Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-15 / 11. szám

1903. március 15.

TOLNA VÁRMEGYE.

5.

S aztán van itt elképzelni való csend! Látjuk | az alattunk elterülő városkát, halljuk, a vonat ro- bogását, füttyét, de a külvilág zajától, az idegenektől úgy elszoktunk, hogy eszünkbe sem jut lemenni Davosba. De azért magunk között elég zajosan s hangosan vagyunk s noha nap nap után egyformán megy itt minden, azért az olvasással, társalgással s a kúrával mégis oly gyorsan múlik az idő.

Eleinte szokatlan volt ez a sokféle nyelvű népség s először természetesen az arcnak, szemnek, azután a nyelvnek, beszédnek és szokásnak megfigyelésére adott alkalmat. Legtöbben vannak talán az angolok, a franciák, németek, portugálok s igy a többiek. Az egy hazából valók lehetőleg együtt ülve alkotják a róluk elnevezett asztalt s az ezeken elhelyezett zászlócskákkal jelzik, hogy honnan valók s mik. Persze azért a nagyobb asztaloknál egy-két másnyelvü is akad s igy néhol több zászlócska leng, a »nemzetközi« asztalnál meg, a hol mind a nyolcán máshonnan valók, pláne nyolc zászló van. Szerencsére van magyar asztal is. Mintha csak összebeszéltünk volna, majdnem mind jóformán egy időben érkeztünk. Hatan vagyunk, négy nő s két fiatalember s mi alkotjuk a magyar asztalt. Volt ugyan még köztünk egy osztrák ur, egy lengyel s egy würtenbergi asszony, de harcias természetű magyar társam egy szép napon — mikor én az ágyban voltam — kiugratta őket asztalunktól, sajnálom, hogy az én közreműködésem nélkül. Ők kérezkedtek oda s még azt akarták,, hogy az ő fütyölésök szerint táncoljunk, hogy magyarul ne beszéljünk stb. De - meg más okok is vol’ak, amelyek miatt az én társam oly erélyesen fellépett s a kiugratás utánj pourparlek szerint nekünk adott igazat a sanatorium.

Mert rettenetes egy pletyka fészek ez tisztelt olvasóim. Itt nem létezhetik titok. Vannak állandó alakok, 8—10 hónapos törzsvendégek, többnyire kisérők, kiknek kedvenc foglalkozása a mindenféle mende monda terjesztés. Ravaszkodás, sugdosás, settenkedés, levelkedés ez napirenden van s mindezek árnyat vetnek, lehet, hogy -épen úgy az itt uralkodó morálra, mint mindenesetre az egymásközti érintkezés finomságára s diskrét szolidságára.

Talán nem untatom t. olvasóimat, ha szerény megfigyelő képességemmel néhány vonással jellemezem egyik-másik nemzet itteni képviseltjét. Kezdem az angolon, mely már puszta megjelenésével is exotikus egy teremtvény s lehetetlen nevetség nélkül megállni, amikor hóeséskor felveszi belül posztóbélelt s kívül szőrme kabátját, kivágott lakk czipőjét s feltűrt nadrágjával olyanokat lépked, mintha legalább is a Tugela partján kellene átugrálnia. Meglehetős barátságtalan, hideg társaságot kerülő s elbizakodott,

A német nyers természetű, majdnem durva, arcra nézve talán a legközönségesebb, a zenét leg- kevésbbé szereti, igazi kávés nénike természetű tracscs alakok.

Ha kiabálást, hangos beszédet hallunk, az biztos olasztól jön, ki szenvedélyes, hirtelen haragú, de amellett folyton fütyül, danol s operánál alább nem is engedi. Ha zenét hall, rögtön szalad a játszóhoz. A magyarról talán legtöbbet tud, talán legjobban ismeri s legjobban szereti.

A portugálok, óh ezek érdekes alakok. Mintha csak egy cigány bandát látnánk, szakasztott cigány typusok, lassú, sunyi járással, örökké fürkésző ravasz szemekkel, hegyesre kifent bajuszszal.

A francia bohém természetű, folytonosan cseveg, nevet, kalandos vérü, szeret magának tetszelegni s udvaroltatni; kevesen vannak, de ezek a legszebbek, a legpuccosabbak.

