Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-17 / 3. szám
TOLNA VARMEGYE. 1904. január 17. — Elkésett előléptetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, mint a »Budapesti Közlöny« cimü hivatalos lap január 8-án megjelent számában olvassuk, Bán hid i József szekszárdi főgimn. tanárt a IX. fizetési osztály első fokozatába elő léptette. Ez az előléptetés bizony kissé elkésett, mert a főgimnáziumunk derék tanárát már 6-án kikisértük örök pihenő helyére: a temetőbe. — Esküvő. Gyüszü Dénes n.agyar kir. posta- és távirdatiszt, tartalékos honvédhadna^y, tegnap tartotta esküvőjét Rimanóczy Károly m. kir. posta- és táviró felügyelőnek Gizella leányával. — A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Ujfalussy Imre szekszárdi ügyvédet az ügyvédségről való lemondása, M a u r i t z Gyula dr. szentlőrinczi ügyvédet pedig eperjesi jogtanárrá történt kineveztetése következtében a kamara ügyvédi lajstromából törölte. — Adomány. I n s e 11 Gyula ipartestületi tag elhunyta alkalmából veje Reich A., az ipar testületnek rokkant iparosok alapja javára 10 koronát adományozott, mely adományért ez utón is köszönetét mond az ipartestület nevében: André István elnök. műkedvelői előadás. A szekszárdi kereskedő ifjak 1904. január 23-án a »Szekszárd Szálló« nagytermében, Garay Lajos zenekara közreműködésével a »Kereskedelmi Ifjak Szakegylete«, a »Bezerédj- szobor« s a »Kereskedelmi Kaszinó-ház« alapja javára szini előadással egybekötött zártkörű táncvigalmat rendeznek. Kezdete pont fél 9 órakor. Belépti-dij: Személy-jegy 2 korona. Családjegy 3 személyre 5 korona. A táncmulatság a »Kereskedelmi Kaszinó« helyiségében fog megtartatni. — Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Műsor: »Az apósok.« Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Gabányi A. Rendező: Straub Ödön. Súgó ***. Személyek: Bogyai Farkas — Spitzer Béla, Pali, Farkas fiai — Dob- rovits Imre és Bauer Samu, Felviczini Eduárd — Kramer Aladár, Laura, Margit leányai — Krausz Ilonka k. a. és Müller Reginka k. a., Juliska — Schlesinger H. k. a., Zab Feri — Zápor József, Dr. Gáti Elek — Bakay Ferencz, Erzsi szobalány — Kohn Jolánka k. a., Antal, inas — Krausz Mór. színhely : Bogyai háza. Idő : Jelenkor. Jegyek előr e válthatók: Árva J., Fischhoí Károly, Krammer Vilmos, Kron Salamon fia, Pirnitzer József és Fiai, Salamon testvérek és Seiner Lipót urak kereskedésében. Esetleges pénzküldemények Popper Simon ur címére (Pirnitzer cég) küldendők — Névmagyarosítások. Mayer Ferenc tolnai születésű, pénzügyminiszteri számtiszt vezeték- nevét »M aj o r«-ra változtatta. — Lutzenbur- g e r József, bonyhádi születésű, budapesti tanító vezetéknevét »Le n g y e l«-re, — Müller János bölcskei születésű, igali bir. végrehajtó vezetéknevét »S z i 1 ág y i«-ra változtatta. — Véglegesítés. A földmivelésügyi miniszter Sc hill inger Lajos bonyhádi m. kir. állatorvost végleges minőségben ugyanoda kinevezte. — A „Paks-vidéki Takarékpénztár“, mint az Osztrák-magyar bank mellékhelye, folyó hó 18 án kezdi meg működését. — Halálozás. Dr. Schützenberger Endre dunaföldvári orvos édesanyja 73 éves korában elhunyt. Haláláról a család a következő jelentést adta ki: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják a felejthetetlen jó anyának: özv. Schützenberg er Alajosné szül. Autritt Erzsébetnek f. hó 14-én a halotti szentségek ájtatos felvétele után. életének 73-ik évében történt gyászos elhunytát. A boldogult hült teteme f. hó 15 én délután 4 órakor fog a hercegfelvai s'rkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-mise áldozat folyó hó 16-án reggel fél 8 órakor fog a hercegfalvai róm. kath, templomban az Egek Urának bemutattatni. Kelt Nagykarácsony-Szálláson, 1904. január hó 14-én. Áldás és béke poraira! LŐvárdy Alajos, Schützenberger Julianna lérj. Molnár Jánosné, Dr. Schützenberger Endre, Schützenberger Magdolna férj. Goldschmiedt Istvánné gyermekei. Özv. Schützenberger Mihályné szül. Dörner Anna, Dr. Schützenberger Endréné szül. Ujváry Gizella menyei. 