Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-09 / 37. szám

TOLNA VÁRMEGYE.

deklődése adott neki, valóban lélekemelő ünnepséggé alakult, melynek megkapó mozzanatai egyenlően jól estek az észnek és a szívnek.

Igazi kultur ünnep volt, melyben a politikai, vallási és társadalmi válaszfalak leomlottak, eltűntek. Nem voltak ott mások, csak magyar állampolgárok, kiknek szivök összedobbant a hazaszeretetben és az örömben, hogy a magyar művelődés egy érdemes intézete a fejlődés hosszú és lassú utján emeltebb, magasabb fokra emelkedett.

Az ünnepségen részt vett Perczel Dezső v. b. t. tanácsos, Apponyi Géza gróf főispán, Oyurátz Ferenc ág. ev. dunántúli püspök, Ihász Lajos egyházkerületi felügyelő (magyar díszben), Döry Pál alispán, Hazslinszky Géza törvény- széki elnök, Szeniczey Ödön kerületi gondnok (magyar díszben), Simontsits Elemér főjegyző, Totth Ödön tiszti főügyész, Sass László föld- birtokos, Szentiványi Miklós főszolgabíró, Földvári Mihály főlevéltáros, Horváth Sándor, Kátay Endre esperesek, Jozgits János plébános, Török Béla és Török Ottó szekszárdi ügyvédek, Pesthy Pál dr. albiró, Wigand János szekszárdi állami főgimnáziumi igazgató Ács Lipót, Fataky JéikójGyergyai és Bariul tanártársaival, Osztrich bonyhádi járásbiró, nemkülönben Bonyhád és a völgységi járás összes notabilitásai, Berzsenyi Jenő dr. siklósi albiró, Tomka Gusztáv g.yör- könyi lelkész, Bacsó Antal tanár, kér. levéltáros, Weber János országgyűlési képviselő és még igen számos egyházi és világi kitűnőség, akik a jubileum után itt tartandó kerületi gyűlésre jöttek Bonyhádra.

A jubileumi ünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődött, melyen az ünnepi beszédet Horváth Sándor főesperes mondotta. Ez után az óriás számban megjelent' ünneplő közönség a tornacsarnokban gyülekezett, hol a himnusz eléneklése után Gyurátz Ferenc püspök nagyszabású, remek beszédben tolmácsolta a tolna— bar any a—somogyi ev. egyházmegye örömét, hogy résztvehet a bonyhádi gimnázium örömünnepében. Beszéde valódi apotheozisa volt a hazafiui szeretetnek, melynek szárnyalása felülemel bennünket a faji, politikai, vallási válaszfalakon. Különböző templomokban imádkozunk, úgymond a püspök, de egy istennek mutatjuk be áldozatunkat és együtt szeretjük a közös édes anyát: a hazát. — Ékesszólóan fejtegette a tanintézetek hivatását és ez: a valláserkölcsi érzés fejlesztése, lelkesítés a magasztos eszmékért, a szellemi kincsek ápolása. Terjessze ez intézet továbbra is a jót; küzdjön az igazság diadaláért, az embertársak boldogulásáért, amivel nemcsak a maga sorsát és virágzását biztosítja, de a nemzet dicsőségét is. Boldog az a nép, melynek fiai körében az ismeretek iránt való szeretet nem marad a palotákban, de behatol a nép legkisebb fiai szivébe. Az ismeretek iránt való szeretet bizonyítéka a bonyhádi gimnázium. — Hálás elismeréssel emlékezik meg a gimnázium fejlesztésére tett nagyarányú adományokról.

Mikor tanintézetet pártolunk, gyámolitunk, úgymond — nemzetünk dicsőségéért küzdünk. Az ily vetélkedő áldozatokkal mutathatjuk meg legjobban, hogy testvérek vagyunk mindnyájan,

ne legyen tehát közöttünk felekezeti elkülönülés. Beszéde végén a püspök üdvözölte az egyházat, a közönséget, a tanári kart és a tanuló ifjúságot és áldást mondott azokra, akik a bonyhádi gimnázium magját elvetették, ápolták és életöket fölvirágoztatására szentelik.

