Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

1904. november 6. TOLNAVÁRMEGYE. 5. — A legöregebb gyalogoló. Érdekes, ember mutatkozol be ma lapunk nyomdájában. Dianovch Roko grófnak mondja magát, s Lissa, dalmáciai szigeten született. Túl van már az ötven eszten­dőn, de azért most is még gyalogszerrel jár város- ról városra, faluról-falura s több mint harminchat esztendő alatt ilyenformán bejárta a félviiágot. 1873-ban részt vett Spanyoloiszágban -a kariista fölkelésben, végigharcolta a spanyobamerikai hábo­rúi, a. búr háborúban pedig egy szabad csapat élén Kronje alatt küzdőt. Amikor Amerikában járt, az ottani, lapok hosszú cikkely^kejt közöltek kalandos élményeiről s közzétették arcképét js! Most Becs felől Budapesten át jött Szekszárdra s innen Szerbiába és Macedóniába, azután pedig Montenegrón át ILisszaba ©egy. Óit pihen sokáig, mert az a szándéka,' hogy New-Yorkfia hajózik s ismét Amerika területén folytatja kalap dós gyaloglásait. — Pótvásár engedélyezés. A keresjtede e©­ügyi m. kir. miniszter Bátan november hó 8-ára pótvásárt engedélyezett. — Műkedvelő előadás és táncmulatság. A szekszárdi kath. Legény-egyesület ifjúsága tolyó hó 19-én este a kath. kör nagytermében táncz- mulatsággal összekötött szineilőadást tart. Színre kerül Joachim Ágostonnak »Mostoha testvérek« vagy »Erény és bűn« cimü énekes színmüve 3 felvonásban. — Eladó Színpad. A szekszárdi nőegylet tulajdonát képező színpad, az összes felszereléssel •gyütt, jutányos áron eladó. Különösen ajánlható a vidéki műkedvelő-társaságoknak és egyleteknek. — Figyelmeztetés. Többször fordultak már hozzánk egyesek, hogy megbízható é ez vagy ama pénzkölcsönt közvetítő intézet vagy nem ? E kér­dés ezentúl teljesen fölöslege-, mert ime ajánlunk mi t. olvasóinknak es pedig igen melegen, egy oly kitűnő intézetet, mely föltétlenül megbízható s azonfelül nem rs közvetítő, hanem a kölcsönöket önmaga eszközlő intézet, úgy, hogy a közvetiié»i díjat megtakaríthatja az, aki hozza kö csönért fo­lyamodik. És ez az intézet a »Kisbirtokosok Or­szágos Földhitelintézetei Budapest. — A francia nyelv leggyorsabb megtanu­lására alkalmas Toussaint-Langenscheidt magyar francia nyelvtan tokkal együtt jutányos árban eladó. Czim a kiadóhivatalban. — Érdekes fogadás. Budapestről értesülünk ; az osztályso.sjáték íőilárusitóinak nagyszabású reklámozása folytán a közönség körében heves vita támadt, hogy a most következő sorsjátékban melyik főelárusitónak jutnak majd a nagyobb nye­remények. Egy előkelő klubban H. gróf és az is­mert Sz. sportmann fogadott is 100 000 koroná­ban erre vonatkozólag. Mint tudósítónk írja az általános véltmény szerint a Kiss Károly és Társa bankháza lógja a legtöbbet nyerni, minélfogva ezen főelárusitó sorsjegyei óriási kereslet tárgyát képezik. — A Zoltán-féle csukamájolaj tápereje igen nagy s mivel egy tápszer sem emészthető oly könnyen, mint ez s kellemetlen szaga, ize nincsen, azért ez fölébe helyezendő minden másnak. Üvegje 2 korona Zoltán Béla gyógyszerésznél, Budapesten s a helybeli gyógyszertárakban. — Betörés. A medinai szőlőhegyen Imre Lajos préshá át feltörték és a pincében levő bor- készeletet ellopták. — A széngázmérgezés halottjai. Tudósí­tónk távirati