Az orosz-lengyel épen úgy kiabál s oly hangosan beszél, mint az olasz. A zenét ez is szereti, s az idegen nyelveket könnyen tanulja s jól tudja. A többi kisebb-nagyobb számban ittlevőkről nem szólok.

Hanem hát érdekes lesz arra térnem, hogy mint vélekednek ezek a tisztelt idegenek a magyarokról. S ez, amily mértékben az ő elmaradottságukra vall, ép annyira jelzi azt a sajnálatos körülményt, hogy Magyarország, mint önálló állam, melynek önállósága csak némi tekintetben is kidomborodnék a külfölddel szemben, előttük teljesen ismeretlen fogalom. Az itt eddig észleltekből az a világos meggyőződésem, hogy Magyarországot az idegenek csak egy, minta »Gesammtmonarchie«-ból kiemelkedő nagyobb tartományt ismerik az osztrák császárság révén. »Oesterreich-Ungarn das ist alles- eins. Ungarn ist in Oesterreich« halljuk lépten - nyomon. Azért hát minek is volna magyar diplomácia s ottan a magyar cimer, a magyar katonaság, magyar útlevél s egyebb más j hunyaszkodjunk csak meg egy második ezredévig, mert hát a magyar ezer évben csak egyszer alkot radikális reformokat.

Az egyik szomszédomban fekvő angol fiatal ur látva s olvasva az újságom elején Budapest felírást, kérdezi, hogy hol van Budapest, mi az? E kérdése után ha végignéztem rézgombos vörös mellényét s borotvált arcú lakáj képét, hát nekem meg az jutott eszembe, hogy »honnan szalajtottak

tégedet«, A francia Spediteur épen igy nem tudta, hogy hol van Budapest. Egyik szegény magyar honfitársnőnk már régebben ágyban fekszik s van külön ápolónéja. Ez — kérdezvén egyszer tőle valaki, hogy kit ápol — azt felelte: »eine oest. ungarisches Fräulein«.

Kedvenc foglalkozásunk a sok különféle országbeli bélyegeknek egymás közti kicserélése. Egész szép bélyeggyüjteményre lehet itt szert tenni. S amint igy nézem ezeknek különféle fajtáját, sajnálattal látom, hogy a mienk, a magyar a leghitványabb, a legérthetetlenebb s ugyanazt hallottam több idegentől is. Mert hát a legtöbb állam reányomatja arra uralkodója arcképét, va0y államiságának valamely jelvényét. S ez igy szép is, meg van benne az összhaug. Az orsztrák bélyegek is kivétel nélkül az uralkodó arcképét hordják tehát ezt lássa ország világ. Mig a magyar szép szerényen visszahúzódik, mert hát az osztráké az elsőség. 0 már a mindennapos forgalomban levő bélyegeire nem merte az uralkodó képét rányomatni, hanem csak az egy koronástól kezdve, melyet lehetőleg ritkán lát a külföld. S nem meg- hun yászkodás, meghátrálás-e ez, mikor e helyett odarakja a gémes kutat s a turul madarat, melyeknek illetékességét nem hogy afc idegen, de számtalan magyar sem érti meg ? De Tóik Béla mindezeket alaposabban megírta annak idején s csak most látom akkori Esti levele satirikus hangjának valódiságát. Egyáltalában sok minden viszásságunk eszembe jut s mindez a sovinismus kifolyása, mely — ha odahaza nem annyira is, de idegenben lévén — lehetetlen, hogy erőt ne vegyen az emberen. S hogy itt ezt a helyet s ezt a levegőt oly drága pénzért meg kell fizetnünk, eszembe jut legelőször is az, hogy mért is kell nekünk magyaroknak is idejönnünk? Mert nem csudalom, ha ideküldik a brazíliait, angolországit és sok más olyan helyről jövőt, hol ismeretes rossz az éghajlat, de ha ideküldik a magyart is, melynek országában oly sok áldott széf s egészséges hely van, ennek oka mindenesetre a magyar vállalkozói szellemének hiánya, oka, hogy a magyar nem ismeri fel a maga kincsét, hogy semmibe sem veszi a magáét.

