Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-17 / 29. szám
TOLNA VAEflTSOTS. 1904. julius 17. gel akarják a vitát nyújtani és lehető sok gorombaság elmondásával kellemetlenkedni a kormánynak és kedveskedni »az udvarinak. Úgy latszik, a mi bús magyarjaink, akik zokon veszik, hogy az * udvart keveset tartózkodik Magyarországon, azt hiszik, hogy ha ők gorombáskodnak és ialéstelen- kednek »az udvarral«, azt majd hajlandóbbakká teszik a magyarsághoz való szorosabb stmulásra. Igazán csodálatos, hogy olyan bárdolatlanságok, minőket Gabányi Miklós képviselő megengedett magának, a dynasztiával szemben a magyar képviselőházban elhangzottak Igaz, hogy méhó panaszra ad okot, hogy az udvar aránylag nagyon kevés időt tölt Mogyarorszagon és hogy tényleg m. kir. udvar nincs ; de másrészt nem lehet tagadni, hogy e kérdés megoldása nagyon nehéz és kényes és hogy az u'óbbi időkben bizonyos fejlődés mutatkozik a magyar szempont javára, amely javulás a budai várpalota teljes kiépülése után, ami már csak igen rövid idő kérdése, tetemesen fokozódni fog. És épen ezért ezé szerübb volna, ha a függetlenségi párt e kérdésben nem menne a szertelenségbe, mert hiszen úgy is tudni való, hogy az udvartartás olyan reformja, aminőt a függetlenségi párt kiván, csaknem kivihetetlen. Az udvartartást elközösíteni, közössé tenni senki sem akarhatja, külön magyar udvartartást létesíteni nagyon nehéz, a dynasztiát osztrák és magyar részre osztani lehetetlen. Itt nincs más megoldás, mint a nemzet a^piráczióit hangoztatni, megóvni és bizonyos gavaliéros türelemmel várni és mindent elkövetni arra, hogy a viszonyok békés és kedvező a'akulása a magyar állami eszme diadalát a különben is korhadt spanyol eiikette kínai falán lehetővé tegye. 4. _________________________________ — Császár és püspök. II. Vilmos, a németek csát-zára megdoigalt egy német püspököt. A szerencsétlen egyházi fejedelem : Bender strassburgi püspök, aki egy katholikus temetőt, mivel ab a egy protestáns embert temettek el, egyházi átokkal sújtott. A német közvei. mény fö.indulására ugyan a püspök az átkát visszavette, de azért az ügynek folyta ása lett, mert az a császárt is nagyon felbőszítette A pü pök most, hogy a császár Strass- burgban járt, kih illgatást kért, mit meg is kapott, s ez alkalommal a császár a jól megvárakoztatott főpaphoz igy szólt: — Ön kihallgatást kért, püspök ur; én is óhajtottam önnel beszélni, azért rendeltem ide Mi- előti elmennék S'ras-burgbdl, meg kell mondanom, hogy elégede len, nagyon elégedetlen vagyok önnel. Nekem azt mondtak, hogy ön okos és bekeszerető ember, s most olyasmit követett el, a mit a legfanatikusabb ember se tenne meg. Ön megátkozta a temetőt, egy darab német földet, a melyre nekem ügyelnem kell. Jegyezze meg, püspök ur, hogy a német császár sohasem fogja eltűrni, hogy a türelmetlenség átka csak egy talpalattnyi német földet is megszentségtelenitsen! Az ön hivatása az, hogy áldjon ; ha a pap átkozódik, megrabolja állását a méltóságától és előjogaitól. Tudja meg s ne felejtse el, hogy ilyen dologban nem ismerek tréfát. Én és az én házam a protestáns egyházhoz tartozunk s alattvalóim kétharmadrésze is. Sokat járok katholikus vidékén is, s ha egyszer Isten úgy akarná, hogy ilyen helyen haljak meg s valamely okból nem vihetnék holttestemet őseim sírboltjába és itt temetnének el, ön talán istenkáromló átokkal sújtaná azokat a barázdákat, amelyek alatt testem pihen, mivel talán az egyháza szabályai ezt Írják elő ? Az ön átka fólnyitotta szememet, püspök ur. Én kész voltam, s ma is kész vágok jó barátságban élni a katholikus egyházzal. Amennyire lehetett, igyekeztem katholikus híveim kívánságait teljesíteni, gyakran protestáns alattvalóim gáncsai és zúgolódása ellenére, mert azt akartam, hogy mind a két keresztény egyház békességben éljen, közös erővel dolgozzon a haza javára és becsüse egymást. Óvakodjék attól a püspök ur, hogy engem e törekvéseim meghiúsításával arról győzzön meg, hogy a katholikus egyház nem békességet akar, hanem meghidolást. Ha arról kellene meggyőződnöm, hogy a k-t egyház kibékitésére való törekvésem a kath. türelmetlenségen szenved hajótörést, akkor meglehet, hogy más szél kezd fújni Németországban. Ön éppen olyan jól tudja, mint én, milyen erős lett újabban a protestáns áramlat. Ne