Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-16 / 42. szám
XIV. évfolyam. 42. szám. Szekszárd, 1904. október 16. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Hínár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz.' Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint ezámittatnak. Harc és háború. Ugra képviselője szavának állt és mint miniszterelnök beterjesztette a házszabály- revízióra vonatkozó indítványát. Nem uj dolog ez az indítvány. A folyó év tavaszán már tett ily indítványt a miniszterelnök, de az akkori és a mai indítvány között mégis különbség van. Akkor az utálatos betegségében végfölbomlásnak indult obstrukciót kellett eltakarítani, ami Tisza István miniszterelnök elszánt föllépésével sikerült is; ma a magyar parlament tanácskozási és munkaképességének biztosítása a cél és ennek, törik-szakad, de szintén sikerülnie kell. Igazán szatíra, hogy Thaly Kálmánnak, a tavaszi békeszerző vén kurucnak ez érdemeit csak ezelőtt néhány nappal ünnepelték törvényhozó társai. Jó volt ezzel az ünneppel sietni. A képviselő urak legalább tanujelét adták annak, hogy a békét szép és áldásos dolognak tartják. Ám az ünneplők szive mélyén már ott pislogott a harcz üszke és ma már magasra csapkod lobogó lángja. Ugyan mi volt a szellő, mely lángra lobbantotta? Az ugrai levél? Vagy a miniszterelnök reviziós indítványa? Dehogy! Az ellenzéki képviselő urak lánggal égni, lobogni, tüzet okádoi, susto- rékolni, toporzékolni, handabandázni, harcolni akartak, tehát harcot határoztak. Sajátságos, hogy akkor, mikor úgy a belpolitika, mint a külpolitika minden mozzanata arra int bennünket, hogy féltő gondossággal őrizzük a békét és okos egyetértéssel gyűjtsük erőinket, hogy a tagadhatatlanul nehéz viszonyok között megállhassuk a sarat, sőt a helyzetet javunkra kihasználhassuk, mi csak úgy lehetséges, ha a kormány és törvényhozás akcióképessége biz- tosittatik — épen a törvényhozás terméből csaknem egy évtized óta végeszakadatlan sora indul ki a viharoknak és válságoknak, melyeknek céljuk, hogy a kormány nehézségek, kényszerhelyzetek elé állíttassák, a törvényhozási munka meggátoltassak, a parlamentáris kormányzás feltételei megtarthatók ne legyenek és a törvényhozásra, uralkodóra, .parlamentre, kormányra, nemzetre a kisebbségi akarat rátukmáltassék. Sajnos, a képviselőház házszabályzata, illetve a házszabályokkal való visszaélés mindezt lehetővé teszi. És épen ez a szomorú tény teszi okadatolttá, sőt elkerülhetetlenül szükségessé a házszabály revíziót, mert a mai házszabályok mellett lehet Tisza István, lehetne Apponyi, vagy Bánffy, sőt lehetne akár Kossuth Ferenc a miniszterelnök, övé esak a felelősség lenne, a törvényhozási munka eredménye pedig az obstruktorok kegyelmétől, vagy mondjuk: szeszélyétől függne. Ez az állapot egyenesen tarthatatlan. Nem lehet tagadni, hogy a magyar parlament házszabályai nemcsak a legliberálisab- bak, de mint ilyenek a legtovább maradtak érvényben a világ összes parlamentjeinek házszabályai közül. Ez minden esetre szép dolog és dicsőségét képezi a magyar fajnak; de azt hiszszük: csak azért, hogy ezzel a dicsőséggel elkérkedhessünk, nemcsak hiba, de bűn volna a magyar parlamentet örökös munkaképtelenségre és válságokra, botránytanyára kárhoztatni. Nem ma mondjuk először, évek óta hangoztatjuk, hogy obstrukció mellett a parlamentáris kormányforma fenn nem állhat. Az események — sajnos — túlontúl igazolták ez álláspontunkat, de leginkább igazolja ezt az a tény, hogy a szomorú tapasztalatok kényszere alatt-a világ összes parlamentjei kiküszöbölték szervezetükből az obstrukciót. Meg kell ezt tennünk nekünk is. És ha eddigi kormányférfiaink egy kissé fáztak is e dologtól, ez csak azt bizonyítja, hogy az illető kormányférfiak egy kissé fázékonyak voltak. Igaz, hogy az obstruktorok be is fűtöttek nekik