Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-08 / 15. szám

TOLNA VARMEGYE.

1906. április 8.

megkísérli az egyeztetést, ha ez nem sikerül, megbünteti a munkásokat, mondjuk 30 napi elzárással. Ha jónak látja, azonnal le is tartóztatja őket felebbezés dacára is, de ez már nem kötelessége és sok helyen csak a veszélyesebb emberekkel tették ezt meg.

Az elzárás, ha rögtön végre lesz hajtva, illetve megkezdve, rendesen célra vezet, a munkások, csakhogy szabaduljanak, munkára jelentkeznek. De ennek árnyoldala is van: A büntetés komolyságának rovására megy. Azért sok főszolgabíró, ha teljesiti a munkaadó azon kérését, hogy a munkások rögtön le legyenek csukva, nem igen hajlandó őket aztán másnap kiereszteni, mert Így csak ijesztgetésnek tartják az egészet. Azután igen nagy baj az hogy általános sztrájk esetén nincs elég börtön, tehát, ha a hatóságok teljes eréllyel állnak is a munkaadók oldalán, legjobb akarattal sem tudják a büntetéseket végrehajtani rögtön, hanem csak részletekben, a mi már kevésbé hatásos.

Tavaly e bajón u. n. szükség börtönök által segítettek, vagyis magtárakban stb. zárták el az embereket, de ennek is sok hátránya van, a legfontosabb az, hogy a foglyokat őriztetni kell, ami egyrészt sok csendőrt köt le akkor, mikor rájuk legnagyobb szükség, másrészt nem is helyes, mert közigazgatási fogházhoz fogolyőrizet nem dukál.

Mit tegyünk tehát ? Először is csináljunk olyan szerződést, hogy a munkásoknak érdekük legyen azt megtartani. Ha mégis megszegik, a gazda is szegje meg, vagyis ha nincs munka, nincs munkadij. A munkát végeztessük másokkal s azoké lesz a haszon, is. A helyettes munkások biztonságáról könnyű szerrel fog a hatóság gondoskodni, mint a hogy tavaly is tette. A sztrájkolok kukoricáját is teljes joggal visszatarthatjuk.

A munkahelyre való kivezettetés ritkán jár eredménnyel. De a megbüntetést igenis kívánjuk, de azután ne folyamodjunk elengedésért, hadd üljenek az atyafiak télen 30— 60 napot, majd nem lesz kedvük jövő nyáron sztrájkolni. — A másik sokkal keményebb dió a cseléd-sztrájk. A cselédtörvény intézkedései erre egyáltalában elégtelenek. A hatóság megbüntetheti a sztrájkotokat pénzbüntetéssel, de ez ellen «birtokon belül» felebbezhetnek.

Ha a munkaadó nem tud az embereivel kiegyezni, de helyettesítésükről úgy a hogy ideiglenesen tud gondoskodni, leghelyesebb, ha elbocsátja rögtön a sztrájkotokat.

De ne tegve ezt az engedelmesség megtagadása alapján, mert a cselédtörvény erre nézve nagyon furcsán rendelkezik, hanem bocsássa el őket a cselédtörvény ö2. §. I. f) pontja értelmében, mert a munkabeszüntetéssel vagyonában készakarva kárt tesznek. Ez esetben jogos az álláspontja.s a cselédek hiába fognak ellene pereskedni. Hogy miért nem célszerű engedelmesség megtagadása címén eszközölni az elbocsátást, itt nem akarom kifejteni, mert e lapot nemcsak a munkaadók olvassák! Tessék a törvényt tanulmányozni s elfogadják tanácsomat.

Az elbocsátással egyidejűleg jelentsük fel a sztrájkotokat a főszolgabírónak., kérjük a megbüntetésüket. A pénzbüntetés biztosítására a főszolgabíró jogosítva van a cseléd marháit lefoglalni, ami igen hatásos intézkedés szokott lenni.

Végül adjunk az elbocsátott cselédeknek záros határidőt a kiköltözködésre s' ennek leteltével máshonnan fogadott szekerek és napszámosok segélyével rakassuk ki a holmijukat a pusztán kívül levő üres térre. A kirakó emberek biztonságáról a hatóság gondoskodni fog, de nagy tévedés azt hinni, hogy a kihordást a hatóság fogja végeztetni, vagy éppen azt gondolni, hogy talán a katonaság fogja kihordani a bútorokat.

Más puszta vagy község területére természetesen nem lehet a cselédeket kihordatni, mert az ellen azok (t. i. a községek, puszták) tiltakoznának.

