Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-07 / 2. szám
Híív a v iv.KMJb;r-ya, vételeket. A közgyűlés Boda indítványát elfogadva. Horváth Ignác képviselő szólalt fel a szabályrendelet II. fejezetének 11-ik szakasza ellen, mely szerint az aljegyzők címének jegyzőkre történendő módosítását kéri. Boda Vilmos Kovács Dávid, Leopold Sándor, Tóth Károly és Matzon Béla képviselők szintén Horváth álláspontja mellett foglalnak állást. A polgár- mester azzal indokolja az aljegyzői cim alkalmazását, amennyiben a nagyközségtől úgy vétettek át és ellenkező esetben a törvény szerint lakbérre is tarthatnának igényt. Boda Vilmos ujabbi felszólalására Horváth indítványát ■elfogadták. A polgármester helyettesítésének kijelölésénél nagyobb vita támadt, mire elfogadták a tanács javaslatát, mely szerint a polgármester esetről-esetre akár a jogügyi tanácsost, akár a főjegyzőt bizhatja meg a helyettesítéssel. Tóth Károly indítványára a számvevőmérnök gépészmérnök is lehet. Hangéi Ignác dr. képviselő indítványozta, hogy a halottkémlelésért javasolt 50 fillér dijat emeljék fel, úgyszintén Halász Géza állatorvos kérte az ő dijainak fölemelését. A közgyűlés azonban nem fogadta el ezen javaslatokat, hanem változatlanul fentartotta a szervezeti szabályrendeletben foglalt díjtételeket. Elénk vita támadt a jegyzők magán- munkálatai kérdésében, a midőn a következő pontot tárgyalták : «Oly magánmunkálatokat, melyek telekkönyvi eljárással és bejegyzéssel kapcsolatosak, a jegyzők nem végezhetnek», mert ezek hosszabb időt és utánjárást igényelnek s ez által a hivatalos teendőik hátrányt szenvednek. Boda Vilmos e pont eltörlését kéri vagy pedig a jegyzők megfelelő kártalanítását. Müller Ferenc dr. a szöveg változatlan fentartása mellett foglalt állást, Tóth Károly és Csépi Sándor Boda indítványát pártolják, dr. Káldi Gyula pedig ellene szólalt föl. A többség mégváltoztatja a javaslatot és a jegyzőknek a telekkönyvi magánmunkálatokat továbbra is megengedi. Az ügyrendre vonatkozó szabályrendeletet szintén elfogadták azzal a kiegészítéssel, hogy a közgyűléseken beszédeket felolvasni nem szabad. A vásárrendtartási szabályrendeletben a viszontelárusitásra vonatkozó pont Nagy János Prantner indítványára titkos szavazással olyképp módosíttatott, hogy azok április 1-től szeptember 30-ig délelőtt 7 óráig, október 1-től március 31-ig d. e. 9 óráig bevásárlásokat nem eszközölhetnek. 1906. január 8. A csendháboritási szabályrendelet többek felszólalása után elfogadtatott azzal a Szondy István képviselő által indítványozott hozzáadással, hogy kihágást követ el az is, ki az aszfaltjárdákon talicskával vagy egyéb jármüvekkel halad. Az ártézi kút ügyében Tóth Károly által benyújtott javaslatot a közgyűlés elvileg magáévá teszi, azonban érdemleges határozatot csak a már kért szakértők meghallgatása után hoz. A polgári iskola számadása 21926 kor. 5‘ fillér kiadással, 27368 korona 18 fillér bevétellel és 5442 korona 13 fillér pénztári maradványnyal elfogadtatott és jóváhagyatott. A jövő évi költségvetés 30424 korona 81 fillér bevétellel és 26485 korona 2 fillsr kiadással meg- állapittatott. Uj János és társai kérvénye fölött, mely az utóbbi közgyűlésen hozott határozat hatályon kívül való helyezésével a «Szekszárd Szálló» újbóli bérbeadását célozza, több felszólalás után napirendre tértek, mivel Uj János és társai indítványukat visszavonták. így a szálló bérlője Tóth Gyula maradt. A közgyűlés d. u. léi 6 órakor ért véget. Újév a vármegyénél. Tolnavármegye tisztikara az újév alkalmából hétfőn d. e. fél 1 1 órakor tisztelgett Dőry Pál alispánnál, Simontsits Elemér főjegyző vezetése alatt. A munkatermében megjelenő alispánt a tisztikar lelkes éljenzéssel fogadta és hozzá a főjegyző a következő üdvözlő beszédet intézte : Nagyságos Alispán Úr! Hagyományos régi szokás az vármegyénkben, hogy az évforduló alkalmával szerencse- kivánatait testületileg