Az ősz püspök magas szárnyalásu, nagy hatású beszédét több ízben lelkes éljenzés szakította félbe és szűnni nem akaró taps követte.

Utána Gyalog IstV&n igazgató ismertette a tanintézet 100 éves történetét, megemlítve annak kiváló növendékei közül Petőfit, Balassa Jánost, Zsíróra Györgyöt és Sárkány Sámuelt. Nagy. elismeréssel szólt a közönség áldozat- készségéről, melylyel a tanintézet fejlesztését lehetővé tette.

Tolnavármegye 1.00,0.00 koronát adott, Bonyhád társadalma pedig megmutatta, hogy nemcsak óhajtásában volt merész, hanem tudott nagy lenni áldozatkészségben is, aminek eredménye, hogy az intézet főgimnáziummá fejlődött.

Az igazgató éljenzéssel fogadott szép beszéde után Beké Andor, az intézet tanára elszavalta Sántha Károly szép alkalmi ódáját, melyet mai lapunk más helyén közlünk Majd Ihász Lajos felügyelő- tartotta meg ünnepi beszédét, ami után az ifjúsági énekkar a Szózatot énekelte el.

Utána a tanári kar élén fíeke Andor üdvözölte 25-ik tanári évfordulója alkalmából Gyalog István igazgatót, volt tanítványai élén pedig Fáik Henrik, aki egyúttal bejelentette, hogy volt tanítványai szeretett tanáruk nevére 400 koronás alapítványt tettek, melynek kamatait egy kötelességeit .hiven teljesítő jó tanuló nyerje. Az üdvözlésekre a jubiláns meghatja válaszolt, egyúttal meleg szavakban búcsúzva el Marhauser Imre volt igazgatótól, aki 33 évi tanárkodás után végleg nyugalomba vonul és akit tanártársai ez alkalomra díszes ezüst kávéskészlettel leptek meg. Megkapó volt, a köny- nyekig meghatott Marhauser Imre rövid köszöneté és búcsúja kartársaitól. Ez után Horváth Sándor főesperes, majd Gyurátz Ferenc püspök emelkedett szellemű szavakban búcsúztak el Marhauser Imrétől és melegen üdvözölték a jubiláló igazgatót, mire a megható és lélekemelő ünnepély véget ért és következett a társas lakoma, melyen mintegy 200-an vettek részt, a résztvevők sorából azonban Apponyi Géza gróf hiányzott, mert elfoglaltsága miatt a bankettről távoznia kellett.

A társas lakomán az első pohrárköszöntőt Ihász Lajos mondotta a királyra, melyet a közönség állva hallgatott meg. Utána Horváth Sándor főesperes az egyházmegye vezéreit: Gyurátz Ferenc püspököt (aki a banketten részt nem vehetett) és Ihász Lajos felügyelőt éltette.

Marhauser Imre nagy elismeréssel emlékezett meg Tolnavármegye áldozatkészségéről, mely nélkül a mai ünnepet nem ülhetné meg Bonyhád, — épen ezért poharát Döry Pál alispán, Simontsits Elemér főjegyző és a vármegyei tisztikar egészségére üríti.

Ihász Lajos kerületi felügyelő nagy elismeréssel szólt arról a tiszteletre méltó egyetértésről, mely Bonyhád közönségében él és

Világos fő, jellem, nemes kebel,

Romlatlan erkölcs s hit, ha tűrni kell:

A bölcsek Bölcse példát erre ád,

Erre neveljenek az iskolák!

Erre neveltél, iskolánk a múltban,

Erre nevelj ez uj században is.

Erőben és reményben megifjultan,

Segéljen Isten, mint védő paizs!

