Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-22 / 21. szám

6. TOLNA VARMEGYE. 1904. május 22. KÖZGAZDASÁG. — A tolnavármegyei gazdasági egyesület igazgató választmánya e hó 14-én tartotta vá­lasztmányi ülését Szekszárdon Jeszenszky Andor elnöklete alatt. Jelen voltak: Apponyi Géza gróf, Apáth Alajos, Altdorfer Lipót, Bakai Dezső, id. Bernrieder József, Bernrieder János, Csapó Daniel, D'óry Pál, Bordás Dezső, Fördős Vilmos, Jagicza István, Kollmán Gyula, Kovács S. Endre, Leopold Sándor, Mittwég Henrik, Perczel József, Sass László, Simontsils Elemér, Széchenyi Sándor gróf, lom- csányi Lajos, Vilczek Sándor tagok és Molnár József egyesületi titkár mint jegyző. 1. Az igazgató választmány a folyó évi tehén- és üsződíjazás költségvetését és tervezetét megál­lapította s elhatározta, hogy a födijazás ez évben is Hogy észen lesz megtartva junis hó 12-én. Ezt megelőzőleg a vármegye három járásáb m, a járási székhelyeken május 29-én díjazással egybekötött állatszemlékel tart és pedig: Szekzzárdon, Pakson és Tamásiban. A gazdasági egyesület, az ezen szemléken odaítélendő díjakat azon feltételhez kö­tötte, hogy a díjazott állatokat tulajdonosaik köte­lesek a hőgyészi nagy díjazásra felvezetni s az oda kitűzött nagyobb díjakért versenyre kiállítani. Mindkét irányú díjazásra nézve az igazgató választmány a bizottságokat a következőkép ala­kította meg: Hőgyészi födijazás. Rendező-bizottság : Kollmann Gyula elnöklete alatt tagok: Dubniczky László, Károlyi János, Klimes Antal, Molnár Gyula, Téry Emil, Hőgyész község bírája s az egyesületi titkár. — Bíráló­bizottság : elnök: Apponyi Géza gróf, tagok : Altdorfer Lipót, Apáth Alajos, Bakai Dezső, Bern- nieder János, ifj. Bernrieder József, Döry Hugó, Forster István, Fördős Dezső, Hanzély János Huber Lajos, Hainrikffy Pál, Jákabffy Imre, Jagica István, Kemfpner Ernő, Parragi Mihály, Perezel József, Pleszky Antal, Sass László, Tiringer Vilmos, Vilczek Sándor. — Döntő-bizoftság: elnök: Je­szenszky Andor, tagok: id. Bernrieder József és Sztankovánszky János. fllatszemle díjazás: Szekszárdon : Rendező-bizottság : a község elöljárósága az egyesületi titkár vezetésével. — Biráló-bizottság : elnök: Altdorfer Lipót, tagok: Cziriák Frigyes, Győry Vilmos, Simon István, Tenczlinger Lajos és Vilczek Sándor. Pakson : ^Rendező-bizottság; a községi elöljáróság Da- róezy Zoltán vezetésével. — Biráló-bizottság: elnök; Perczel József, tagok : Apáth Alajos, Bakai Dezső, ifj. Bernrieder József, Hanzély János, Kovács S. Endre, Széchenyi Domokos gróf. Tamásiban: Rendező-bizottság: a község elöljárósága Szévald Móric vezetésével; bírálóbizottság: elnök; Parragi Mihály, tagok: Gyérey Richárd, Hónig Mór, Hirsch Ignácz, Huber Lajos, Löwensohn Gás­pár, Strasser Vilmos. 2. Az aranka irtása tárgyában a fóldmivelés- ügyi miniszter által kiadott rendelet alapján az ir­tás határnapjának hatóságilag megállapítására nézve az igazgató választmány azon javaslatot terjeszti a vármegye alispánja elé, hogy a magtermelés czéljából termesztett lóheres és lucernásokban leg­később junius 30-ig, a takarmányos, lóheres és lu­cernásokban pedig mindenkor a kaszálást követő hét nap alatt irtsák az arankát. 