Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-10-29 / 44. szám
/ ' ■ v. : ; v • '■■■ ■ ;; • ■ • ■ - ■ . .. ■ .. • . XV. évfolyam. 44. szám. Szekszárd, 1905. október 29. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- j hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasár-nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Sz r rkesztőségi telefon-szám 18. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : D r. LEOPOLD KORNÉL. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Szociális szinvakságf Irta: Bartal Béla, Nem lehetetlen, hogy az általános szavazati jog kérdése pártkrizist idézhet elő a szabadéivüpártban. Mindazonáltal tán érdemes megvizsgálni, vájjon indokoltak-e azok a szívélyes biztatások, melyekkel a koalíció felől a szabadelvüpártot a bomlásra biztatják ? Egy pártnak mi adja meg a létjogosultságát? Tagjainak száma? Népszerűsége? Vagy annak az eszmének — a szabadelvű- pártnál a 67-es alapnak — létjogosultsága, melyen a párt alapszik? A 67-es eszme a politikai szintézis, a szövetkezés politikája. Lehet e ennek az eszmének létjogosultságát csak vitatni is abban a percben, mikor a dán-norvég-svéd unió, a belga-hollandi unió, a német-orosz, a írancia-angol, az angol-japán szövetkezés, a brit és amerikai imperiálizmus, mind ennek az elvnek az igazságát mutatja s mikor a külpolitika az egész világon nem egyéb, mint a szövetségkeresés politikája? — Es lehet-e ma, a nagy szociális átalakulások idejében a 67-es eszme szociális jogosultságát tagadni? Hisz ennek az alapnak a vezéreszméje már a 61. és 65. évek előkészítési stádiumában a magyar konzervativeknél, Apponyi György, Majláth György, Sennyey Pál, Zichy Nándor kezdeményezésében is nem opportunizmus, hanem par excellence szociális eszme volt. Hisz úgy azok, mint Deák * Megjelent az «Újság» október 24-iki számában. maga is, azért tekintették a kiegyezést nem átmeneti, hanem fundamentális jellegű, alapvető államjogi alkotásnak, mert ez által a szövetkezés által a nemzet erejét a negyvenes években kezdett, 48-ban törvénybe iktatott s az uralkodó által az 50-ik évi pátens által életbe léptetett nagy szociális és agrár reform folytatására és befejezésére akarták szabaddá tenni. Létjogosultsága a 67-es pártnak tehát megmarad mindaddig, mig ezen nagy társadalmi reform, mely a jobbágyfelszabadítással és az egyenlő teherviseléssel, szóval a régi keretek megszüntetésével csak kezdődött (de amig az egész uj magyar társadalom szervezve nincs, csak kezdet maradt mais), teljesen befejezve nincs, — vagy addig, mig ezt a nagy feladatot egy erre hiva- tottabb párt nem veszi át. Tekinthetjük-e a koaliciót, az obstrukció és gravaminális 48-as politika jogutódját erre hivatottabbnak akkor, mikor éppen ennek a pártnak szociális szinvaksága a munkástörvény 1899-ben történt megalkotása óta minden uj szociális alkotást megakadályozott s ahelyett, hogy a jobbágyfelszabadítás természetes folytatásaként a nép szervezését végezte volna, obstruáló és bankettezo gravaminális politikája által elérte azt, hogy a nép nem általa és mellette, hanem mások által és ! ellene szervezkedett ? És a koalíciós politika szociális szin- vakságát tán semmi sem illusztrálja jobban, mintha annak visszahatásait az idei dunán- t»li sztrájknak és szociálista mozgalomnak csak egyes odavetett, de az életből vett momentumaival illusztráljuk. Alapoka az elégedetlenségnek a Dunántúl a majorátusok és latifundiumok rossz szociális visszahatása, főképp az által, hogy a községek terjeszkedni nem tudnak s mivel a nagy uradalmak eszményi községekké alakultak, a köztük fekvő községek terheit csak a község szegény népe viseli; végre a rossz cselédlakások és rossz konvenció, különösen egyes nagybirtokossági bérleteken. S jellemző ebben a tekintetben, hogy a cselédek éppen az Esterházy-uradalmak- ban történt bérletemeléseket vették munkaadóik, a bérlőkkel szemben követeléseik alapjául. «Ha a bérlők — igy szóltak — javítást adtak Esterházy hercegnek, adjanak javítást nekünk is.» Fokozta az elégedetlenséget a koalíció által annyira protezsált vasúti sztrájk is, melyre nem egyszer hivatkoztak a