Élj, nöjj, virágozz kedves iskola,

Virulni lásson századok moha.

Adj lelkes ifjakat sok éven át,

S láss boldognak egyházat és hazát!

SÁNTHA KÁROLY.

ff

Őszi este.

Irta: Francois Coppée.

Szép dolog, mikor az embert szeretik ; az igazi boldogsághoz azonban még szükséges, hogy az ember maga is szeressen. Senki sem tudja ezt jobban, mint Michel a hires zenész és zeneszerző. Ha valami szerelmes kalandjáról beszél a világ, úgy ez csak a véletlennek tudható be: mert ő sohasem kérkedik sikereivel. Legtöbb sikeréről s épen a legérdekesebbről nem is tud a világ semmit. Mikor az érdekes ember a zongorához ül, ledobja finom, ideges kezéről a kéztyüt s elkezd játszani, az asszonyok mindig arra a szép fiatal orosz hölgyre

gondolnak, — akinek szerelmét ő gyengéden visszautasította s aki azután Nizzában chloroformmal megölte magát. Azt azonban senki sem sejti, hogy zsebkendőjének monogrammja egy hercegnő hajszálaiból van kihimezve.

Paz Michel, a fiatal orosz nő hét millióját épugy visszautasította, mint annak a bizonyos északvidéki hercegnőnek a szerelmét: mert hát nem szeretett. És mégis, hányszor hódolt meg ez a hatalmas művész ! Egyszer-másszor a hiúság, gyakran az önismeret hiánya, többször a szive sugallatára hallgatva — szerelemből, igaz szerelemből, sajnos, sohasem !

Pedig egyszer, régen, még abban az időben, mikor a nyomorult lecke-órákból tengette életét, s esténkint egy alsórangu szihház zenekarában verte a nagydobot, szeretett ő is igazán.

Milyen szomorú, milyen alávaló szerelem volt az! Egy tizedrangu színésznő, valami nagy ur kitartott kedvese ejtette rabul testét-lelkét. A vagyontalan szerető összes féltékenységét, kínját átszenvedte s egész valója felháborodott, mikor az a nő egy kegyes pillanatban úgy szólt hozzá:

— Hát mit törődöl azzal a másikkal, mikor csak téged szeretlek ?

Végre széttörte ezeket a rabszolgabilincseket, a mikor dicsőségének napja kezdett felvirradni s Tündérkeringőjének hangjai elragadták a szalonok brokátruhás, dámáit s a külvárosok tánctermeit látogató szegény kis varró1906 szeptember 9.

működik és amely érzelmet úgy a vezérek, mint a kicsinyek ápolják. Ennek az egyetértésnek, ennek az összhangnak vezéralakjára: Perczel Dezsőre üríti poharát, ami általános, lelkes éljenzéssel fogadtatott.

Gyalog István igazgató az ünnepen megjelent szekszárdi, gyönki, soproni tanintézetek képviselőire ürítette poharát, Berzsenyi Jenő dr. pedig Horváth Sándort és Szeniczey Ödönt éltette, mint a kerületi autonómia lelkes vezetőit.

