Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-16 / 33. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 2. - ... ' v , • ' ___________ , sz ellemi vezetőjének, jóakaró tanácsadójának szeretnek feltüntetni: a pénzügyi hatóság parancsára kérlelhetetlenül exekválnia, licitálnia kell azt a szerencsétlen. polgártársát, aki szerencsétlen anyagi viszonyai miatt még az adóját sem tudja befizetni! Hogy lehet aztán elképzelni azt, hogy ez a szánandó, tudatlan ember jó szívvel forduljon tanácsért ahhoz a jegyzőhöz, aki keservesen szerzett vackát csak nemrég elkótyavetyéltette adóban ! ? Ettől a. kellemetlen és ellenszenves állami feladatot képező kötelezettségtől okvetlen fel kell menteni a jegyzőket és állami pénzügyi közegekre vagy megfelelő segéderőre kell bízni a végrehajtás foganatosítását, mert e nélkül a jegyző tekintélye illuzó- riussá válik és bizalomra az együgyü, tudatlan nép előtt sohasem számíthat. Teljesen helyeseljük a tolnamegyei jegyzők emlékiratában foglalt azt a kívánalmat is, hogy a községi közigazgatás rendezésének törvényhozás utján való megállapításánál a jegyző hatásköre pontról-pontra körvonalaztassék és az egész községi köz- igazgatásnak ne csak szellemi vezetője, hanem valósággal önálló rendelkezési joggal bíró feje legyen. Ezen kivánalom körül csoportosulnak a többi követelmények; mert ezen elvi álláspont elfogadása mellett a jegyzőnek föl kell szabadulnia a sokféle hatóság nyomasztó gyámsága alól, mely eddig lenyűgözi a község anyagi és szellemi javaira irányuló önálló működését. Liberális szellemben alkotandó szolgálati és fegyelmi szabályzatok nélkül nem felelhetnek meg T^-annak a feladatnak, melyet tőlük a polgárság érdeke megkövetel: ennélfogva a mai kor színvonalán álló pragmatikával kell ellátni őket, hogy önérzetesen, jogaik és kötelességük tudatában szabadon működhessenek a nép anyagi és szellemi jólétének előmozdításán és a magyar nemzeti állam eszméjének megvalósításán. Őszinte örömmel üdvözöljük vármegyénk derék jegyzői karát, midőn a községi közigazgatás rendezésé .érdekében fölemeli szavát és sikert kívánunk jogos és méltányos törekvéseihez, amiknek megvalósítása országos, nemzeti érdek és minden magyar hazafinak óhajtása az, hogy a törvényhozás a legközelebbi jövőben évtizedek mulasztását tegye jóvá a jegyzők ügyeinek kedvező megoldásával. — Rátkay László mentelmi esete. A pincehelyi kerület országgyűlési képviselője, a függetlenségi p árt legharaasabb és legizgágább frakciójában újabb időben vezérszerepet játszik, olyannyira, hogy parlamenti viselkedésével a házszabályokat annyira megsértette, hogy ügyét a képviselőház mentelmi bizottságának adták át. Az eset a képviselőház emlékezetes hosszú ülésén történt, amikor Rátkay nem menthető izgatottságában annyira ment, hogy a mi niszterelnök Írásban benyújtott indítványát a jegyző kezéből kiragadta és széttépte, másnap azután az eltépett miniszterelnöki kézirat lenyomata megjelent a »Független Magyarország< cimü lapban, melynek tudvalevőleg Lengyel Zoltán képviselő a főszerkesztője, Rátkay László pedig a főmunkatársa. Ráikayt az ülésen Apponyi Albert gróf házelnök igen erélyesen rendreutasitotta és ügyét még másik négy szélsőbali képviselő esetével együtt áttették a mentelmi bizottsághoz. A mentelmi bizottság Perczel Dezső elnöklésével több napon át tartott ülésein tárgyalta ezen ügyeket és eljárásáról Szivák Imre előadó által készített következő jelentést nyújtotta be a képviselőházhoz; »Rátkay László szerepe leginkább magán viselte a személyi és tettleges erőszakoskodás jellegét, a