Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-07 / 32. szám

2.

1904. augusztus 7.

sokkal célszerűbb volna, ha az állam másnemű hozzájárulást, vagy kevesebb földterületet kérne; de mégis: sajnálatos dolognak kell jeleznünk, hogy községeink közül — Dunaföldváron kivül — egy sem akadt, még Szekszárd sem, aki messzebb látott volna az orránál és kapva kapott volna a jó alkalmon: egy állami gazdasági iskola megszerzésén, amelynek révén az illető község egy-egy vidék gazdasági központjává, irányitójává fejlődhetik.

Most ismét alkalom nyílik, hogy azt, amit elmulasztottunk, jóvá tegyük.

A kormány ismét felajánlott a vármegye területére egy mintagazdasággal összekötött állami ismétlő gazdasági iskolát és a vármegye vezetői ezúttal ismét Szekszárdra gondolnak, mint központra és székhelyre, ahol ez intézet a legkönnyebben és legmegfelelőbben volna létesíthető és a legtöbb eredménynyel kecsegtetne.

A kormány ez intézethez most sem kíván más hozzájárulást, mint a szokásos tanítói nyugdíj-filléreket, ami valóban elenyésző csekélység és 20 hold földet, a melynek használatából 4/5 r^sz a községet illeti meg. El lehet mondani, hogy ingyen kapná meg Szekszárd ez iskolát, mert hiszen az bizonyos, hogy okszerű kezelés mellett 20 hold föld jövedelmének 4/5 része sokkal többre fog rúgni, mint a mennyit az a terület a községnek most hoz.

Őszintén megvallva: nem is akarunk arra az eshetőségre gondolni, hogy Szekszárd nagyközség ez alkalmat újból kisik- lani engedhetné kezeiből. Bízunk az elöljáróságban, hogy feladata magaslatára fog emelkedni; ám, ha az elöljáróságban csalódnánk: bízunk a képviselő-testületben, mely nem lehet érzéketlen községök és a megyei központ anyagi és szellemi fejlődése, gyarapodása és emelkedése iránt; és végre, ha feltételünk itt is meginogna, bízunk Szekszárd polgárságában, amelynek túlnyomó nagy része földműveléssel foglalkozik és amelynek egészséges érzéke nemcsak felismerteti vele, hogy a gazdasági iskola elfogadása neki legfőbb érdekét képezi, reá nézve valódi életkérdés, — hanem egyu1 tál képesekké is teszi őket, hogy akaratuknak feltétlen érvényesülést szerezzenek.

Mi, mint a közvélemény szószólója, nem szűnünk meg követelni, hogy ez intézet

TOLNAYÁBMEGYE.

Szekszárdon létesittessék és 'bár érezzük, hogy szavunk gyenge, de tudjuk, hogy ez ügy Szekszárd községének és polgárságá- nek legkiválóbb életérdeke; tudjnk azt is, hogy a vármegyének mintegy becsületbeli ügye, mert Tolnavármegye nem tűrheti azt, hogy vezetőinek legüdvösebb szándékai akár a tunyaságon, akár a korlátoltságon, akár az ásatag maradiságon folyton hajótörést szenvedjenek és végre tudjuk azt, hogy velünk van az igazság és ez a tudat megacélozza erőnket, hogy kitartók legyünk célunk követésében, »svaviter in modo«: simán és gyöngéden, mig lehet, »fortiter in re« : erősen és kérlelhetetlenül, ha kell — a közügy szolgálatában.

Reméljük, hogy ami eddig meghiúsult, ezúttal sikerülni fog: a vármegye intéző féríiainak és Szekszárd polgárságának a közjóra irányuló egyesült jóakarattal sikerülni fog megtalálni a módozatokat és eszközöket, amelyek alkalmazásával a kormáy által fölajánlott gazdasági ismétlő iskola Tolnavármegye területén és pedig Szekszárdon minél előbb létesülhet és megkezdheti áldásos működését.

Földvári Mihály.

= Motorkocsikat a mi vasutunknak. Csapó Vilmos urnák, vármegyei közéletünk eme illusztris tagjának lapunk utolsó számában megjelent kiváló jelentőséggel biró közleményére örömmel térünk vissza, hogy az abban megpendített eszmének megvalósítását a legmelegebben ajánljuk az illetékes körök figyelmébe.