jelentése szerint, Alsópél pusztán a Vizsoly-féle birtokon csütörtök éj|el széngázmér­gezés törtéut, mely két áldozatnak oltotta ki életét. Ugyanis az urasági lakban levő cselédszoba mel­letti konyha tűzhelyét a cselédek este szénnel erősen megrakták. A két helyiségnek közös kéménye van, melyből vascső vezet a mindkét helyiségben lpvő tűzhelyhez. A cselédszobába nyúló cső való­színűleg megrepedt és a nyíláson kiömlő széngáz az ott alvó két cselédet megölte. A tényállás ki­derítése végett a vizsgálatot megindították. — Nem kiméivé semmi költséget egy buda­pesti műhímzőnő vezetése mellett állandóan himző- iskolát tartunk fenn az eredeti »Afrana« gyors­varró és mühimző gép kezelésének betanítására. Előnyei az összes eddig létező varrógépek felett, hogy elmés szerkezete folytán műhimzésre a legalkalmasabb, a leggyorsabb és legnyugodtabb járása van és megszakítás nélkül varr előre és hátra, percenkint 2000 öltéssel ; a legszebb öl­téseket szolgáltatja, mert egy a legtökéletesebb rugalmas fonálfeszit övei van ellátva. Az eredeti »Afrana« tűje a lehető legrövidebb,' miáltal tűtörések teljesen ki vanuak zárva; ä szövettolój i háromrészü és a tűt teljesen körülfogta, miáltal teljesen biztos és feltétlenül egyenes szövet további- táiiVéreteu el. Az eredeti »Afrana« minden része a legfinomabb aczélból készül és teljes körben forog, nem pedig lökésszerűen ide-oda és ez eredményezi a feltétlenül zajtalan és nyugodt tárást, valamint az utolérhetlen tartósságot; varrja a legfinomabb selymet és legdurvább zsákvásznat egyenlő szépen és erősen; állványa célszerű, tetszetős és szilárd. Az eredeti Wettina varró és műhimző gép szintén egy kiváló géprendszer, mindkét gépnem családok és varrónők részére a legcélszerűbb. Ezen gépek egyedárusitói Tolnamegye részére Müller Testvérek mechanikusok varrógép- és kerékparraktára Szekizárdon, (Dr. Müller feie ház), me'y cég ezeu gépek jóságáért 10 évt kezességet válal. 10—10 — Blúzra, való selyem méterje 1 kor. 60 fil­lértől 22 kor. 70 fillérig, legutolsó újdonságok. — Bérmentve és vámmentesen házhoz szállittatik. Nagy mintaválasztékot azonnal küld Henneberg selyem­gyára, Zürich. TÖRVÉNYSZÉK. \ szekszárdi kir. törvényszéknél főtárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1904. évi november hó 8-án. Foki Verona és Szabó Józ-efné eilen, magzat elhajtás miatt. Pap György ellen, rágalmazás miatt. Sehne.der János ellen, lopás miau. Sárközi Jánosáé ellen, Jopás miatt. Vágner Károly el en, lopás miatt. 1904. évi november hó 10-ón Dávid János ellen, súlyos testi sértés miatt. Kifér János ellen, súlyos testi sértés miatt. Kömives Antal ellen, súlyos testi sértés miatt. Mányok János ellen, súlyos testi sértés miatt. Szeleczki István ellen, okirat hamisítás miatt. NYÍLTTÉRI Értesítési Szekszárd és vidéke n. é. közönségé­nek szives tudomására hozom, hogy a „KORON/\“-kávéházat átvettem, azt teljesen átalakíttattam s külö­nös gondot fordítok a n. é. közönségnek minden tekintetben való kényelmére. Előzékeny kiszolgálásról, jó italokról gondoskodom. Kávéházamban minden este Horváth Pali előnyösen ismert zenekara működik. A n. é. közönség szives támogatását kéri »mély tisztelettel Reinprecht János, kávés. 