és alkalomadtán kedélyesen ki is rántották alólok a gyékényt, de hát: ugyan mit csináljon az obstrukció egyebet egy fázós kormányelnökkel? Ámde Tisza István nem fázik. Ő látja a bajt; tudja, hogy mi az ellenszere és be is adja az orvosságot, amitől, meg fogjuk látni, nemcsak a parlament, de az obstruktorok is — meggyógyulnak. Mert, tessék elhinni, az obstruktor urak is nagy betegek. Ok ugyanis abban az álhitben leledzenek, hogy: ők a magyar nemzet. Sőt tovább megyünk. Azt hiszik, hogy: ők a magyar törvényhozás. Az újonc-megajánlás joga például az országgyűlésé. Ha ők, az obstruktorok, vagy mondjuk: az ellenzék egy töredéke nem szavazza meg az újoncokat, akkor nem lehet sorozni. Ha tiz képviselő elhatározza a technikai obstrukciót, akkor az ország nem kaphat költség- vetést, akkor nem lehet adót szedni. Ha ők nem fogadnak el valamely törvényjavaslatot, akkor abból nem lehet törvény. Ugy-e bár, ez szép és épületes dolog? Bizony, nagy hatalom az obstruktorság, de ennél a nagyságnál csak az az önteltség nagyobb, amely ez urak agyát és szivét eltölti. Ezzel a felfogással egyszer valahára már leszámolni és alaposan végezni kell. A törvény- hozás munkásságát és a kormányzás felelősségét biztosítani kell a nemzet és a törvényhozás többségének, a parlamentben restituálni és biztosítani kell a többség elvének uralmát, mely előtt mindenkinek meg kell hajolnia, még ha önérzete, érdeme, hazafisága, vagy önimádása az égig ér is. Igazán érdekes jelenség, hogy az ellenzék összes árnyalatai kimondották, hogy nem vesznek részt a parlament által kiküldendő 21 tagú reviziós bizotságban. Mit mutat ez a tény? Azt, hogy az összes ellenzéki pártok újra felöltötték azt az álarcot, melyet régóta viselnek és amelyről csak a napokban szóltunk. Nem azért nem vesznek ők részt a bizottságban, mintha a revízió nem volna szükséges. De nekik nem kell. Ők tudják, bogy miért. De Tisza is, az ország is tudja, hogy kell. Azt is tudja, hogy miért kell. És épen ezért meg is fogja csinálni. A reviziós bizottság az elltnzék közreműködése nélkül is egész munkát végezhet és pedig annál inkább, mert a cél nem a kisebbségi elv elnyomása, amely kisebbségi elvet az ellenzék javára a legtéljesébb mértékben biztositandónak tartjuk, — nem is célja a szólásszabadságnak korlátozása, hanem a parlament munkaképességének biztosítása és a technikai obstrukció lehető kiküszöbölése, hogy a többség a maga alkotmányos jogait zavartalanul gyakorolhassa, hogy a komoly és szakszerű tárgyalásra képtelen Gabányi Miklósoknak és Lengyel Zoltánoknak a parlament tekintélyét lealacsonyító és a nemzet legvitálisabb érdekeit is veszélyeztethető szeieplését megakadályozza és igy az igazi parlamentárizmust, megszabadítva fattyúhajtásaitól, megoltalmazza, Ha ebből a nagy munkából az ellenzéki pártok nem veszik ki a maguk részét, ez csak azt mutatja, hogy: nein állnak feladatuk magaslalán. És ebben, sajnos, Magyarországon ma már senki sem kételked- hetik. f. ni. VÁRMEGYE. — á vármegye pénzügyi szakosztálya f. hó 14 én d. u. 3 órakor Kovács Sebestyén Endre elnöklésével ülést- tartott, a melyen jelen voltak: Simontsiis Elemér főjegyző, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, lotth Ödön főügyész, Sass László, Leopold Sándor, Pereset József, dr. Leopold Kornél biz. tagok, Máthis Kálmán számtanácsos és dr. Ery Márton II. aljegyző, mint előadó. A szakosztály beható tárgyalás alá vette Tolnavármegye házi pénztárának 1905. évi költségelőirányzatát, melynek szükségleteit a jövő évre 315,104 kor. 13 fillérben állapította meg, ezek között a tisztviselők, kezelő személyzet és szolgák fizetése 240,434 koronát tesz ki, 53144 koronával többet — a bekövetkezett fizetésemelés folytán — mint a múlt évben. A többi kiadási tétel a vármegye dologi szükségleteire és egyéb rendszeresített kiadásokra forditta-