Azzal tisztában van mindenki, ki valaha a mi szárnyvasutunkon utazott, hogy a kö lekedés lassúsága a mai forgalmi viszonyok között ázsiai állapotnak mondható. Szekszárdról Sárbogárdra a legjobb esetben csak teljes három órai utazás után juthat el az utazó közönség, míg Sárbogárdról Budapestre, mely útvonal csaknem még egyszer akkora, másfél óra alatt érünk. A mi vasutunk egész berendezése ugyanabban a kezdetleges állapotban van, mint volt 22 év előtt, mikor azt létesítették, pedig ezen idő alatt úgy a személy- mint az áru-forgalom ezen a vonalon megszázszorosodott. Alig van az országban még egy vicinális vasút, mely a mienkhez hasonló hatalmas forgalommal bírna. Ez a mi türelmes és az államvasutnak busás jövedelmet hajtó vidékünk megérdemelne tehát kis reformot.

Arra, hogy elsőrendű vagy gyorsvonatot kapjunk a közéig jövőben sajnos úgy sincs kilátás. Éppen azért el kell követnünk mindent, hogy a kereskedelmi miniszter által a helyiérdekű vasutaknál életbeléptetendő motoros üzem a szekszárd sárbogárdi vonalon is létesüljön.

Tudomásunk szerint az arad—Csanádi szintén* helyi érdekű, de nem a magyar államvasutak tulajdonát képező vasutakon már vannak motoros kocsik üzemben és a lakosság nagy örömére kitűnő eredménynyel jár- j nak. — Első sorban kérjük vármegyénk j érdemes alispánját, hogy a megyei köz- igazgatási bizottság, esetleg törvényhatósági közgyűlés utján terjeszsze a vármegye közönségének a motoros kocsik iránt való méltányos kérelmét a kereskedelmi miniszter elé.

I De felhívjuk erre a kérdésre vármegyénk j országgyűlési képviselőinek figyelmét is, va- I la mint társadalmi utón is el kell követnünk mindent, hogy az előreláthatólag az igénylők részéről nagy versenyzést előidéző reform a mi vasúti vonalunkon is lépjen életbe, a mi a gyorsvonatokat pótolná.

VÁRMEGYE.

— Megyei közgyűlés. Tolnavármegye nyári rendes közgyűlését folyó hó 17-ikén tartja, amelyet megelőzőleg augusztus 16-án lesz az állandó választmány ülése. A köz- igazgatási bizottság ülése augusztus hónap vége felé fog megtartatni.

— Községi alkalmazott és italmérés. Az 1899- évi XXV. t. czikk 3. §-ának abból a rendelkezésből, hogy községi alkalmazott részére italmérési engedély nem adható, az következik, hogy amennyiben a községi alkalmazott állásáról le nem mond, ezt az állását csak úgy viselheti, ha a nyert italmérési engedélyt visszaadja. (A m. kir. közigazgatási bíróság 1903. évi 2848. ,számu határozata.)

— Biztosítási ügylet és munkaszünet.

Ipari és kereskedelmi ü letekben mellesleg gyakorolt biztosítási ügyletek megkötésének munkaszüneti napokon az ily üzletek részleges nyitva'arihatási idejében is feltétlen tiltva van. (A m. kir. belügy- mioisternek 69,519/111. b. 1904. sz. körrendeleté.)

— Menjünk gyorsabban — monda — becsületesen aludni.

— De mikor oly szép ez a holdas éj!

— Sokkal szebb a nappal.

Némán mentünk pár percig; az egész város mély álomba volt merülve s csak itt-ott hallatszott a kövezeten a rendőr kemény kopogása.

Herbst folytatta;

— A nap ugyanis igazabb és aktuálisabb. Az újnak, az egészségesnek, a jelenlevőnek hódol, a kinek nekünk is hódolnunk kell, ha nem akarunk elmaradni. Minden iránt könyörtelen azonban, a mi régi, a mi elmúlt. Ellenben a ti old ... A hold valóságos lázitó. az elűzött szépségdinasztiáknak hódol. Gundolatainkat arra a zenere irányítja mely ifjúkorunkban anynyira elragadt bennünket s melyet most kinevetünk; azután hangokat juttat eszünkbe, melyek rég elnémultak s hízelgéseket, melyektől valamikor megremegtünk.

Hangja megremegett:

— S a gondolatainkat a holtakra is irányítja, a kiket szerettünk.

Nagyon halvány volt s tekintetében volt valami beteges fény. Sohasem láttam Herbstet ilyennek. Mintha idegen férfi ment volna mellettem, a kit nappal sohasem láttam. Csak nem ivott talán? Mintha arcának idegen vonásai lettek volna s mintha hangjában uj árnyalat c endült volna meg. Nem tudom, hogy jutott eszembe, de úgy képzeltem ekkor, hogy szenvedélyes zenebolond. Emlékszem, hogy egy este hegedülni hallottam őt, mikor bezárt ajtaja előtt álltam. Mikor kopogtattam, a hegedű elnémult, de senki sem jött kinyitni. A zene taián olyan volt neki, mint egy szép, de bűvös szerető, a kiért a sötétben és a magányban égett, de a ki miatt ő fényes nappal pirult.

