Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)

1905-09-10 / 37. szám

2. TOLNA VARMEGYE. 1905. szeptember 10.

Románia és Szlavónia, népünk ezreire delejesebb vonzóerejük van, mint a megszokott,’ jól ismert haápj földnek.

E bajok gyökerét kutatni minden, a közéletben szerepet kérő ember elemi kötelessége. Mégis azt láttuk, kevesen tették. Mulasztásukat helyrepótolni: a nemzet törvényhozásának uj, mélyebb, töretlen rétegekre van szüksége. Szeme közé akarunk nézni népünk szenvedéseinek, el akarunk mélyedni beszédes némaságán, melylyel nyakába veszi a nagy, idegen világot, kérni akarjuk a magyar haza kibujdosóit, emeljék fel csüggedt fejüket, mert olvasni akarunk tekintetűk keserűségéből. És hogy panaszkodjanak, kérdezősködjenek, válaszoljanak már egyszer ők maguk. A depositáriusok — a kivándorlás mutatja — rosszul kezelték a rájok bízott nemzet-egészet — el tehát a depositáriusokkal, hadd szólaljon meg, alkosson törvényt, teremtsen rendet, követelje nemzetünk elévülhetetlen jogait a nemzet egésze.

Mindenről hallunk beszélni, olvasunk újságokban, de arról a nemzeti követelményről, hogy — teszem — a magyar vidéket, a magyar föld népét kormányzatunk ne ha- nyagolja el a dédelgetett főváros javára, Budapest hiuságos monopolja kedvéért, ezt a nemzeti követelményt, parasztságunk megerősítésének ezt az alfáját nem halljuk és nem olvassuk sehol. Mily kevesen vetnek rá ügyet, hogy mig Budapest halálozási °/o'a E9, az ország átlagáé 2*7, a szegényebb megyéké 2'6—2 9°l0 és Máramaros megyéé 3‘24°/o- Mily kevesen törődnek azzal, hogy mig Budapesten a halottak 37'68%-a 5 évnél fiatalabb gyermek, ez a szám az ország ’agában 48 24 és legtipikusabb külterjes 'őyazdálkodó vidékeinken 5500—5800 °/0. an lehetne-e egyik is másik is olyan hires \ ha mindössze csak arra mutatott volna uagyar parlamentben, hogy mig Buda- minden 1000 halottra 54 esik, aki iszesült orvosi kezelésben, az ország ban csak minden második halálesetet :t meg orvosi kezelés.

Sok ezernyi bajnak, elhanyagolt seb- „k, veszélyes rudimentumnak ime két katasztrofális eredményét láttuk: a kivándorlást és a vidék rengeteg halálarányát.

És népünk hallgat. Idegzete ketté van vágva. Az alkotmány sáncain kiviil és belül állók ellenséges, gyűlölettől égő pillantással néznek át a nagy idegvágáson. Egyik öröme nem a másiké, egyik lelkesedése nem a másiké, egyik gondja a másikat hidegen

hagyja, egyik szenvedésétől a másik nem rezzen’össze. Az ilyen állapotra azt mondja egy angol közgazdász: két nemzet van egy nemzet helyett.

Össze szeretnők forrasztani« két nemzetet eggyé. A magúnk gyönge erejét, kevés tapasztalatunkat, érzésvilágunk kiforratlanságát ősz fejek bölcsességével, hosszú tanulmányok egyező eiedményeivel próbáltuk egybevetni A próbatétel néha sikerült. Ettől erőt nyertünk. Ez volt útmutatónk, pályánk és jövőnk ama válságos óráiban, melyek — magunk akartuk — számunkra elérkeztek.

Máskor a próbatétel nem vágott össze. Éreztük, hogy törekvéseink legmérsékeltebb és legtisztességtudóbb formái is beleütköztek a menthetetlenül pusztuló régi világ kiszögellő sarkaiba. Mérgezett nyilak, rága- lomözön röpködtek felénk s a mi legjobban fájt: törekvéseink jóhiszeműsége felé, Az értelem cenzusát, az értelem Magna Chartáját kértük és cserébe kaptuk a farizeus konyhában kifőzött vádat, hogy tudatlan, nyers és vad hordák számára akarjuk betörni a magyar alkotmány korlátáit. De mindezek mellett el tudtunk volna közömbösen haladni.

