Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-17 / 25. szám

6 1906. junius 17. — A dombóvári vásár áthelyezése ügyé­ben a kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a folyó évi junius 30-ára eső országos vásár ez évben kivételesen junius 28-án tartassák meg. — Harapós kutya. Major Imre poig. isk. tanulót Klein Márküsz kutyája oly veszedelme­sen megharapta, hogy a szegény diák kénytelen az ágyat nyomni. Különben a kutyaharapások igen gyakoriak Szekszárdon. Kívánatos volna szabályrendeletileg a kutya tulajdonosokat arra kényszeríteni, hogy vagy tartsák kutyáikat oda­haza, vagy pedig lássák el szájkosárral. A mos­tani állapotok mellett ki lehetünk annak téve, hogy egy veszett kutya 100 számra mar embert s állatot. — Szerencsétlen esés. Kovács Ferenc 71 éves decsi lakos a padláson szénát hányt s amint hátrafelé mindig tovább és tovább haladt, belépett az egyik nyílásba, leesett s jobb lábát összezúzta; a szerencsétlenül járt aggastyánt a «Ferenc» közkórházba hozták. — Megfojtotta a feleségét. Kegyetlen mó­don állt boszut Oláh József dunaföldvári lakos fiatal, beteg feleségén, ki nem az ő kedve sze­rint végrendelkezett. Ugyanis a szegény asszony régóta betegeskedett s ezért vagyonkáját vég- rendeletileg nem férjére, hanem gyerekeikre hagyta. — Ezért a férj neki rontott a szegény asszonynak, /örkön ragadta s addig fojtogatta, mig csak meg nem halt. A gyilkos férjet letar­tóztatták s átadták a kir. ügyészségnek. — Tüzek. Kistengelic pusztán Schweiger Fülöp és Csontos Lajos tulajdonát képező birka- istáló és gazdasági gépek f. hó 5 én elégtek. A kár 2500 korona. Biztosítva volt. — Decsen pedig 3-án Baráti Sándor háza gyulladt ki s teljesen leégett. A tűz oka valószínűleg gyújto­gatásból eredt, miért is a vizsgálatot folytatják. — Menyasszonyi selyem méterje 1 kor. 70 fillértől 22 korona 70 fillérig minden színben. Bér- entve més vámmentesen házhoz szállittatik. Nagy minta választékot azonml küld Hefineberg selyem­gyáros Zürich. VIDÉK Kölesd. Kölesden Bence János esküdt lemondása következtében Mester József, Uzdborjádon pe­dig Antal József lemondott esküdt helyébe Pintér János választatott meg. Gyünk. A gyönki ref. gimnáziumban az évzáró nyilvános vizsgálatok folyó hó 19. és 20-ik napjain lesznek. Mucsí. A mucsi községi szülésznő évi díjazását a vármegye közgyűlése 150 koronára emelte föl. A község ez ellen felebbezett, a belügy­miniszter azonban a felebbezést elutasította és a közgyűlés határozatát indokainál fogva hely­benhagyta. TOLNA VAKMEGYE. Medina A medinai országos vásár engedélyezését a kereskedelmi miniszter megtagadta, mert «sem a vidék, sem a község közforgalmi és közgada- sági viszonyai nem teszik indokolttá a kért 3 {országos vásár engedélyezését, és mert a vásári jog a községi kiadások fedezésére szol­gáló jövedelmek forrását nem képezheti.» Tápé. Kistápén folyó hó 9-én a környékbeli csa­ládok igen jól sikerült majálist tartottak a Tulipánkert javára. Az elért siker oroszlánrésze Adametz Gyula tiszttartót illeti, aki szives volt az e célra díszesen átalakított helyiségeket át­engedni, vendégeit pedig igaz magyar vendég- szeretettel fogadta. A tánc, amelyhez a zenét Márkus dunaföldvári prímás jól szervezett zene­kara szolgálttá, este 6 órától kora reggelig tartott. Jelen voltak: Asszonyok: Adametz Gyuláné (Kistapé), Adametz Elekné (Nagyloók), Bakay Dezsőné (Nagydorog), özv. Bauer An- talné (Czecze), özv. Dobrovszky Antalné (Sere­gélyes), Gaál Elemérné (Nagydorog), Kurz Istvánná (G}mrköny), Lipovnitzky Istvánná (Simontornya), Pápay Antalné (Vajta), Parraghy Mihályné (Tóti), özv. Pichler Józsefné (Székes- fehérvár), dr. Stoll ár Jánosné (Nagydorog). Leányok : Adametz Vilma, Gizella és Ellácska, Bakay Ilonka és Juliska, Dietrich Klára, Dob­rovszky Erzsiké, Kapus Bözsike, Lipovnitzky Sárika, Miklovitz Erzsiké, Parraghy Margit, Richter Annuska, Stollár Margit és Melanie, Venczel Vilma és Margit, Vég Mariska. EGYLETEK és TÁRSULATOK. — Közgyűlés. A szekszárdi rk. ovoda és gyermekmenhelyet fentartó egyesület f. hó 11-én d u. 3 ■ rakor saját helyiségében tartotta a szokásos évi közgyűlését. Első tárgy volt az elnöki jelentés, melyben az 1905. évi működés­ről számolt be az elnök. Előterjesztették az 1905. évi zárszámadást és az 1906. évi költség- előirányzatot is. Az 1905. évben volt összes