2. Az országos gazzasági egyesület részéről a szarvasmarha tenyésztési kerületek megállapítása tárgyában felvetett kérdésre nézve abban állapodtak meg, hogy Tolnavármegye a pirostarka és pedig a bonyhádi tájfajta tenyésztési kerületébe soroztassék s a vármegyei állattenyésztési szabályrendelet ez idő szerint még változatlanul fennmaradjon. 4.’*A kisbirtokosok országos földhitelintézeté­nek megkeresésére elhatározták, hogy a vármegyei gazdasági egyesület elvállalja a földhitelintézet kép­viseletét s a teendők ellátásával az egyesületi titkait bízták meg. . 5. A pestmegyei gazdasági egyesület részéről a tőzsdetörvényjavaslat ügyében az igazságügy­miniszterhez intézett emlékfeliratot pártolják. 6. Uj tagokul felvették Laczkovics Rezső zombai lakos intézőt, Kiss Pál bikád-pusztai föld- mivest, fZulauf János kétyi lakos földművest és Thaisz János felsőnánai lakos földművest. — A katonai gyakorlatok alkalmával oko­zott mezei károk felbecslését eszközlő bizottság költségeinek viselésére a magán felet kötelező alispáni határozat elleni panasz a m. kir. közigaz gatási bíróság hatáskörébe van utalva, de azon vitás kérdésekben hozott közigazgatási hatósági határozatok elleni jogorvoslat elbírálása, hogy a bizottság költségei melyik közigazgatási ágazat javadalmazásából fedezendők nem a közig, bíró­ság, hanem a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozik. (A m. kir. közig, bíróság 1903. évi 1909. számú határozata. te w> 0 0 Ind. é rk. 815 y Budapest i 130 755 615 1122 11°2 451 B érk. Ind. USB 5°° 452 52 ll55 510 Sárbogárd V Ind. érk. 10*° 414 1112 655 2°i 6— Nagy-Dorogh 9I8 215 912 721 243 7JO Kölesd-Tengelic 845 138 915 741 3í3 730 Hidja-Apáthi 82* 404 853 g°2 34S 750 Tolna-Mözs 8°i 12“ 822 §20 4O7 822 érk. Ind. 740 U56 812 830 422 8 S Szegzárd Ind. érk. 730 1136 754 842 434 822 Ocsény 718 1124 742 855 450 8*2 Decs 706 1112 730 9« 509 901 Pilis-Berek 650 1052 712 925 523 912 Bátaszék 63ö 1035 700 4422 — 11221 Bonyhád l | 522 — 5°í 140 — 1222 j Dombóvár 322 — 230 800 — 820 j Y Budapest f 822 __ 8°° érk. Ind. Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkező és induló vo­natoknál az idő percei fekete vonallal vannak aláhúzva. A szekszárdi anyakönyvi hivatal értesítése 1904. évi május hó 11-től május 18-ig. Született: 7 gyermek, 5 fiú 2 leány. Kihirdettetett: Boros Ferencz — özv. Lakatos Istvánná Lakatos Vilmával. Házasságot kötött: Gundrum Béla — Velecz Ilonával. Bencze Ferencz — Kölkedi Rozáliával. Hegedűs János — Balog Évával. Meghaltak: Zemann Teréz IS éves, — Szeleczki Sándor 1 napos, Fülőp János 4 napos, Fülöp Mária 3 napos, Ferger Julia 1 n. Hauszknecht Rozália 8 hónapos. 2378. szám/lk. 1904. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Sümegi Imréné Czitő Erzsébet s társai végrehajtatóknak, Berta Mihály és Berta Ilona végre­hajtást szenvedők elleni 1036 korona 75 fillér, úgy 504 kor. 10 f., 153 K. és 190 K. tőkekövetelés és jár. iránti végíehaj- tási ügyében, a szekszárdi kir. törvényszék területén levő, Báta község határában fekvő, a bátai 3405. sz. tjkvben ®/4 részben Csentő Mihályné Berta Ilona végrehajtást szenvedő s % részben Zsinkó Imre tulajdonául felvett, az 1881. L. X. t. -ez. 156. § alapján alábbi egész ingatlanokra és pedig a f 1. sor, 611. hrsz., 449. népsorsz. ház, udvar ingatlanra 800 kor., a t 2. sor, 527. hrsz. beltelki pinsze ingatlanra 50 K., továbbá a bátai 431. sz. tjkvben 2/4részben Berta