Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-10-08 / 41. szám
XV. évfolyam. 41. szám. Szekszárd, 1905. október 8. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kiriil elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Reg jeién minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Sz. rkesztőségi telefon - szám 18. — Kiadóhivatali telefon - szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Forounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Az általános szavazati jog.* Irta: Tisza István. Általánosan elismert igazság volt egész a legutóbbi időkig, hogy a választói jog kérdése nemzetiségi viszonyaink szempontjából különös óvatosságot igényel. Honorálta ezt pártkülönbség nélkül minden számottevő tényező s még azok is, kik a választói jog merészebb kiterjesztésének híveiül vallották magukat, hazaíiui mérséklettel tartózkodtak ezen elv elhamarkodott megvalósításának erőltetésétől. Kristóflyé a dicsőség, hogy a statisztika «megdönthetetlen igazságaira» hivatkozva fennen hirdeti, miszerint az általános szavazatjog nemcsak veszélyt nem hoz, de előnyt jelent a magyar nemzeti politika szempontjából. A statisztika! Szegény statisztika! 0 regisztrálja hivatásához képest hűségesen a rubrikába szedhető tényeket és bizonyára nem tehet róla, hogy adataira annyi tév- tant építenek, azokból annyi hamis következtetést vonnak le azok, kik kellő alaposság és kritika nélkül használják fel e számcsoportokat. Valóságos divatos nyavalyája korunknak statisztikai átlagszámokra építeni a legmerészebb okoskodásokat s azután a matézis megdönthetien igazságaira hivatkozni minden ellenvéleménynyel, minden cáfolattal szemben. Fényes példája ez eljárásnak a bogsáni beszéd, mely a legkülönbözőbb számcsoportokkal igazolja, hogy az általános szavazatjog behozatala esetén a magyar ajkú választók orszagcs arányszáma inkább emelkedni fog s aztán büszkén konstatálja, hogy ime e reform üdvös haladást jelent nemzeti szempontból is. Igazán megrémül az ember, hogy ilyen elvakult felületességgel, ilyen vaksággal az élet borzasztóan komoly valóságaival szemben lehet végveszélybe sodorni a nemzetet. Hát kérem, ennek a mindennél fontosa1 j kérdésnek elbírálásánál nyom-e csak e-y szemernyit a latban az, hogy a magyar- ajkú választók száma országos átlagban egykét százalékkal több-e vagy kevesebb ? Nincs itten az országos átlagnak semmi fontossága. Minden az egyes választókerületek viszonyain fordul meg. Minden attól függ, hány kerületben lesznek a nem magyar ajkú választók többségben, mekkora lesz e többség s minő elemekből fog az alakulni. A kérdésnek gyakorlatilag legfontosabb része ez az utolsó mozzanat/ Hiszen többségben vannak a nem magyar ajkú választók a választókerületek tetemes részében ma is, de ez a többség legtöbb helyütt olyan elemekből alakul, melyek legalább részben emancipálni tudják a nemzetiségi izgatok befolyása alól magukat s a magyar intelligencia befolyása, a magyar nemzeti politika számára hozzáférhetők. Innen van az, hogy a magyar politika kerül ki győztesen az urnából nemzetiségi kerületeink túlnyomó nagy részében is. * A kérdés nagyfontosságára és aktuálitására, nemkülönben az iró illusztris egyéniségére való tekintettel vesszük át Az Újság október 5-iki számából a fenti cikket. A szerk. De ez csak addig tart, mig a nemzetiségi választók ez értelmesebb része s a köztük lakó magyar kisebbség bele nem fullad a szavazattal felruházandott ezrek nagy tömegébe. Meggondolaríanul leszállított cenzus vagy éppen általános szavazatjog mellett az ország egész vidékei menthetetlenül elvesznek a nemzeti politika számára s könnyű prédájává lesznek a klerikális vagy szociálista, vagy mindkét mellék Ízzel fűszerezett nemzetiségi izgatás számára. És ne higyje senki, hogy elháríthatjuk ezt a veszélyt, ha a magyarul Írni és olvasni tudáshoz kötjük a szavazatjogot. Egészen eltekintve attól, hogy ez olyan egyenlőtlenséget teremtene ez ország magyar és nem magyar ajkú polgárai között, mely hazánk egész alkotmányos fejlődésével ellentétben állana s az igazságtalanság érzetét oltva nemzetiségeinkbe, hosszú időre megmérgezné azok lelkületét, hogyan valósítsuk meg gyakorlatilag ezt a kritériumot? Másként aligha lehetne, mint ha pár szó sajátkezű leírásához kötnők a szavazat leadását. És akkor aránylag rövid idő alatt nem lehetne-e ennyit gépiesen megtanulni éppen azon tömegeknek, melyek a nemzetiségi ianatizmus hatalma alatt állanak? Tovább megyek. Ha a