Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-21 / 4. szám
XVI. évfolyam. 4. szám. Szekszárd, 1906. január 21. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. KUSfizeLésekot és hirdetéseket a kiadó- hivatr.lon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Me^jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Var-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — K iád ó h i w at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főrnunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLD VÁ R B MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak? A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. «KT melynek nagysága sokszorosan és busásan fedezi ezen vasúti vonal üzembentartasával járó kiadásokat és a befektetett tökét már kétségkívül szintén teljesen törlesztette. Ellenben a közönség által ezen vasúthoz fűzött remények mindinkább füstbe mennék, mert a vasút gyorsítása és egyéb legjogosultabb reformok iránt évek hosszú sora óta támasztott és folytonosan megújított, bár legszerényebb kívánságaink meghallgatásra nem találnak. Nincsen az országnak még egy számot tevő vidéke, mely vasúti forgalmi szempontból annyira szánalomra méltó, visszamaradt helyzetben. sinlődnék, mint éppen Szekszárd városa és vidéke. Az elmúlt ősszel nagy küldöttség járult, több ezer aláírással ellátott emlékirattal, a kereskedelmi miniszter elé, kérve vasúti bajainknak orvoslását. Ennek a mozgalomnak sem lett legcsekélyebb eredménye, mert a lapunkban már közölt miniszteri elintézés összes kívánságainkkal szemben a legridegebb non possum álláspontra helyezkedett. Ezzel a merev és makacs negacióval szemben az érdekeltség nem térhet a kérdés fölött egyszerűén napirendre, hanem azt állandóan a fölszint.n ke!1 tartani és hírlapírói tisztünkből kifolyólag lesz rá gondunk, hogy a közérdeket szolgáló eme mozgalom el ne szunnyadjon. Öngyilkosság számba megy, ha akár indifferentizmus, akár pedig más okok miatt e kérdés megoldásának sürgetése elöl kitérünk. A miniszteri döntés semmi újat nem tartalmaz, ami pedig uj benne, az ellenkezik a tényekkel. Ezért a miniszteri döntésért azonban maga a miniszter, aki véletlenül vasúti kérdésekben tényleg kiváló szakember és élénk gyakorlati érzékéről ismeretes, nem tehet, hanem a felelősség érte első sorban az államvasutak igazgatóságát illeti, melynek ismeretes szűkkeblű álláspontját tükrözi vissza a miniszternek visszautasító leirata. Az igazgatóságnak régi copfos álláspontja ugyanis, hogy minden reformot és beruházást csak fővonalak kapjanak, ellenben irtózik minden fillérnyi kiadástól, mely vicinális vonalra szól, bár bírjon az, vicinális jellege dacára, a legélénkebb forgalommal és akármilyen jelentőséggel. Éppen azért azt az indokolást, hogy a sebesség emelése végett szükséges 172 ezer korona átalakítási költség nem áll rendelkezésre, mert a szükséges hitel nagyobbrészt a fővonalak teljesítő képességének emelésére van igénybe véve és egyéb halasztást nem tűrő létesítményekre van lekötve, már régóta ismerjük j es mint elkopott régi nóta kelletlenül, hang- ! zik füleinknek. 172 ezer koronába kerülne a felépítmény megerősítése és a vonal fölszerelésének megfelelő kiépítése, minek folytán a vonat jelenlegi óránkénti 30 kilométeres sebessége 45 kilométerre volna emelhető. 'Aránylag potom 172 ezer korona költséggel el volna tehát érhető az, hogy a jelenlegi cammogásnak is alig nevezhető, késedelmes és tűrhetetlen összeköttetés helyett, három vagy legkésőbb 3 és fél óra alatt érhetnénk Budapestre, mely gyors összeköttetésből nemcsak közönségünkre és gazdasági érdekeinkre háramolnék sok előny és haszon, hanem a vasúti pénztárra is, mert a kellemes és gyors összeköttetés az utazó közönségnek a mai állapotok fölött érzett Vasúti bajaink. — lk. A baja— bátaszéki vasúti áthidalás munkálatainak foganatosítása érdekében, mint már örömmel jelentettük, a kereskedelmi miniszter kiirta a pályázatot. Ez a hír manapság, a gazdasági pangás és általános destrukció idejében, valósággal oázis számba megy. Az állami élet minden ágazatának és legkiváltképpen gazdasági érdekeinknek fejlődését megbénítja és aláássa a krónikussá lett politikai válság. Egyetlen kérdés miatt feláldozzák az országnak ezer más érdekét. És hazánk égboltozata fölött annyira borús a látóhatár, hogy a nemzet és a király jogkörét tiszteletben tartó