Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-27 / 39. szám
Xni. évfolyam. 39. szám. Szekszárd, 1903. szeptember 27. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FEBENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Kram mer Vilmos könyvkereskedése Szekszárdon: Nehéz Idők. —Ik. A Clopyban kiadott szerencsétlen legfelsőbb hadiparancsot, mely inkább hadüzenet volt a magyar nemzet önálló államisága es alkotmányos jogai ellen, megnyugtató módon korrigálta ki és a felizgatott kedélyeket is lecsillapította nem a miniszter- elnökhöz intézett királyi kézirat, hanem a miniszterelnöknek királyi meghatalalmazás alapján tett nyilatkozata. Ezen nyilatkozat szerint Ő Felsége fájdalommal és mély sajnálattal vett arról tudomást, hogy az általa kiadott hadiparancs oly felfogásokkal és félreértésekkel találkozott, mintha a hadiparancs a magyar alkotmánynak, vagy. a magyar nemzetnek, Magyarország törvényes jogainak, a magyar államiságnak sérelmét képezné, ami ugyancsak a nyilatkozat szerint ki van zárva és 0 Felségének intenciójától távol állott. Az a határozati javaslat, melyet a szab adelvüp árt Andrássy Gyula gróf indítványára elfogadott, mindenkit kiélésükét és megnyugtathat. A hadiparancs fölött tehát — bár az nagyon kínos incidense a mostani válságos politikai helyzetnek — napirendre térhetünk. Azonban a bonyodalom és a válság, mely a politikai helyzetet uralja, egyre tart és a kibontakozásra nézve halvány reménysugár sem dereng felénk. A képviselőháznak csütörtöki ülése, mely elé annyi várakozással tekintett az ország, várva a magyar jogérzésnek, az alkotmánytiszteletnek, a nemzeti léleknek és bölcseségnek megnyilatkozását, ismét csak szégyenletes botrányoknak és alacsony, személyes torzsalkodásoknak volt a színhelye. Milyen szomorú ellentét a nemzet fiainak áldozatkészsége által létrehozott, annyi millió költségbe került nagy stylü, mesés fénytől csillogó parlamenti palotának külső dísze és kápráztató ragyogása s másrészről az abban gyakran lezajló üléseknek üres, léha, tartalmatlan volta köpött. Méltó megbotránkozást és vihart idézett elő Barabás Bélának kvalifikálhatatlan kitörése:' ~»A királyi szóban nem hiszünk.« Senkit alaptalanabbul ez a vád, mint a mi királyunkat, ki a férfias szótartásnak és lovagiasságnak Európaszerte tisztelt mintaképe, nem illethet. Mi következik ezek után ? Az uj kormány —.^kár á MMerváry^ akár a végleges kormány — Ő Felségének a katonai kérdésben elfoglalt álláspontja alapján foglalhat majd csak helyet a parlamentben. Ez az álláspont pedig eléggé világos. 0 Felsége, mint a királyi kézirat minden kétséget kizáró nagy nyomatékkai hangsúlyozza, de mint az köztudomású is, rendületlenül ragaszkodik a hadseregnek jelenlegi szervezetéhez, annak eddigi »kipróbált intézményeihez«, vagyis a német vezényszóhoz és szolgálati nyelvhez, ezt csorbítatlanul és érintetlenül kívánja ezentúl is fenntartani. A függetlenségi párt viszont kijelentette, hogy a katonai követeléseket az egész vonalon változatlanul fenntartja és azoknak megvalósítása nélkül sem a Khuen-Héderváry kormánynak, sem másnak nem ad sem in- demnitást, sem újoncot. Hogy a szabadelvüpárt is és az egész nemzet szívesen látná a hadsereg kebelében a nemzeti eszme és jogok tér foglalását, tehát a magyar vezényleti nyelvet is, az nem szorul bizonyításra. Azonban a politikában és az állami életben mindenkor érvényesülő célszerűségi szempontoknak néha — más nagyobb érdekek kedvéért — alá kell rendelni még a jogosult igényeket is és azoknak kielégítéséről le kell mondani. A mélyebb belátás, a józan megfontolás és higgadt ítélet követelik, hogy opportune„ no,pedig ,a .szélsőségeket képviselő mindenkor és mindenben radikális politikát kövessünk. A koronával való jó viszony ápolása elsőrendű nemzeti érdek. Az ország jóléte, fejlődése függ az uralkodóval való jó viszonyunktól. Százszor is megfontolandó, szabad-e nekünk ezt a nagy érdeket feláldozni, kockára