Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-20 / 12. szám

Némedl. A »Tolnanémedi Olvasókör* tagjai 1848. március 15-dikének megünneplésére e hó 13-án ha­zafias ünnepélyt tartottak. Ugyanez alkalommal szentelték fel az olvasókör díszes zászlóját. Az ünnepély díszét Rátkay László képviselő jelenléte is emelte. Az ünnepélyt megnyitó nagyhatású be­szédet Kozma László ref. lelkész mondta. Utána Dancz Ferencz, Magyar János, Tóth Lajos és Hamar József hazafias költeményeket szavaltak. A zászlót Bősze Zsigmond evang. lelkész szentel e fel szép beszéd kíséretében. Végül Rátkay László tartott gyönyörű beszédet. Ozora. Szerény keretű és mégis lélekemelő ünne­pély folyt le a múlt héten Gyérei Richárdnák, az ozorai uradalom főbérlőjének Gyánth majorjában. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegély pénztár, ez az eddig is oly sok jót tevő és igazi könnyeket felszáritó humánus intézmény özv. Job­ban Istvánnének 400 korona segélyt utalt ki abból az alkalomból, hogy férjét, Jobban Istvánt halálos szerencsétlenség érte. Ez összeget az uradalmi tisztikar, községi elöljárók és teljes számmal ösz- szegyült cselédség előtt E/szászer Gyula községi jegyző nyújtotta át a nagycsaládu özvegynek rövid beszéd kíséretében, mely a segélypénztár nemes célját ismertette, egyben törvénytiszteletre és hű­ségre buzdította a nagyszámú cselédséget, melyre a magas beszéd nem is tévesztette el hatását. Szakos. A szakcsi izr. nőegylet f. hó 1-én saját cél­jára jótékonycélu zártkörű táncestélyt rendezett, mely kitünően sikerült. Jegyeiket megváltották: Haidekker Pál Kaposvár 2 K. 40 f., Lőwy és Kohn Budapest 2 K. 50 f., Anhalczer Ede Székes- fehérvár 2 K., Rechnitzer és Schlesinger Székes- fehérvár 2 K. 40 f., Fischer Dávid Ádánd 3 kor., Fischer Ignácz Eledény 3 K., Fuhrmann Ferencz Szakcs 2 K., Kétyi László Szakcs 2 K., Barois Bella Szakcs 1 K., Grossmann J. Szakcs 1 K., Arany Károly Nosztán 2 K., 40 f., Breier Ignácz 3 K., Mauthner Sánbor 3 K., W. S. 3 K., Deutsch Zsigmond 10 K., Läufer Antal 4 K., Wurm Miksa Dombóvár 3 K., Kohn Gyula szakcsi major 4 K. Müller Gyula Budapest 1 K., Blan Károly Buda­pest 1 K., Strausz Rezső Komlós 4 koronát. Felülfiztttek: Steiner Zsigmond szakcs 2 K. 60 f., Singer Adolf Kocsola 1 K. 60 f., Spitzer Lajos Polgárdi 7 K. 60 f., Spitzer Mór szakcs 2 K. 60 f., Müller Ignácz Szakcs 3 K. 60 f., Müller Ede Tamási 1 K. 60 f., Barta Samu nosztán 2 K„ Steiner Náthán Szakcs 2 K, 60 f., Steiner Mór Szakcs 1 K., 60 f„ Klein Adolf Igái 1 K. 60 f., Krauser Samu Szakcs 1 K, 60 f., Grossmann Ig­nácz Szakcs 1 K., N, N. Szakcs 1 K., Fischer József Szakcs 1 K. 60 f., Fischer* Gyula Kocsola 2 K. 60 f., Stockinger Kocsola 20 f., Boneván János Szakcs 1 K., Krausz Mór Szakcs l K., Mül­ler Adolf Szakcs 1 K. 60 L, Ungár József 1 K. A nemesszivü pártfogóink fogadják ezen az utón is leghálásabb köszönetünket,- úgy szintén a »Tolnavármegye« tekintetes szerkesztősége is. Szakcs, 1904. március hó 4-én. A szakcsi izr. nőegylet elnöksége. TÖRVÉNYSZÉK. A szekszárdi kir. törvényszéknél főtárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1904. évi március hó 22-én. Fülöp János ellen, súlyos testi sértés miatt. Benedek Ferencz ellen, súlyos testi sértés miatt. Bán András ^llen, okirathamisítás miatt. 1904. évi március hó 24-én. Báráoy. Jakab ellen, sikkasztás miatt. Fehérváry György ellen, gondatlanságból oko­zott Súlyos festi sértés miatt. Molnár Máté ellen, rágalmazás miatt. Császár István ellen, hatóság elleni erőszak miatt. 