Ami mégis arra készt, hogy ellenfeleinket, kik e soraimat olvassák, egy percnyi hideg megfontolásra kérjem, nem ellenfeleink ama táborára vonatkozik. Vannak ellenfeleink — elég bőven — a tisztes meggyőződés csataterén, ezüstöshaju férfiak, egész emberek, akik talán egy hosszú, küzdelmes életet töltöttek el hazánk szolgálatában, kötelességeik csüggedetlen teljesítésében. Sebzett lélekkel érezzük, mint lazulnak meg törekvéseink nyomán a barátság és jóindulat kötelékei, melyekkel ők pályánkat, küzdelmeinket, ifjúságunk reményeit és érzékenységét annyi éven át érdeklődésükhöz kötötték.

Arra bátorkodom őket kérni, a mi kedvünkért differenciálódjék itéletök egy percre az agitáció szenvedélyétől. Fontolják meg: nem lett volna-e nekünk is könnyebb és hálásabb feladat, divatos áramlatokkal úszni, felkelő napok különös vonzóerejéhez fűzni szerény pályánkat, Caesarok kocsija elé virágot szórni, hangos frázisokkal bevenni a népkegy egy-egy gyönge várát. Fontolják meg másfelől, hogy mi a magunk álláspontját nem tartjuk csalhatatlannak, de fejcsóválások és apodiktikus általánosságok helyett érveket kérünk érvekkel szemben.

Amig azonban érveinket meg nem döntik, amig az ő nemzeti aggályaikkal szemben a statisztikai felvétel ama számadatával tudunk felelni, hogy irás-olvasáshoz kötött általános választói jog mellett a magyarság számaránya a választók közt jóval magasabb lesz, mint a minő ma, — addig általános kijelentéseik előtt époly kevéssé tehetjük le a fegyvert, mint a hogy nem tettük amazok ragalmai előtt sem.

Eítunk egyenes. Csekély erőnket, könyvek és kutatások közt eltöltött ifjúságunk szerény eredményeit legjobb tudásúik szerint népünk széles rétegeinek megajánlani bátorkodunk. Azzal, hogy a választói jog kérdése a kezdetek kezdete, mely az energikus folytatás nélkül hivságos, üres semmi. Nehéz munkánkban társakra akadtunk, ismeretlenek, egymástól távol élők, elütő milieukben fej- lődöttek egymásra találtak.

Mások becsületes munkáját nem kicsinyeljük. Mások törekvéseit tiszteljük. Tudjuk, nagy zömük népünk, jövőnk javát akarja. Annyit mi is reméltünk, hogy más se kételkedjék a mi bona kelesünkben. Reményünk nem teljesedett be az egész vonalon. Sebaj. Henry Lawrence Nagy-Brittanniának egy indiai hű katonája életének utolsó napján azt az egyetlen jutalmat kívánta, hogy sírkövére reávéssék : «Itt nyugszik Henry Lawrence, aki tnegkisérlé, hogy teljesítse kötelességét.» Megkíséreljük mi is. Nem rajtunk múlik, ha sikertelenül.

iff, Leopold Lajos.

VÁRMEGYE.

Elvi jelentőségű határozatom. Ha valamely egylet elnöke népgyülés tartására meghívókat bocsát ki, illetőleg doboltat ki, a népgyülés tartásának be nem jelentése miatt való kihágást követ el. (Belügyin. 50/1905.) —■ Aki az általa hizlalt sertést levágja és annak húsát a nyári forróság miatt eladja, iparhatósági bejelentés nélkül eszközölt huskimérés címen nem büntethető. — Közfogyasztásra szánt sertés csak a vágatási biztos engedélye mellett vágható le. (Belügym. 6543/1904.) — Ha a közút helye, illetőleg szélessége kétséget kizárólag meg nem állapítható, az 1890. évi 1.1. c. 126. §-ába ütköző utfoglalás ténye sem állapítható meg, illetőleg kihágásban való marasztalásnak helye nincs. (Keresked. min. 28,770/905.) —- A vicinális érdekeltség magánjogi természetű ügyeiben eljárni nem a járási főszolgabíró, hanem az úti bizottság illetékes. Az úti bizottság il\r ügyekben tett intézkedései csak bírói utón érvényesíthetők.. (Belügym. 933/905.)