Igen fontos dolog, hogy mihelyt a sztrájk készülődését észrevesszük, igyekezzünk néhány amúgy is megbízhatónak ismert cselédet bánni áldozatok árán is rábírni, hogy a sztrájkban ne vegyenek részt. Ennek nemcsak praktikus haszna lesz, de rendkívül moráiis hatással is fog bírni a többiekre. Ezeket fel kell világosítani, hogy mindenféle bántódás ellen a hatóság biztosítani fogja őket, gondoskodnunk kell, hogy ez meg is történjék, legrosszabb esetben a gazda a sztrájk napjaiban fíázába fogadhatja őket, feltéve, hogy nincs családjuk, de a családosokat is könnyen megőrizheti a csendőrség, melyet idejében kérünk a hatóságtól.

A hatóságoknak pedig kötelességük idejében gondoskodni kellő számú karhatalomról s annak megfelelő elosztásáról. Ahol ez tavaly megtörtént, ott nem terjedt annyira a baj, mert sikerült az izgató bandák kóborlását meggátolni. j

A hatósági intézkedés megkönnyítése és gyorsítása végett egyes vidékeken a gazdák felváltva lovas küldöncöket és fogatokat bocsátott a hatóság rendelkezésére a saját érdekükben.

Körülbelül ezeket akartam elmondani. — ' A gazdák igyekezzenek méltánvossággal elejét venni a sztrájknak, mi ha nem sikerül, igenis kérjék az államhatalom támogatását, de ne gondolják, hogy az mindenható. De ha annak tartják is, gondoljanak arra a mondásra, melynek nagyon mély értelme van, ha megértjük :

«Segíts magadon, akkor az Isten is megsegít !»

Sápadt arccal mondogatják a gazdák: «A munkások szervezkednek !» Hadd szervezkedjenek! Mutassuk meg, hogy a szervezkedett tőke, kellő intelligenciával párosulva, a törvény oltalma alatt nem ijed meg a félrevezetett, bár szervezett tömegtől. Szervezkedjenek a gazdák is, tartsanak minden járási székhelyen Sztgyörgy napján értekezletet, hogy egyöntetűen járhassa2

áll. A koronának tehát e teljes egyenjogú ság legfőbb védőjeként nemcsak annak akadályai eltávolítását kell megengednie, de lehetővé kell tennie azt is, hogy ez egyenjogúság megvalósítására az 1867: XII. t. c. mi den hive és barátja közreműködhessék a magyar államiság és a magyar nemzet jogainak és követelményeinek biztosításával és elismerésével. Ez az egyedüli politika, mely a magyar királyt és a magyar nemzetet közös célra lelkesítheti és áldásos munkára képesíti. Ez igazi dinasztikus és egyúttal igazi nemzeti politika, melyért élni és melyért halni érdemes.

De e politika érvényesüléséhez az szükséges, hogy király és nemzet a nemzet szabad választásából eredő törvényhozás és parlamenti felelős kormány utján érintkezzék egymással. Azért üdvözöljük a legnagyobb örömmel a parlamenti rend helyreállítására megindult legújabb békeakciót.

F. M.

A mezőgazdasági bérharc.*

Itt van a tavasz, a mezei munka kezdődik. Még nem feledkeztünk meg a mezőgazdaság tavali válságos idejéről, az aratók és cselédek sztrájkjáról, de semhogy ezen kérdéssel idejében kezdjünk foglalkozni, inkább azt mondjuk, mint Petőfi Pató Pálja: «Ej ráérünk arra még!» Úgy teszünk, mint a strue, fejünket a homokba dugjuk. Minden gazda azt hiszi, hogy nála nem lesz sztrájk, pedig meglehetünk győződve, hogy az idén mindenütt lesz, azért talán nem lesz hiábavaló munka, nehány szót írni erről a tárgyról. Ezt akarom én tenni s kérem azokat, a kik e sorokat olvassák, ha valamiben tévedek, ha valami nézetemet nem osztják, cáfoljanak rám, igy lesz megvilágítva ezen felette fontos dolog.

Az általánosabb és ismertebb dolog az aratósztrájk. Sokan azt tartják, hogy komolyabb mint a cselédsztrájk, mert a munka sürgősebb. En azt tartom, hogy az aratósztrájk nem oly aggasztó, egyrészt, mert modern törvény intézkedik róla, másrészt, mert az aratómunka nem igényel annyi szakértelmet, mint a cselédmunka. A búzát a ruthén is úgy vágja mint a horvát, de a dunántúli ökröt nem tudja elhajtani a székely béres. Meg aztán az aratásra ott vannak az állami tartalékmunkások.