felejtkezzék el erről, s azt se felejtse, hogy az ön császárja is protestáns. A császár elhallgatott, s a püspök, aki nem tudta szúró tekintetét elviselni, lehorgasztotta a fejét s esik ezt mondta: — De hiszen visszavontam az átkot, felség. — Ez az ön szerencséje, mondta a császár, különben nem is fogadtam volna. Ne igyekezzen menteni magát, mivel eljárására úgy sincsen semmi mentség, csak azt az egyet jegyezze meg még : ón német püspök, még pedig az anyaországban, a hol a német császár egyúttal fejedelme is önnek. Szolgálja az istent legjobb képessége szerint, de ne felejtse el, hogy a császárt s az országot is szolgálja, s hogy a császári kéz nemcsak kegyes tud lenni, de erős, mint a vas. Azt hiszem, megértettük egymást, püspök ur. Isten áldja meg ! A császár ezután parkon fordult és otthagyta a pü-pökót, aki szime kővé meredten sokáig nem tudott elmozdulni a helyéből. Amidőn e császári dorgálásról megemlékezünk, lehetetlen elhalgatnunk, hogy a német császár álláspontja. teljesen jogos. Micsoda erély, mily óriási fokú német nemzeti önérzet nyilatkoznak meg az ő szavaiban. A vakbuzgóság sötét lovagjai kegyetlen ostorcsapásokat szenvedtek e beszéd által nemcsak Németországon, hanem az egész föld kerekén! Igen! így beszél egy nemzeti dynasztia feje, aki tudja, hogy mily veszedelmekkel fenyeget a hazátlan ultramontánizmus ; igy beszél egy nemzeti uralkodó,, aki nemzetének legkisebb tagját, még halo pofban is megvédi. Önkéntelenül is rágondolunk a mi nemzetiségi főpapjainkra, akik több kevesebb nyíltsággal ellenségei a magyar fajnak, a magyar kultúrának,, pedig ők is magyar főpapok, a magyar királyok gazdag adományaiban duskálkodnak és vezetik a harcot a magyar kultúra es a magyar allameszme ellen. Egy Strossmayer, egy Poszilovtcs magyar főpapok. Hát a hazaáruló oláh és szerb püspökök, akik a magyar államnyelv ellen küzdenek és lemondanak a magyar kulturegyletek védnökségéről? Oh te hires magyar birka'ürelem, mely ily égbekiáltó vakmerőséget is elnézesz 1 De meddig ? A leszámolás órájának el kell következnie. VÁRMEGYE. Rendkívüli közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 23-án rendkívüli közgyűlést tart, melynek tárgysorozatából közöljük a következőket: A vármegyei alkalmazottak illetményeinek szabályozásáról szóló 1904: X. t. ez. végrehajtása tárgyában kibocsátott belügymiriisteri rendelet. Belügyministeri rendelet, a tisztviselői nyugdíj-szabályrendelet módosítása tárgyában. Kereskedelemügyi ministeri rendelet, az 1904/1905. évben teljesítendő közúti építkezések tárgyában. — A tisztviselői nyugdijválasztmány előterjesztése, F ö r d ő s Vilmos volt megyei tiszti ügyész özvegyének nyugdíjazása tárgyában. U. a. választmány előterjesztése Székely Ferencz volt várm. főlevéltárnok özvegyének nyugdíjazása iránt. Alispáni előterjesztés a baja—bátaszéki híd közigazgatási bejárására vonatkozólag. — A sárközi községek kérelme a buda — eszéki államuthoz vezető községi közdűlő utaknak a törvényhatósági utak sorába történendő felvétele iránt. — A vármegyei tiszti-, segéd- kezelő- és szolgaszemelyzet nyugdíj-alapjára felügyelő választmány e ho 18-án d. e. 10 órakor választmányi ülést tart. —i a központi választmány ülése. Az országgyűlési képviselőkválasztására jogosult választóknak 1905. évre egybeállitott ideiglenes névjegyzéke ellen beérkezet felszólamlások elintézésére a központi választmány a vármegyei székház kistermében, julius hó 19-én, kedden d. e. 10 órakor ülést tart. igazán nagyra vagyok. Tisza István gróf m. kir. ministerelnök ur ő excja elő t már ott is fekszik. Nincs egyébről szó benn-*, m nt arról, hogy az ebben az évben születendő minden uj honpolgárt a magyarok dicső királya grófositsa meg. — De hiszen Szemere Miklós ur már egy röpiratban . . . — Szemere ur csak amolyan közönséges nemes embereket contemplált. De én mágnás nemzetnek szeretném látni a magyart, amely eszmével — azt hiszem — magam mellé csőditem az egész . . . — Lipótvárost, igenis. S a kö ülfekvő többi országrészt, tessék elhinni. Mert nézze uram: a demokraczia nem egyéb, mint a tömegek arisztokracziáia. Óit van Amerika, a demokrata állam-csoport. S hogy éhezi a grófokat és herczegeket. Annyira felgazd godott már, hogy ott a koldus is négy tál ételi es ik ebédre. Az Astorok, Van der Biltek, Gouldok, Rockefellerek