Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-08-19 / 34. szám

34. szám.

Szekszárd, 1906 augusztus 19

XVI. évfolyam.

TOLNAVÁRMEGYE

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Megjelen minden vasár-nap.

Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz.

Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Ki a d ó h i v at a I i telefon-szám II.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főrounkatárs :

Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Előfizetési ár:

Egész évre ... 12 korona.

Fél évre ... 6 »

Negyed évre . . 3 »

Egy szám ára . . 24 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedóse Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

Kéziratok vissza nem adatnak}

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak.

Szent István napjára.

A «dicsőséges szent jobb kéz» ünnepén kutató szemekkel tekintünk a múltba és nyugtatjuk meg pillantásainkat első nagy királyunk alakján, melyből a századok vérzivatarjai között minden emberi észrevétlenül elenyészett és csak a természetfölötti, a mithikus, a csodatévő isteni maradt reánk.

Szent István egyházalapitói nagyságához egyaránt párosulnak uralkodói és egyéni kiválóságai, melyek együttvéve eredményezték, hogy alkotásai kősziklán épültek és megingathatatlan alapjai lettek a magyar nemzeti királyságnak, amelyhez nemcsak a koronát ő szerezte meg, hanem a törzsfők hatalmának megtörésével az egységességet is megerősítette és a várjobbágyság szervezésével a király tekintélyét és akaratát ellenállhatatlanná tette.

Még most is, 900 év múlva is, a szt István hivatott kezei által lerakott alapokon áll Magyarország, amelyeken rövid pár száz év alatt hatalma teljességét elérte és kifejtette és vele a művelt világ bámulatát és elismerését kivívta. Az ő nyomdokain lett Magyarországból már az Árpádok alatt dunai nagyhatalom és ugyancsak e nyomokon tovább haladva lett az Anjouk és Hunyadiak vezetése alatt középeurópai nagyhatalmasság, melyhez fogható sem azelőtt, sem azóta nem volt. Ez az államalakulás az, amély a magyar fajnak a Duna—Tisza medencéjében hivatását képezi, amely hivatás teljesítése elől ki nem térhetünk. És ha a török terjeszkedés erőinket megfogyasztotta is, ha ez erőcsökkenés következtében nemzetközi helyzetünk változást szenvedett is, ha a magyar királyság nemzeti dinasztia hiányával betetőzetlen is, nem szabad felednünk, hogy nemzetünk hivatása 900 év óta is változatlanul ugyanaz, mint volt az Árpádok alatt: Dunai nagyhatalommá kell válnunk, hogy középeurópai nagyhatalmassággá fejlődve domináló helyzetünket minden körülmények között biztosíthassuk.

A szent, a nagy, a jámbor jelző egyaránt díszíti első nagy királyunk homlokát, de azért kevés uralkodónak volt véresebb a keze és pedig rokon és honfi vértől egyaránt, mint az övé. Mutatja ez, hogy az utókor rendesen feledi az apró részletvonásokat és csak az egyetemes hatást nézi és érzi. Az a nagy nemzeti visszahatás is, mely Szent István elhunyta után Vatta alatt első nagy királyunk intézményei ellen kitört. fényesen mutatja, hogy ezek és a nemzeti lélek kezdetben nem voltak összhangban. Szent István intézményei azonban kiállták a tüzpróbát, a fölizgult nemzeti érzés csakhamar hozzájuk simult és épen ez a körülmény mutatja Szent István kormányzói. törvényhozói és egyéni nagyságát.

Dicsőséges szent jobb keze drága ereklyeként maradt reánk az Árpádok legendás korszakából, melybe a hazafi lélek vissza-visszaszáll, ihletet, megerősödést és megújhodást keresni. Ez a szent jobb kéz legyen a mi zálogunk arra, hogy a magyar nemzet hivatását a Duna—Ti-za közén be fogja tölteni.

Szent Istvái országalkotó, hiterősitő, fajfentartó szelleme ihlesse meg szivünket, hogy tudjunk ne csak élni, hanem dolgozni, tenni is a hazáért. Hogy ne csak hirdessük a magyar faj történelmi hivatását, hanem azt meg is valósítsuk. Szent István, hogy célt érhessen, egységessé tette népét és szervezte hatalmát Nekünk is meg kell

erősítenünk nemzeti egységünket és szerveznünk kell a magyar államiság hatalmát. Újabb és célszerű intézményekkel kell segélyére sietnünk a fejlődő, a haladó korszakoknak és akkor a magyar nemzet történelmi hivatását teljesíthetni fogja.

F. M.

VÁRMEGYE.

Közgyűlés.

Tolnavármegye kedden tartott nyári rendes közgyűlése minden nagyobb izgalom nélkül folyt le.

Apponyi Géza gróf főispán a közgyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesitő gyűlést f. hó 16-ára tűzte ki Simontsits Elemér alispánhelyettes elnöklete alatt és a hitelesítésre fölkérte Totth Ödön t. ügyészt, Örffy Lajos és Török Béla bizottsági tagokat.