6. ____________ TO LNAVARMEGYE. — Jogok és kötelezetségek, alanya csak természetes vagy jogi személy lehet, építési fő­vállalat pedig nem jogi személy s ha czégét be nem jegyezteti, még a keresk. törvk. szerint sem képez oly kereskedelmi társaságot, mely a jogi személy tekintete alá vonható volna ; a vállalatot, mint ilyent tehát, sem perelni, sem elmarasztalni nem szabad. (Kúria, 1903. dec. 29-én. 1006. sz. a. —Olyan könyvkivonat alapján, melyből a kö­vetelésnek sem természete sem jogcime ki nem tű­nik a zálogjog elő nem jegyezhető. A budapesti k. Ítélőtábla. A budapesti kir. ítélőtábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja és a zálogjog előjegyzése iránti kérelmet elutasítja. Indokok: A felfolyamodás­hoz csatolt okiratnak a tlkvi. rdts. 142-ik §- ának rendelkezési alaján való figyelmen kivül hagyása mellett, az elsőbiróság végzését azért kellett meg­változtatni mert a tlkvi. rdts. 88 §-ában c) pontja alapján is, előjegyzésnek csak abban az esetben van helye, ha az okirat, melynek alapján kéretett a tlkvi. rdts, 87 §-ában meghatározott kellékekkel bir,— tekintve pedig, hogy a csatolt könyvkivonat­ból a követelésnek sem természete sem jogcíme ki nem tűnik, az tehát a tlkvi. rdts 64 §-a kellékeinek meg nem felel, a kérelemnek helyet adni nem lehetett. A Kúria: a másodbiróság végzését indokolá­sánál fogva helybenhagyta. (1903. december 29-én 3248. sz.) — A telekkönyvi igazolási határidő elmu­lasztása alapján kért törlésnél a törlési kérvény beadásának napja irányadó és mennyiben az igazo­lási kereset, vagy a mi ezzel ugyanegy hatályú, a követelés behajtására irányuló kereset, már a törlé­si kérvény beadása előtt megindittatott, s az elő­jegyzést nyert fél ezt-a körülményt a törlési kérvény folytán elrendelt tárgyalás alkalmával igazolja, az előjegyzés kitörlése el nem rendelhető. (Kúria, 1903 december 18-án. 7767/1902. sz.) — Lejárt váltók alapján zálogjog előjegy­zésének helye van és nem a telekkönyvi hatóság, hanem a váltó bíróság hatáskörébe tartozik annak megbirálása, hogy a kérdéses váltók váltójogi hatá­lyának fentartásához az óvás feltétele elengedhetet­lenül szükséges e vagy nem. (Kúria, 1903. december 18-án, 7825. sz.) — A részletfizetés elmulasztása esetén esedékes-e az egész követelés? Olyan estben, a mikor az adós a fizetést részletekben teljesíteni kötelezte s valamely lejárt részlet fizetését elmulasz­totta, a többi, még le nem járt részletek esedékessé csak akkor válnak, ha a mulasztásnak ez a jogkö­vetkezménye szerződésileg kiköftetett, következőleg egymaga a részletfizetési mulasztás ezt a jogkövet- következményt maga után nem vonja. (Kúria, 1903. december 29-én, I. G. 427/1903. sz. a.) IRODALOM. ZENE. — A Magyar Könyvtár e havi sorozata nagyérdekű útirajzokat nyújt Tóth Rezsőtől, aki felhasználva az «Adria« északafrikai járatainak kényelmes alkalmatoságát, bejárta e vidéket és most eleven színekkel festi az ottani parti városok tarka és mozgalmas életét, «Eszakafrikai kikötők» című kis munkáját haszonnal és gyönyörűséggel fogja olvasni mindenki. — A régi magyar irodalom kö­réből most Gyöngyösi István van soron, akinek epikus művei közül dr. Koltai Virgil a «Porából megéledett Phönix»-et rendezte sajtó alá és látta el jó bevezetései és jegyzetekkel. Gyöngyösi kö­teles olvasmány középiskoláinkban, melyek ezt a kitűnő és olcsó kiadást bizonnyal örömmel fogják venni — A külföldi szépirodalom kiválóbb munká­inak sorozata is folytatódik a «Magyar Könyvtári­ján; ezúttal az olasz szinműköltészet egy európai hírre vergődött remeke jelenik meg benne a mely­hez a budapesti Vígszínház egy nagy sikerének émléke is füzüdik. Bracco «Hütelen!