tisztelegve juttatja kifejezésre hivatali főnöke előtt a tisztikar, s ugyancsak a hagyományos szokás által szentesített megtisztelő kötelessége az a vármeg}^ mindenkori főjegyzőjének, hogy a tisztikar üdvözletének tolmácsa legyen. Engedje meg tehát Nagyságod, hogy ennek a megtisztelő feladatomnak eleget tehessek. Az átöröklés nagy természeti törvénye, nemcsak az egyes emberre, hanem az emberi társadalom összetett organizmusára is érvénnyel bir. — Éppen úgy, mint az egyes embernek, a társadalom kisebb-nagyobb alakulatainak is vannak átörökíthető lelki tulajdonságai. Csakhogy, mig az egyén öröklődő sajátságai, az egyéni élet megszűntével — sokszor hosszas lappangás után — csak az utódban élhetnek tovább, addig a társadalom átörökített lélektani sajátságainak az élete, az illető társadalmi alakulat egyes tagjainak élettartamától és azonosságától független. Egy ilyen jelensége a társadalom átörökített lélektani sajátságainak, mely az életkörülPedig kihasználhatta volna ezt az órát. Vasútra ülhetett volna és hamar túl lehetett volna a határon, de sokkal okosabb volt, semhogy netudná, hogy nincs még biztonságban, ha pár száz kilométernyire lesz a rendőrségtől. Nem is képzelődött nagyon a sorsára nézve, amely bekövetkeznék, ha most szöknék. Mégis csak elfognák az bizonyos, ezért hát mást gondolt ki. Másnap reggel betette 200.000 frankot egy nagy borítékba, melyre öt pecsétet tett és elment egy közjegyzőhöz. — Uram a következőről van szó : ebben a borítékban értékpapírok vannak, melyeket biztos helyre szeretnék elhelyezni. Elutazom és nem tudom, mikor jövök vissza. Önre akarom bizni ezt a borítékot. Azt hiszem, hogy semmi akadálya annak, hogy a letétet önre bízom. — Nincs ; ki is állítok egy nyugtát. Ravenot heíveslőleg bólintott, de azután tanakodott magában. Nyugtát ? Hova tegye ezt, kire bízza ? Ha magánál tartja, rájöhetnek, hogy itt a letét. Habozott egy darabig, azután egész természetes hangoft igy szólt: — En Istenem! Lássa uram, egészen eg3^e- dül állok a világban ; se rokonom, se barátom. Az ut, a melyre elindulok, veszedelmes, a nyugtát vagy elrabolnák tőlem, vagy elveszthetném. Nem őrizhetné ön a nyugtát az irattárában. Ha visszatérek, elegendő lesz, ha önnek, vagy utódjának a nevemet fogom említeni. —- Igen, de . . . — Jegyezze meg a nyugtán, hogy milyen körülmények között tették le a pénzt és ki veheti fel. Ha van is a dologban valami rizikó, ez csak engemet ér. — Jó ! Hát szíveskedjek a nevét megmondani. Ravonet habozás nélkül feleli: — Duverger, Henri Duverger. Mikor leért az utcára, megkönnyebbülten sóhajtott tel. Tervének első részét befejezte. Ha el is fogják, a pénz biztos hetyen van. Hidegen tervezte ki igy a dolgot; ha büntetésemet leültem, felveszem a letétet. Senkisem vitathatja el, hogy a letét az enyém. Öt-hat kellemetlen esztendő elmúlik és én gazdag ember vagyok. Ha becsületes ember maradtam volna, egész életemen át nyomoroghatnék. Vidékre fogok költözni és az egész világ részére1 Duverger leszek. Nyugodtan élem át öregségemet és nem fog a lelkiismeret bántani, ha jót teszek. Várt még huszonnégy órát, ez alatt a lapok híreiből meggyőződött arról, hogy a bankók számait nem tudják, azután önként jelentkezett a bíróságnál cigarettával a szájában. Akárki más az ő helyzetében kieszelt volna egy hosszú regényt. De ő jobbnak látta, hogy megmondja az igazat és bevallja a lopást. Minek is veszítené az idejét. De sem a vizsgálat alatt, sem az esküdtek előtt egy szóval sem mondta meg, hogy mit csinált a 200.000 frankkal. Csak ennyit mondott: — Nem tudom ! Egy pádon elaludtam, tőlem is ellopták a lopott pénzt. ó. mények egyöntetűségének — bár láthatatlan, mégis bármel}’ anyagnál szilárdabb — határjeleivel elkülönített minden embercsoportban kifejlődik : a testületi szellem. A kollektiv léleknek ez a nyilvánulása, a társaságot alkotó egyesek leikéből felszálló közös érzések és eszméknek