Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-05-24 / 21. szám
Xin. évfolyam. 21. szám. Szegzárd, 1903. május 24. TOLNAVARME Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szára ára . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenilí minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő ; SZÉKELY FEREECZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Tolna vármegye selyem tenyésztése. Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott I kiadta a selyemtenyésztésről és selyemfonó iparnak állapotáról szóló 1902. évi jelen- I tését. A vármegyénkről szóló füzet ezúttal I 130 lapra terjed és részletesen feltárja az I eredményt, reámutat a hiányokra és fel- I sorolja azokat a tenni valókat, a mik a selyemtenyésztés tovább fejlesztésére szükségesek. Ez a tanulságos füzet élénk képet nyújt arról a hathatós tevékenységről, amit a miniszteri meghatalmazott ezen hasznos iparág megteremtése és megerősítése érdekében kifejtett és beszámol a 23 éven át I évről-évre fokozódó örvendetes eredményről, amit csak olyan önzetlen munkásság, erős J akarat, szívós kitartás és lángoló ügyszeretet I képes fölmutatni, mint a minő Bezerédjt I vezeti a nép javára szolgáló áldásos mű- I ködésében. Ékesen beszélő számok azok, melyek I a selyemtenyésztés révén a szegény nép I részére juttatott tekintélyes keresetről. — I Óriási közgazdasági fontossága van Beze- I rédj önfeláldozó működésének. Milliókat I juttatott a selyemtenyésztéssel foglalkozók! j nak csekély fáradsággal elért munkájukért. A szegény nép ezen jelentős anyagi kereset forrásától teljesen elesett volna, ha nem akad Bezerédj Pálban olyan önzetlen hazafira, aki a családjában hagyományos önzetlenséggel és az igaz ügy iránt való lelkesedéssel egész életének javát a selyemtenyésztés meghonosítására és fölvirá- goztatására fordította volna. Az ő akadálytól vissza nem rettenő akaratereje, hatalmas energiája, széles látóköre, a jó ügynek sikerébe, jövőjébe vetett komoly hite kellett ahhoz, hogy semmiből megteremtsen egy iparágat, mely annyi embernek kenyérkeresetet nyújt és megkönnyíti a legszegényebb népnek a rája nehezedő súlyos terhek elviselését. Ez a munka az igazi hazaszeretet, a miről Bezerédj ad példát az egész országnak ; önzetlenül működni, fáradni azért, hogy embertársainak javát előmozdítsa. — Éjt-napot egybevetve dolgozik már egy negyed század óta, hogy megteremtse és a jövőre biztosítsa a selyemtenyésztést Magyarországban s az eddig bemutatott eredmények remélnünk engedik azt, hogy az ő áldásos munkálkodásának a jövőben még fokozottabb'mértékben lesz a kívánatos foganatja. Jelentéséből felsoroljuk azokat a számadatokat, a melyek megvilágítják várme- gyéuk selyemtenyésztésének fejlődését és jelenlegi állapotát. Vármegyénk területén a múlt évben 129 községben és pusztán 4068 család foglalkozott selyemtenyésztéssel; majdnem 74 ezer kiló selyemgubót termeltek: Szedresen, Szegzárdon és Tolnán 1880-től 1902. évig vármegyénkben egy millió kilónál több selyemgubót termeltek s a termelőknek két millió koronát fizettek ki gubókért. Ezt a keresetet mind Bezerédj munkásságának köszönhetik ! A szegzárdi tenyésztők ezen összegből 172,301 koronát kaptak ; napszámokban kifizettek Szegzárdon ezen években összesen 1 millió 210,931 K. 75 fillért, szegzárdi iparosoknak és kereskedőknek 818 ezer 436 K. 05 fillért, selyemgyári tisztviselőknek 794,868 K 04 fillért; Szegzárd- nak tehát Bezerédj ezen intézménye 1880-tól 1902. évig összesen két millió 995,742 K 16 fillért juttatott. Tolnavármegye keresete a selyemtenyésztés és selyemipar után 