Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-05-14 / 20. szám
XV. évfolyam. 20. szám. tízekszárd, 1905. május 14. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főrnunkatárs : Or. LEOPOLD 6CORMÉL. FÖLD VI k R I M I H Á LY. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon lciviil elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Mi lesz fehái? Se Hódossy, se Tisza István nem mondtak azzal újságot, midőn a szabadelvüpárt legutóbbi értekezletén kijelentették és bevallották, hogy a közügyekre és az országra kárral és veszedelemmel jár az, hogy az ország ügyeit egy lemondott kormány vezeti, illetve bogy a kormánynak a parlamentben nincs többsége. De ha ezt mindenki tudta és érezte is, a mai viszonyok között mégis érdemül kell betudnunk a szabadelvüpárt vezetőinek a nyíltságot, mellyel e kérdést tárgyalták és kezelték és pedig főként abból a szempontból, hogy megállapittatván a mai kormány- válság közveszélyessége, kétségtelen, hogy annak fentartására és gyámolitására ép érzéki! és érzésű ember nem vállalkozik. Ha pedig ez áll, ámint hogy áll, akkor nem kevésbbé kétségtelen az is, hogy a mai kormányválság megoldása, illetőleg e megoldás elősegítése minden magyar emberre nézve hazafias kötelesség. Meggyőződésünk, hogy a szabadelvüpárt állásfoglalása, mely a különben is már lemondott Tisza-kormány távozását sürgeti, egy kisebbségi kormány kinevezését elítéli és egy parlamentáris többségen alapuló, tehát jelenleg koalíciós kormány kinevezését követeli, minden eddig fenforgott körülménynél jobban előmozdítja és vezeti a válság megoldását. Ma úgy áll a dolog, hogy a Tisza-kormány, bár lemondott, de helyét el nem hagyhatja, mig az uj kormány meg nem alakult. Az uj kormány pedig nem tud megalakulni, mert a választási hadjáratban győzelmes koalíció politikája a király bizalmával nem dicsekedhetik. Ez természetesen nagy baj -- a koalíciónak, mert a király bizalma nélkül nincs kabinetalakitás. De baj a szabadelviipártnak is, mert a kebeléből alakult kormányt nem hagyhatja és sem nyílt ellenzékbe nem mehet, sem erőit ki nem fejtheti. Épen úgy baj a királyra nézve is, mert felelős parlamenti kormány hiányában nincs, aki a király ténykedéseit fedné és megdől a legfőbb parlamentáris elv, hogy a király csak uralkodik, de nem kormányoz. Legnagyobb baj azonban mégis az országra nézve, mert eltekintve attól, hogy az ex-lex állapot ily hosszúra nyúlása mérhetetlen anyagi, és erkölcsi károsodást rejt magában, a kormány és vele az ország az egész vonalon tétlenségre van kárhoztatva. Az országos ügyek világos károsodásán kívül azonban van még egy másik szempont is, mely a Tisza-kormány végleges fölmentését és távozását kívánatosnak mutatja. Mentői tovább húzódik a válság, annál ingerültebb, elkeseredettebb és póriasabb lesz hangban, modorban és tettekben a koalíciós sajtó, sőt maga az egész koalíció. A koalíciós táborban jól tudják, hogy a kibontakozás legfőbb nehézségeit egyrészt az ő álláspontjaik merevsége, másrészt többségi struktúrájuk bizonytalansága képezi. A válság húzódásáért mégis a szabadelvü- vártot és a Tiszakormányt okolják és őket napról-napra a leggyülölködőbb, a legnemtelenebb vádakkal és támadásokkal illetik. Végét kell vetni ennek az állapotnak, mert ellenkező esetben a közélet eldurvulása a végletekbe megy. A magyar ember úgy sem arról hires, hogy keztyüs kézzel nyúl a dolgokhoz, hátha még a nyeregből kiütött politikai ellenfelével van dolga, aki mint «labanc», mint «osztrák», mint «császár szolgája» kíméletet nem érdemel . . . Vessünk tehát véget a mai tarthatatlan helyzetnek. A Tisza-kormány hagyja el helyét és a győzelmes koalíció — egészében, vagy töredékeiben — kapja kezébe a kormányt. A koalíciónak erre joga van és ennek a jognak érvényesülnie kell előbb- utóbb. Álláspontunk az, hogy érvényesüljön e jog minél előbb. Hadd lássuk, mit tud a koalíció a kormányon megvalósítani ígéreteiből és fogadkozásaiból. És hadd lássuk : mit tud a szabadelvüpárt az ellenzéken elérni. A kormányalakítás is, az ellenzékiség is hazafias munka és ha becsületesen végeztetik az országra nézve üdvös. Azok a nehézségek, melyek a mai kormányválság megoldását késleltetik