mély sajnálatos inzultust képezett a Ház méltósága ellen. — Rátkay rohant Szöts Pál jegyzőhöz, hogy az irást tőle elvegye, odább lökte a jegyzői széket, fellökte a lintatartót s rá nézve talán még. súlyosító az a körülmény, hogy a Ház jegyzői tisztét viseli*. — A mentelmi bizottság javaslatba hozza, hogy mondja ki a Ház, hogy a felsorolt ót képviselő (Rátkay, Henialler, Pozsgay, Nessi és Fay) a Ház méltóságával, tekintélyével és jogrendjével össze nem férő cselekményei miatt köteles a házszabályok 255. §-nak megfelelőleg a Házat ünnepélyesen megkövetni. VÁRMEGYE. — A közigazgatási bizottság augusztus havi ülését augusztus hó 18-án, kedden, fogja megtartani. 1903. augusztus 16. Nyári rendes közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága nmif szerdán tartotta meg nyári rendes közgyűlését gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. A gyűlésre a nagy meleg dacára igen szép számmal jelentek meg a bizottsági tagok, amit ^ tárgysorozat több érdekes pontjának lehet tulaj, donitani. A tárgysorozat első pontja volt, hogy a tisztviselő fizetések fedezésére kivetett potadóból megmaradt rész milyen célra fordittassek. Az ál. landó választmány azt javasolta, hogy ezen összeg részben a vármegyei pótadó leírások fedezésére, részben pedig a székház építési alapra es a kuL turális pótadó alap javára fordittassék. Ezen pontnál Boda Vilmos kerte, hogy ebből a pénzből 500 korona a Kassán fölállítandó Rákóczy. szoborra fordittassék. Döry Pál alispán szintén szükségesnek találja, hogy a vármegye közönsége a magán gyűjtések mellett is egy összegben járuljon a Rákóczy-tzohor alaphoz, de arra más alapból kíván gondoskodni. A közgyűlés ezek értelmében elhatározta, hogy a Rákóczy-szoborra az 500 K. más alapból adassék. Az állandó választmány ja- vaslatát egyébként névszerinti szavazással, 101 igennel, vagyis egyhangúlag elfogadták. Az alispán időszaki jelentésében részletesen beszámolt a vármegye közállapotáról s az időköz- ben történt eseményekről és jelentése végén kegye- letes szavakkal emlékezett-meg a vármegye egy- kori érdemas alispánjáról: Döry Dénesről, kinek a közgyűlési teremben elhelyezett arcképét is bemutatta a bizottság tagjainak azon megjegyzéssel, hogy a boldogult arcképét özvegye két példányban készittette el, a másik példányt a vármegyei muzeum arcképcsarnokában helyezték el. A vármegye közgyűlése még 1901-bén elhatározta, hogy Döry Dénesnek, a megyei közélet kiváló érdemű alakjának arcképét megfesteti, a boldogult özvegye azonban kérte, hogy az arczképet maga készíttethesse el és azokat a yármegyének ajándékozta. A számonkérőszékről fölvett jegyzőkönyvről, fölvett jegyzőkönyv tárgyalása alkalmával a főispán kitüntető elismeréssel szólott Bajó Pál, közp, járási szolgabiróról, akinél — mint a főispán! hivatalvizsgálat alkalmával tapasztalta — dacára annak, hogy három hónapon át egyedül látta el a hivatal teendőit, egyetlen hátralékot sem talált és hivatalában kifogástalan pontosságról és rendről győződött meg. A központi járásban megüresedett szolgáéiról állásra az egyedüli pályázó dr. Sztankovánszky Imre tb. helyettes szolgabiró egyhangúlag megválasztatott. két-három ó^áig is elbeszélgessen az utcaszögleten álló Carlojával. Közöttük öt méter távolság, körülöttük az irigy sötétség, mellettük a riasztó félelem, mely minden kicsi neszre elnémította suttogásukat; szél cibálta fürtjeiket, hó csapkodta arcukat, de mit törődték ők mindezzel! — Tavasz volt lelkűkben, dalfakasztó virágbontó tavasz, amelyre a rajongó szerelem napja tűzött. Bárha az ezeregyéj