s mindahány. Rangjok nincs és szü- letésök tisztára csak éle;tani mozzanat, a heraldikának árnya, az ősiségnek minden nyoma nélkül. Uralkodó köll nekik! A felség ragyogása I A fényes udvartartás! Mód mellé a rang! Czim és rendjel! Az elmek teljesen ki vannak már készítve e czelra. Még egy lökés és megszületik az Ame rikai Császárság, tartó sabb alapon, mint a Saharai Császárság. Ekkor, uram ... Ebben a pillanatban — hála neked oh Edison 1 — megrezdül a villamos csengetyü, Juczi kitárja az ajtót s benne megjelen két hatalmas termetű rendőr s három athleta lipótmezei legény. — Melyik az? — kérdi a csapat vezére. — Ez az 1 — mondá a professzor és rám mutatott . . \ . . . Erre persze, hogy felébredtem. Porzó.. én találmányom uram, végét veti ezeknek a borzalmaknak. Uram, képzelten egy járművet, amely elé e czélra idomított egy, két, vagy négy ló van fogva. Nevezzük el ezt a járművet csézának vagy himónak. A rossz időjárás ellen van neki födele. Tiszta időben az ernyője lebocsátható s ön ott megveti hátát a hintó szög'etében, mig a jólnevelt állatok szapora ügetésben ha adnak, élvezi a mész sze kéklő hegyet, a cs irgedező patak mentén virágzó me őt, a sürü erdőt, a fénylő eget és felhőinek játékát s szívja a fűszeres levegőt. Az útba ejte t fogadóban, mig a hű állatokat meg- abrakolják, ön is kedvére megebédel s folytatja a vidám utazást akkor, amidőn tetszik. Semmi második, semmi harmadik csengetés, semmi zaklató fifty. Semmi kihajlási tilalom, semmi kártérítési intés, sem vésziek ő. — Gyönyörül — mondám lelkesedve. — Ideális utazás 1 De hiszen ez utopia 1 Mynheer Lucian Faustus Lübbert Van de Brogh tagadólag rázta a fejét. — Nem oly kivihetetlen, mint gondolja. Engedje, hogy második találmányomról szóljak. A haladás — már mint az, amit a múlt század végének hivalgó fiai annak sz rettek nevezni — s a velejáró uj foglalkozások és mesterségek csak a betegségek számát szaporították. Szembaj is husz- szal van több, mint volt a múlt század elején. Az órás, a könyvkötő speciális szembaja mellé most a mindnyájunk szembaja sorakozik. Ezt a kegyetlen vfágitó szerek sokasága, főképen annak a Bremer-lámpásnak brutális fénye okozza. A petroleum, bűzét hagyján, robbanós és erősen ránk fűt. A gázlái gnak görcsös vonaglása idejekorán véniti ineg a szemet, a teke médiumait mar a gyermeknél zavarja meg. Ezt az állapotot növeli az apró betű, melylyel az újabb könyv és lap tele van hintve. S egyszerre, uram : tornyon, utczasarkon előttünk, felettünk, ala tunk és körülöttünk sisteregve gyűl ki a villamos tüzek szemfényvesztő tündöklése. Éjjel is sötét üveggel az orrunkon botorkálunk már dolgaink után. Ezek a fénykülönbözetek köre fordítva, megrendítenék egy jeges medvének is az egészségét. — Nos uram? Nos, nos, nos? — sürgetőm a professzor urat. — És mi következik mindebből ? — Mi egyéb, mint az, hogy más világitó testről gondoskodunk Van egy növény, a hrassica napúd olcifeva — Magyarországon repeze néven fordul elő — melyet eredeti hivatásától eltere've, istenverte gépek olajozására fordítanak. Voltaképeni rendeltetése pedig az, hogy világítson. Fénye nyugodt, egyenletes és soha még szét nem vetette a tartóját. E találmányom, meg vagyok felőle győződve, rövid időn meg fogja hódi tant az egész művelt világot. Gyerünk tovább 1 Hányszor tapasztalja boszusan uraságod, hogy a vízvezeték csöve vagy eldugult, vagy megrepedt. Hol viz ndkül szűkölködünk, hol zápor szakad a fürdőszobájába. Ám hasztalan küld el tűzoltókért, mert azok csak tüzet tudnak oltani, de vizet nem. — S mit ajánlana ennek a helyébe ? — dadogám. — Még kérdezheti? — felel a professzor ur. — Én idézzem vissza emlékébe a hajdani való dunavizest? Ezek az én találmányaim volta- képen annyiban hasonlitanak a puskaporhoz, hogy ezt is másodszor kellett kitalálni. Az önök emberséges tótja újból a hátára emeli az ő diadalmas puttonyát — it’ s all. — Ah 1 Él vagyok bájolva, — mondám megrökönyödve. Hiszen nekem őrült látogatóm van. Berohantam a telefonhoz s felriogattam a közkórházak nappalosait, hogy siessenek segítségemre. Hogy beléptem, vendégem mosolygott. — Találmányaim közül még csak kettőt ismer, uram'. — Oh, — vágtam elejébe, — beérem egyelőre ezekkel 1 —- Hát még a többi I — folytatá nekimelegedve. — Az én társadalmi reform-eszmém 1 Ezzel