkkel a szociális törvényhozás terén is dicsőségére fognak szolgálni a magyar névnek. Részünkről nem habozunk kijelenteni, hogy a legmelegebb érzéssel buzgblkodunk a magyar munkásosztály sorsának javításáért. Ez a gyönge és képzetlen néposztály a legnagyobb mértékben megérdemli a védő, gyámolitó és vezető kezet és hol kapják ezt meg, ha nem a nemzet irányítására hivatott kormánytól és a társadalom élén álló tehetősektől? De egy föltételünk van és ez az, hogy a munkás legyen jogtisztelö polgár. Ám kapjon meg a munkás műiden jogot, ami őt mint embert és a közteherviselésben részes polgárt megilleti; legyen meg a sztrájk joga is, hogy csak akkor és oly feltételek alatt áll munkába, amikor és ahogy neki tetszik, de ha egyszer munkakötelezettséget vállalt, azt teljesíteni tartozzék is, mást a munkában meg ne akadályozhasson, munkaadójának kárt ne tehessen, vagy ha pedig igen, akkor viselje erőszakos, jogrendellenes tettéért a megfelelő büntetést és az állam jótékony intézményei mellett érezze a törvény vas szigorát is. A magyar munkáséletben egy idő óta kóros tünetek mutatkoznak. Az úgynevezett központi munkás szakszervezetek, melyek elvileg megtámadhatatlan helyes alapon működnek, tényleg azonban nem egyebek, mint a munkaadók és a töke ellen harcot és gyűlöletet szító agitátorok odúi, melyeknek rejtekei- ből kizsebelik és Politikai céljaikra kihasználják a tanulatlan és hiszékeny munkás- népet. — sajtójuk és fiókegyleteik' segélyével megmételyezik az egyszerű magyar munkásnép romlatlan lelkét. Ma már ott tartunk, hogy a földmunkások kimondották, hogy Péter-Pál előtt nem kötnek aratási szerződést. Ez a megállapodás, minthogy a TÁRCA. Délibáb. Halad, némán halad egy vándor egyedül Előtte, mögötte homoktenger terül, Nincs határa, vége — Meddig a szem tekint, a gondolat elszáll, Mindenütt sivatag, mindenütt a halál Integet feléje ! Ólom nehéz a lég, a napsugár éget A bágyadt vándor a messzeségbe lépked. Cél nélkül — előre ! Lázban csillog szeme, ingadozik térde, Ah — egy ital vízért, mit nem adna érte; Leroskad egy kőre. lm egyszer ott elől a ködös távolban Feltűnik egy liget — szive nagyot dobban : Megmentve, megmentve ! Forrás csörgedezik, hajlonganak pálmák, Üde árnyékukat örömest kínálják ; — Szellő zizeg benne. — Fölugrik mégegyszer, repül, rohan, vágtat Elfeledte már, hogy halálosan fáradt, Hisz’ közel az élet! Mily édes, éltető a közeli remény, FelvilkAÍpoz újra — hej, pedig a szegény Szörnyű módon tévedt! A mint közelebb jut, szétfoszlik a pára, Az üres pusztaság gúnynyal tekint rája, Nem volt — csak délibáb — Leszáll az alkonyat, leszáll a keselyű Csalódás ölte meg, nehéz és keserű ; Már nem bírta tovább. Egy nő a délibáb, a vándor én vagyok Csábító kék szeme reménybe ringatott Reméltem — imádtam! Hő csókot hinteni dús arany hajára, Ölelő kart fonni darázs-derekára Ez volt álmom, vágyam. Mikor már elértem, eltűnt a távolba, Utolsó szavával szivem meggyilkolta : «Tudd meg, másé vagyok!» — Ha százszor a porba is sújtasz engemet Kegyetlen délibáb, én mégis szeretlek Én, a te hű rabod ! R. Ranzenberger Lajos. Ebéd hét órakor. Irta Auguste Germain. (Előszoba; kifogástalan frakkba és térdig érő nadrágba öltözött inas fogadja Andelys grófot, a ki nemrég lett huszonnégy esztendős és csak a napokban jött meg a vidékről, hogy elmerüljön a párisi élet árjába,) Andelys. Már asztalnál ülnek? Inas (gúnyosan). Nem uram, még nem. Andelys. Annál jobb ! (Elégedetten só- najt fel, leveti felöltőjét, odaadja az inasnak, összenyomja klakkját, konstatálja, hogy a kez- tyüi tiszták és bemegy a szalonba, az inas kinyitván előtte a szárnyas ajtót). Mi az, senki sincs itt? (Jobbra-balra néz és meggyőződik róla, hogy csakugyan egyedül van). Talán tévedtem ? (Kiveszi a meghívót zsebéből s nézi). Nem. A báróné azt irja, hogy február másodi- kán szívesen lát. Ebéd 7 órakor. A bárónénal vagyok, február másodika van, hét óra elmúlt egy perccel. A báróné nincs itt, se más vendég ; i nyilván ez megint valami párisi szokás. Pedig hogy siettettem a borbélyt és Irmával is szcé- nám volt. Azt mondta Irma, hogy ne siessek, még elég időm van, de nem akartam hinni, siettem. Kellemetlen szóváltásom volt és mikor elmentem, utánam kiáltotta, hogy szamár. Ez ugyan nem igen bájos megjegyzés, de ugylát- szik, igaza volt Irmának, ő jobban ismeri a párisi szokásokat, mint én. Bocsánatot is fogok tőle kérni és pedig egy gyűrű alakjában, már úgyis olyan rég kíván egy uj gyűrűt. (Busan vár. Percek telnek és mivel a várakozás unalmas, körüljár a teremben és nézegeti a parókás ősök képeit. Végre megnyúlik az ajtó és a háziasszony, Tournelle báróné megjelenik, kivágott estélyi ruhában). B á r ó n é. Hogyan, gróf ur, ön már vár ?
