Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-11-19 / 47. szám
Iánál mindenkor biztos adatok álljanak rendelkezésre, ezen szabályrendelet életbe lépte után 5 gy törzskönyv készítendő,' melybe a választmány eddigi határozatai alapján, minden a vármegye területén alkalmazásban álló nyugdijin- tézeti tag 1. nyugdíjba beszámítható szolgálati idejének kezdő pontja, 2. nyugdíj alapjául beszámítható fizetésének legutóbb megállapítva volt kikerekitett ősz- szege a választmányi határozat számára való hivatkozással pontosan bevezetendő.' Ugyanezen alkalommal kinyomozandó a mostani tényleges javadalom is és. a mennyiben a községi- és körjegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló törvény végrehajtása vagy egyébként fizetés javítás, ingatlanok használatának, termény és természetbeni járandóságoknak magasabb értékelése következtében az eddig megállapítva volt beszámítható lizetes változást szenvedett, a választmány a jelen szabályrendelet 3. §. 4. pontjában meghatározott utáníizetés kirovása mellett a változott beszámítható fizetést megállapítja és azt törzskönyvbe bevezetni rendeli. Az ekként felállított és kiegészített törzskönyvben minden nyugdijintézeti tag személyében, úgy beszámítható fizetésében beállott változás a választmány határozatai alapján pontosan feljegyzendő, hogy pedig ez biztos alapon ténjek, az egyes járások főszolgabirái a nyugdijintézeti tagok személyében beállott minden változást úgy választást, a törvényhatóság pedig minden a beszámítható fizetésben beállott változást a képviselő testületi határozat jóváhagyása alkalmával a jegyzői nyugdíjra felügyelő választmánnyal is közölni köteles. Nyugdíjazásnál, nemkülönben a 8. §. szerinti hozzájárulások kivetésénél ezen törzs- könyvek adatai mérvadók. VI. FEJEZET. A nyugdíjazásról. 23. A nyugdíj jogosultság érvényesíthető : 1. ha a szolgálatban álló egyén agg kora, betegsége, testi és szellemi fogyatkozásai miatt hivatalos állásának betöltésére képtelenné válik ; 2. ha a jogosult egyen 65 eves korának betöltése, vagy 35 évi szakadatlan szolgálata után nyugdíjaztatását önmaga kérelmezi : 3. ha a község átalakulása, vagy más községhez csatolása folytán állása beszüntettétett; 4. ha a közigazgatás államosítása esetén államszolgálatba át nem vétetik. 24. d- Azok a nyugdijintézeti tagok, akik más vármegye területen nyernek ezen szabály- rendelet szerint nyugdíjra jogosító alkalmazást, vagy más közszolgálatba lépnek át, ez által nem vesztik el ugyan az átlépés időpontján a jelen szabályrendelet értelmében szerzett igényjogosultságukat, de azt csak az újabb szolgálat megszűntével érvényesíthetik. Ha azonban az ezen szakaszban körülirt újabb szolgálat a 25. §-b'an felsorolt okok miatt szűnik meg, az ellátási igény es végleg megszűnik. 25. d- A nyugdíj, illetve ellátásra való igény megszűnik: 1. Ha valaki állásáról lemondott, vagy állását önként elhagyva, arra felhívás dacára sem tér vissza. 2. Ha valaki bírói utón valamely büntetendő cselekményért hivatal vesztésre ítéltetett. 3. Aki oly cselekmény elkövetése után, mely hivatalos elbocsáthatását vonta volna maga után, öngyilkos lesz, megszökik vagy bármely más okból ezen cselekmény miatt ellene a bűnvádi eljárásnak helye lehet, mely esetben azonban a részeltetésből való kizáratás a fegyelmi eljárás megfelelő alkalmazása mellett modatik ki. A 2. és 3. pontban fölsorolt esetekben a már megszabott és folyóvá tett állandó ellátás is azonnal beszüntetendő. Ha az elbocsátás csak akkor mondatik ki, midőn az özvegy vagy árvák ellátása már elrendeltetett, ezek szerzett joga épségben marad. 26. §. A 23. §. 1. pontjában meghatározott esetekben a vármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése közszolgálati érdekből bármikor felhívhatja az illető iwugdijintézeti tagot, hogy nyugdíjaztatása iránti kérvényét 15 nap alatt nyújtsa be; ha ezen kérvény a jelzett határidő alatt be nem nyujtatnek, az illető tag a nyudijalapra felügyelő-választmány véleményének meghallgatása mellett, a vármegyei törvényhatóság által hivatalból nyugdíjazható. 27. d- A 23. §. 