vagy gátolják és a melyek bevallásától a koalició oly elszántan tartózkodik, a maguk rejtett némaságukban is ékesen szóló tanúbizonyságai ama politika okos mérsékletének, melyet a szabadelvüpárt Deák hagyományait átvéve követett és a mely a folytonos és meddő közjogi harcok kerülésével, a világpolitikához és Ausztriához való közjogi és gazdasági viszonyunk figyelembevételével minden kockázat és rázkódtatás nélkül lépésről lépésre vitte előre az országot a fejlődés és erősödés utján. Bármily sok gyalázkodást kenjen is a koalició a szabadelvüpártra, azon a tényen nem fog változtatni, hogy ez a politika megfelelt a magyar nemzet nagy érdekeinek. Ezt a politikát a kormányon is a legjobb tudásunkkal szolgáltuk és most, hogy az ország többsége a kormányt a koaliciönak utalta át, az ellenzéken is telTÁRCA. A mi almafánk. Áldó kezed fölénk kitárád Te vén barátunk, almafa; Édes szerelmünk eltakartad S halkan zokogva elsírattad: Ha volt szivünknek bánata. Csak néha-néha kelt egy sóhaj, Megrendültek a levelek: Kaján szemek, hogy meg ne lássák Két szív szerelmes dobbanását, Két lényt, mely menybe tévedett. Virágozzál, virulj; erőben Lásson törzsed évszázadokat S ringó lombod soká neveljen — Áldott e lomb emlékeinkben — Piros mosolygó arcokat. BÁNHIDI JÓZSEF. Elvált asszony. Irta: Cyprián. Az esetlen bérkocsi rézsut csúszott a fagyos országúton, mielőtt megállt volna a Ra- bothyak ősi kúriája előtt. A portás, a ki hatalmas, prémes bundában s medvebőrös kucsmával a fején állt a magas, régi divatu kapu előtt, fitymálva, közömbösen nézte a jámbor lovak szánalmas vergődését s csak akkor kapta föl a fejét, midőn a kocsiból leszállt a magas, sötétzöld bársony-köpenybe burkolt úri asszony. — A méltósága ! — mondta meglepetten ésígyorsan előugrott, kissé rátámaszkodva ezüstgombos botjára. Az asszony ügyet sem vetett alázatos köszönésére. Eltakarta arcát fekete sál- jával és gyors, suttogó hangon kérdezte : — Itthon van Magda ? — Igen, a nagyságos asszony vendégeket vár. — Jó, nincs semmim, a kocsis talán pihentetni akarja a lovait — rendezze el. Fölkapta szoknyáját és sietős léptekkel ment be a tágas udvarra. A széles tornácon megállt, egy pillanatra nagyot lélekzett, aztán sóhajtva támasztotta a fejét a dérlepte oszlophoz. Közbe a veranda ajtaja kinyilt s az előszobából kiözönlő világosság széles, vöröses fényű sávval szakította meg a téli alkony ködös szürkeségét. — Maga az ? —• Siessen be, — Jé — Ilka ! — Ilka! Az első két mondat kényeskedve, bizalmaskodva hangzott, utána megjelent az ajtó- nyilásban a háziasszony és mosolygó arca szinte belesápadt az ijedt, csodálkozó felkiáltásba. — De Ilka! mi ez — az Istenért! Akkor már ott zokogott, vergődött keblén fuldokolva és szótlanul a vendég. Nehéz bundája lesiklott a vállá’ól, sáljának rojtjai beleakadtak a vörös pongyola nagy gyöngyház gombjaiba. Kolozsné aggódva csókolta össze a hal a vány homlokot. — De édes, csillapulj. Valaki meglát, — menjünk hamar a szobámba, — igy szépen — bátorság, kis húgom. Úgy beszélt a magas szomorú asszonynyal, mint a hogyan az elkényeztetett gyermekkel szokás. A húga volt. Baróczynak, a kamarásképviselőnek a felesége — s a mig gyöngéden bátorító szavakat sugdosva a fülébe, vezette keresztül a falusi kastély tágas termein, el sem tudta gondolni, mi zavarhatta ki a virágzó-, szép asszonyt fővárosi boldog fészkéből, a zi- mankós téli napon ellopva arca pírját és szeme fényét, mint a kit az élet egyetlen kincsétől foszt meg a sötét képéi halál. Az utolsó kis fülkében leültek a kandalló mellé, leszedte róla a nehéz holmikat és két tenyere közé fogva fejét, hosszasan vizsgálta a sápadt arcát s a nedves szemét. Azután elsimította hajfürtjeit és résztvevő hangon mondá : — Az urad ugy-e, — az urad ? Baróczyné suttogva, inkább magának felelt: — Elhagytam, —- nem, elszöktem. — Megütött?-— Megcsalt. Kolozsné csendesen mosolygott. — Csak! — És ez elég a fővárosban, hogy ott hagyja az ember a megszokott, a fényes világot ? Ha engem Gábor csak megcsalt volna, soha sem jut eszembe fölkeresni ezt az ősi portát. De megütött. Te Ilka, — el tudod te képzelni, mi az, ha egy magamfajta asszonjb megüt egy brutális férfi ?