4, . _______ — Ü gyészségi megbízott. Az igazságügyminiszter dr. Trinn Miklós tarnáni kir. járás- birósági aljegyzőt az ottani járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízott állandó helyetteséül rendelte ki. — Községi választások. Szakály községben Leböcz Ferencet, Lengyelben Herold Jánost és Kisvejkén Schaitmann Jánost választották meg községi pénztárnokká. — Szinielőadás és tánc. A »Szekszárdi Katholikus Legény-Egylet« ma, vasárnap este az egylet saját helyiségében »Ami föntart minket« c. színdarab előadásával egybekötött zártkörű tánc- mulatságot rendez, melynek kezdete este pont 7 órakor lesz. Belépti-díf: személyenkint 60 fillér, családjegy: 3 személy után 1 K. 20 fillér. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Védelem az újévi üdvözlések ellen. Egy tolnamegyei nagyobb községben az újév alkalmával igen jó ötlete támadt egy úri embernek, aki meg akart szabadulni a jókívánságokkal és nyitott marokkal jövő gratulánsoktól. A háza kapujára kiragasztotta a ragályos betegséget jelző vörös cédulát; ez az eljárás használt is, mert csak egy vagy két elszánt kéregetŐ mert bemenni a házba és igy az újévi sarcolásoktól megmenekült. — Esküdtszéki tárgyalás. A szekszárdi kir. törvényszéknek február hó 8-án kezdődő első j | esküdtszéki ülésszakára a következő esküdtek sor• I soltattak ki: Dr. Spányi Leó ügyvéd Szekszárd, Bernrieder János bérlő Dörypatlan, Szeif Elemér i gazdász Kéty, Thenede Henrik földmives Alsónána, Brezlmayer József ügyvéd Tolna, Holman József j kereskedő Bátaszék, Hívért Ignác asztalos Szék- j szárd, Cziriák Frigyes gazdatiszt Ózsák, Dr. Hirsch j Sándor ügyvéd Tamási, Szalai Ignác földmives Tamási, Zsikó Péter N. fölmives Alsónyék, Hege- ! düs István kereskedő Mözs, Dr. Kiss Ernő ügyvéd Tamási, Lulicsek Pál gazdatiszt Medina, Kovács Dávid Polg. Isk. tanár Szekszárd, Lintner Károly kereskedő Bátaszék, Hirschfeld Ármin kereskedő Szekszárd, Leopold Sándor bérlő Szekszárd, gróf Széchenyi Domokos földbirtokos Nagydorogh, Dr. Tamaska Lajos ügyvéd Tamási, Tenczlinger Lajos I földbirtokos Tolna, Bakay Dezső gazdatiszt Nagy- j dorogh, Glück Márton nyug. tanító Várdomb, Dr. ' Keck László ügyvéd Gyönk, Hónig János bérlő i Dombóvár, Góczy N. János kereskedő Bátaszék, j Frisch Sándor segélyegyleti pénztáros Bonyhád, j Boros Gyula gazdatiszt Szekszárd, Kovács Sebes- i tyén Endre földbirtokos Gyapa, rendes esküdtek. | Simon Gyula festő, Tauszig Adolf népb. könyvelő, j Ferger Mátyás földmivelő, Rabelhoífer Antal esz- ! tergályos, Moudry Hugó polg. isk. tanár, Fekete I Mihály molnár, Mészáros Károly takács, Fóris Já- ! nos bádogos. Búzás József T. fótdmives, Hidasi Mátyás szabó, szekszárdi lakosok, pótesküdtek. ; — Farkaskaland. Dombóvárról kapjuk a j következő tudósítást azzal a feltűnően határozott ! megjegyzéssel, hogy az eset nem ott történt. ! A körben megtartották az évi tisztujitást s az ezt | követni szokott nagy vacsorát. Az újonnan meg- j választott elnök adta a borokat, minek követkéz- i tében az uj háznagy éjfélkor elment sétálni a szép holdfénynél. Egy óra múlva ismét megjelent — e közben megszűnt a fejfájása —.s hozott magával két fínánezot, hogy mint tanuk szerepeljenek a következő élmény előadásánál : Az eset hőse a tervezettnél kissé messzebb terjesztette ki sétáját, melynek siralmas végét vetette két farkas. A megtámadott fegyvertelen lévén, egy alacsony korhadt fűzfára menekült, honnan csak akkor szállt le, mi- I kor a két tanú lövésekkel elriasztotta az ordaso- j kát. A nagy bajjal megmenekült háznagyot nagy- 1 ban ünnepelték és pedig reggelig, tekintettel a I téli éjszakában rejlő imminens veszélyekre. Másnap az egész város farkasokról beszélt, harmadnap pedig az urasági juhász 30 korona erejéig beperelte a fináncokat, mert agyonlőtték a kutyáit. — Egger mellpasztillái gyorsan és biztosan hatnak köhögésnél, rekedtségnél és elnyálkásodás- nál, felülmúlhatatlanok a torok és légzési szervek működési zavarainál. Kapható minden gyógyszer- tárban és dioguériában. Doboza 1 kor. és 2 kor. (Próbadobo? 