1. pontja alatt felsorolt körülmények beállta esetében a szolgálat és munkaképtelenség orvosi bizonyítvánnyal igazolandó. Az orvosi bizonyítvány hivatalból való nyugdíjazás esetén az illető járási orvos által, hivatalos felszólításra megejtendő vizsgálat alapján állítandó ki. Ha pedig az illető nyugdíjjogosult nyugdíjazását önmaga kérelmezi, kérvényéhez bármely 1905 november 19. orvostudor által kiállított orvosi bizonyítványt csatolhat. Mindkét esetben az orvosi bizonyítvány az érdekelt fél egészségi állapotának megvizsgálásával kapcsolatosan a vármegye főorvosa, ennek akadályoztatása vagy érdekeltsége esetén pedig az alispán, mint a községjegyzői nyugdíjalapra felügyelő-választmány elnöke által kijelölendő valamely tiszteletbeli főorvos által felülvizsgálandó s a felülvizsgálati lelettel ellátandó. °A főorvos a szóban forgó felülvizsgálatot mindenkor csak hivatalos felhívásra, hivatalból eszk özlendi. A kérvények felszereléseképen a fentebb felsorolt okmányokon kívül az egyes esetek j : kiilÖnféleségéhez képest természetesen esetleg más okmány bemutatása is megkivántathatik. A 23. ~d- 2. 3. 4. pontjában felsorolt esetekben a szolgálat és munkaképtelenség nem képezi kérdés tárgyát s igy nem is igazolandó. 28. d- A nyugdíjjogosultság csak betöltött KJ évi szolgálat után veszi kezdetét. Az évi nyugdij a 20, d- szerint beszámítandó szolgálati idő után, a 21. d- értelmében beszámítható legutóbb élvezett fizetésnek 5 éven- kint emelkedő következő hányadrészeiben állapi ttatik meg: 10 évet meghaladó szolgálati idő után egész 15 évi szolgálatig — — — — részben 15 evet meghaladó szolgálat után egész 20 szolgálati évig — — — — — % készben 20 éven túl egész 25 szolgálati évig :, á 25 « « « 30 * * ll 8 30 * « « 35 « « 7iá 35 évet meghaladó szolgálat után pedig az egész fizetéssel egyenlő, vagyis teljes nyugdij jár. 29. d- Ha nyugdijintézeti tagok közül valaki hivatalos eljárás közben szenvedett baleset, vagy járvány ellen történt alkalmaztatása folytán válik szolgálatképtelenné vagy ezen okok folytán meghal, de a beszámítható szolgálati ideje még 10 évre nem terjed : ő, illetve özvegye és árvái ugyanazon ellátásban részesítenünk, mintha már 10 évet meghaladó szolgálata volna, ha pedig beszámítható szolgálati ideje a 10 évet meghaladja, az ellátás a tényleg kiérdemelt ösz- szegen felül egynyolcad résszel magasabb kulcs szerint állapítandó meg. , i 30. d- A nyugdíjazott egyén nyugdija vég- j kép megszűnik : 1. Ha az .illető a magyar állampolgárságot | elveszti. 2. Ha az illető újból állami, vármegyei vagy községi közszolgálatra rendszeresített állásban alkalmaztatik. 3. Ha becstelenitő bentett vagy abba való bünrészesség miatt bünfenyitő utón hivatal- vesztést is tartalmazó jogerejü Ítélettel elítéltetik. VI1. FEJEZET. A végkielégítésről. 31. d- Ha a 23. §• H pontja alatt meghatározott körülmények előbb állanak be, mintsem a nyugdíjra igényt tartók 10 évi beszámítható évvel bírnának, végkielégítésnek van helye. A végkielégítési összeg 1 — 5 évig terjedő szolgálati idő után a tényleg élvezett javadalmazás 50 százalékában, a betöltött 5 évtől kezdve pedig 10 év végéig minden szolgálati év után további 10 százalékban állapittatik meg. Vili. FEJEZET. Az özvegyek nyugdíjazása és végkielegitése 32. §. A jelen szabályrendelet értelmében ellátásra jogosult egyének özvegyei szintén ellátásra tarthatnak igényt, ha az özvegy az elhunyttal — szolgálati idejében vagy még az előtt — törvényesen egybekelt és vele törvényes házasságban halála napjáig, legalább két évig együtt élt s tőle öbhibájából sem ágytól, sem asztaltól, sem ideiglenesen, sem véglegesen elválasztva nem volt. . 33. d- Az előző szakaszban megkívánt általános kellékeken kívül az alábbi pontok alatt felsorolt esetekre még a következő külön rendelkezések állapíttatnak meg : 1. Azon nő, ki 65 éves életkort elért nyugdijintézeti taghoz ment férjhez, ellátásra j igényt csak az esetben tarthat, ha ezen házas- 1 Ságból gyermek is származott. Ezen gyermek is igényjogosult. 2. Azon nő, ki 60 évesnél idősebb nyugdijintézeti taghoz ment nőül, állandó ellátásra csak akkor tarthat igényt, ha férje a házasság megkötése után legalább még három évig szolgált vagy ha — e házasságból gyermekek : származnak. Az ilyen házasságból származó ! gyermek is szintén igényjogosultaknak tekintetnek. 3. Azon nő, ki nyugdíjazott nyugdijintézeti taghoz ment nőül, valamint az ezen házasságban nemzett gyermekek ellátásra igényt csak TÚLIM A VAJK Sl£35f2i. 9. | akkor tarthatnak, ha a férj, illetve édes atya, í mint nyugdijintézeti tag újra alkalmaztatván, ■ legalább még 3 évig szolgált. 