Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-11-18 / 47. szám
XVI. évfolyam. 47. szám. Szekszárd, 1906 november 18 TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Ki a d ó h i v at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrounkatárs : Dp. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kivül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugysnot kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető köz lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. MBaMHHmMU A boritaladó. II. Nem hagyhatunk azonban még egy körülményt figyelmen kivül. Ami a mi boritaladónkat még elviselhetetlenebbé teszi, az, hogy az 1899. évi VI. t.-cikk értelmében a városoknak, illetőleg községeknek jogukban van a borra még külön 20 százalékig terjedhető adópótlékot kivetni. Sőt az oly városok, melyek a törvény életbeléptetése előtt ennél magasabb pótlékot szedtek, azoknak kivételesen megengedtetett tovább is a magasabb adószázaléknál megmaradni. így pl. Nagyváradon azelőtt 25 százalék volt a pótlék, ez a typus állandósittatott, ennek folytán ma Nagyváradon minden hl. bor után összesen 16 K 60 fillér boritaladó fizetendő ! Vannak azonban a boritaladó-törvénynek egyéb hátrányai is. Az első és legfőbb hibája ezen törvénynek, hogy az okszerű borkezelésre hátrányosan hat ki. Mint ismeretes, boradó törvényeink értelmében a rendszeres pincekezelés folytán a borban elkerülhetlenül előálló apadási és egyéb veszteségekre egy bizonyos százalék (első évben fehér borra 10 százalék, vörös borra 6 százalék, későbbi években évenkint 2 százalék) állapíttatott meg, mely levonásba jön és adózás tárgyát nem képezi. Ezen veszteség — a törvény betűje szerint — a tényleges állapotnak megfelelően veendő fel, de egy bizonyos határszámnál többet nem szabad kitennie. Vagyis, ha -- valamely szerencsés, körülmény folytán — az évi borveszteség ezen törvényileg megállapított százalékon alul marad, abból a pincetulajdonosnak TÁRCA. Thaly Kálmánhoz. Öreg kuruc társunk, hozzád szól az ének, Téged dicsöitnek ifiak és vének. Ln is kuruc vagyok, pedig a javából, Abból az igazi, ős kuruc fajtából. Itt lakom Kölesden, a ,, Csonthegy“ tövében, Hol a magyar napja vala lemenőben. Mikor Korvin hadát szétverte az átok, Oh magyar! Mért vágott egymásra szablyátok ? Itt van az ős „Harchegy11, zöldül a fű rajta, Itt hangzott hajdanán-. ,,Rajta kuruc! Rajta!“ Béri Balogh Adám vágta a németet, Stahrenberg bús hada megverve széledett. Kuruc Thaly Kálmán, — mentél Rodostóba, Szent hamvakat tettél díszes koporsókba, Haza hoztad őket, a hazai földbe, Hogy itt legyen nyugtuk csendes pihenőbe. Te 'is hallgattad ott tenger mormolását, Márványtenger partján őszi szél zúgását. Ott láttad lélekben azt a szép csillagot, A mely Zágony felöl Mikesre csillogott. Rákóczit, Thökölyt haza hoztad nekünk, Légy áldva általunk, ősz kuruc vezérünk. Jutalmul teneked im fogadást adunk, — Kurucok voltunk és kurucok maradunk! . . . KÁLMÁN DEZSŐ. haszna nem lehet, ezt eltitkolnia nem szabad s igy az ekként megtakarított bor után is meg kell fizetnie az adót, ha azonban ez a veszteség többet tesz ki, úgy ezen többletért, — ami elfogyott, eltűnt, elveszett, -- amely tehát ipso facto már is kárát képezi a bortulajdonosnak, még az adót is meg kell fizetnie. Tehát aki gyakran fejt, sűrűn töltöget, tisztán kezeli a bort, szűr, dérit, pasztőrizál, az azzal az első évi 10, és további 2 százalékos leírással ki nem jöhet: vagyis még külön adót fizet azért, mert okszerűen kezeli a borát. Vannak oly esetek is, amikor kétszer kell ugyanazon bor után az adót megfizetni. Köztudomású dolog, hogy a termelő 50 literen alul nincs jogosítva bort eladni, (ez maga is erős korlátozása a szőlősgazdák szabad cselekvő- képességének, különösen ott, ahol finom borok teremnek, például a Tokaj-Hegyalján !) ennélfogva az 50 literen alól való borszállitást a szemleivből nem írják le, s igy ezért az adót a régi helyen is, az uj helyen is meg kell fizetni. Romlott bor után, ha az emberi élvezetre többé nem alkalmas és megsemmisittetik, vagy pálinkafőzésre lesz felhasználva, adóleirásnak van helye, kivéve épen a leggyakoribb esetet, ha a bor megecetesedik. Az ilyen bor után meg kell fizetni a teljes