sztrájkolok. Az adómegtagadás is megzavarta a nép eszejárását s igen nagy fegyver volt az izgatok kezében a harmadévesek első visszatartása. «Hogyha az urak fiait (az egyéves önkénteseket) hazaeresztik egy esztendő után, eresszék haza a szegény ember fiát is, akinek úgyis három esztendőt kell szolgálni.» — «Ha bentart- ják a szegény ember fiát, tartsák benn az urakét is.» — «Az urak nem fizetnek adót és mégis kapnak zsandárt az aratáshoz.» Ez és ehhez hasonló kifakadások voltak a koalíciós urak adómegtagadásának visszahatása a népre. Egy keresztény-szociálista munkáskor jóhiszemüleg kezdett béremelési akciója adta az impulzust arra, hogy a «pesti urak» is akcióba léptek. Az eredmény az lett, hogy a cselédek a lakásaikon a Szűz Mária képét I ARCA, Őszi estén. Én édes Istenem, Csak azon kérlek: Ilyen őszi este Hadd haljak én meg. Ilyen szép, szelíd Őszi alkonyaikor: A nap felhőtlen Szálljon le épp akkor A nagy pillanatkor. Utolsó sugarát Utolszor nézvén: Példája maradjon A szivem mélyén. Azzal induljak A nagy éjszakának: Hogy minden éjre Uj fényözön árad, Uj virradat támad! S az őszi levelek Lassú hullása Ringasson egy végső, Nagy látomásba, Egy más tavaszról, Hol örökké élnek: Hulló virágok Kialuvó fények, Hervatag remények! Szabolcska Mihály. ■ ■ . ■ . : Az utolsó csárdás. Irta: Richard 0 Monroy. Budapesten halt meg egy kis szállodában. Kissé telt arca utolsó betegsége alatt visszanyerte klasszikus szépségét. Finom szabású orra és bánatosan mosolygó ajkai tették különösen széppé ez arcot. Keskeny, ivezett homloka fölött aranyszőke haj hullámzott és szinte glóriát font a vánkoson a szép nő arca körül. De a lecsukott pillák elrejtették a szemeket, azokat a csodás szemeket, amelyekről azt mondták az emberek, hogy szinte nagyobbak a szájnál. E szemek nagyok és mélyek voltak, mint a tengerszem. A ki mélységesen e szemekbe nézett, mint valami bűvös tükörben fuldoklókat talált volna bennök, akik kinyújtott karral esdekeltek a menekülésért. Ha a liliomfehér arcbőr nem kezdett volna kékessé válni, azt hihetnők, hogy isteni nyugalommal pihen itt. egy szép nő. Az ágy mellett izmos, alacsony, barna, vastag bajuszu ember ült. Távolból a Duna felől, mely az ódon Budavár alján hömpölygőit, tompa moraj hallatszott. A szép szőke Duna! Strauss ismert dalának melódiája zümmögött fülébe. Egyszerre maga előtt látott mindent, a mi történt. A számtalan lakomát Párisban, a mint Paillard vendéglőjében a virággal ékes emelvényen huzza elegáns vendégeknek a csárdás tüzes hangjait. Senkisem ütött a zenekarnak taktust. Nem jelezte senki a fortét, sem a pianót. 0 is csak közönséges zenész volt a többiek közt. De ha ő nem játszott, egészen más volt a zenekar. Mihelyt ő elkezdte, jobban érvényesült a dallam és a többi zenész, mintha az ő ujjainak mozgásáról olvasta volna le a kottát. Hangok özönébe az ő intésére hirtelen belecsendült a derűs klarinét, panaszosan sírni kezdett a kisbőgő és felzendült a cimbalom paikos ugri hangja. Hogy tapsolt, hogy lelkesedett a sok finom közönség és az a sok bájos nő. Egyszer-másszor akadt egy kis gáláns kaland, de az ilyen apró szépek csak kis epizódok voltak a cigányprímásnak. Egy7 este szinte kábultan állott a zenekari emelvényen. Ragyogó tündérkirálynő jelent meg a teremben, telerakva gyémántokkal. A mályvaszínű selyemköpenyeg szorosan odasimult a tündérkirálynő testéhez. A barátnők és club- manek egész raja követte és vígan zajongva telepedtek le az asztaloknál és az egész terem középpontja lett a gyönyörű szép teremtés. És miközben a rákot hámozta és kacagva társalgóit bájos amerikai hangsúlyozással francia nyelven a szomszédjával, a cigányprímás egy régi magyar melódiával csak neki játszott. A dallam élénk és vidám volt, szinte tánczene volt, de némely helyen kimondhatlan büszkeség és gyöngédség szólalt ki belőle, ilyenkor a szép asz- szony a zenekar felé emelte szemeit, ezeket a most mindörökre lezárt szemeket, melynek mélyek és kékek voltak, mint a Duna, és nedves csillogó tekintete sokáig pihent a cigányyrimás arcán. Ezután minden este közvetlen éjfél után eljött, hogy7 megmámorosodjék a cigányprímás