kincsesládáit kínálod nékik, Mária nem hagyta volna idő előtt az erkélyt, Carlo az utcaszögletet. ^ Egy holdas éjjel azonban vége szakadt ezen idillnek is. Történt, hogy Mária bátyjának nyugtalan éjszakája volt. Fölkelt, ablakot nyitott; a folyosóra vetődő árnyék, a halk suttogás, a félig nyílt ajtó fölébresztették gyanúját, rohant le a lépcsőn, ki a terraszra. Egy perc nem nagy idő, de még annyiba sem telt és Rómeó fején már egy virágcserép tört ezer darabra s a megrémült Julia szobájába volt zárva. Másnap a hajnali órákban befalazták a terraszra nyíló ajtót. Most titeket hívlak segítségül, ti boldogtan szerelmesek! kegyetek tolmácsai a két sorsüldözött űki gyötrelmeinek. Egyedül ti vagytok' a meg- mdhatói, hogy betűik miért váltak olvashatatla- ká — könyeiktől, keserű könyeiktől. Ti tudjátok azt is, hogy mit jelent a felkiáltó- \ égnélküli sora. Egy-egy szurony az, amit a végzetre, s egyéb személytelen ellenségre És végre azt a sok megfontolatlan, vakmerő tervet egyedül ti értitek meg, ti veszitek komolyan. Én csak a két legszokottabbját említem: a szökést s az öngyilkosságot. Carlonak nem lévén annyi pénze, hogy Nápolyig két jegyet válthasson, az elsőről le kellett monda- niok, a másodikról pedig csodálatos józansággal úgy vélekedtek, hogy ügyükön a halál nem lendít semmit sem. « És lassan-lassan beletörődtek a reménytelen állapotokba. A fohászok, könnyek megszokottá váltak, hiúságukat pedig cirógatta az a tudat, hogy az egész város érdeklődése feléjük irányul. Mindenki az ő hallatlan szenvedélyüket, példátlan hűségüket tárgyalta, mindenki az ő szavukat leste, s ha idegen érkezett a városba, hagyományos szokás szerint elvezették a jómai színház romjaihoz, s elmesélték neki Carlo és Mária regényét. A szerelmesek népszerűségükhöz méltóan viselkedtek. Mária halovány volt és szomorú, kerülte a szórakozást s. a vidám társaságot, néma megadással tűrte végzetét, mindenképpen igyekezett Ohnet egyik regényhősnőjéhez hasonlítani. A másik áldozat ezalatt gyászba öltözve tragikus arccal kóborolt a város elhagyatottabb helyein; titkos megelégedéssel viszonozva a részvétteljes köszöntéseket. * Végre három évi szenvedés és siránkozás és sóhajtás után a körülmények megváltoztak s leomlott a köztük meredő válaszfal is. Mária egyik baráfiője, aki igaz szeretettel csüggött a szegény leányon, — mert akad még ilyen barátnő is — ékesszólással, példákkal^érvelc* kel meggyőzte a szülőket, hogy a pörlekedés nagyon költséges és haszontalan dolog, hogy ez idő alatt a két szerelmes bánatában biztosan elsorvad, s hogy nem szükséges Krisztus urunknál szigoruhb erkölcs- biráknak lennünk, aki ugy-e, megbocsátott az ellene vétkezőknek ? A két család hajtott az okos szóra, egyezkedtek s egyezkedésük első pontja Carlo és Mária eljegyzése volt. Azt hiszitek, hogy e váratlan fordulat boldogította őket? Nos igen, de azt is meg kell vallanom, hogy az első nyilvános találkozás nagyon kínosan hatott fájuk. • Milyen nevetséges! Ok, kik eddig a homályhoz, a suttogáshoz, rettegéshez voltak szokva, egyszerre fényes nappal, a "szülők jelenlétében beszéljenek egymással. Beszéljenek ?! Ugyan miről ? Hiszen a szökési s öngyilkossági tervek tárgytalanokká váltak! És mert könnyel nem higithatták fel tintájukat, megszűnt köztük a levélváltás is. Menyasszony és vőlegény voltak, akik terme: szetes, hogy szeretik egymást, akikből nemsokára férj és feleség lészen; nos ’ 11 - iiijíiaá» ugyan ki törődik a boldog . A város sas-szeme n biróné s a joggyakornok t könyörtelen éberséggel. A jegyesek egymás hagyatottan érezték magú