4. Azon nő, ki a férj halálakor férjével önhibája folytán együtt nem élt, a férj után semminemű ellátásra igényt nem tarthat; gyermekei azonban, ha a feltételek különben meg vannak, ellátásra igénynyel bírnak és az ellátásnál teljesen árváknak tekintetnek. 5. Azon nő, ki becstelenitő bűntett miatt hivatalvesztést is tartalmazó ítélettel elítéltetik, ellátási igényét szintén nem érvényesítheti. 34. d- Az özvegyek nyugdíjazásának és végkielégítésének mérve a következőkép állapittatik meg. Az özvegy a férj által kiérdemelt nyugdíjnak 50 százalékát nyeri nyugdíjul, mely ösz- szeg azonban a kiskorú gyermekek kegydijával együtt a férjet illető nyugdíjnál több nem lehet. Ha a férj még nem nyugdijképes korában, de 5 évet meghaladó szolgálat után halt meg, özvegyének nyugdíjra van igénye, mely a lérj legutóbb élvezett beszámítható fizetése részének 50 százalékában állapítandó meg. Ha a férj 5 évi szolgálatának betöltése előtt hal meg, özvegye végkielégítésül a férj által kiérdemelt végkielégítést teljes összegében nyeri. 35. d- Az a körülmény, hogy a férj tényleges szolgálat tartama alatt, vagy már nyugdíjazott állapotban halt-e meg, az özvegy és a gyermekek állandó ellátásának jogosultságára befolyással nincs. 36. §. Eltűnt és fel nem található jegyző nejének, illetve gyermekeinek, ha a szabályszerű feltételek egyébként meg vannak, a jelen alapszabályok által megállapított ellátás ideiglenesen és mindaddig utalványozandó, mig a férj, illetőleg az apa elő nem kér ül, vagy a netalán megindított fegyelmi vizsgálat jogerős határozattal be nem fejeződik, a melynek eredménye szerint az ideiglenesen folyósított ellátás vagy továbbra is utalványozandó, vagy a 25. §-ban foglaltak beállta esetén elvonandó. Az ideiglenesen utalványozott és felvett ellátás vissza nem követelhető. Holttá nyilvánítás esetén az ideiglenesen folyósított ellátási illetmények, úgy az özvegy, mint a kiskorúak részére végleg folyó- sittatnak. 37. d- Az özvegyi nyugdij élvezete megszűnik, ha az özvegy : 1. ismét férjhez megy. Újabb özvegysége esetén azonban nyugdíjjogosultsága ismét föléled; 2. a magyar állampolgári kötelékből kilép; 3. becstelenitő bűntett, vagy abban való részesség miatt jogerejü ítélettel elítéltetett; 4. közbotrányt okozó feslett életet él. IX. FEJEZET. Az árvák ellátásáról. 38. d- A jelen szabályrendelet értelmében a nyugdíjra jogosultak hátrahagyott kiskorú mindkét nembeli törvényes vagy törvényesített gyermekei 20 éves koruk elértéig évi kegydij- ban részesittetnek — és pedig: 1. Ha az anya életben van, minden gyermek az atya által kiérdemelt nyugdij 20 százalékával, úgy azonban, hogy az özvegy nyugdija ezen kegydijjal együtt a 28. d- értelmében az apát megillető nyugdij összegét meg nem - haladhatja. 2. Mindkét szülő elhalta esetében minden egyes árva az apa által kiérdemelt nyugdij 25 °/0-ával, úgy azonban, hogy ezen összeg az apát megillető nyugdijat meg nem haladhatja. 39. §. Ha az apa elhalálozásakor még nem volt nyugdijképes a gyermekek kegydija oly- kép állapítandó meg, mintha az apának 10 évet meghaladó szolgálata és ennek alapján beszámítható fizetésének :!/8-része erejéig nyugdij igénye volna. 40. §. A megállapított évi kegydijak az anyának, ennek elhunyta esetében a törvényes gyámnak esetleg a gondnoknak adatnak ki. 41. §. Ha az özvegytől, a 37. §. értelmében a nyugdíj elvonatik, az árvák a kegydij nak azon mérvében segélyeztetnek, mintha mindkét szülő meghalt volna. 42. d- A neveltetési kegydij megszűnik: 1. ha az árvák 20 éves korukat betöltötték. Azon árvák részére, kik tanulmányaikat jó sikerrel folytatják, a fel ügy elő-választmány részéről, a megállapított kegydij 20 éves koruk betöltése után is tanulmányaik befejeztéig folyóvá tehető, azonban a tanulmányukat jó sikerrel folytató árvák is legfeljebb csak 24 éves korokig részesülhetnek neveltetési kegydijban, ellenben ha az árva 20 éves kora előtt rendes fizetéssel járó alkalmazást nyer, a részére megszabott nevelési kegydij 20 évi életidejének betöltése előtt is megszűnik ; 2. ha a leány 20 éves kora előtt férjhez megy; 3. ha az árva a magyar állampolgárság kötelékéből kilép ; 4. ha becstelenitő bűntett, vagy abban való bűnrészesség miatt jogerejü ítélettel elitéltetik.