Odaértünk az uj fasorba. Egyetlen embert sem láttunk benne. A fáknak vékony, csontvázszerű törzsei hosszú árnyakat vetettek a holdfényében.

Sokáig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Végre Herbst karon fogott.

— Gyerünk vi>sza. Amott mutatni akarok neked valamit. Semmi különöset, csak egy öreg házat.

Jobbra befordultunk egy sötét utcába. A házak ingadozó alacsouy sort képeztek s csak itt ott világi ott egy gyérfényü lámpa.

Az utca lejtős volt. Herbst megállt egy vén ház előtt.

— Itt laktunk.

Kétemeletes, hegyes tetejű, régi polgári ház volt, a melyre öt hat magas harsfa s egy rengeteg gesztenyefa vetett árnyékot. A holdfény visz- szaverődött a padJásszoba rücskös üvegtábláin. A szürke falakon a harsak ágai úgy rajzolódtak le, mint valami óriási pókhálónak a szálai. A sövényből készült ajtó tárva nyitva volt. Beléptünk az udvarba. A ház teljesen elhagyatottnak látszott.

— Bizony, itt laktunk — mondá Herbst. — Ezen az ajtón ment ő be menyasszonyi ruhában, egy gyönyörű este, mikor csillagok ragyogtak a falombok tetején. S ezen az ajtón vitték őt ki egy komor téli napon. A fekete koporsót fölrakták egy rettenetesen groteszk nagy halotti kocsira s elvitték, Isten tudja hová. Alig emlékszem, hogy merre lehet a sírja. Azóta sohasem voltam ott.

Látod ott fönt balra azt a tetőablakot? — folytatá. — Ott ült, valahányszor elmentem s visszajöttem. S ott ültünk kettesben, mikor beköszöntött az alkony. Ott ültünk, mikor a nap rézsut esett be a szobába, mikor a gesztenyefa leveleinek az árnyéka lerajzolódotr a szőnyegre s a varróasztalka vöiös mahagóni fája bágyadt reflexet árasztott. Hát decemberi napokban, a nappali borongás óráiban! . . . Kibontottam a hajat s az ujjaimmal simogattam. A város pedig téli homályba merült alattunk.] Homályba és hallgatásba.

Margót nagyon jó gyermek volt. Ei üékszvm még utolsó újévi esténkre. Együtt voltunk a tettn lomban, mert ő úgy akarta. A templom t le v* it közönséggel s borzasztóan meleg volt. Margót i vállaltra hajtotta a fejét s elaludt. A pap egyszeri csak menydórögni kezdett, Margót felriadt s bor zasztóan megijedt a fölött, hogy elaludt. Az a pip bérmálta őt meg s a m< helyünk közvetlen á ' szék alatt vol. Margót meg volt győződve l ,1, hogy a pap meglátta s úgy érezte, hogy rendkívül szigorúan és szemrehányóan néz rá Egész este le volt hangolva. Roppant félt ától, hogy tál in nagyon is boldognak érezte magát. Hátha most az Is en megharagudott rá s valamivel meg is akarja büntetni.

Roppant őszinte s lelkiismeretes kis leány volt. Nem igen sokat tudott a világ gonoszságáról s akkoriban . . . körülbelül én is oly bölcs voltam. Tavasz felé ideglázt kapo.t s meghalt. Három nap alatt vége volt.

A fák száraz ágai megrezzentek. Herbst némult s valamit rajzolt a homokba.

Én azt bámultam, hogy micsoda reflexe vetett a hold a tetőzeti ablakra. Ott valamil boldogságról álmodoztak.

— Hát most ki lakik itt? — szóitala, cs

azért, hogy valamit mondjak. ▼

— Azt hiszem, nehány mesterember csalá A háznak nagyon lement.

S mosolyogva folytatá:

— Az valószínűleg az ő fehérneműjük, mei ott lóg. Ez egy történetet juttat az eszembe al ból az időből, mikor még itt lakiunk. A ház e< előtt egy paiikárusé volt, a ki hogy hogy net megbukott s mindenét el kellett adnia. Nem egyszer láttam küunt ácsorogni az uicán, a mint i sövényen bekukucskált. Egy éjszaka — épen igj sütött a hold, mint most s én Margóival az ablaknál álltam — azt láttuk, hogy besompolyog a2