A főjegyző által beterjesztett alispáni időszaki jelentés kimerítő gonddal és tartalmas részletekkel ismertette a vármegye gazdasági, művelődési, népesedési és munkás viszonyait, kiterjeszkedve a nagyarányú kivándorlásra, mely immár nagy mértékben felülmúlja népünk természetes szaporodását. Ennek ellensúlyozására intézkedéseket tart szükségeseknek és ajánlja, hogy a gazdasági egyesület kebeléből mozgalom ingittassék a mezőgazdasággal kapcsolatos ipartelepzk létesítésére, mint az Vas, Sopron és Zala megyékben történt, hogy igy a népnek munka-alkalom nyujtassék és az oly végzetes kivándortóstól elvonassék. Ez a javaslat elfogadtatott és jelentés végett kiadatott a gazdasági egyesületnek. Épen igy elfogadtatott az alispáni jelentés kapcsán az a javaslat is, hogy Bartal

TARC A.

______

Ne

m mondom . . .

Nem mondom, hogy szépséged nem hatott

[rám,

Nem mpndom, hogy nem bájolt el szemed : De lelkedet hittem valóban nagynak S e hit tüzelte vad szerelmemet.

Perzselt a nyár, s hogy jött az ősz utána, Lehulltak egyenkint a levelek . . .

S az fáj csupán vagy tán épp az vigasztal, Hogy más vagy, mint akinek hittelek.

FERKE ÁGOST.

Útközben.

— Irta: Erdős Renée. —

' A férfi a vonat ülésén hátrahajtotta a fejét és tovább beszélt.

— Tudod, el kell neked végre mondanom ezeket a dolgokat. Neked, az egyetlenegy egész embernek, akivel az élet összehozott, neked, aki mindent megértesz, mindent látsz, aki egy rész vagy az en leikemből, a gondolkozásomból, belőlem magamból.

A piros arcú asszony elnyúlva feküdt a szomszéd ülésen. A hosszú úttól fáradt és

álmos volt, de azért figyelt, nézett; minden 'szót, minden mozdulatot kilesett. A férfi sápadt arcán a föltámadó és tűnő kifejezéseket szemmel tartotta, azokból olvasott, mint egy nyitott könyvből és percenkint bele is fáradt abba, amit megtudott. Néha — ritkán — közbe vágott egy hideg, éles megjegyzést, aztán megint elhallgatott.

— Meg fogsz vetni érte, de én azzal nem törődöm; mindent kell tudnod rólam, rólam, aki a tied vagyok immár örökre és egészen, — fájdalom, örökre és egészen ! és akit én soha föl nem érhetek annál az egyszerű és rettenetes oknál fogva, mert te ép vagy, én meg beteg, te fiatal, én pedig — óh istenem, istenem, micsoda nyomorúság ez.

Az őszülő szőke fejét megrázta a férfi elkeseredve, szinte türelmetlenül, oda csúszott az ablakhoz, kinézett a világos, fényes, illatos olasz éjszakába és tovább beszélt,

— Azért mégis — akárhogy van is, el kell hinned, — én vagyok a legelső férfi a világon. A legelső. Alcibiadest, Antinoust, Byront és tizennegyedik Lajost, Geöthét és marquis de Sadeot összevéve, nem szerette annnyi szép és nagy, szelíd, erőszakos, ábrándos és romlott asszony, mint engem. Akarod udni — minden asszony az enyém volt, akit csak akartam, akivel életemben háromszor beszéltem és az, amelyik nem volt, csak azért nem volt, mert nekem nem kellett. Mind, mondom neked, a

legkülönbek, a legnagyobbak. A szinleg és a valóban szent életűek, soha vétekre nem bírható, négy gyermekes családanyák, hajadonok, menyasszonyok és olyan asszonyok, — akiknek igazán csak a férjüket lett volna szabad szeretniük akkor — abban az időben. —

Az asszony a szemközt levő ülésen elfordította a fejét.

— Borzasztó — susogta — ez borzasztó.

— Mindegy, tudnod kell és tudnod kell azt is, hogy soha egyetlenegyet sem szerettem ez asszonyok közül. Esküszöm neked, soha. A feleségemet sem, akivel tiz esztendőt töltöttem, aki nekem gyermekeket szült. Mindenkit csaltam, őt is, a házasságunk első hetében, a nász- uton — a nászuton — szegénykét — pedig milyen kedves volt hozzám, milyen nagy és jó ! És ha tudta volna, hogy a barátnői, az összes barátnői, akik hozzá jártak, a leányok és az asszonyok, hogy mind az enyémek voltak. De talán tudta is. Néha azt hiszem: bizonyosan tudta, még sem birt elválni tőlem addig, mig nem menekültem. Az utolsó percig szeretett; ha hozzám férhetett, ha elfoghatta a fejem, úgy csókolta az ajkamat — úgy csókolta, mintha a gyermeke lettem volna ! A gyermekeit — tudod-e — nem is szerette miattam. Csak engem tudott szeretni egészen és igazán, őket soha. Ez az asszony, aki ha reggel felé hazavetődtem hozzá — és honnan, milyen helyekről : megfürdetett, megfésült, felöltöztetett, egy-