Igaz, hogy oly levegőt talán nem találunk hazánkban, mint az itteni s mégis a főváros melletti Erzsébet sanatorium is mennyire bevállt eredmény dolgában, hátha még a Kárpátokat is kihasználnak. Dehá1: az ujtátrafüredi hasonló sanatorium létezéséről az orvos világ nem is vesz tudomást? Ki csinál ennek propagandát, hány család s hány beteg tudja azt, hogy ez is létezik ? Én bizony a nyárig, mig egy ismerősünk nem figyelmeztetett reá, egy szót sem hallottam felőle. Orvos profesz- szoraink persze szívesebben felkarolják s ajánlják az idegen helyeket, a szerető s áldozatot hozó szülők pedig rendesen csak szót fogadnak s igy kerültem ide én is.

Aztán ez az intézet is magántulajdonosoké, kik közül főrészvényesek épen a kezelő orvosok. Ézek természetesen tartóztatnak mindenkit, hogy még nem mehet el igy meg úgy stb. S igy megtörtént, hogy egy társunk, mikor elutazását jelentette, a főorvos megvizsgálta s azt mondta, hogy májusnál előbb semmi esetre sem mehet el. Időközben azonban Hohenlohe-Langenburg herceg családja, cselédsége s egy orosz hercegnő jelentették érkezésüket, kiknek számára tiz szobát kellet lefoglalni s a fejedelmi fényt megközelítőleg berendezni. Ugyde a szanatórium már ekkor is csaknem egészen tömve volt és csak átlakoltatás s hurcolkodások mellett lehetett a tiz szobát megszerezni s nagyon kapóra jött, ha valaki eltávozását jelentette. S amikor társunk 3 hét múlva az orvosnál ismét jelentkezett, abban a szerencsás helyzetben részesült, hogy ugyanaz a főorvos, ki három héttel ezelőtt még semmiesetre sem engendhette el, ezúttal »nyugodt lélekkel« bocsáthatta őt útnak.

Most a szobák ismét nem olyan kapósak; egy pár hét múlva én is bejelentem elutazásomat. A főorvos ur lelke biztos, hogy nem lesz nyugodt, de én azért mégis menni fogok haza, mert öt hónap alatt nagyon elég volt mindabból, ami idegen.

VIDÉK.

Hőgyész.

A hőgyészi országos állat- és kirakodó vásár folyó évi március hó 18. és 19-én (szerdán és csütörtökön) fog megtartatni. Szerdán állatvásár. Csütörtökön kirakodó vásár. Az 1903. március 18-án tartandó országos vásárra hasított körmü állatok, tehát szarvasmarhák felhajtása is meg van engedve. Hőgyész, 1003. évi március hó. Tisztelettel : Hőgyész község elöljárósága.

Pinczehely.

Sió Aladár Hegedűművész, Hubay volt tanítványainak egyik legkitűnőbbje pár hét óta rokonlátogatóban községünkben időzik s mi szegény falusiak ez alkalmat felhasználva, hogy magunknak egy igazán élvezetes estét szerezhessünk, addig kapacitáltuk őt, míg végre a jó barátok és ismerősök kérésének engedve, elhatározta, hogy Pincehelyen hangversenyt rendez. Folyó hó 8-án tartatott meg a családias jellégü, zártkörű hangverseny, mely ugyan kis közönség előtt folyt le, mégis fényes erkölcsi sikerrel. — A műsor első szama Hubay : »Hullámzó Balaton« czimü csárdajelenete volt. Sió mindjárt az első számmal meghódította hallgatóságát s mindvégig lekötötte mindenki figyelmét. A második számban eljátszotta Wieniavszki: »Souvenir de Moskou« című bravour darabját, majd hallottuk tőié Hubay: »Helyre Kati* czimü csárdajelenetét, Sarasaié : »Czigány táncok« czimü darabját s a »Kohl Nidre« ábrándot, ráadásul pedig igen sok szép magyar darabot. Hangjai — a fiazsolettek is — tiszták és üdék, technikája kitűnő, tónusa pedig meleg, mély és erőteljes. Különösen érvényesült mindaz, mikor a »Souvenir de Moscouc-ban a »Vörös Szarafán« dalt és a »Kohl Nidreh« ábrándban a G dur részletet játszotta, de legjobban a szívhez szóltak hangjai, mikor hegedűjén zokogva, sírva kérdezte: »Minek is van szerelem a világon ?«