1 *) Ezen rovat alatt közlőttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 365. sz./v. 1904. Árverési hirdetmény. Alnlirt kiküldött bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szekszárdi kir. törvényszéknek 1904. évi 353/P. számú végzése következtében Dr. Kiss Ernő t-unási ügyvdé által képviselt Spitzer Sándor Marosi Mihály értényi szőlőhegyi lakos ellen 17 K. 56 f. s jár. erejéig 1904. évi okt. 18-án foga­natosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 669 koro­nára becsült következő ingóságok, u. in.: szobabútorok, kocsi, szalma, burgonya, lovak, h<d<s, kukorica, korpa és 16 különböző sertés nyilvános árverésen eladatuak. Mely árverésnek a tam síi kir. járásbiróság 1904 évi V. II. 273/3. szám végzése folytan eddig összesen 66 korona 778/,0 fillérben biróiltg már megálla­pított költségek erejéig az értenyi szőlőhegyen alperes laká­sán 1904. évi november hó 12-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kbüzetik es ahhoz a venni zandé&ozok ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingó­ságok az 1881. évi LX. t. ez. 107. es 108. §-ai értelmében készpéuzfizeten mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsaron alul is, ei fognak adatni. Kelt Tamásiban, 1904. évi okt. 28. napián. ‘ KISS RÓBERT, kir. bírósági végrehajtó. 2243. sz./Tk 1904. Árverési hirdetményi kivonat. A bonyhádi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság közhiri é teszi, hogy Weinöhl Erzsébet végrehajtatnak, Jekel János és neje Schmidt Anna Mária végrehajtást szenvedők ellen, 125 korona tőke s járulékai iránti végTehajtási ügyében, a majosi 501. tjkvben felvett f 1 sor 5054. a. hrsz. 227 népsz. ház és szőlőre 368 korona becsár mint kikiáltási árban Dr. Schvetz Antal ügyvéd, vagy helyet­tese közbenjötté vei a végrehajt, törvény 156 §-a alapján egészben az 1904. évi november hó 28-ik napján d. e. 10 órakor Majos község házánál megtartandó bírói árverésen becsáron alul is eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltáai ár 10%-át bánatpénz fejé­ben letenni és vevő a vételárt 3 egyenlő részletben lefizetni köteles s végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál, és Majos község elöljáró­ságánál megtekinthetők. Bonyhádon, 1904. évi augusztas hó 27-én. BÁN, kir. aljbirő. MOLNÁR MÓR SZEKSZÁRD HIRLAPKIADÓHIVATAL KÖNYVNYOMDA ♦ KÖNYVKÖTÉSZET ont Papír és irodaszerek áruraktára Nyomtatványok ízléses kivitelben, jutányos áron számítva — lehetőleg a beérkezés napján — intéztetnek el. Nagy raktár az összes == KÖZSÉGI = és ÜGYVÉDI nyomtatványokból. Hivatalos irodapapirok és borítékok úgyszintén mindennemű irodaszerek jutányos áron szerezhetők be. Könyvkötészeti munkák a legcsinosabb kivitelben gyorsan és olcsón készíttetnek. CLAYTON & SHUTTLEWORTH" Budapest, Váo*i-lcörtit 06, által a legjuiányosabb árak mellett ajánltataak: Loco mobil és gőzcsépiőgépok, szalmakazalozók, járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplők, tiuttld- rosták, konkolyozók, kaszáló- és aratógépek, szénagytkjtOI^ boronák, sorvetőgépek, Planet jr. kapálok, szecskavágók, répavágók, kukoricza-morzsolók, darálók, őrlőmalmok, egyetemes aczél-ekék, 2- és 3-varo ekék és minden egyéb gazdasági gépek.

Next

/
Thumbnails
Contents