adót. Minden bortermelő anyagi veszteségnek tekinti, ha az egyik vagy másik hordó bora megecetesedik, csak a fiskus nem vesz erről a csapásról tudomást és kérlelhetlenül beszedi azon a jóformán értéktelenné vált boron úgy az adót, mintha az ötputtonyos tokaji aszú volna. A legerősebben hivja azonban ki a kritikát a boritaladó behajtásának módja. Ott, ahol ezt Iskolatársak. Irta: Herczeg Ferenc. Éjfélután két úri ember ült a kávéházban. Ülni tulajdonképen csak az egyik ült, még pedig igen peckesen, a másik inkább heverészett a karosszékben. Az ülő ember jóval idősebbnek látszott a társánál. Furcsán elhizott sárgás arcán valami fanyar, szigorú vonás ült, a komor tekintetű szemét pedig gyanakodva jártatta körbe, mintha állandóan attól tartana, hogy a környezete nem adózik neki elég tisztelettel. A másik pirosarcu határozott és rokonszenves modorú ember volt. Bár vagy tiz esztendővel ifjabbnak látszott a társánál, valóságban mégis egykoruak voltak. Valamikor együtt tettek érettségit és ennek a nevezetes eseménynek jubiláns évfordulóját éppen ma este ülték meg huszad, magukkal, egyik fogadó külön termében. A mikor aztán a lakoma véget ért és a társaság szétoszlott, a két iskolatárs betért ebbe a kávéházba. — Pincér, adjon egy üveg Pommeryt! — mondta a pirosarcu. — Mennyibe kerülhet itt egy üveg francia pezsgő ? — kérdezte a kövér ember. — Tudom is én! Nyolc vagy tiz pengőbe. — Nem kár a pénzért ? — Jól fog esni egy pohárral és ami jól esik az embernek, azért nem kell sajnálni a a nagy körültekintést, jól berendezett hivatalnoki apparátust és gyakran méltányos elbírálást i igénylő munkát állami vagy törvényhatósági j közegek teljesitik, ott legalább rosszakarat, zsaro- í lási szándék vagy szekatúra nincsenek napirenden, csakhogy a fogyasztási adók sajnos! még ma is, — akárcsak a középkorban — bérbe adhatók. Azt a nagy rendőri és diszkrecionális hatalmat, mely a boritaladó beszedésére jogosított egyén kénye-kedvének a pincetulajdonosokat kiszolgáltatja, a községek nyilvános árverésen kiadják a legtöbbet Ígérőnek. A következmények könnyen érthetők. Az adó beszedésére jogosított bérlőknek joguk van a felekkel pausálékban kiegyezni, hogy pedig a felek gyakran inkább magasabb átalányokat hajlandók fizetni, csakhogy a bérlők zaklatásaitól megszabaduljanak, az természetes. A szedett többletből persze az államnak semmi haszna sincs. * * * Mindezek előrebocsátása után a magyar szőlőmivelés fennmaradásának, a borkereskedelem és vendéglősipar prosperálásának, de a fogyasztók millióinak érdekében is követelni kell, hogy a boritaladó lehetőleg szün- teitessék be, vagy ha ez nem volna lehetséges, úgy valami csekély forgalmi adó színvonalára leszállittassék és ugyanakkor a törvény egyéb intézkedései is az érdekeltek jogos igényeinek megfelelően módosíttassanak. A boritaladó nem képez oly fontos tételt állami háztartásunkban, hog}'’ annak törlése pótolhatlan zavart idézhetne elő, főleg ha meggondoljuk, hogy szőlőművelésünk és az azzal összefüggésben levő ipar és kereskedelem fellendülése, a földadó, jövedelmi adó, kereseti pénzt ... Én legalább azt tartom, hogy én nem a pénz kedvéért vagyok a világon, hanem a pénz van itt az én kedvemért. — Hiszen jó ha van, — vélekedett a másik Majd igy szólt: — Te Sándor, tulajdonképpen mennyi évi jövedelmed van neked ? Sándor ur meglepetten tekintett a társára. De aztán vállat vont. — Ha éppen érdekel, Béla, megmondhatom. Körülbelül húszezer forint. — Hallatlan ! — szörnyülködött Béla. — Tudod, hogy nekem mennyi a fizetésem? Alig kétezer ! — És családod is van ? — Feleségem és négy gyermekem. — Ajaj ! — mondta Sándor. — Bizony ajaj! — ismételte Béla keserű nyomatékkal. — Vedd hozzá még azt, hogy a nőm nem tud bánni a pénzzel. Semmiképpen sem tud vele bánni. Amikor belekóstoltak a pezsgőbe, Béla ur újból megszólalt. A pohárban felszálló gyöngyöket nézte és bölcselkedni kezdett. — Az élet nagyon különös, — mondta. — Én gondolkozó ember vagyok és a lét nagy problémái mindig nagyon vonzottak. De nem sikerült a végükre járnom. Mi értelme a földi életnek, ha nincs benne sem logika, sem igazság ? Mert hogy nincs benne, az ma már egészen bizonyos előttem. Sándor ur ezalatt szórakozottan nézte a