Sió a modern hegedű technika magaslatán áll s bátran elmondhatjuk, hogy hazánkban Hubay után a legelsők között foglal helyet. Egy nagy hibája van s ez az, hogy mondhatni a naivságig szerény, mely körülmény nagyban hátráltatja abban, hogy magának méltó hírnevet szerezhessen. Meg kell még említeni, hogy bámulatos az a bizalom és biztonság, melylyel hangszerét kezeli; ha kedve van, szívesen játszik s a játékban fáradha- tatlau, de ha játékát zavarják, a hegedűt leteszi, s nyugodtan vár, mig a publikum kibeszélte magát, azután ott folytatja, ahol elhagyta. Most hazánk nagyobb városában szándékozik hangversenyezni s az őszszel külföldre megy, hol a magyar névnek biztosan hírnevet és dicsőséget fog szerezni. Nem hagyhatjuk még említés nélkül, hogy Sió Aladár játékát Goitem Pál finom és diskrét zongora kísérete tette teljessé. Goitein mint soló zongorista is bemutatkozott, előadván Sinding: Rustle of Spring és SaíTGoumod: Valse de Juliette cimü darabokat s ráadásul a »Kitették a holt testet az' udvarra* cimü magyar ábrándot s arröl győzött meg bennünket, hogy a maga nemében művész s igy Sió Aladár méltó partnere.

SZÍNHÁZ.

B. Polgár Béla színtársulata a lefolyt héten tartott előadásokkal még jobban bizonyságot tett arról, hogy igen jó, élvezetes előadásokat képesek nyújtani a közönségnek, melynek igazi élvezetet nyújtanak és igy annál sajnálatosabb az a jelenség, hogy csak gyéren telik meg a színház.

— Kurucz Fej a Dávid előadása alkalmával tehetségének igaz szép jelét adta Hervay E., kinek eddig nem igen volt alkalma neki való szerepben bemutatni képességét. Tábori Erzséje teljesen jó alakitás volt, méltó partneréül szolgált Szabó Ferenc, ez a sok oldalú intellingens színész, ki napnap után fáradhatatlanul játszik sokféle szerepben és mindegyikben sikert arat. Kedves volt a társulat fiatal naivája, Jónás Margit is, ki szintén szép tehetségének adta tanujelét. Caraffa ellenszenves szerepét B. Polgár Béla adta megkapó hatással.

— Kedden adták a «Folt, amely tisztit» czimü szenzácziós drámát, melyen Hervay Eszti eddig legnagyobb sikerét aratta és kiváló intelligenciájáról tett tanúságot. Jónás Margit ezúttal még jobban érvényesült és művészi magaslatra emelkedett. Szabó Ferenc s a többiek is hozzájárultak ahhoz, hogy ez egyik legsikerültebb drámai előadásuk volt. A «Kurucfurfangt-b&n. Szepesy Szidi kedves lényének és szép hangjának varázsával hatott és sok tapsot aratott pompás játékáért is. — Csütörtökön «Az édes otthon» cimü franczia bohóságban Hervzy E., Szabó Ferenc, Jónás Margit, Körosy Valér és Hevessy Nándor emelkedtek ki és arattak tetszést jóizü játékukkal; a szobaleány szerepében igen jó alakítást nyújtott Székely Janka, ki talán nagyobb szerepekben is tudna érvényesülni. Megismételték a múlt héten a «Bolond» és «Svihákok» cimü operettet és *A doktor űrt cimü vígjátékot fél-helyárakkal, amidőn mindig szép közönség tapsolt a színészek jó játékának.

Legcélszerűbb is volna állandóan leszállítani a helyárakat ; akkor bizonyára többször élvezhetnék a színészek is a telt ház örömeit.

TÖRVÉNYSZÉK.

— JogOS Védőiem. A múlt év decemberében történt, hogy Nagy Szabó István némedii hegypásztor Hajcinger Pál*, ennek pincéje előtt a kis — gyönki szőlőhegyen agyonlőtte. A kir. törvényszék e hó 12 én megtartott főtárgyalásán vonta felelősségre Szabót, kit a vádirat azon való erős fölindulásában elkövetett szándékos emberöléssel vádolt, hogy az elhalt őt jogtalanul, súlyosan bántalmazta. A tárgyalás során a következő tényállás derült ki: A kérdéses napon Hajcinger Pál ellen, ki különben rovott múltú, szintén közveszélyes ember volt, ár-