— A dolog nagyon egyszerű. Nem fogsz többé elmenni a patakhoz. Ha a gróf fölkeres : te egész nyíltan megkérdezed, hogy mi a szándéka veled ? Hogyha ez a szándék tisztességes és ha te is hajlandóságot érzesz iránta, természetes, hogy Antalffy grófot, mint kérőt nagy tisztességgel — bár őszintén szólva kevés bizalommal — fogadnám. Ha azonban csak egyszerűen játékszernek tekint téged, ha . . . ha eh, minek magyarázgassam ? . . . akkor viszont természetes, hogy tudni fogjuk, mit kell tennünk.

Vera mindkét kezével átfonta atyja nyakát és meghatottan mondá :

— így fogok cselekedni, atyám.

*

Antalffy gróf igazán csak időtöltésből foglalatoskodott a szép kasznárleánnyal. Hosszabb ideig kellett itthon maradnia, hogy az öreg grófot megpuhitsa. Minthogy anyai örökségének már egészen a nyakára hágott és annyi volt az adóssága, hogy sehol sem mert megjelenni, hazajött atyjához, akitől nyolc év előtt haraggal vált el. A grófi apa azonban nem volt oly könnyen megpuhitható. Eleget költött már erre a fiára és esze ágában sem volt ennek tékozlásait fedezni és ezzal többi gyermekeit megrövidíteni. Nagyon is sokra ment az az összeg, amit ez a fia tőle eddig is kicsikart.

Amig tehát ezek a puhitási kísérletek folytak, volt ideje Verával foglalkozni, Hűségesen felkereste minden este felé azon a helyen, ahol

először találkoztak és az előkelő urnák, aki annyi nagy világi asszony kegyelmével dicsekedhetett, nem volt nehéz feladat behízelegni magát egy fiatal tapasztalatlan leány szivébe. Határozottan tetszett neki a pusztai vadrózsa és különösen meglepte festői talentuma és gyönyörű szép énekhangja. Mert Vera tanult énekelni is és a gróf, aki nagyon muzsikális volt, igen nagy jövőt jósolt neki, mint énekesnőnek.

Hódításokhoz, sikerekhez szokva percig sem habozott felkeresni Verát, mikor ez a rendes találkozási helyen meg nem jelent.

Fölkereste saját othonában, az apai házban.

Tudta jól, hogy a siker egyik legfőbb titka a bátor, merész föllépés.

A kasznár, mikor közeledni látta, szándékosan kitért előle.

Csak hagy intézze el a leány maga a saját ügyét.

Ő bízott Verában.

Bizhatott is benne.

Gróf Antalffy a szokott enyelgéssel köszöntötte.

Vera azonban noha — egész lelkében remegett — neki szegte a nagy kérdést. Egyenesen, nyíltan bátran. Úgy, hogy nem lehetett kitérni előle.

— Nem mentem el a patak mellé és nem is megyek többé soha! Nincs értelme. Nincs célja. Kérem ne gázoljon bele az én boldogságomba 1

— De Vera mi lelte ? Maga tetszik nekem és magát szeretem. Mit akar még egyebet?

— Még kérdezheti ? Ha igazán szeret, tudná hogy én mit akarhatok !

A gróf nagyot suhintott lovagló ostorával.

— Vagy ugv ? — mondá kissé gúnyosan — most már értem. Persze, persze ! Vegyem feleségül, mi? . . . Hát tudja, Vera, én sokat jártam Keleten. Arabs lovakat, telivér arabs lovakat kerestem. Ott hallottam egy érdekes kis mesét. Elmondom magának. Hallgassa meg : Egy muzulmánnak pompás telivér arabs lova volt. Valóságos csoda. Maga az állat formája remek szép volt, de mi a járását illeti, annak nem akadt párja. Nagyra is volt a derék muzulmán az ő csodálatos paripájával. Hiába kinálgatták neki a legnagyobb összegeket, nam tudott, nem akart tőle megválni. Bolondja volt a lovának és a leglehetetlenebb dolgokra vállalkozott vele. Egészen elbizakodottá tette ez a ló.

Azt hitte, hogy ezzel a lóval valami földfeletti hatalomnak van a birtokában. Versenyt futott a madárral, versenyt futott a széllel, versenyt futott a felhőkkel. Mindezzel azonban nem érte be. Fejébe vette, hogy ő a lovával repülni fog. És pedig egyenesen a napba repül. Föl is léptetett vele egy szép reggel egy magas hegyi e és onnan akarta a repülést megkezdeni. A hegy csúcsán megsarkantyuzta a lovát és a másik(1 pillanatban már természetesen zuhant lefelé A feneketlen mélységbe . . .