tenni. TÁRCA. Egy szem búza. — Tolsíoj — Felhőtlen kék ég ragyog a végtelennek tetsző búzaföldek fölött, az ut mentén a katáng szinte világit. Elült a madár s nem hangzik a fáradhatatlan tücsök dala sem. A pihenés órája — csak a gabona tábla hullámzik, él, mint a tenger, susog, zizeg, beszél. Ki érti szavát ? — Az, aki érte és általa él, aki szereti a földet, amint szerette és értette északnak nagy prófétája, mikor mondta ezt az igaz mesét. Gyerekek játszottak a partoldalon s csigaházat keresve, csodát találtak. Olyan alakja volt, mint a buzaszemnek, de kemény volt, mint az acél es akkora, mint egy tojás. Egy arramenő megvette öt kopekért és a városban eladta megannyi rubelért mint ritkaságot. Mire a cárhoz került, kincset ért és nagy hire támadt. A cár bölcs ember volt, szeretett mindennek végére járni, hamarosan összegyűjtötte az udvari bölcseket és tanácsosokat, kiadta a parancsot, hogy határozzák meg a lelet eredetét és nemét. A tudósok összeültek, mértek, számoltak, figyeltek, csodálkoztak, de megegyezésre nem tudtak jutni, mindaddig, snig a földre ejtették a csodajószágof s egy iyukot'skw. ugyancsak neki látott, hogy kikezdi az f oldalát. Erre aztán egyszeriben rájöttek a tudósok, hogy nem lehet egyéb, mint egy — büzaszem. — Igen, de hát miféle fajta büzaszem ? — kérdezte a cár, kinek diadalmasan jelentették felfedezésüket. Erre már a tyukocska sem tudott volna megfelelni, a tudósok pedig hiába kutatták felvilágosítás után, a poros könyvtárakban, molyette Írásokban. Végre is elhatározták, hogy a nép véneihez fordulnak, hátha emlékeznék közülük valaki olyan hagyományra, mely az óriási búzáról szól. A cár elküldte szolgáit keressék meg a legöregebb muzsikot. Jöttek is vissza nemsokára, egy igen vén paraszttal, aki két mankón bicegett, foga már alig volt, haja meg egy szál sem. Mikor megmutatták neki a magot, az öreg inkább remegő ujjaivál, mint elhomályosodott tekintetével vizsgálta meg a különös terményt. A cár pedig kérdést intézett hozzá: «Atyu^kám megtudnád mondani, hol és mikor termett ilyen búza ? Nem vetettél-e valaha ilyen magot ? Vagy vásárban nem láttál-e ehhez hasonlót? Az aggastyán, nemcsak félig vak, de süket is volt, alig hallotta meg az uralkodó parancsoláshoz szokott hangját, alig értette meg világos kérdéseit. Nem én, Uram, motyogta, soha hírét sem hallottam, sem nem vetettem, sem nem arattam ilyen búzát. Az, ami az én földecskémen terem, világéletemben oly csekély volt, mint az idei. Hacsak édes apámék nem tudnak felőle valamit .. . És elhozták az Öregnél öregebb embert is. Hajlott volt a válla, de mankója csak egy volt a vén apónak. A feltett kérdésekre ő sem tudott egyebet mondani! «Nem, sohasem vetetnem, se be nem takarítottam ilyen gabonát. Vásárban meg minek vettem volna ? Akkor még pénz sem nagyon járta . . . mindenki a maga kenyerén volt. Akinek nem adott a jó isten, azzal megosztotta az, akinek több jutott, mindnyájan jól laktunk. Igaz, hogy még mikor magam jártam a határba, nagyobb szemet hozott a föld, mint mióta árendá- ban van — de ilyet sohse láttam. Apám sokat mondja, az ő idejében a gabona szalmája nagyobb volt, a kereszt meg kétannyit fizetett — talán tudna valamit erről a búzáról is. Jött az öreg ember apjának apja. Szép szál ember, a haja galambfehér, a szeme ragyogó. Mankó nélkül áll a trón előtt és hangja csendül: «Dicsértessék az Ur neve — de régen láttam ezt a régi jó fajtát — szólt s megropogtatta fogai között a magot. — Az csakugyan a javából. Az én időmben, atyuskám, minden felé ilyen termett. Magam is ezt vetettem, ezt arattam, ebből sütött az anyó kenyeret, Isten nyugosztalja.» Kérdezi a cár: «Hol tettél szert a magjára ? Volt-e nagy ára ? — Nagy ára? oh, minden oroszok atyja, ki vette volna lelkére. Az életet piacra nem vittük, se nem adtuk — a pénz is kevesebb volt. De azért nem hiányzott úgy, mint most, más idők voltak azok. kos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