«-je valóban egyik a modern dráma legszellemesebb ás Jegmu- lattatóbb termékeinek, melynek számos finomsá­gát 'e könyvből talán még ingább lehet élvezni mint szinpácjóllokép ha a fordítás oly tökéle­tesei visszaaüjja-az eredetinek minden árnyalatát, mint ez, amep\ Radó Antal tollát dicséri. A «Ma­gyar Könyvtár* e füzetekkel már a 372-dik számig nőtt: egy-egy szám ára csak 3 fillér. Teljes jegy­zéket szívesen küld e kiadóhivatal Lampel R. (Wodianer F. és fia.) cs. és kir. udvari könyvke­reskedés, Budadest, Andrássy-ut 21. 1904. március 20. — Protestáns Pap. Szerkesztik és kiadják : Lágler Sándor kölesdi ev. pap. Kálmán Dezső kölesdi ev. ref. pap. Előfizetési ára: Egész évre 8 korona, — félévre 4 korona. — negyedévre 2 korona. — Egyes szám ara 80 filler. Kéziratok, előfizetési pénzek, felszólamlások a szerkesztőkhöz intézendők, Kölesdre (postahely: Tolnavármegye.) A 2. szám tartalma: Március 15: Illyés Kálmán- Március 15: Kálmán Dezső. Válasz: Lágler Sán­dor. A könyvek könyvéről: Gödöllei J. Jézus Pilá­tus előtt: Csulak Zsigmond. Jézus Heródes előtt * Csulak Zsigmond Esketési beszéd: Módra Imre. Törvények és rendeletek tara : Kund Sámuel. KÖZGAZDASÁG — A hadisereg szükséglete és a gazdák. A legújabb időben a katonaság a maga rengeteg nagy gabonaszükségletét nem a termelőktől, hanem a szállítóktól) kereskedőktől szerezte be. Újabban a gazdasági egyesületek utján a gazdák közvetlenül adják el a gabonát a katonai élelmezési intézetek­nek, tehát a kereskedők könnyen szerzett haszna is a gazdáknak marad. A delegáció ülésébeu egye­nes fölhívás történt a magyar gazdákhoz az iránt, hogy ezen közvetlen beszerzési módot igyekezzenek kihasználni. A kisgazdák egy falódon részesülhetnek a hadsereg szükségletének közvetlen fedezésében, ha magtárszövetkezetet alakítanak. Mert a katonai élelmezési intézetek csak nagyobb mennyiségeket vásárolhatnak és csak olyan gabonát, amelyet együtt, készen látnak. Ha kisebb gazdák komo­lyan veszik a magtárszövetkezetek alakítását, ak­kor mihamar ők is élvezhetik az uj rendszer elő­nyei'. Ez pedig, miután évenkint több millió mé­termázsáról van szó, nem kis dolog. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL*" Az államépitészeti hivatal szives figyelmébe. Az államépitészeti hivatal szives figyelmébe ajánljuk, hogy az állami utat a hajnali vagy kora reggeli órákban esetleg éjjel sepertesse, ne pedig a déli vagy pedig a délutáni órákban, midőn több utca tele van a sétálni szerető és friss levegőt kereső közönséggel. Számos szekszárdi polgár. * Ezen rovatbau közérdekű felszólalásokat díjmente­sen közlünk, a felelbsség azonban a beküidb't terheli. A szerk. A szekszárdi anyakönyvi hivatal értesítése 1904. évi márczius 9-től márczius 16-ig. Született: 6 gyermek, 4 fiú 2 leány. Kihirdettetett: Egyed János — Tőttős Júliával. Házasságot kötött: Weinberger Ede — Fleischer Irénnel. Meghaltak: Markovits Ignátzné Kovács Emma, Jäger Klára, Steiner Mihály, özv. Nagy Győrgyné Tóth Katalin, Podhornik József, Horváth András, özv. Mozolán Jánosné Pukk Anna. 822 3°° Ind. érk. 81B y Budapest j 130 755 615 1122 H°2 451 p érk. ind. ll35 5°° 15í 5H ll*6 510 1 Sárbogárd ™ ind. érk. 1040 41* 1112 •655 2°i 6ÍÍ Nagy-Dorogh 918 215 94I 721 243 710 Kölesd-Tengelic 845 l38 915 7« 313 730 Hidja-Apáthi 824 404. 8ó_3 8°2 348 750 Tolna-Mözs 801 1226 822 820 407 822 érk. ind. 74° ll56 812 830 422 8« Szegzárd Ind. órfe. 710 ll36 754 8« 434 822 Ocsény 718 ll24 744 856 450 fi Decs 1112 730 911 509 921 Pilis-Berek fi-50 to52 712 925 523 912 Bátaszék 6«i ia 00 O 70 0 1122 — 1122 Bonyhád i £09 dl — 501 1*0 — 1222 Dombóvár 1 322 — 230 80O — 82° 7 Budapest \ 822 —u 8°° ér*. . Ind. Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkező és induló vo­natoknál az idő percei fekete vonallal vannak aláhúzva.

Next

/
Thumbnails
Contents