Mihály, részben Csentő Mihályné Berta Ilona végrehajtást szenvedők és 7* részben Zsinkó Imre tulajdonául felvett f 8* sor, 2730. hrsz. furkói, egész szántó ingatlanra 39 korona és f 17. sor, 5647. hrsz, szőlők közötti egész szántó ingatlanra 87 koro­nában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1904. évi junius hó 13-ik napján d. e. 10 órakor Báta község házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10%-át vagyis 80 K. 5 K., 3 K.90 f. és 80 K. 70 fillért készpénzben vagy az 1881. LX. t.-cz.42. §-ában jelzett árfolyammal számí­tott és az 1881. évi november 1-én 3333. sz. a. kelt igaz­ságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni avagy az 1381. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezésről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi hatóságánál 1904. márczius hó 29-én. Markovich, kir. törvényszéki biró. A Franklin-Társulat kiadása. A Magyar Remekírók a magyar irodalom főmüvei ötödik sorozata most jelent meg s igy most már 25 kötet került ki a magyar remekíróknak eme leg­gondosabb és legdíszesebb kiadásából. A mostani ötödik sorozat különösen értékes. Ebben jelentek meg Pázmány Péter Válogatott munkái is. Ezt a kötetet jeles tudósunk, Fraknói Vilmos oly bevezetéssel látta el, mely Pázmány Péter életét és munkásságát vázolja és méltatja, s egyúttal a XVII. század irodalmáról, az akkori magyar társadalmi- és közviszonyokról érdekes essayt is nyújt. Ugyancsak ez a sorozat Bajza József három évtizedre menő munkásságának legjavát is bele­illeszti a magyar remekírók közé. E kötetet Badics Ferenc válogatta össze és látta el nagybecsű előszóval. E két köteten kívül megjelent még az V-ik sorozatban Vörösmarty V. kötete, Arany János III. kötete és Szigligeti II. kötete. A már előbb megjelent négy sorozatban a kővetkező művik jelentek meg . Arany János munkái. I. II- kötet. Sajtó alá reudezte Riedl Frigyes. Csiky Gergely színművei. Sajtó alá rendezte Vadnay Károly. Czuczor Gergely költői munkái. Sajtó alá rendezte Zoltány Irén. Garay János munkái. Sajtó alá rendezte Ferenczi Zoltán. Kazinczy Ferenc műveiből. Sajtó alá rendezte Váczy János. Kisfaludy Sándor munkái. I. kötet. Sajtó alá rendezte Heinrich Gusztáv. Kölcsey Ferencz munkái. Sajtó alá rendezte Anpyal Dávid. Kossuth Lajos munkáiból. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferencz. Kurucz költészet. Sajtó alá rendezte Erdélyi Pál, Reviczky Gyula összes költeményei. Sajtó alá iendete Koroda Fal. Gróf Széchenyi István munkáiból. I. kötet Sajtó alá rendezte Ber/evíczy Albert. Szigligeti Ede színművei. I. kétet. Sajtó alá rendezte Bayer József. Tompa Mihály munkái. I. és II. kötet, Sajtó alá rendezte Lévay József. Vajda János kisebb költeményei. Saito alá rendezte Endrődi Sándor. Vörösmarty Mihály munkái. I, II., III. és IV. kötet. Sajtó alá rendezte Gyula P«d. A Magyar Remekírók gyűjteménye tizenegy 5 kötetes sorozata i jeLirk meg. A teljes 55 kö­tetes mnnka ára 220 korona j az ennek kiegeszitőjtkent megjelent Shakspere összes müvei hat kö­tetbe kötve ára 30 korona, melyet a Magyar Remekírók vevői 20 korona kedvezményes áron kapnak. Megrendeléseket elfogad minden könyvkereskedés és a Franklin-Társulat (4305. 1—T.) magyar irodalmi intézet és könyvnyomda, (Budapest, IV. Egyetem-u. 4.)

Next

/
Thumbnails
Contents