50 fillér.) Főraktár : Nádor gyógyszer- tár ; Budapest, 21, Váci-közut 17. — Műkedvelői előadás. A szekszárdi r. k. Olvasókör múlt vasárnap este szinielőadást rendezett az egylet házalapja javara a »Szekszárd Szálló« nagytermében, mely ez alkalommal úgy megtelt közönséggel, mintha csak ingyen előadást rendeztek volna. A derék műkedvelők Dr. Okányik Károlynak »A párizsi éj. szaka v. Szökik a polgármester« cimü 3 felvonásos vígjátekat adták elő kitünően, hogy hivatásos színészektől sem várhattunk volna jobb előadási A szereplők közül különösen kitűntek; Búzás Mihályné, Hahn Anna és H a h n Juliska, valamint Ta k s o n y i Janos is. Jól játszották meg- Szűcs Mihály, Búzás Mihály, Ujj Ferencz és Ujj János. Az előadás összes bevétele: 423 kor. 40 fillér volt a következő felülfizetésekkel együtt : Wosinsky Mór apát-plébános 4 kor., Dr. Fent Ferencz újvárosi plébános 2 kor., Takács Ferencz (Takler) 1 korona, N. N. 20 fillér, N. N. I 20 fillér, összesen: 7 kor. 40 fillér. Az előadást ma megismétlik. — Körözés. A pécsi rendőrkapitányság keresteti Rang a József szekszárdi illetőségű 22 éves inast, akinek 30 napi büntetést kellene kitol[ teni, de két nap leülése után Pécsről ismeretlen j helyre távozott. — Halálozás. Múlt szerdán temették nagy részvét mellett Szekszárdon G e r ő fi Lipót keresj kedőt, ki fáradhatatlan munkásságával és szorgalmával üzletét rövid idő alatt virágzóvá emelte. — A kurdi svábok fészkelődései. Kurd községből küldöttség járt Pécsett Döbrössy Alajos ez. kanonok, egyházmegyei tanfelügyelőnél, majd Walter Antal dr. pápai praelátusnál és káptalani helynöknél, hogy bejelentsék fölebbezésö- ket az ott megejtett kántortanitó választás ellen, melyen az iskolaszék 4 magyar tagja nem vettgrészt és igy B e n e Béla eddigi osztálytanítót a 8 német iskolaszéki tag választotta meg. A magyarok azért tartózkodtak a szavazástól, mivel már ezelőtt 4 évvel hivatalos panasz tárgyát képezte, hogy B e n e Béla püspöki utasítás ellenére az iskolában németesit, a magyar fiukat németül tanítja, ami joggal elkeseríti a magyarokat és mivel a B e n e Béla édesatyjának nyugdíjazásával megüresedett kántortanitói állásra jelesebb képzettségű, jó magyar pályázók is jelentkeztek, ezek egyikét akarták volna megválasztani. De ez nem sikerült, mivel a németek csalafintasága által a magyarok az iskolaszékben kisebbségbe jutottak és igy el kellett türniök, hogy B e n e lett az iskola vezetője, aki m i n t osztálytanító is már nagy kárára volt a magyarosodásnak és mint kántortanitó egyenesen veszélyezteti a magyar fiuk magyarságát is. Jellemző, hogy a választás fölött érzett diadal mámorában a rezes banda rázendített a Gott erhalte nótára és a magyarok boszantására negyed óra hosszat ezt húzták, amig csak a községi biró a csendőröket föl nem szólította, hogy vessenek véget ezen provocatiónak, ami azután meg is történt. A győztes kántortanitó pedig fölbokrétázva gyönyörködött a rezesbanda muzsikájában, majd ceperlizésében, melyet szintén a magyarok bosszantására játszottak. Az elkeseredett magyarok nem küldik gyermekeiket iskolába s el vannak tökélve, hogy inkább kivándorolnak Amerikába, sem mint ezt a kigúnyolást eltűrni legyenek kény-1 telenek. Az iskolai hatóság a választást megsem-1 misitette, mivel a tolnamegyei tanfelügyelő is mar jelentést tett a közigazgatási bizottságnak, hogy a kurdi iskolában Bene Béla tanító működése óta visszafejlődött a magyarosítás ügye. Sokkal magyarabb a pécsi egyházmegye szelleme, semhogy féltenünk kellene a kurdi magyarok jogos ügyét. Az iskola nem lehet a német szellem terjesztője, legkevésbbé ott, ahol a lakosság harmadrésze jó magyar és az is akar maradni utódjaiban is. Ugylátszik, hogy mégis szükség volna nálunk a magyarositási eszme nagyobb terjesztése, mert elődeinknek a magyarosítás ellen elkövetett vétkei szomorú gyümölcsöket teremnek még K u r d o n is, ahol pedig a népszámlálás adatai szerint csak 276 ember nem “••d m- gyárul és mégis ellenségei a magyarnak.