a lecsapódása, elemeire többé fel nem bontható, egységes összetétele, mely ha a fejlődés rendjén a maga legnagyobb dimenzióiban osztálytudatossá válik, — mint a világtörténelem kerekének hajtóereje jelentkezik! Szóval az az erő, mely itt Nagyságod előtt, mint a tisztikarnak elődeinkről ránk maradt és híven megőrzött testületi szelleme most tisztelegve jelentkezik, lényegében ugyanaz, mint az a másik, mely korunkban mint félelmes óriás, a civilizált világ régi társadalmi rendjének tám- gerendáit tördeli ! Egyek ezek, miként a szellő és a vihar, vagy a csermely s a megáradt folyam. De talán fölmerülhet a kérdés, hogy miért fürkészem én itt ez erőnek természetét, — s mit érintek egyáltalán egy kis. újévi üdvözlő beszéd szűk keretében, nagy társadalmi kérdéseket ?! Azért, mert az a meggyőződésem, hogy ennek az újévnek semmihez sincs annyi köze, mint ezekhez a kérdésekhez lesz; s mert ehhez a meggyőződésemhez híven, egy alkalmat sem akarok mulasztani, ahol nyilvánosság előtt beszélek, hogy rá ne mutassak arra, hogy a szociális — és az ezekkel szorosan egybefüggő gazdasági kérdések azok, melyek megoldásukat a legjobban sürgetnék ; s hogy ebből kifolyólag végzetes félreismerése hazánkban a helyzet követelményeinek az, hogy amikor az alsó társadalmi rétegekben visszafojtott elégedetlenség fesz- ereje, sporadikusan tapasztalt erupciókkal irányítva magára figyelmünket, egy nagy vulkanikus kitörés katasztrófájával fenyeget, —• hogy akkor a munkásokból, gazdákból, iparosokból, kereskedőkből álló, — tehát boldogulásának feltételeire nézve a gazdasági erőviszonyok kölcsönhatásainak és törvényszerűségeinek alávetett — népképviselete, — egy ezer sebből vérző ország boldogitásának kulcsát, — közjogi kérdések felvetésében keresi! Hisz kinek lehetne boldog az újév, ha hazánk közéletét továbbra is a köznek rovására érvényesülést kereső egyéni és pártérdekek hiú csatája dúlná ! ? Kinek a lelke nyugodt, lía a társadölmi osztálysurlódások szikrái láttára, sürgős munkára nem térnének végre a nép bizalmának letéteményesei ?! Azért én is, midőn a vármegye tisztikara nevében Nagyságodnak boldog újévet kívánok, teszem azt ezúttal azon óhajnak a kifejezésre juttatása alakjában, hogy velünk együtt örvendhessen Nagyságod mihamarább a haza sorsának jobbrafordúltán ! A főjeg3'Tző magas szárnyalásig meggyőző erővel és melegséggel előadott beszédére az alispán hatásos rögtönzéssel válaszolt. Megköszönte a tisztikar megjelenését, úgy tekintve ezt, mint a szeretet megnyilvánulását. Elismerését nyilvánítja a főjegyző nagyszabású üdvözlő beszédéért, ami őt némileg váratlanul érinté, mert — Mivel büntetlen előéletéi volt, csak öt évi börtönre ítélték. Szempillája sem rezzent meg, mikor kihirdették az ítéletet. Harmincöt éves volt, negyven éves korában szabad lesz és tette azért, hogy meggazdagodhassék. A fogházban mintaképe volt a jó raboknak, a mint a bankban mintaképe volt a jó hivatalnokoknak. N3rugodtan várta be büntetése leteltét, csak az egészségéért aggódott. Végre eljött a szabadság napja. Kiadták megtakarított pénzét, körülbelül tiz frankot. Azonnal a közjegyzőhöz akart menni. Erre az órára várakozott öt esztendő óta. El is ment a közjegyzőhöz. Belépett az irodába. Vájjon megismeri-e a közjegyző ? Megnézte magát a tükörben. Bizony megöregedett. No de azért a közjegyző meg fogja ismerni. — Mit kíván uram ? — Eg3y letét miatt jövök. Körülbelül öt esztendővel ezelőtt helyeztem el. — Letétet ? milyen név allatt. — Igen mily név alatt. ... — hirtelen elakadt. — Ez mégis sok, nem is emlékezem, hogy mily név alatt helyeztem el. * Gondolkodott, gondolkodott, nem jutott eszébe. Leült egy székre. Idegesen izgett mozgott. — Milyen név alatt; hát . . . hát .... A kezdőbetű. ... mi is volt a kezdőbetű ?... Egy óra hosszat kutatott emlékezetében valami támaszpontot, valami jelt. Hiába! A név szeme előtt lebegett szinte forgott a szeme