1880—1902-ig 5 millió 336,239 K 24 fillérre rúg. Ezek a számok elég világosan beszélnek és megmagyarázzák azt, hogy Szegzárd és vármegyénk lakossága mit köszönhet Bezerédj hazafias és jótékony működésének. A selyemtenyésztés érdekében tehát minden községnek meg: kell tenni rhindent, amit az ügy érdeke kíván, mert a szegény nép javát, sorsát mozdítja elő az, aki a selyemtenyésztés terjesztésén fáradozik. Legelső és legfontosabb feladata tehát a községeknek az, hogy az eperfákat minél nagyobb számban ültessék és fentartá- sukról lelkiismeretesen gondoskodjanak; mert a selyemtenyésztés fejlődésének egyeTÁRCA. Két ösvény. * Szememről csókold fel az éjnek könyjét — 0. hogyha álmomat is eltörölnéd! Riadjon el lidérc, bús látomány Szomorú szódnak édes dallamán. Ó, mondd, hogy itt a tiszta reggel, Az éjnek vége, — már nem álmodam. Simítsd meg égő, lázas homlokom, Nyugasztaló, fehér kezeddel. Ott vitt utam, virágos rétek mellett . . . A messzeség halvány ködben derengett, Még csuya sejtés, csupa óbren-álom — De napfény tánczolt már a vadvirágon. Bimbó feselt, rügy pattant halk sóhajjal, A nap habfelhőket csókolt ágyon . . . Még csupa vérző, ifjú fájdalom, — De csupa nagy reménység volt a hajnal. * Mutatvány Bárdos Artúrnak »Két ösvény« cím alatt, Komis Vilma és Lakatos Artúr könyvdiszével most megjelent verskötetéből. S a túlsó oldalon, vak ösvény-szélen, Lassan ... csendben ... te jöttél szembe vélem. Lassan ... csendben •.. lépésed csüggeteg, S a földre borult bús tekinteted. Feléd!... feléd ... a két karom kitártam — S erőtlenül csüggedt le két karom, Lenyűgözött egy sajgó fájdalom, S tovább vergődtem lázasan, ziháltan.. • ».., Az én anyám ő — hadd siessek hozzá! Csókom, erős karom hogy feloldozná! Szegény ruhája, jaj, énértem tépett, Gyilkos kereszten, jaj, ónértem vérzett... Bánat fia vagyok, és ő anyám ! Nagy bánatunktól terhes ójjeken, A szive vérét adta énnekem, — Szívem vérével meg hadd váltanám------* És e lsimult szavam egy pajkos szellőn, S eltűnt egy virágkelyhen, épp fesselőn. Imbolygó lábam új ösvényre vágott, S szemembe kaczagtak a vadvirágok. — Sugárral küzködő felhők alatt, Éreztem, mint haladsz tovább... tovább ... Lépésed egyre lassúbb, tétovább ... S a túlsó égen félbukott a nap. A zsaroló. Irta: Charles Guillon. A körben azok a drámai históriák képezték a beszéd tárgyát, melyek közel egy hónap óta be- vérezik Párist. Meggyilkolt leányok, meggyilkolt prefektek, emberölések, verekedések és a többi. Nem annyira a gyilkosok egyre növekvő vakmerőségén, mint inkább a rendőrség állandóan nyilvánuló tehetetlenségén bámultak. Naponta egy holttest, néha kettő is : de gonosztevő soha. És emlékezetbe idéztek egy csomó elfeledett bűntényt. Felidézték emlékezetét Fellerath Marinak, a Condorcet-utczai leánynak, a Bergére- és a Csu- matrin-utczai gyilkosságoknak, a Réaumor-utczai korcsmárosnak és másoknak más, büntetlenül maradt gaztettekkel egyetemben, melyeknek elkövetői e pillanatban nyugodtan bolyoriganak az életben1, valószínűleg lélekmardosás nélkül. — És Xavier Bernac ? — mondja hirtelen valaki, — emlékeznek Xavier Bernacra? — Hogyne emlékeznénk! Egy járdataposó, nagyszerű kártyás, a nélkül, hogy tudta volna tulajdonképen valaki, honnan meriti a segélyforrásait, vakmerő ficzkó, a ki nem hátrált meg egy kardcsapás elől és kit a kisasszonyok nagyon szerettek ötven éve daczára s bár nagyon boszantó — noha homályos — hirek szálingóztak róla. Mindamellett olyan hirek, melyeknél fogva mindenki vonakodott barátságot kötai vele, a nélkül, hogy megtudta volna valaki mondani, mi igaz ezekből a