magyar írás és olvasás megtanulása a politikai hatalom előfeltételévé tétetik, nem fognak-e a nemzetiségi izgatás vezetői gondoskodni róla, hogy híveik ezt lehetőleg rövid idő alatt megtanulják, de megtanulják úgy, hogy ne legyen köszönet benne, s hogy a «magyar zsarnokság» ez újabb megnyilatkozásáért csak annál jobban meggyülöljenek bennünket? Hogyan nézne tehát ki az ország képviselete az általános szavazatjog behozatala után ? Választókerületeinknek talán egyhar- mada, de minden bizonynyal egy negyede a nemzetiségi izgatás biztos martalékául esnék. Ezekhez jönnének a horvát szavazatok, mert hiszen a mai hazafias horvát párt nem állhatná meg helyét, amint 100 —150 magyar képviselő a nemzetiségi propaganda szolgálatában állana. 150—200 nem magyar képviselővel állana szemben 250—300 magyar képviselő. Ezek bizonyos hányada a városi munkás- osztályt domináló nemzetközi szociáldemokrácia soraiból kerülne ki, a falusi kerületek nagyr szét pedig a demagógia legkülönbözőbb válfajai hódítanák meg. A nép alacsony szenvedélyeit kizsákmányoló klenkálizmus, a földosztó agrárszocializmus különböző árnyalatai s végre egyszerű politikai desperádók, kik ígérnek, ámítanak, izgatnak válogatás nélkül azzal, a mivel leghamarabb mandátumhoz juthatnak. S mindezek között ujjúinkon számlálhatnék meg azokat, kik komoly szolgái egy, a magyar nemzet sorsát kockára nem tevő komoly nemzeti politikának. Hát igazán, olyan erősek vagyunk, olyan kevés veszély fenyeget bennünket, olyan kevés feladat vár reánk, hogy ilyen kisérleteket engedhetünk meg magunknak? Hát vaksággal vert meg az Isten és nem látjuk, minő kalandoknak szolgáltatnék ki igy az országot? Hát nem veszi senki észre, hogyan készítenék mi magunk elő a talajt egy, a nemzetiségekre támaszkodó reakcionárius kísérlet számára? Vájjon olyan lehetetlen dolog, hogy ez a megpróbáltatás is bekövetkezzék a nemzetre? És mindaz, ami most e szerencsétlen országban történik, nem ebhez az eshetőséghez hoz-e közelebb bennünket? Adja Isten, hogy soha be ne következzék az. Végzetes hiba volna az uralkodóház szempontjából is, a vele jaró csapások egyaránt sújtanák a nemzetet és a dinasztiát. De az a konfliktus, melyet végzetes elvakultsággal éppen akkor idéztek fel a többség vezetői, amidőn — háromszáz év óta először — a magyar nemzettel való teljes egyetértésre alapította az uralkodó egész politikai rendszerét, ezt a politikai rendszert rázkódtatja meg s nem remélt alkalmul szolgál mindazon ellenségeinknek, kik csak a kényszerűségnek engedve tűrték a 67-ben beállott változást. És ha ezek együttes erőfeszítésének sikerülne valamikor arra bírni a dinasztiát, hogy a divide et impera régi jelszavához visszatérve a magyar nemzet ellen játszsza ki annak összes ellenségeit, minő fényes kilátásokat nyitna ezen kísérlet számára az általános titkos szavazatjog! Minő képviselő- házat hozna öss e ezen az alapon egy uj választás, ha föderalisztikus, klerikális és többé-kevésbé szocialista alapon tömöritené, s egész erejével támogatná összes ellenségeinket a magyarság ellen a kormány- hatalom ! És mi adjuk ezt a fegyvert ellenségeink kezébe? Mi tegyük lehetővé számukra, hogy alkotmányos utón, az általunk hozott törvények segélyevei tegyenek tönkre bennünket? A magyar nemzet öngyilkossága volna ez, mely mellett eltörpül minden más baj, minden más veszély, mely minden egyebet háttérbe szőrit s egyenesen a létfentartás küzdelmére hívja fel mindazokat, kik ettől a nyomorúságos, szánalmas, siralmas pusztulástól meg akaiják menteni a nemzetet. És nem szabad, hogy ennek a hazaíiui I kötelességnek teljesítésében azok az ellenié: ek, azok a pártszenvedélyek megzavarjanak bennünket, a melyek a mai vigasztalan válságba sodorták a nemzetet. Azt mondják- a koalíció megígérte a választói jogot. Ha igaz volna, sem beszél- nék róla. Nekem egészen mindegy, mit ígért a koalíció, de nem mindegy az, hogy ne cselekedjék olyat, a mivel gyógyithatlan sebet üt a nemzeten. Ha tett volna is olyan ígéretet, a melynek beváltása kárral jár a nemzetre nézve, nem megnehezíteni, de köny- nyiteni igyekezném menekülését ez obligó alól. Ha valamikor, most kell jobban szeretnünk a hazát, mint gyűlölnünk ellenségeinket, s azok között a borzasztó veszélyek között, a melyek óráról-órára sötétebben tornyosulnak a nemzetre, frivol, vétkes, hazaíiatlan dolog nem azt nézni, mi hárít el újabb csapást a nemzet fejéről, hanem azt : mi hárít ellenfeleinkre kellemetlenséget és ódiumot.