Nézzük tehát először az aratósztrájkot. Ha egy pusztán kiüt a sztrájk, a gazda befogat és bemegy a főszolgabíróhoz. Mit tehet a főszolgabíró ? Kivezetteti a munkásokat a munkahelyre,

* A közigazgatásban tapasztalatokkal és jártassággal biró részről kaptuk ezen cikket. Szerk.

törött üvegü kézilámpát s odavetettem érte a néhány pénzdarabot a kalmárnak, aki azt szájához és homlokához érintette s nagy hálálkodá- sok között bocsátott utamra. Bagdádi kaland- aimról nem beszélek, — bár igazolhatom, hogy Seherezadenak elég csinos utódjai élnek ott ma is, — hanem ott folytatom tovább, amikor hazatérve hozzáfogtam a kicsomagoláshoz. íme: a sok drága ajándék között ez ócska lámpa is kezembe akadt. Megnéztem, ha nem lehetne-e valami hasznát vennem ? Forgattam kezemben s megdörzsöltem az üvegét.

E pillanatban mintha zugó szél tört volna a szobámba. Kékes villámok cikkáztak körül ijedtemben kihullott a kezemből a bagdadi zsibáru. Óriás, denevérszárnyu, horgos ujju rémalak termett elém, egész olyan, mint az Ezeregyéj történetének képein láthatunk.

— Mit kívánsz, uram és parancsolom ? — kérdezte a szellem kísérteties hangon, miközben jóakaratuan mosolygott felém, ami meglehetős félelmes külseje mellett is bizalomra hangolt.

— De kicsoda ön és hogy jön ide ? — kérdeztem kissé nekibátorodva.

— ludd meg, ó irigylendő halandó, — zúgott a szellem válasza — hogy Allah csodás rendeléséből Aladin csodalámpája került a kezedbe. A bűvös lámpa, amelyet ha megdörzsölsz, megjelenik előtted a szellem, — én, vagy valamelyik társam . . .

— Aki éppen ügyeletes, ugy-e bár ? vetettem közbe én.

— Megjelenik és kisegít minden bajból, fenevadak torkából, sárkányok körmei közül. Mondd hát uram, mivel lehetek szolgálatodra ? Elvigyelek láthatatlan alakban a király kincstárába, hogy teletömhesd a zsebedet gyémántokkal ?

— No hiszen egyéb se kellene. Szépen lefülelne a rendőrség.

— Hát akkor elhozom neked a Dárius kincsét.

— Azt se cselekedd. Hiszen az nincs már forgalomban nem tudnék vele mit csinálni. Hozz valami olyan pénzt, aminek hasznát vehetem.

A szellem bólintott és süvöltve eltűnt. Bámulva néztem utána, — nem-e valami csodás káprázat játszott az idegeimmel ? Az Ezeregyéj bűbája, amit a bagdadi zsibárus ócska lámpája idézett föl ? Mekkora lön azonban meglepetésem, amikor pár pillanat múlva vissza »is érkezett a szellem, ötpecsétes pénzeslevelet nyújtva felém, aminek ez volt a címzése :

Lux és társa

bank- és pénzváltóüzlete.

■’ Tartalma :

50,900 korona. Bécs.

— De hisz ez nem nekem szól ! — kiáltottam föl. — Honnan vetted ezt a levelet?

— Elcsentem egy levélhordó zsákjából, — vigyorgott a derék kisértet. — Bontsd föl és élj boldogul.

— Nem viszed mindjárt vissza ? — támadtam rá toporzékolva. — Még csakugyan a nyakamra hozod a rendőrséget!

A szellem riadva menekült előlem, bizonyosan szörnyen bámulva magaviseletemen. Persze, egykori gazdája, Aladin. sohse kérdezte, honnan hozza a pénzt, csak belemarkolt. Meglepetésében a pénzes levelet is ott felejtette. Szepegve vittem a főpóstára, attól tartva, hogy lopás gyanúja miatt letartóztatnak. A szellemre nerfi mertem hivatkozni, mert ki hitte volna el ezt a mesét? Az mondtam, hogy úgy találtam a pénzeslevelet. A postatiszt arca nem azt a gondolatot árulta el, hogy ime egy' becsületes megtaláló ; hanem azt, hogy ime egy gyáva gazember, aki nem meri a lopott levelet fölbontani . . .

Én azonban örvendettem, csakhogy a csávából kimenekültem, amibe a szellem kevert.

I Gondoltam magamban : én ugyan soha többé kezembe nem veszem a csodalámpát. De h, később mégis eszembe jutott: hátha más módoi hasznát vehetném az én szolgálattevő szellemeim tudományának ? Próba, szerencse. Megdörzsöltem a repedt üveglapot. Ismét hallatszott a kísérteties szélzugás. A horihorgas tulvilági. kamasz megjelent.

— Mit parancsolsz uram és parancsolom ? Építsek neked egy éjszaka alatt tündérpalotát, mint hajdani gazdámnak, Aladinnak ?

— Ahhoz telek is kellene, barátom. Az pedig nekem nincsen. — Manap már nem oda épit az ember, ahová éppen akar. — Azután