kibontakozásnak halvány reménysugara sem dereng felénk. . . . A mi mizerábilis vasutunk a sárbogárd- szekszárd-bátaszéki vonal megakasztja az érdekelt városok és községek fejlődését és gazdasági érdekeinknek egyik állandó kerékkötője. Amig más elmaradottabb vidékek a gyors vasúti közlekedés előnyeit és a vasúti reformok áldásait zavartalanul élvezik, addig éppen ezen kulturális és gazdasági téren annyira lejlett nagy érdekeltség vasúti politikája ugyanabban a kezdetleges, a haladó kor összes igényeivel homlokegyenest ellenkező, maradi és ósdi állapotban van, mint volt ezelőtt 24 évvel, amikor ezen szép reményekkel biztató vasúti vonalat megnyitották. A szép remények azonban csak az egyik oldalon teljesültek. Az államvasutak ezen vicinális vonalnak évről-évre fokozatosan emelkedő és most már hatalmas forgalma által igen jelentős évi jövedelemhez jutnak, TARC A. A tyúk és a struc. Az állatkertben együvé akadt Egy sírucmadár s egy házityúk-csapat. S egyik tyúkoeska büszkén nézve szét, Tojásin ülve, ilyenkép beszélt: „Naponta egy tojás! Kotkot-kodács! Ez aztán a termékeny alkotás! Ó, lomha állat, óriási struc, Költs napról-napra egyet, hogyha tudsz!’ S az gúnynyal igy szólt: „Hejh, igaz, húgom, Példád követni dehogy is tudom ! Csak egyet: bárha síruc-tojást tojok, De még erről se kotkodácsolok I“ RADÓ ANTAL. X—Y=? Irta: Hevesi József. Nem hiába tanította Asztalos Jenő egyetemi tanár ur a kémiát. Az életben is elemeire boncolt ő minden tünetet, minden érzést, minden jelenséget, mely a figyelmet csak némileg is képes volna lekötni. Az analízis kegyetlen ridegségével Vzsgalgatta a virág illatát, a nő mosolygását, a c/iv -érzéséit, a lélek hangulatait, szóval mindazt, aminek hatása volt akár érzelmi világára, akár fizikai életére. Vizsgálódásainak lombikjaiba helyezett minden ilyen szokatlan tünetet és éles elméjének kénsavaival boncolgatta elemeire még a leg-subtilisebb érzéseket is. Még az olyan érzést is, mely a léleknek az, ami az agave virágzása, mely egy ember életében egyszer mutatkozik, az olyan érzést is, minő a szerelem, még azt is képes volt lelkének górcsövével analizálni, boncolgatni, vizs- gálgatni, rejtelmes alkatrészeit kutatgatni, keresgélni. Mindenesetre sajátságos, hogy Asztalos Jenő az egyetemen a kémia nyilvános rendes tanára mindezek dacára hiába bújta rejtelmesen fölszerelt laboratóriumát, hiába temetkezett lombikok és görebek közé, hiába élte bele magát a parányok világába : ő sem kerülhette el a, sorsát. Laboratóriuma ablakán besurrant, a lombikok közül feléje vigyorgott huncut, csábitó mosolygással, parányainak világát is fölizgatta az a rejtelmes csodaerő, mely benne lüktet az egész mindenségben, mely bimbóba szökteti a rózsafát, mely dalra készteti a pacsirtát, mely szikrázó fényt ad a csillagoknak : az édes, a mindenható szerelem. A mikrokozmost kutatta és egyszerre csak hatalmának szertelenségével ejtette fogságba a lelkét az az érzés, mely az egész makrokozmost betölti. Asztalos Jenő tanár ur szerelmes lett.-* Lombikjai és górcsövei között a rejtelmes fluidumok világában ott lebegett folyvást a szemei előtt egy mosolygó női arc, két ragyogó szem, melyekben bűvös szikrák delejes igézettel égtek. És a savak és vegyi szerek maró szagából is mint egy zenekar zűrzavaros hangjai közül a bánatosán zengő lvrai motívum, tört elő a chyprenek hóditó illata. Annak az edes parfümének az illata, melyet Angela közelségében mindig érzett. A vegyi tudományok tekintélyes profesz- szora nem tudott szabadulni Angela kisasszony szépségének csodás varázslatától. Lliába temetkezett tudományos műhelyébe: az -az isteni szép leány ott volt mindig mellette, ő látta szemeinek bűvös tekintetét, ragyogó szépségben mosolygó arcát és egyre hallotta hangjának édes zengését. De ez a rideg tudós professzor még ezt a szent érzést is profanizálta. Erezte, tudta, hogy édes rabságba esett, de keresni, kutatni, elemezni kezdette az erőt, mely a lelkét meghódította. Vájjon mivel hódította őt meg az a lány ? A szépségével. És miből áll az ő szépsége ? Kezdte boncolgatni a leány bájait, akár valamely enervált francia regényhős, O’ Monroy alakjai közül. A termete Praxiteles vonalaira emlékeztette. Némileg Parolus Durand ecsetjére is. Ezzel igézte volna meg ? Vagy tán merészen pisze orrocskájával, melynek cimpái oly vad érzékiséggel mozognak ? Kis fekete fejével talán, melyet