Döry Pál alispán sajnálatát fejezte ki, hogy elfoglaltsága miatt oly ritkán vehet részt Bonyhád és a völgységi járás ügyeiben, melynek lakosságához oly régi és kedves emlékek fűzik és melynek jóindulatát oly sokszor tapasztalta. — A püspök mai magas szárnyalásu beszéde eszébe juttatta Ikarust, kinek szárnyait a nap perzselő heve leolvasztotta testéről és Ikarus a tengerbe esett le. Nem hitte volna, hogy oly magasra emelkedhctik a hazafias érzés, mir t a hova lelkünket a püspök mai ünnepi beszéde fölemelte. Ez az ünnep is azt bizonyítja, hogy a református vallás össze van forrva a nemzet eszményeivel. Öröm tölti el szivét ez ünnepen, mit a hálaérzet is nevel, mert ő is egyik tanítványa volt. Hálásan köszöni a vármegyének juttatott elismerést, de önérzettel mondhatja, hogy az elismerést a vármegye meg is érdemli. Volt idő, midőn attól lehetett tartani, hogy a vármegye összes kulturális ereje egy helyre koncentrálódik. Ám a megye vezetői nem engedték, hogy a kicsiny halakat: a bonyhádi és gyönki algimnáziumot a nagy hal megehesse és a kis halak most megnőttek. A megye áldozatkészsége szép gyümölcsöt termett, és pedig nemcsak a megyének, hanem a hazának is. Kívánja, hogy a bonyhádi gimnázium magyar nemzeti szellemben vigye előre a közművelődés ügyét. A tisztikar nevében köszöni a megemlékezést és óhajtja, vajha a magyarok Istene megsegítené e tanintézet vezetőit. Az Isten áldása legyen a bonyhádi főgimnáziumon és tanári karán.

Az alispánnak szónoki lendülettel előadott talpraesett szavait viharos éljenzés követte.

Jozgits János bonyhádi plébános lelkes szavakban dicséri azt a fenkölt szellemet, mely a bonyhádi gimnáziumot eltölti. Legelső tanúja ennek a bonyhádi r. katholikus egyházközség. Ez intézet falain belül egy szent eszme uralkodik : Isten, Király, Haza. Mint a bonyhádi r. kath. hitközség kiküldötte, háláját tolmácsolja Gyalog István igazgató iránt, aki 25 év óta oly eredményes munkásságot fejtett itt ki. Az Isten őt a gimnázium javára, mindnyájunk őrömére sokáig éltesse.

E nagy hatást keltő szép felköszöntő után Kanzler Antal dr. felköszöntötte Wéber János képviselőt, kiemelve azt a nem tudott tényt, hogy a képviselő épen ma tett 1000 koronás alapítványt a gimnázium javára, mi általános éljenzést és elismerést keltett.

Sántha Károly szentlőrinczi lelkész, az ünnepi óda koszorús költője tréfásan tiltakozott az ellen, hogy ódájából egy versszakot a tanári kar szerénységből, mert 2 társukat dicséri, kihagyatott, mit azonban ő nem engedhet és fölleányokat. Azóta Paz Michel hires ember ; azóta egész Európát beutazta s mindenütt hangversenyzett, utibőröndjeiben a világ összes rendjeleit s a legkülönbözőbb nyelveken irt szerelmes leveleket tartja rendetlen össze-visszaságban. De minthogy fiatal korában a szegénység megtanította az önmérsékletre, egyszerű és igénytelen ember maradt mind a mai napig. A rendjeleket sohasem hordja s mikor a szerelmes levelek némelyikét átfutja s visszaemlékezik egy-egy kellemesen eltöltött órára, mindig arra a boldog időre gondol, mikor hideg téli éjszakákon leste a színház kapujában azt a leányt, aki egészen sohasem volt az övé s s akit oly őrülten szeretett.

Ilyen pillanatokban Paz Michael mindig azt gondolta; «Igazán csak az boldog, aki maga is szeret.» S egy könnyet törült le arcáról.

E fajt a hangulatok uralkodtak rajta tavaly is, mikor a rossz időjárás már szeptember elején visszaüzte a tengeri fürdőből a még népiden, üres Párisba.

Egy napon valami uj áriáján dolgozva, csak úgy véletlenül betévedt a, Luxemburg parkba, ahol a hangos katonazene felverte réve- dezéséből. Felment a legközelebbi terraszra s a korlátra támaszkodva szemlélte az apró bárányfelhőket, a szép tavat, melyen a hattyúk úszkáltak s a tarka embertömeget, mely a zöld gyepen sürgött-forgott. Feltekintve, egyszerre csak egy fiatal hölgyét vesz észre, aki közvet-