bevétel 1956 kor. 69 fill, kiadás 1806 kor. 63 fül., maradvány az év végén 150 kor. 06 fillér. Az 1905. év folyamán 276 gyermek látogatta az óvodát, í észben tandíj kötelesek és részben szegénységi bizonyítvány alapján. A pártoló tagok száma az év elején 122 volt, kilépett és eltávozott 12 tag. I riebler Ilona alelnök gyűj­tése folytán 1906. évre 18-al szaporodott a tá­gok száma. A lefolyt évben is Triebler Ilona • alelnöknő, Kiss Károlyné, Hoffmann Sándorné, Töth Henrikné, Müller Ferencné, Etl Cresti ur- hölgyek a karácsonyfára 464 K 71 fillért gyűj­töttek, mely összegből 24 szegény gyermek ruháztatott fel. A tisztujitást a következő eredménynyel ejtették meg: Tisztikar: Elnök: Döry Pálné. Alelnök : Triebler Ilma. Ügyész: Dr. Török Ottó. Jegyző : Szévald Oszkár. Pénztárnok: Iiácz József. Választmányi tagok : Ágoston Istvánná, Bodnár Istvánná, Bajó Pálné, Dr. Fent Ferenc, » Oyörbiró Benőné, Dr. Hirling Ádám, Hoffmann Sándorné, Holub Jánosné, Kiss Károlyné, Káldi Gyuláné, Dr. Leopold Kornélné, Dr. Müller Ferencné, Özv. Sass Istvánná, Nits Istvánná, jRácz Józsefné, Dr. Spányi Leónö Szondy Istvánná, Tekus Vilmosné, Thodorovits Lajosrié, Tihanyi Domokosné, Tóth Henrikné, Wosinsky Mór. — A tolnai kaszinó, nyári helyiségében folyó hó 16-án, szombaton a könyvtáralap javára Korodi Gyula zenekarának közreműkö­dése mellett, akit külföldi kőrútjából szóllitottak haza, zártkörű táncmulatságot rendez. Belépő­díj : személyjegy 2 K, családjegy 5 K. TAN ÜGY. A szekszárdi polgári fiúiskola vizsgarendje. Junius 15-én d. e. lO­11 ev. ref. hittani vizsga 15-én » ll— 12 ág. ev. » » » 15-én d. u. 3— 4 izr. » » » 16-án d. e. 8—-12 r. kath. * » 16-án d. u. 7— ■ 8 tornavizsga » 18-án d. e. 8 ­11 az I. oszt. vizsgája » 19-én » 8 — 11 a II. » » » 20-án » 8­11 a III. » » 20-án d. u. 3— 5 az V—VI. o. vizsg. 21-én d. e. 8­1 1 a IV. oszt. vizsgája > 24-én » 9— 10 záróünnep » 25, 26 » 8­■12 magánvizsga Az iparos tanonciskola vizsgája junius hó 17-én, vasárnap d. e. 9—11-ig, a kereskedő tanonciskola vizsgája ugyanazon napon d. e. 11—12-ig fog megtartatni. — A főgimnázium vizsgálatainak sorrendje. Junius 18-án: hittanvizsgálatok. 19-én délelőtt: I. osztályban : számtan, mértan ; II. osztályban : magyar, latin ; III. osztályban : német, földrajz, történelem]; V. osztályban : magyar, latin, görög; délután : gyorsírói vizsgálatok. 20-án délelőtt: IV. o. magyar, német, természetrajz; VI. oszt.: magyar, latin, görög; VII. oszt.: mennyiségtan, fizika; délután: ének. 21-én délelőtt: I. oszt.: vt magyar, latin ; II. oszt. : számtan, természetrajz ; III. oszt. magyar, latin ; V. oszt. természetrajz, mennyiségtan ; délután VII. oszt. : egészségtan. 22-én : IV. o. mennyiségtan, mértan ; VI. oszt. német, görögpótló, történelem ; VII. o. magyar, német, történelem. 23-án délelőtt: I. o. földrajz, természetrajz; II. o. földrajz, mértan ; III. oszt. mértan, számtan ; V. oszt. : német, görögpótló, történelem ; délután tornaverseny. 25-én : IV. o. latin, történelem; VI. o. mennyiségtan, termé­szetrajz; VII. oszt. : latin, görög, görögpótló. Junius 29-én : záróünnepély. A szekszárdi róm. kath. iskolák 1905—1906. tanévi vizsgálatainak az iskolaszék által meg­állapított sorrendje. A belvárosban: Hétfő junius 18-án d. e. IV—V—VI. fiú­osztály. Elnök: Wosinski Mór. Vizsgabiztosok : Frei János és Vesztergombi György. ^Hétfő junius 18-án d. e. 111. fiúosztály. Elnök. Tom- csányi Lajos. Vizsgabiztosok: Nagy György, Groszbauer Ferenc, Hétfő jánius 18. d. u. I. fiúosztály. Elnök: Dr. Hirling Adám. Vizsga- biztososok: Föglein Márton és Nagy János. Hétfő, junius 18-án d. u. II. fiúosztály. Elnök: Mehrwerth Ferenc, Prantner Antal és Ujj János. Kedd, junius 19-én d. e. IV—V—VI. leány­osztály. Elnök : Kiss Károly. Vizsgabiztosok : Nagy Jáncs Prantner, és Ditrich Ferenc.‘Kedd, junius 19. d. e III. leányosztály. Elnök: Tom- csányi Lajos. Vizsgabiztosok: Vesztergombi György és Kuncer János. Kedd, junius 19-én d. u. I. leányosztáty. Elnök : Mehrwerth Ferenc. Vizsgabiztosok: Groszbauer Ferenc és Nagy György. Kedd junis 19-én d. u. Il-ik leány­osztály. Elnök: dr. Hirling Ádám. Vizsga- biztosok : Ujj János és Prantner Antal. Újvárosban. Hétfő, junius 18-án d. e. IV—V—Vl-ik osztály. Elnök: Dr. Fent Ferenc. Vizsgabiz­tosok : Sipos Márton és Mészáros Károly.

Next

/
Thumbnails
Contents